A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 40. szám - Bíráskodás házassági perekben

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK. Melléklet a Jog 40. számához. Budapest, 1907. október 6. Köztörvényi ügyekben. Midőn a kinevezett elöörökös az utóörököst túléli, tehát az utóöröklés még be nem állott, az utóöröklési jog is megszűnt, s ez a jog nem szállott át annak örököseire, hacsak a végrendelet intézkedéseiből meg nem állapitható, hogy örökhagyónak akarata oda irányult, hogy arra az esetre, ha az általa kinevezett utóörökös az elöörökös előt halna meg, annak jogaiba örökösei lépjenek. A végrendeletnek ilykép értelmezése mellett szól az a jogszabály is, hogy kétség esetében a végrendelet akként magyarázandó, hogy az örökös rendelkezési joga minél kevésbé korlátoztassék. A m. kir. Kúria (1907. szept. 10-én 7,539 906. sz. a.) következő ítéletet hozott: A kir. Kúria mindkét alsóbiróság ítéletét megváltoztatja és kimondja, hogy a kelmáki 38. számú telekjegyzőkönyvben A L 1—7. sorszám alatt felvett ingatlanok, továbbá a keresethez í) alatt mellékelt 1901. évi június hó 15-én felvett hagyatéki jeltárban foglalt és 100 K-ra becsült ingók egyedül az 1877. okt. 27-én elhalálozott J. Péter és nem fiának, az 1896. szept. 15-én elhalálozott J. Juonnak is képezik hagyatékát, továbbá, hogy ebben a hagyatékban az öröklési jog kizárólag nejét J. Péterné sz. R. Perszida elsőrendű alperest illeti meg; minek folytán ez utóbbit feljogosítja, hogy a tulajdonjognak a fent emiitett ingatlanokra bekebelezését jelen ítélet alapján közvetlenül a telekkönyvi hatóságnál kérelmezhesse, a perköltséget pedig a felek között kölcsönösen megszünteti, végül alperesek ügyvédének felebbezési diját a bélyegkiadáson felül képviseltjeivel szemben 20 K-ban megállapítja. Indokok: Ifj. J. Péter az 1877. október 27-én kelt román nyelven szerkesztett végrendeletének 1-ső pontja helyes magyar fordításban igy szól: «Ura az összes ingó és ingatlan javaimnak, amennyi a 35. összeirási háznál találtatik, halálom után a nőm Perszida legyen, ő uralkodjék azok felett és egyenlítse ki az adósságokat és a kir. adót. és halála után az említett javak János fiam uralma alatt maradjanak.» A végrendelet idézett szövege szerint az örökhagyó hagyatéki vagyonának nemcsak a haszonélvezetét, hanem azt tulajdonjoggal hagyta nejének, fiának utóöröklési jogával korlátozva: minthogy valamely tárgy feletti uralom (domínium) a tulajdon fogalmának felel meg és hogy az örökhagyó is azt akarta, hogy vagyona nejére, mint előörökösre, fiának utóöröklési jogával korlátozott tulajdoni joggal szálljon ál, kitűnik abból is, hogy ő a végrendelet idézett pontjában ugyanazon kifejezésekkel élt ugy a neje, mint a fia érdekében tett intézkedéseinél. Hogy örökhagyó vagyonának nemcsak a haszonélvezetét hagyta nejének (amely törvénynél fogva öt ugy is megilletné), hanem korlátozott tulajdonul, kitűnik abból is, hogy neki meghagyta, hogy abból az adósságokat fizesse, tehát oly rendelkezéseket tegyen, amelyeket csak tulajdonos tehet. Bizonyítékot szolgáltat emellett a végrendelet 4-ik pontja is, amely szerint J. Juonnak az elsőrendű alperes halála után a vagyonból csak annyi fog jutni, amennyi megmarad. A végrendelet 5-ik pontjának abból az intézkedéséből, hogy amennyiben örökhagyó özvegye, az 1-ső rendű alperes újból férjhez menne, ez esetben kelmáki 35. számú házhoz tartozó hagyatéki vagyon feletti jogát elveszti, sem lehet azt következtetni, hogy örökhagyó nejének csak a vagyon haszonélvezetét hagyta, mert a végrendeletnek most idézett intézkedése az örökhagyó által felállítani kivánt bontó feltételt képez, amely szerint: ha elsőrendű alperes férhez megy, elveszti a vagyont. Ez utóbbi azonban férjhez nem ment és igy a bontó feltétel be nem következvén, a végrendelet intézkedése hatályában fennáll. Es minthogy a tanuk vallomásából sem lehet megállapítani azt, hogy örökhagyó vagyonának csak haszonélvezetét hagyta a nejének: igy azt kellett megállapítani, hogy elsőrendű alperest férje hagyatékában mint előörököst a tulajdonjog illeti meg J. Juon utóöröklési jogával korlátoltan. Az a vitás kérdés vár még eldöntésre, hogy abból az okból: hogy az utóörökös J. Juon az előörökösül kinevezett elsőrendű alperes előtt halt meg, az utóórökös-nevezis hatályát vesztette-e} hogy az elöörökös ennek folytán, a hagyaték korlátlan tulajdonosa lett-e vagy pedig az utóöröklési jog az utóörökös elhalálozása folytán ennek örököseire szállott át ? E kérdések megbirálásánál a következő szempontokat fogadta el kir. Kúria iránytadóul: Hitbizományi helyettesítést foglalván magában örökhagyónak végrendelete, annak joghatálya az, hogy a hagyaték az örökség megnyíltával azonnal a kinevezett előörökösre száll, aki azonban azt a kinevezett utóörökös részére megtartani köteles mindaddig, mig ez utóbbinak öröklési joga fennáll. Ebből következik, hogy abban az esetben, midőn a kinevezett elöörökös az utóörököst túléli, tehát az utóöröklés még be nem állott, az utóöröklési jog is megszűnt, s ez a jog nem szállott át annak örököseire, hacsak a végrendelet intézkedéseiből meg nem állapitható, hogy örökhagyónak akarata oda irányult, hogy arra az esetre, ha az által.a kinevezett utóörökös az elöörökös előtt halna meg, annak jogara örökösei lépjenek. Hasonló jogelvet állapit meg az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. t.-c.79. §-a is, mely az utóörökiési jog biztosítására foganatosított intézkedések megszüntetését rendeli el az esetben, ha az utóörökös az utóöröklés esetének beállta előtt meghalt ; a törvény azonban kimondja, hogy ez a rendelkezés az utóöröklési jogra vonatkozó anyagi jogszabályokat nem érinti. Ezek szerint pedig az örökhagyónak az akarata az irányadó, vagyis megállapítandó, vájjon akarta-e örökhagyó, hogy az örökség átszálljon az utóörökös örököseire az esetre, ha az tul nem éli a kirendelt örököst. (Ouestiov oluntatis). A jelen esetben a végrendelet intézkedéseiből megállapítható, hogy örökhagyó nejének öröklési jogát egyedül fia: a kinevezett utóörökös javára akarta korlátozni, de nem ennek testvére : Fimia férj. B. Lászlóné és Mária férj. L. Nikoláené javára is. Ha ez utóbbi lett volna örökhagyónak a célja, akkor ezeket is, akiknek létezéséről tudott, utóörökösöknek kinevezte volna. Ezt azonban nem tette, ellenkezően leányának Máriának 50 frtot, F. nevű leányának pedig 20 frtot hagyományozott, ugy hogy ezzel az összeggel s az előre kapott 20 frttal ez utóbbi, Mária pedig az 50 frttal a szülői vagyonból kielégítve legyenek s abból sem ők, sem utódaik többet ne kapjanak. Ebből nyilván kitűnik, hogy örökhagyó nevezett leányait ez utóöröklésben részesíteni nem kívánta. A végrendeletnek ilyképen értelmezése mellett szól az a jogszabály is, hogy kétség esetében a végrendelet akkép magyarázandó, hogy az örökös rendelkezési joga minél kevésbé korlátoztassék. Mindezekből megállapítható, hogy J. Juon utóöröklési jega bekövetkezett halálával megszűnt, hogy ez a jog törvényes örököseire át nem szállott, és hogy elsőrendű alperes a hitbizományi utóöröklés megszűnte folytán, örökhagyó hagyatékának korlátlan tulajdonosa lett. Ez a vagyon tehát J. Juon hagyatékát nem képezvén, abban a felperesek mint ez utóbbinak törvényes örökösei nem is részesülhetnek. Mindezeknél fogva kimondandó volt, hogy J. Péter hátrahagyott vagyonának tulajdona öröklés címén egyedül az elsőrendű alperest illeti, s igy ő feljogosítandó volt : hogy az ingatlan tulajdonának bekebelezését a telekkönyvi hatóságnál ezen itélet alapján kérelmezhesse. Végül tekintettel arra, hogy a végrendelet az utóöröklési jog tekintetében különböző magyarázatra szolgáltatott okot, ennélfogva felpereseket oknéiküli perlekedőknek tekinteni s a költségben marasztalni nem lehet, mely okból ez a felek között kölcsönösen megszüntettetett. Baleset esetén a munkaadó nem tartozik kártérítéssel azon vagyoni előnyökre nézve, melyekhez a szülő a baleset folytán életét vesztett fiának kötelezettség nélküli önkéntes adománya folytán jutott, hanem csak oly mértékben, amilyenben az elhalt fiu törvénynél vagy törvényes gyakorlatnál fogva tartásra kötelezve volt. A lugosi kir. törvényszék: Felperest keresetével elutasítja. Indokok: Felperesnek követelése a következő alapra van fektetve : Az alperes tulajdonát képező Resicabánya község határában fekvő «Széchényi* aknában lH'.iö. évi december hó 18-án történt bányalégrobbanás alkalmával felperesnek 23 éves József nevü fia is odaveszett. Ez a fiu őt és többi három gyermekét eltartotta, amennyiben havi 84 koronányi keresményét velük megosztotta olyképp, hogy velük közös háztartásban élvén, keresményét a közös háztartás költségeire fordította. Minthogy pedig felperes és életben maradt gyermekei fentartására legalább is 60 korona szükséges, az clszerencsétlenedett fiá keresményéből rájuk jutott összeg ennyire teendő és mert a szerencsétlenség, mely által ezen tartási összegtől megfosztattak, alperes többrendü mulasztásából következett be: ugyan őneki, felperesnek ezen tartási összeget megtéríteni tartozik.' Felperes keresete azonban jogos alappal nem bír. Felperes ugyanis maga sem állítja, hogy elszerencsétlenedett fia egészben