A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 29. szám - R. Garraud: Precis de Droit Criminel. Páris 1907. 9-ik kiadás

114 A JOG Kereskedelmi, csőd- és váltó-ügyekben. Nagyobb ipartelep gyárvezetőjének elbocsátása esetén, szerződési kikötés hiányában, egy évi felmondás jár. A pozsonyi kir. ítélőtábla (1907. május 17-én 400. sz. a.) Az elsöbiróságnak Ítéletét érintetlenül hagyja nem felebbezett abban a részében, mely szerint a felperes 12,180 kor. tőke s ez összeg kamatai iránt indított keresetével 2,580 K. töke s annak kamatára nézve feltétlenül elutasittatott. Ugyanazt az Ítéletet egyéb, felebbezéssel megtámadott rendelkezései tekintetében részben és pedig akként megváltoztatja, hogy az alperest feltétlenül csakis 2,700 K töke s ennek 1901. évi december 1-től járó 50/0-os kamatának, a felperes részére megítélt főeskü letételétől feltételezetten pedig csakis 300 K tőkének és 1901. december 1-tŐi számított 5n/0-os kamatának, továbbá 190 K részperköltségnek felperes részére 15 nap alatt, végrehajtás terhével leendő megfizetésére kötelezi. Ehhez képest a felperest keresetével további 3,000 K. tőke s ennek kamata tekintetében is feltétlenül elutasítja, a perköltségnek 3/4 részét pedig a felek között kölcsönösen megszünteti. Indokok : E perben lényegtelen az a kérdés, hogy a felperes mily minőségben szerződtetett az alperes részvénytársasághoz, mert felperes, miként azt az elsőbiróság Ítéletének indokolásában a per adatainak megfelelően, tehát helyesen kifejtette, oly munkakört töltött be s oly magas javadalmazásban részesült, amilyenben kereskedelmi meghatalmazottak rendszerint nem működnek, illetve amily fizetést azok nem élveznek. E szerint nem vétethettek figyelembe alperesnek azon érvelései, amelyekkel bizonyítani kívánta, hogy felperes állásánál fogva csakis 3 havi felmondásra tarthatott jogos igényt. Minthogy azonban másrészről felperes nem volt alperes gyárnak üzletvezető igazgatója, amennyiben ezt az állást J. Gyula töltötte be ; minthogy továbbá a felperes valmely magasabb szellemi kiképeztetést sem igazolt, már pedig egy évi felmondási idő csakis az ily üzleti alkalmazottakat illetheti meg: a kir. ítélőtábla felperes felmondási idejét 6 hónapban találta megállapitandónak. Ehhez képest az elsöbiróságnak ítéletét meg kell változtatni s az alperest feltétlenül 2,700 K. tőke es ez összeg kamatának, főeskü letételétől feltételezetten pedig csakis 300 K. tőke s annak kamatának megfizetésére kötelezni. Minthogy ezek szerint a felperes keresetbe vett követelésének több mint háromnegyed részére nézve pervesztes lett: az elsöbiróságnak Ítéletét a perköltséget tárgyazó rendelkezése tekintetében részben szintén meg kellett változtatni, alperest a prdts. 251. §-a alapján a perköltség egynegyed részének viselésére kötelezni, a perköltségnek háromnegyed részét pedig a felek között kölcsönösen megszüntetni. Egyébként saját indokai alapján helyben volt hagyandó az elsőbiróság ítélete. A m. kir. Kúria (1907. május 17 460. sz. a.). A kir. Kúria mindkét alsóbiróság Ítéletét akként változtatja meg, hogy az alperest végrehajtás terhével és feltétlenül arra kötelezi, hogy felperesnek 9,000 K. tőkét, annak 1901. évi december hó 1-től számítandó 5%-os kamatát, 760 kor. perbeli, 20 K. és 65 K. 30 fillér felebbezési költséget 15 nap alatt megfizessen, ezt meghaladó keresetével a felperest feltétlenül elutasitja. Indokok. A peres feleknek a tárgyalás folyamán tett nyilatkozataiból és a kihallgatott tanuk vallomásából, az elsőbiróság által helyesen megállapított tényállás szerint a felperes, mint az alperesi g yári vállalat fonó osztályának műszaki igazgatója, az 1884: XVII. t.-c. 92. §-ában felsorolt ipari alkalmazottak köréből kiemelkedő intézői hatáskörrel felruházott, magas évi fizetéssel, tekintélyes mellékjárandóságokkal és termelési jutalékkal javadalmazott fontos műszaki állást töltött be az alperesnél, amely állás jelentőségét — a felmondási idő meghatározása szempontjából — egyáltalán nem szállítja le az a tény, hogy az önmagukban véve is nagyarányú alperesi gyári osztályok felett a gyári üzem egységes vezetése érdekében egy vezérigazgató gyakorolja a főfelügyeletet és tölti be a főintézői hatáskört, valamint az a további körülmény sem, hogy a felperes, aki az N)—S) alatti bizonyítványok tartalma szerint, az 1872. évtől fogva állandóan hasonló természetű műszaki állásokban és pedig kifogástalanul működött, magasa.b elméleti képesítést a per során nem igazolt. A fent kiemelt adatoknak beható mérlegelésével a kir. Kúria felperes részére — szerződés kikötés hiányában •— az elsőbiróság álláspontjával egyezően egy évi felmondási időt talált megállapitandónak. A felmondás megtörténte napjául a kir. Kúria a felperes részére az alsóbiróság által megítélt főeskü mellőzésével, tehát feltétlenül 1901. évi szeptember hó 30. napját állapította meg. Az alperes ugyanis viszonválaszában azt adta elő, hogy amidőn J. Gyula vezérigazgató 1901. szept. hó 1-én kíméletesen közölte a felperessel, hogy a részvénytársaság elhatározása folytán kénytelen neki felmondani, a felperes még aznap délután felkereste az igazgatóság elnökét, M. Izidort és kérdést intézett hozzá az iránt, hogy részvénytársaság elhatározása nem volna-e megváltoztatható, mire az igazgatósági elnök azt válaszolta, hogy «aligha». Már ebből az alperesi tényelőadásból is alapos következtetés vonható arra, hogy a részvénytársaság igazgatósági elnöke és vezérigazgatója a felmondásnak jelzett napon élőszóval tortént közlésénél valószínűleg kiméletességből nem tanúsították azt a határozottságot, amelyet az elbocsátó alkalmazottra oly nagy horderovel biró eme nyilatkozatnak természete egyenesen megkövetel. De hogy a részvénytársaság emiitett képviselői magok is szükségét érezték annak, hogy a felmondás a felperessel határozottabb modorban és írásos alakban közöltessék, azt J. Gyula vezérigazgatónak 1901. szeptember hó 30-án a felpereshez intézett H) alatti levele tanusitja és pedig annyival inkább, mert ennek a levélnek az a tartalma, mintha az irásos közlés a felperes kérelmére történt voina, a viszonválaszban foglalt alperesi tényelőadás szerint, a valóságnak meg nem felel. Ezek szerint az egy évi felmondási idő 1901. évi október hó 1-én vette kezdetét és így, amennyiben nem vitás, hogy a felperes az 1901. év október és november hónapjaiban teljes javadalmazásának élvezetében volt, ugyanő még tiz hónapi időre igényelhet kielégítést. Erre az időre havonként 900 K-t számítva, összesen 9,003 K tőke s az elbocsátástól számított 5% késedelmi kamata volt a felperes részére megítélendő. A felperest ugyanis a felmondási időre a tulajdonképpeni fizetés (6,000 K\ lakás (700 K), fűtés és világítás (350 K), szolgaátalány (100 K) és kerthasználat (50 K) fejében az alsóbiróságok által számbavett évi 7200 K vagyis 600 K javadalmazásán felül, a részére termelési jutalék cimén havi 300 K-ban szerződésileg biztosított járandóság is megilleti ; mert a viszonválaszban tett alperesi beismerés szerint a felperesnek havi 300 K minimális termelési jutalékhoz, a termelés mérvének kedvezőtlen volta esetén is, tehát feltétlen igénye volt és igy javadalmazásának ez a része a fizetéssel teljesen egy tekintet alá esik. Bűnügyekben. A Btk. 401. §-ában meghatározott hamisítás bűntettét állapította meg a váltókövetelés biztosítását célzó bekebelezési ene gedély meghamisítása. A követelésnek telekkönyvi előjegyzésfolytán fenforog a Btk. 400. §-ának 2. bekezdésében foglalt bűntett is, az azonban a súlyosabb minőségű (Btk. 403. §-ának 4. pontja szerint büntetendő) bűntettbe beleolvad. A kir. Kúria (1907 május 29. 5,239/907. sz. a. III. Bt.) a semmisségi panaszokat elutasitja. Indokok: A kir. tábla által elfogadott tényállás s az arra alapított helyes jogi megállapítás szerint Z. A.-né 10,000 K.-ra akart váltójogi kötelezettséget vállalni, evégből tehát őt nem kellett megtéveszteni; mindkét vádlott tudta, hogy W. vádlott Z. A.-nétól azon rendeltetéssel kapta a 10,000 K-ról kiállított váltót, hogy az értékesítéssel befolyó pénz B. P.-nének, kinek érdekéber. Z.-né a váltót aláirta, adassék át, a váltó csakis Z.-né aláírása folytán bírt vagyoni értékkel, az a benne rejlő és a leszámítolás folytán pénzzé tett érték idegen dolog volt a váltóra leendő pénzszerzéssel megbízott W.-re, valamint az ő megbízottjára M.-ra. Ezt a befolyt pénzt tartották meg maguknak a vádlottak ; továbbá megállapította, hogy vádlottak mindketten együtt és közös elhatározással és közreműködéssel a 10,000 K. váltókövetelés biztosítását célzó bekebelezési engedélyt meghamisították, mely bekebelezési engedély a hitelt nyújtó o—i takarékpénztárnak átadatván, Z.-né ingatlanára előjegyeztetett. Ezek a vádbeli tettek büntetendő cselekménynek, jelesül a Btk. 355. §-ába ütköző s a 356. §-a szerint minősülő sikkasztás bűntettének, valamint a Btk. 401. §-ában meghatározott, a 402. §-nak 2. bekezdése szerint minősülő s a 403. §-nak 4. pontja szerint büntetendő magánokirathamisitás bűntettének az ismérveit kimerítik s mint ilyenek a törvénynek megfelelően minősíttettek : miért is a BP. 385. §-ának 1. a) és b} pontjai alapján érvényesített semmisségi panaszok alaptalanok. Igaz ugyan, hogy az okirathamisitás tekintetében fennforogna a Btk. 400. §-ának 2. bekezdésében megjelölt bűntett is (a követelésnek tkvi előjegyzése folytán), az azonban a súlyosabb minőségű (Btk. 403. §. 4. p. szerint büntetendő) bűntettbe beleolvad. Alaptalan továbbá a Bp. 385. §-ánakl. c) pontjára alapított semmisségi panasz, mert eltekintve attól, hogy sértett félként Z.-né is jelentkezik, az pedig kellő időben feljelentést tett, vádi lottak terhére a kir. Kúria is az egyik cselekményt illetően nem a csalás, de a sikkasztás bűntettét látja fennforogni, ez a bűntett pedig hivalalból üldözendő, s e tett miatt a kir. ügyész vádat emelt. Minthogy a körorvos közhivatalnok, ezért hivatali kötelességeire vonatkozó oly tények állításáért, melyek valóságuk esetén fegyelmi, esetleg bűnvádi büntetést vonnának maguk után, hivatalból van helye a bűnvádi eljárás megindításának s igy a rágalmazásnak ez az esete a kir. törvényszék hatásköréhez tartozik. A m. kir. Kúria (1907. május 8-án 4,585/1907. Btő. sz. a. a rágalmazás vétsége miatt vádolt ifj. K. Jakab ellen) következő ítéletet hozott: Mindkét alsófoku bíróság ítélete az egész eljárással együtt a B. P. 384. §. 4. pontja és utolsó bekezdése alapján hivatalból megsemmisíttetik s az elsőfokban eljárt kir. jbiróság utasittatik, hogy az iratokat hatáskör cimén a nagykikindai kir. törvényszékhez mint elsőfokú büntető bírósághoz tegye át.