A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 2. szám - Törvényjavaslat a családi otthon védelméről (homestead) Franciaországban

6 A JOG peres követelésébe beszámíttassanak. A szekszárdi kir. járásbíróság által 1004. évi május hó 24-én felvett jegyzőkönyv tartalma illetőleg az erre hozott végzés szerint fuvarköltség cimén 8 korona, szakértői dijak cimén összesen 42 korona költség merült fel, ezenfelül alperes ügyvédje részére 43 korona állapíttatott meg, s így a szemle költségei összesen 93 koronát tettek ki. Ez a 93 korona a felperes követelésébe beszámítandó volt. Alperes még beszámíttatni kért a felperes követelésébe 2,300 korona kárt, illetőleg amennyiben a beszámítási kifogásnak hely nem adatnék, ezen összeg erejéig viszonkeresetet támasztott. Felperes a beszámítási kifogásnak, illetőleg a viszonkeresetnek együttes tárgyalását ellenezte ugyan, minthogy azonban az alperes követelése a keresettel ugyanazon jogalapból származik, az együttes tárgyalást az 1881. évi LIX. t-c. 8. §-ának a) pontja alapján megengedni kellett. Alperes kárát kettős alapon érvényesiti, s abból származtatja, hogy felperes az árut nem kellő időben és nem a teljesítési helyre szállította ; azt állítja, hogy felperes az árut 5 heti késedelemmel szállította, továbbá, hogy nem Szekszárdra, hanem Tolnára kellett volna szállítania. Előadta alperes, hogy a késedelmes szállítás miatt a megvett 10,000 drb. cserepet el nem adhatta, amiből 300 korona kára származott, továbbá a nem kellő időben és helyre történt szállítás folytán még 2,000 korona erkölcsi kárt szenvedett, mert állandó vevői elmaradtak, szükségleteiket másutt szerezték be és mert hosszú időt vesz igénybe, míg ezen rendes vevőit visszaszerezheti. Ami a teljesítés helyét illeti, a valódiság és tartalom tekintetében nem kifogásolt B. alatti kötlevél szerint alperes Szekszárdon (auf Szegzárder Mautbrücke) tartozott a cserepekért ezrenként 4 koronát fizetni, minthogy pedig a nem vitás kereseti előadás szerint alperes a 4 korona vételárrészletet az áru átvételekor tartozott fizetni, ebből megállapítható, hogy a teljesítés helyéül a peres felek Szekszárdot állapították meg. Abból a körülményből magából, hogy alperes később a szállításnak Tolnáig leendő szállítását kérte és hogy felperes a kormányosát a Tolnára leendő szállításra utasította, a teljesítési helynek később történt megváltoztatására következtetni nem lehet, s azért az erre vonatkozólag kínált főeskü általi bizonyítás mellőzésével a bíróság azt vette bizonyítottnak, hogy peres felek a teljesítés helyéül Szekszárdot állapították meg, azon a címen tehát, hogy felperes nem a kellő helyre szállított, alperes kártérítést nem követelhet. De nem követelhet kártérítést alperes azon az alapon sem, hogy felperes az áru átadásával késett. Ugyanis nem vitás a felek között, hogy a közöttük létrejött szerződésben a teljesítés meg nem állapíttatott, ebben az esetben pedig a teljesítés a kereskedelmi törvény 327. §-a szerint bármikor követelhető és bármikor eszközölhető, tehát e szerint ahhoz, hogy a felperesnek késedelme bizonyos meghatározott időtől fogva megállapítható legyen, szükséges lett volna az, hogy alperes a felperest a szállításnak meghatározott időre vagy határidő alatt leendő teljesítésére kifejezetten felhívja, mert csakis ilyen felhívás folytán lett volna felperes a kitűzött idő eltölte után késedelmes. Alperes azonban azt, hogy a szállításnak meghatározott idő alatt leendő teljesítésére a felperest felhívta volna, nem is állította, sőt miután alperes a kinált főesküvel csupán azt kívánta bizonyítani, hogy felperest a szállítás iránt többször megsürgette, nyilvánvaló, hogy felperesnek az utólagos teljesítésre időt engedett és miután ezzel egyidejűleg teljesítési időt ki nem tűzött, felperes pedig később az árut tényleg szállította, nem határozható meg az az időpont, amelytől a felperes késedelme megállapítható lenne. Ennélfogva a felperes késedelme meg nem állapíttathatván, a perdöntő körülményekre kinált főeskü mellőzésével alperest kártérítésre irányulóigényével ezen az alapon is elutasítani kellett. Azt beismerte alperes, hogy a keresetben körülirt árukat a felperestől megvette s egyébként a felperesi felszámítás ellen sem tett kifogást, igy tehát bizonyítva van, hogy a felperes vételárkövetelése 2,300 korona 98 fillért tesz ki, amibe a fentebb előadottak szerint alperes javára csakis az előleges birói szemlének 93 korona költsége számitható be. Ezért alperest az ítélet rendelkező része szerint arra kellett kötelezni, hogy 2,207 korona 98 fillér tőkét kamataival együtt felperesnek megfizesse, a beszámítási kifogás, illetőleg viszonkereset egyéb részeivel azonban alperes elutasítandó volt. Alperes túlnyomó részben pervesztes, s ezért az 1868. évi LIV. t.-c. 251. §-a alapján az egész perköltségben marasztaltatott. Az ügyvédi díjra vonatkozó intézkedés az 1868. évi LIV. t.-c 252. §-án alapszik. A szegedi kir. ítélőtábla (1883. P 1905. szám alatt 1905. évi május hó 3-án) következő Íteletet hozott: Az elsőbiróság ítéletének nem felebbezett az a része, amely szerint a felperes követeléséből 93 korona tőke és 1904. évi március hó 30-ától folyó kamata erejéig az alperes beszámítási kifogása következtében keresetével el van utasítva, érintetlenül marad; telebbezett többi része helybenhagyatik. Indokok: Az elsőbiróság az alperest a 29,353 drb. cserép • zsindelyre esőleg 58 korona 80 fillérben felszámított árleszállitási követelésével helyesen utasította el vonatkozó indokaiból és azért, mert az alperes mivel sem bizonyította azt az állítását, hogy azok a verők, akiknek ő a 29353 drb. cserépzsindelyt tovább eladta, ezt az árut neki minőségi hiány okából visszaadták, illetve rendelkezésére bocsátották volna és mert egymagában véve, T. József, P. József és P. János tanuknak vallomásai alapján, miután ezek a tanuk csak már jóval a cserépáru szóban levő részének továbbadása után hallgattattak ki, megnyugvással nem állapitható meg, hogy az árunak ez a része ugyanabban a minőségi hiányban szenvedett és ennek következtében csupán ugyanolyan értékű volt, mint a 77,647 drb. cserépzsindely. A B. alattinak az elsőbiróság által helyesen abban az irányban értelmezett tartalmával szemben hogy a peres felek a teljesítés helyéül Szekszárdot állapították meg, az alperesnek a felpereshez később intézett 4 •/" alatti levele alapján nem állapitható meg, hogy a felek utóbb még a hajón való szállítás megkezdése előtt Tolnát tűzték volna ki ama helyül, ahová a felperes az árut fuvaroztatni tartozik, mert az alperes nem bizonyította, hogy a felperes a 4 •/. alattinak erre vonatkozó tartalmához az áru szállításának megkezdése előtt hozzájárult volna. Egyébiránt el is tekintve attól, hogy alperes a hajórakományt Szekszárdon átvette és azután a maga céljaira felhasználta, P. János és P. József tanuk vallamásai alapján megállapíttatik, hogy az alperes P. Jánost, a felperes hajókormányosát a feiperes sürgönyének felmutatása mellett csak már azután hívta fel az árunak Tolnáig leendő továbbfuvarozására, amikor a téglaáru Szekszárdon a hajóból már ki volt rakva és amikor a Tolnára való szállítás hajóval a víznek sekély állása miatt már lehetetlen volt. Ezekből az okokból és a vonatkozó saját indokaiból az elsőbiróság ítéletének felebbezett részét helyben kellett hagyni; mindazonáltal annak az indoknak, hogy az alperes a felperesnek az utólagos teljesítésre engedett időt, a mellőzésével, azért, mert a felperest a teljesítés körül késedelem nem terhelte. A m. kir. Kúria (1906. december hó 7. napján 899/1805. V. szám alatt) következő ítéletet hozott: A kir. Kúria a másodbiróság ítéletének a felebbezés zárkérelme szerint nem felebbezett azt a részét, amely szerint alperes58 korona 80 fillér különbözet iránti viszonkeresetével elutasittatott, nem érinti, ugyanennek az ítéletnek felebbezett többi részét pedig helybenhagyja, egyszersmind a felebbezést ellenjegyző Gulyás József dr., ügyvéd felebbezési munkadiját és kiadását saját fele irányában 64 korona 30 fillérben megállapitja. Indokok •. Annak a kérdésnek az eldöntése, hogy az áruk Szekszárdra vagy Tolnára voltak-e szállitandók, szükségtelen, mert alperes az árukat Szekszárdon átvette és azt nem is állította, hogy az ebből származható esetleges kárigényéhez való jogát fenntartotta volna. A másodbiróság ítélete ebből az indokból, továbbá az elsőbiróság ítéletéből átvett és saját megfelelő többi indokai alapján helyben volt hagyandó. A közkereseti társasággal szemben fennálló mindennemű követelés a tagok ellenében is érvényesíthető és pedig az egyetemlegesség elvéből folyóan akként, hogy a hitelező tetszésétől függ a társaságot és annak tagjait, mint egyetemleges fizetési kötelezettséggel tartozó adóstársakat egy közös keresettel megperelni, vagy keresetét csak a társaság avagy csak a tagok ellen, esetleg ezeknek csupán egyike vagy másika ellen megindítani annélkül, hogy a megperelt társasági tag a társaság hitelezőjével szemben a törvény alapján a sortartás kifogását sikerrel érvényesíthetné. A kassai kir. törvényszék mint kereskedelmi bíróság (1905. évi február hó 20-án 204/1905. polgári szám alatt) Szauberer Béla dr. ügyvéd által képviselt özvegy T. Jánosné született M. Margit felperesnek Sch. Gottlieb (Frigyes), képviselve Klein Ede dr. által, alperes ellen 1,444 korona tőke s jár. iránt folyamatba tett rendes perében következőleg ítélt: A kir. törvényszék felperest keresetével elutasítja, a 363 K. 55 f. perköltségnek 15 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett alperes részére leendő megfizetésére kötelezi. Indokok: B. Jakab, K. János, B. Jakabné, B. Jánosné, Sch. Frigyesné és B. János vallomása nem hagy fenn kétséget az iránt, hogy JosefMülner & Comp. cégű közkereseti társaság 1891-ben elhunyttagjának M.Józsefnek, örökösei közül hárman, közöttük felperes a közkereseti társaság éietben maradt tagjával, t. i. alperessel a társas üzlet folytatását határozták el és a cégnek bejegyezni elmulasztott tagjai lettek. A kereskedelmi törvény 85. §-a érteimében tehát felperest mint társasági tagot a céggel szemben a nyereség szerződésszerű hányada megilleti ugyan, de ezen igénye a közkereseti társaság és nem annak valamelyik tagjával szemben hatályos. Maga a kereset is ugy adja elő a tényállást, hogy a cégnek pénzre lévén szüksége, felperes 1891/1892. évi nyereségjutalékának kiadása elhalasztatott. Ezen tényállás ellenére felperes nem a cég, hanem annak egyik tagja ellen indítja keresetét és pedig anélkül, hogy kifejtené, miért tekinti alperest egyenes adósának. Az elleniratban előterjesztett perbevonás elleni tiltakozásra felperes végiratában emliti csak fel, hogy azért fordult kizárólag alperes ellen, mert 1895-ben a cégbe oly tagok léptek be, akikkel ő jogviszonyban nem áll. A perbevonás elleni kifogással együtt alperes az elévülés kifogását is érvényesítette, ez azonban arra való figyelemmel, hogy a kereskedelmi törvény 121. §-a harmadik személyeknek a társasági tagok elleni követelése tekintetében szabályozza az elévülést, a jelen perben pedig a társaság egyik tagjának nyereségjutaiékáról van szó, méltányolható nem volt és felperes keresetet egyedül az alapon kellett elutasítani, mert felperes és alperes között jogviszony nem keletkezett s igy felperes alperes ellen ismertetett igényét nem érvényesítheti. A perköltségre vonatkozó intézkedés az 1868. évi LIV. t.-cikk 251. §-án, az ügyvédi járandóság szabályozása ugyanazon törvénycikk 252. §-án alapszik.