A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 21. szám - A nemzetközi választott bíróságokról 3. [r.]

Huszonhatodik évfolyam. Szerkesztőség: V., Rudolf-rakpart 3. sz. 21. szám. Budapest, 1907. máj us 26. Kiadóhivatal: V., Rudolf-rakpart 3. sz. Kéziratok vissza nem adatnak. Megrendelések, felszólalások a kiadóhivatalhoz intézendök. A JOG (ezelőtt MAGYAR ÜGYVÉDI KÖZLÖNY) CCCY ÉRDEKEINEK KÉPVISELETÉRE. A MAGYAR KIVÉDI, BÍRÓI, ÜGYÉSZ! ÉS KÖZJEGYZŐI KAR Számos kiváló szakférfiú közreműködése mellett szerkesztik és kiadják RÉVAI LAJOS dr. - STILLER MOR dr. ügyvédek. Megjelen minden vasárnap. Előfizetési árak: Helyben, vagy vidékre bérmentve küldve: Negyed évre ... 4 korona Fél « ... 8 « Egész • 16 c Az előfizetési pénzek legcélszerűbben bérmentesen postautalvány nyal küldendők. TARTALOM : A nemzetközi választott bíróságokról. Irta J a r d i m Lajos dr., a portugál szenátus tagja. — A feltételes elítélés. Irta Éder Kálmán, budapest büutetötszéki biró. — A végrehajtási törvény 174. §-áról. Irta Hamar Gyula, szakolcai járásbiró. — Az angol alsóház küzdelme a parlamentarizmusért. Irta R e i c h Péter Kornél, Budapest. — Belföld (A Magyar Jogászegylet ülése. — A sajtóankét.) — Vegyes. TÁRCA : Színházi jogunk. Irta Révai Lajos dr. MELLÉKLET: Jogesetek tára. — Felsőbirósági határozatok és döntvények. — Kivonat a Budapesti Közlönyből. /A nemzetközi választott bíróságokról. A J o g számára irta dr. JARDIM LAJOS, valencai gróf, a portugál szenátus tagja, nyug. egyetemi tanár. Portugálból fordította T h ó t László dr. (Befejezés.)*) III. A választott bíróság alkalmas volta. A létért való küzdelem, a teremtett lények sorsa, mindig szükséges, változhatatlan és hasznos törvény volt az emberiség életében; e törvény nélkül sohasem érhettük volna meg a civilizációt. Ugyanakkor jelent az meg, midőn az emberi nem először mutatkozott a földtekén s midőn küzdelembe bocsátkozott a mammuttal és a barlangi medvével. Abban az időben a vadállatokkal a vadember küzdött. E küzdelmet tovább kellett folytatnia az embernek akkor, amidőn a gyermeküléshez, az emberevéshez, az emberi állapotokhoz fordult, s midőn kizsákmányolta a gyengéket, a kevésbbé bátrakat s a szívben és vitézségben alatta állókat. így valósult meg a fajok kiválása. Még akkor is, midőn az emberiség egy része megállapodott s a kevésbbé harcias törzsek a földmivelésre és az állattenyésztésre adták magukat, még akkor is elkerülhetetlen volt a háború, mert sokszor fölmerül a szüksége annak, hogy az ily népeknek védekezniük kellett a barbárabb törzsek ellen és, hogy — akár az állati, akár az emberi fajhoz tartozó — élőkre vadászszanak. Ezenkívül, minthogy az ugyanazon kaszthoz tartozó egyének elszaporodtak, a bizonyos rövid ideig valamely helyen megtelepült lakosságnak tovább kellett terjeszkednie s valamely másik emberi fajtától, foglalás utján, területet kellett hóditania. E népeknek tehát a háború valóságos életföltételük volt és egyik a másiknak a kárán élősködött, épp ugy, amint azt manapság is láthatjuk a természet világában az állatoknál. Ez határozott törvénye volt a létnek abban a korszakban, noha ama törvénynek az igazi magyarázata meghaladja az emberi értelmet. A legkiválóbb szakembereknek a történelem előtti korszakbeli műveltség állapotára vonatkozó s ugy az ó-, mint az uj-világban tett kutatásaiból azt látjuk hogy ama primitiv társadalmaknak a maradványai és jelei, amelyeknek bizonyos időben létezniök kellett, épp ugy megsemmisültek és elpusztultak, mint ahogyan megsemmisültek és elpusztultak az egyes állatfajok, mint a mammut, a mastodon, vagy az iramgim, amelyek az embernek, az életért való küzdelemben rettenetes vetélytársai voltak. A háború, miután a bátraknak a selectióját eszközölte, lehetővé tette az élet folytatását. De a háborúnak meg kellett változtatnia az alakját, tartózkodnia kellett a legyőzöttek teljes megsemmisítésétől, mert az emberiség egy napon annak a tudatára jutott, hogy többet ér az, ha a legyőzötteket rabszolgaságra veti, mintha az isteneknek áldozná föl, vagy pedig megenné őket; s a rabszolgaság — amelyet a keresztény gondolkozók tévesen helytelenítenek — volt a civilizáció első sugara. A rabszolgasággal az államok tulajdonosai, a császárok, királyok, és a nagy hűbéresek, valamint a harcosok is, kizá*) Előző közlemény a 20. számban. Lapunk mai száma rólag a háborúnak szentelhették magukat, hogy igy megvédelmezzék az alsóbb fokú társadalmakat, amelyek a tulajdonképpen nemzetet alkották. A versengések kényszerítő ereje folytán megalkották a kormányzó hatalmat s szervezték és összepontositották erejüket ; majd tökéletesbbitették azt, azáltal, hogy a katonai szolgálatot rendszeresítették, a hadiszereket javították s a védelemre, harcra, ellentállásra és nem ritkán a hódításra, ugy békében, mint háborúban, embereket neveltek. A háborúskodás ilyen szervezésének nagy előnye volt, mert megőrizte a primitiv társadalmakat a barbárabb népektől s mert ez utóbbiakat az előbbiek rendszerint magukba olvasztották. Azonban a kormányzás megalakulásával s a védelem szervezésével a legyőzött népek helyzetének is javulnia kellett a békésebb hajlamok s a földmivelés és az ipar föllendülése következtében. S ennek szükségképpen kellett igy történnie, mert, ha az állam ragaszkodott a földmiveléshez és az iparhoz, akkor nem tehette azt, hogy a produktív elemeket megsemmisitse. Ez okozta a munkás osztályok sorsának a javulását. Az államok urai helyesebbnek találták, ha ahelyett, hogy a rabszolgákat tovább tartják, az igavonó állatnál valamivel többnek tekintsék s a maguk használatára alkalmazzák őket olyanformán, hogy egyszerű foglyok gyanánt bánjanak el velük s az eltartásukra szükséges élelmiszereket és egyebeket bizonyos területű földben adják nekik s végül, hogy felügyelők alá helyezzék őket; igy született meg a rögh'ózkötöttség. A rabszolgák ipari és földmivelő községeket alkottak s mesterségeket és szakfoglalkozásokat űztek, még pedig, mint az egykorú okiratok mondják : bona pace, békességben éltek, mint némelyek állítják ; sőt egyesek azt mondják, hogy ez intézmény a béke záloga volt. Ez utóbbi állitásnak az igazsága fölött nem is kételkedhetünk, mert a röghöz kötöttség a művelődés kezdetét jelentette s a háború haszontalan voltát bizonyította be. A barbárok vitéz és harcias társadalmában az erőseké volt a főuralom. Mihelyt a szervezett társadalmak meghódították a barbárokat Európában, Amerikában, Óceániában, Ázsiában és Afrikában, a háborútól való félelemnek el kellett tűnnie. Mindeddig a háború az egyetlen versengési eszköz volt az életért való küzdelemben ; a háború volt a régi világ történelme; s annyira szükséges volt, hogy midőn pax Romána volt, a vitézek katonai nevelését elhanyagolták s a barbárok megtámadták és földarabolták a birodalmat. Az ipar, az alsóbb osztályok helyzetének a javulása folytán, fokról-fokra meg-zabadult a szolgaságtól s megerősödött és megszilárdult; kiment a lakások belsejéből, a várak tornyaiból, a városok és falvak kőfalainak az övéből a vásárokra s a belés külföldi kereskedők kezeibe; lerombolta a sorompókat, a vámesküt10), a különféle tilalmi rendszereket, elterjedt egész Európában s csakhamar az egész világon, midőn egyszerre csak egy csodás esemény ejtette bámulatba a népeket: Amerika fölfedezése És ekkor az árja népek — mint Fernao Mendes Pinto mondja — gyorsan átsiklottak a vizeken az uj-világ felé; és — mint a keletiek mondják — a mélységes éjszakákon is szakadatlanul siettek az uj élet felé, mint Camoens dalolja s a tengerek szelleme egy napon bámulva látta a vizeken tovasikló és paprikával, gyömbérrel, cimettel, mézgával, kakaóval és berzsenyfával megrakott hajókat, amelyek az uj-világ kincseit szállították Indiába, Fokföldre, Ausztráliába, az Indiai-óceán szigeteire, stb., s amelyek föllenditették a kereskedelmet, meghódították a világot és szélesbbitették a népek látkörét. A barbárokat megtámadta és legyőzte a civilizáció; a lőfegyver feltalálása fölöslegessé tette nagyarányú harcoló csapataikat s a győzelmet az ügyesség, értelem és erkölcsi erő részére juttatta. Hasonlíthatatlan győzelmet ünnepelt az emberiség, a földrajz, hydrographia, meteorológia, növénytan, földmivelés, természetrajz, összehasonlitó phisiologia, csillagászat10) A vámesküt (alealdamento) a középkori portugál jog szerint, a vámsorompónál kellett letennie annak, aki a saját személyes használatára akarta bevinni az illető vámterületre az árukat. Th. L. dr. 12 oldalra terjed