A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 20. szám - A halálesetfelvétel kiegészítése

A JOG 157 személyes szabadságától fosztván meg, vagyoni jogképességét ellenben érintetlenül hagyván, az elitélt házastársnak a házasságban általa visszahagyott közszerzeményi vagyonhoz megfelelő arányban való tulajdonjoga és az ő javára az animus rem sibi habendi a házasság fennállása idejére kétségtelen. Egyébként az is nyomós körülmény, hogy a házassági jogról szóló törvény, 89., 90., 91., 95. és 102. §-ai szerint, a közszerzeményi jogelveket nem érinti és ezek érvényesítését illetően a feleknek és bíróságoknak szabad kezet enged. A kifejtettekre tekintettel végeredményképp megállapíthatónak véljük, hogy a házassági életközösségtől hatósági kényszerrel megfosztott házastárs terhére az a rendszerinti jogelv, hogy az életközösség és a közös gazdálkodás szünetelést időtartamára a közös szerzés, — hacsak a másik házastárs az elitéit házastárs szabadságvesztés-büntetésének foganatbavétele alkalmával mindjárt bontó keresetet nem indit — fennakad: nem alkalmazható és a közszerzeményi vagyon felerésze, még ha az egész közszerzemény a hatósági kényszer folytán visszamaradt házastárs gazdálkodásának az eredtnénye is, épp ugy kiadandó, mintha a házasság az egyik házastárs halálával vagy holttányilvánitásával szűnt volna meg. Ugyanezek az elvek alkalmazandók természetesen akkor is, ha az egyik házastárs életfogytig tartó szabadságvesztés-büntetésre Ítéltetik, amennyiben a másik házastárs a felbontást keresettel nem szorgalmazza. V A halálesetfelvétel kiegészítése. Irta ifj. MAKAY DEZSŐ dr., budapesti kir. aljegyző. Az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI. t.-c. 20. § a szerint a halálesetet felvevő hivatalos közeg, — tehát az elhalálozási hely községének alkalmazottja — a felvételi ivet az elhalálozást tudató halottkémi jelentés, esetleg a bíróság rendeletének vételétől számítandó 8 nap alatt köteles annak a járásbíróságnak beküldeni, melyhez a község tartozik. E kötelezettség elmulasztása'esetről-esetre 20 koronáig terjedhető rendbirsággal büntetendő. Ezt az utóbbi kijelentést ismétli ugyancsak imperativ rendelkezéssel a végrehajtási rendelet 24. §-a is. Indokolt ez a szigorú rendelkezés ! Hisz az örökösödési eljárás megindításának első alapköve a halálesetfelvétel, míg ez be nem érkezik a bírósághoz, az érdekelt felek igen sokszor sürgős érdekei teljes bizonytalanságban lebegnek, addig a bíróság semmiféle érdemleges intézkedést nem tehet. Sajnos azonban, hogy a törvény helyes intenciója a gyakorlatban számtalanszor keresztülvihetetlen. Nem is beszélve az elöljáróságok, — itt elsősorban is a fővárost tartóm szem előtt — túlterheltségéről, — a törvényt értelmező, kiegészítő miniszteri rendelet is hozzájárul ahhoz, hogy az eljárás lefolytatása késedelmet, fennakadást szenvedjen. Nincs nehézség oly esetben, amikor az örökhagyó utolsó rendes lakóhelyén halt el, amikor hozzátartozói is helyben vannak. Ilyenkor a haláleset felvétele rendes időben eszközölhető s a felvevő közeg a felvételi iv minden pontját rendszerint késedelem nélkül kitöltheti s a törvényszerű 8 nap alatt azt a bírósághoz be is terjesztheti. A nehézség ott kezdődik, amikor az elhalálozási és a rendes lakhely különböző. A fővárosban a kórházakban, elme- s egyéb gyógyintézetekben számos ember hal el, számos olyan egyén, aki csak gyógykezeltetése céljából jött fel vidéki lakóhelyéről. Ezek rendszerint bemondják ugyan személyi adataikat, de sem vagyoni, sem rokonságai viszonyaik pontos képe nem ismeretes elhalálozásuk helyén. Az illetékes községi elöljáróság a halálesetet felvéve, csakis azokra az adatokra támaszkodhat, melyeket a kórház, vagy intézet rendelkezésére bocsát. A többi s rendszerint igen fontos körülmény: a hozzátartozók pontos lajstroma, a vagyoni viszonyok stb. csak megkeresés utján, az elhunyt lakóhelye segítségével állapitható meg. Felesleges annak fejtegetése, mily késedelmet okoz ez minden egyes esetben a netalán szükséges örökösödési eljárás lefolytatásánál, de tegyük vizsgálat tárgyává azt, gondoskodnak-e a fennálló jogszabályok arról, hogy a felesleges időpazarlásnak lehetőleg eleje vétessék. Feltétlenül számolni kell itt elsősorban azzal, hogy a halálesetfelvétel hiányzó adatai oly időben, hogy a törvényes 8 nap betartható legyen, be nem szerezhetők. Vagy betartja tehát a felvevő közeg a törvényt — s ez esetben hiányosan terjeszti be a bírósághoz az ivét, — vagy a pontos adatok megszerzésére forditjaa főgondot s ez esetben képtelen a törvénynek eleget tenni. Előbbi esetben a járásbíróság köteles a kiegészítés iránt intézkedni és pedig vagy azáltal, hogy visszaküldi az ivet a j halálesetet felvevő elöljárósághoz, kötelezvén ezt a hiányzó • adatok pótlására, vagy pedig megküldi az illetékes kir. járásbíróság közvetítésével az- utolsó rendes lakhely elöljáróságához, hol esetleg az elhunyt hozzátartozói ,is laknak s hol a szükséges pontos adatok megszerezhetők. Mindkét esetben sok időt emészt az eljárás. A kiegészítés megtörténte után ugyanis ismét a halálesetfelvétel járásbíróságához terjesztetik be az iv s ez csak most jut még abba a helyzetbe, hogy az eljárásra illetékes bírósághoz most már véglegesen áttehesse. Az 1905. évi jun. 3-án 18,118/1. M. IV. sz. a, kibocsátott igazságügyi miniszteri rendelet, tekintettel a bíróságok között a halálesetfelvételi ivek pótlása tárgyában felmerült nézeteltérésekre, a törvény többféleképp magyarázható rendelkezését oly irányban döntötte el, hogy a halálesetet felvevő közegeket az összes beszerezhető adatoknak, esetleg más község elöljárójával való levelezés utján is, kinyomozására kötelezte s elrendelte, hogy a halálesetfelvétel csak a már minden irányban teljesített nyomozás után s az összes megszerezhető adatokkal kiegészítve terjesztendő be az elhalálozás helyének bíróságához s törvényellenesnek minősítette egyúttal azt is, ha a járásbíróság a halálesetfelvételt a netán szükséges pótlások és kiegészítések elrendelése nélkül küldi át az örökösödési eljárásra illetékes bírósághoz. Első tekintetre is világos, hogy a halálesetfelvevő közeget a törvény 20. íjában foglalt imperativ rendelkezés alól a miniszteri rendelet felmenti s a bíróság ily esetekben birságkiszabási kötelezettségével nem élhet, tudva, hogy lehetetlenségre senkit nem kötelezhet. A gyakorlatban ez eljárás hátrányai élesen kidomborodnak. Mindennapi eset, hogy a felek sürgős intézkedést kérnek a hagyatéki bíróságnál; a kérvényből megállapítja az eljárásra illetékes biró, hogy a halálesetfelvétel melyik bíróságtól szerezhető be s ezt annak megküldése iránt megkeresi. Ez utóbbi most sürgetéssel fordul az elöljárósághoz, ettől pedig beérkezik a válasz, hogy a halálesetfelvételi iv kiegészítés végett * város elöljáróságához tétetett át. Ha már most ez utóbbi eljárásában késedelmes (s ez bizony igen sokszor igy van), szaporodhat a hivatalos munka, két járásbíróságnál s az első elüljáróságnál, de az eredmény csak hetek múlva éretik el. A haláleset bírósága saját elöljáróságát nem bírságolhatja, mert hisz ezt nem terheli mulasztás, a megkeresett elöljáróságot pedig bírságolni nincs joga. Az eljárásra illetékes bíróság a megkeresett előljárósági közeg ellen szintén nincs jogosítva bírságot szabni, hisz a megbízást nem ő adta. A felek sürgős érdekei tehát kárt szenvedhetnek, s a bíróság a törvény szigorát mégsem alkalmazhatja. Pedig az örökösödési eljárási törvényből nem is következik olyan határozottan, hogy a felvevő közeg a beterjesztés előtt minden adatot beszerezni volna köteles. Eltekintve attól, hogy ebben az esetben a 20. §. imperativ büntető rendelkezése sok esetben igazságtalan, egyéb rendelkezésekből is az ellenkező megoldásra következtethetünk. így a 12. §. 4. bekezdése szerint a haláleset a helyben levő érdekelteknek s ha ilyenek nincsenek jelen, két tanúnak jelenlétében 3 nap alatt veendő fel, mely rendelkezés, egybevetve a 8 nap alatt eszközlendő beterjesztés kötelezettségével, nemkülönben a 22 §. ama határozmányával, hogy a járásbíróság a halálesetfelvételt megvizsgálja s ennek netán szükséges kiegészítése iránt intézkedik, helyt enged oly értelmű magyarázásnak is, hogy a rendes lakóhelyüktől és ennek folytán hozzátartozóiktól és ismerőseiktől is távol elhunytaknak felvételi ive hiányosan is beterjesztendő az illetékes bírósághoz törvényszabta idő alatt s ez utóbbi intézkedik a hiányok pótoltatása iránt. Ha már a törvény betűihez ragaszkodunk s a 12. § 2. bekezdését olyképp értelmezzük, hogy a halálesetet felvevő közeg kötelessége az összes lényeges, a felvételi ívben kitöltendő körülmények kipuhatolása, tiszteletben kell a 20-ik § rendelkezését is tartanunk s a felvételi iv hiányos beterjesztését akceptálnunk kell. Világos, hogy ez a legtöbb esetben csak felesleges munkaszaporítás, ámde megeshetik az is, hogy nem szükségtelen. Előfordult pl., hogy a hitelezőnek sügős szüksége lett volna a halálesetfelvétel, — bár hiányos — hiteles másolatára, követelésének az örökösök ellen leendő érvényesítése végett. Ha az iv a törvényes határidő alatt beterjesztetik a bírósághoz, a másolat ott megszerezhető, mielőtt az újból kiegészítés céljából továbbittatott volna. így azonban, amikor az elüljáróság saját hatáskörében küldi el valamely vidéki elöljárósághoz a hiányzó adatok kitöltése végett, a hitelező a halálesetfelvételhez hosszú időn át nem képes hozzájutni. S ha jogosan kifogásolható is az előbb vázolt eljárás formalizmusa, bizonyos, hogy legalább teljesen a törvény alapján áll s nem ellenkezik annak egyetlen pozitív rendelkezésével sem.