A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 19. szám - Az angol alsóház küzdelme a parlamentárizmusért. 9. [r.]

A JOG 151 A sajtójog reformja. Ankét az igazságügyminisztériumban. F. hó 4-én délután öt órakor kezdette meg tanácskozásait a sajtójog reformja tárgyában összehívott értekezlet a delegáció üléstermében. (A miniszter megnyitója.) Günthcr Antal dr. igazságügyminiszter a tanácskozást a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt uraim ! Egybehívtam ezt az értekezletet, mert meg akartam felelni annak az én tisztelt hivatali elődöm által is méltányolt közóhajtásnak, amely a sajtótörvények reformja iránt megnyilatkozott. Hogy mily szellemben kívánom ezt a reformot megvalósítani, arról nekem, ki életem javarészét a politikai és jogi sajtóban az alkotmánygaranciák érdekében folytatott küzdelemben töltöttem el, szólanom talán fölösleges. Ebben a küzdelemben, ami a sajtóügyi törvényhozást illeti. — mert csak erre a körre kell szorítkoznom — két gondolat volt előttem mindig irányadó: biztosítani kell a sajtónak a szabadságát és meg kell védelmezni a tollnak becsülelét. Ami ez utóbbit illeti, igaz ugyan, hogy annak, aki például anyagi haszon szerzése céljából a családi szentély és a magánbecsület ellen tolkil tör, a bűncselekménynek megfelelőleg szükségképpen kell bűnhődnie. De ezt nemcsak a jogrend követeli meg, hanem a sajtónak tisztessége is, melyet éppen azért, hogy a sajtó egész sulylyal teljesíthesse a maga nagy politikai és társadalmi feladatait, az ily mételytől megoltalmaznunk kell. Ha ettől eltekintve, a tétel másik részéről, a sajtónak szabadságáról szólok, e kérdésben is a miniszteri széken ugyanazt vallom, amit azelőtt hirdettem. Megengedem, hogy az, amit a sajtó megmond, kellemetlen lehet politikai rendszereknek, pártoknak és a közzel foglalkozó egyeseknek. De a nemzetek történelme azt is bizonyítja, hogy egész államoknak jogrendje fordult fel a miatt, amit a sajtó meg nem mondhatott, mert megakadályozták abban, hogy rámutasson, hol van a bün és a visszaélés, mely a jogreud sirját ásta meg. Arról pedig meg vagyok győződve, hogy a magyar állam és a magyar társadalom jogbiztonságának sikeres büntetőjogi védelme minden sajtóbeli megtámadás ellen a sajtó szabadságának sérelme nélkül is megtörténhetik. Csak nagy általánosságban, minden részletet mellőzve, ki" vántam a jelzett elvi szempontokra rámutatni. Nem szólok il* azokról a feladótokról és teendőkről, melyeket az észlelt bajok or~ voslása tekintetében maguknak a sajtó munkásainak az ő hivatási együttérzésükből fakadó testületi önfegyelmező erejükkel és a társadalomnak a maga erkölcsi hatalmával kell teljesítenie. A probléma, melyet a sajtóügyi törvényhozásnak a maga területén kell megoldania, abban áll, hogy, mikor egyesek valódi bűnét akarja a büntető-biró elé vinni, mindenekfelett ott keresse a hatályos és gyors orvoslást a megtorlásban, de aggódó gondossággal óvakodjék olyan rendszabályoktól, amelyek magát a sajtó szabadságát veszélyeztetik. (Elénk éljenzés.) Mert ezt az alkotmánygaranciát legkevésbé a magyar állam nélkülözheti. (Igaz ! ugy van !) Ám legyen az a tinta, mely a hírlapíró tollából folyik, olyan fekete, amilyen csak lehet; de azután annak a tógáját, aki ezt a tollat a kezében tartja, annál tisztább fehérségben akarja látni minden egészséges nemzeti közérzület. Müveit államokban maguknak a hírlapíróknak, a jól szervezett és az erkölcsi hatalmának öntudatára ébredt társadalomnak, a törvényhozásnak és a sajtóügyi törvénykezésnek vállvetett együttműködésével ezt az eredményt, amennyire emberileg lehetséges, biztosítani lehet. Ami szenny és rongy még azután is és ennek dacára elvétve a nyilvánosság elé kerül, — mert ettől semmi hivatás és foglalkozás megkímélve nincs (Ugy van!) — az ebben az erkölcsi világban ugy fog hatni, mint a nagy művészek képein az oda festett piszok : emelni fogja a kép tulajdonképpeni nemes tartalmának és felemelő hatásának erejét. Ez az, amit ez alkalommal elmondani akartam. Üdvözlöm önöket, uraim, kik meghívásom folytán szívesek voltak itt egybegyűlni, hogy engem a nagy kérdés megoldásában támogassanak. Megnyitom a tanácskozást. (Élénk éljenzés.) Hoitsy Pál szükségesnek tartja, hogy a sajtójog kodifikáltassék, bizonyos reformok behozassanak. Minthogy a preventív lefoglalás, a lapok elkobzása a sajtószabadságot megtámadja, azért ezeknek teljes mellőzését kívánja. Különös védelemben kell részesíteni a magánbecsületet, a családi szentélyt, ugy hogy angol mintára ajánlatosnak tartaná ily esetekben a nagymértékű kártérítés megállapítását is. Baloghy Ernő szerint a sajtó mindennemű előzetes korlátozása, bármilyen címen történő előzetes lefoglalása teljesen elvetendő. A sajtó visszaélései ellen csak az utólagos súlyos büntetés alkalmazható. Különösen rágalmazás, becsületsértés, a magyar állam egysége, nemzeti jelleggé elleni izgatás esetén a legminimálisabb mértékre volna korlátozandó az államfogház alkalmazása. Alkalmazzuk ezekre a vétségekre inkább a fogház-, esetleg a börtönbüntetést, sőt még a hivatalvesztés kimondásának lehetősége is ajánlatos volna izgatásokkal szemben. Seress László a budapesti ujsájrók egyesületének képviseletében az egyesületnek álláspontját a 48-as sajtótörvénynek abban az alapgodolatában foglalja össze, hogy gondolatait mindenki szabadon kifejezheti és terjesztheti. A sajtónak joga és szüksége van privilégiumra éppen hazai viszonyainkra való tekintettel. Azzal a váddal szemben, hogy a sajtó hangja eldurvult, az a válasza, hogy a sajtó a társadalomból táplálkozik, annak ízlését veszi fel és szolgálja. Holló Lajos szerint a sajtószabadság ellen a közelmúltban intézett támadások teszik elsősorban szükségessé az ország sajtójogának és sajtószabadságának erősebb megalapozását. Szükségesnek tartja, hogy az esküdtszék hatásköre kivétel nélkül minden sajcódeliktumra terjesztessék ki. Gútither Antal igazságügyminiszter kijelenti, hogy ennek az értekezletnek az egybehivása egyáltalán nem a sajtó elleni hangulatnak a kifolyása. Célja ugyan bizonyos visszaéléseknek orvoslása, a fő szempont azonban, amely az értekezlet egybehivásánál vezette, az volt, hogy a sajtószabadság garanciáit megerősítsék és kiépítsék, mert parlamentáris kormányforma sajtószabadság nélkül nem lehetséges. Rakovszky István: A sajtószabadság nem egyenlő a sajtógarázdálkodással és nem lehet egyértelmű a büntetlenséggel. Igenis van antizsurnalisztikus áramlat a közvéleményben és ez az áramlat nézete szerint jogos. Az a véleménye, hogy a sajtó ellen preventive eljárni nem lehet, azonban szükségesnek tartja a bírói eljárás gyorsítását és a büntetések szigorítását. A felelősség kérdésében nem a fokozatos, hanem a kumulatív felelősségi rendszer mellett foglal állást. Kenedi Géza: Arra a kérdésre, vájjon tétessenek-e a sajtóval szemben megszorítások, a tapasztalati tényekből levonható egyetlen válasz csak határozott nem lehet. Általánosságban kizárandó tehát minden olyan felfogás, amely a sajtónak korlátozását, politikai és alkotmányjogi korlátozását tendálja. Szükségesnek tartaná, hogyha már sajtójogi reformot akarunk alkotni, hogy rendeztessék a vállalat és a munka közötti viszony, a hírlapírók és vállalkozók közötti jogviszony. Végül kéri a minisztert, terjeszkedjék ki egy nagy korszerű sajtóreformra, amelyben helyet foglaljon a sajtó belső életének jogi rendezése is. Cziklay Lajos a katolikus irók és hírlapírók országos l'ázmány-egyesülete nevében mellőzendőnek tartja az előzetes lefoglalást, sőt az utólagos lefoglalásnál is kontradiktórius eljárást kiván behozni. A kolportázs kérdésének, valamint a hirlapbélyegek kedvezményének törvényes rendezését kéri. Visontai Soma hasznosabbnak tartaná az egyes részletkérdések szabályozásánál egy rendszeres sajtótörvény megalkotását. Giinther Antal igazságügyminiszter az értekezlet folytatását kedden délután öt órára tűzte ki. A sajtótörvény revíziója ügyében összehívott szaktanácskozmány f. hó 7-én délután öt órakor folytatta tanácskozását az országház delegácionális termében. Az értekezleten az elnöklő Gúntlier Antal igazságügyminiszteren kívül részt vettek Meskó László, ImUng Konrád és ló'ry Gusztáv államtitkárok is. Zsitvay Leó szerint a már meglevő sajtótörvénynek csak legszükségesebb részét kell reformálni, mert minél szélesebb a reform, annál több az ütközőpont és annál nehezebb a megállapodás. A fokozatos felelősséget fentartaná, ennél jobbat az összes eddigi törvényhozások sem tudtak teremteni. A sorrendet azonban akként kívánná megváltoztatni, hogy először az legyen felelős, akinek, mint ilyennek, neve a nyomtatványon szerepel. Szerző az, aki akár saját gondolatát, akár elsajátított gondolatot azzal a szándékkal dolgoz fel, hogy azt közzétegye. A külföldön is az a gyakorlat, hogy a szerkesztőnek kell a szerzőt odaállítani és bebizonyítani, hogy az a szerző. Ha ezt a szerkesztő nem tudná vagy nem akarná tenni, akkor elesik a felelősség áthárítása. Ami mármost a kőnyomatosokat illeti, ezeket, mint önálló hírlapi vállalatokat, ki kell hagyni és mint szerzőket kell felelősségre vonni, nehogy nyolc-tíz ember bűnhődjék egy és ugyanazon cselekményért. Külön kategóriába sorozza azokat a nyomtatványokat, amelyeknél sem kiadó, sem nyomdász, sem semmi felelős személy nincs kitüntetve. Ezekre ajánlja, hogy a közönséges büntetőjogi felelősség mondassák ki, és pedig ezen nyomtatványok terjesztőire is. A terjesztés jogát törvény, nem pedig kormányrendelet utján kell biztosítani. Módositandónak tartja a sajtójogi elévülést is. Ajánlja, hogy akár hivatalból, akár nem hivatalból adatik be a vád, ha az a legrövidebb idő alatt, például három hónap alatt nem történik meg, elévültnek tekintessék. Mihelyt azonban a feljelentés ezen határidőn belül megtörtént, a büntetőjognak a többi közönséges deliktumokra kiszabott elévülési ideje álljon fönu. Ami közvád, az tartozzék az esküdtszék elé, ahol ellenben főmagánvádló van, az utaltassék a rendes bíróságok elé. Az esküdtszéki hatáskörből a magánbecsületsértésen és rágalmazáson kívül kivenné a szeméremelleni vétséget, mert hiszen a nuditás nem része a közszabadságnak. Ami az előzetes lefoglalás jogát illeti, arról lemondani nem lehet. Szorítsuk azonban a legszűkebb körre. A múltban a lefoglalásokat megcsinálták, mielőtt a terjesztés megindítható lett volna. Szerinte a köteles példányok beküldése még nem kezdete a terjesztésnek. Lefoglalás után pedig, akár történt felszólalás, akár nem, a végleges döntésre felülvizsgálati tanácsot, de nem a vádtanácsot kell kiküldeni. Felveti azt az eszmét, vájjon nem lehetne-e a hírlapirodalom történetének egyetemi katedrát állítani, hogy ennek tanulmányozása által felújuljon a régi idők jó példája. Vargha Ferenc nézete szerint a majdnem hatvanesztendős sajtótörvény revízióra teljesen megérett, van azonban egy olyan i pontja, amely «noli me tangere», amihez nyúlni nem szabad. Ez az egyetlen egy pont az 1. §., a mely a sajtószabadságot örök