A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 17. szám - A jogegység megóvása a kolozsvári királyi itélőtáblán

134 A JOG 7. A fegyelmi ügyekben keletkező elvi jelentőségű határozatokat az elnöki iroda vezetője, mint fegyelmi kiadó gyűjti, ugyanilyen módon. Az elnöki titkár urat kértem fel, hogy ezen gyűjtemények pontos és szabatos vezetését ellenőrizze, s a netán tapasztalandó hiányok elenyésztetése iránt intézkedjék, s szükség esetén jelentést tegyen. Ezen utasítás folytán a kir. ítélőtábla elvi jelentőségű határozatainak a gyűjtésére vonatkozóan kiadott megelőző intézkedéseim hatályukat vesztik. Kolozsvárt, 1907. január hó 20-án. Im,e rendelkezések érthetővé teszik, hogy a kolozsvári királyi ítélőtáblától alig kerülhet ki ellentétes határozat, mert az egymás mellett működő polgári tanácsok ellentétes határozatokat a rendelkezésre álló anyag gyűjtemény betekintése esetén — és a szokásos betekintés következtében — alig is hozhatnak. Emellett kiváló administrativ érzékre vall a határozatgyüjtés egyszerűsége és az ezzel járó munkamegtakarítás. Ez a gondosság pedig a legéberebben szóló dicséret arra nézve, aki a jogegység fontosságának érzetétől áthatva az adott viszonyok között a közérdeket ily meleg érdeklődéssel szolgálja. A kolozsvári tábla elnöke emez intézkedésével a m. kir. Kűria jelenlegi kiváló elnökét is megelőzte, mert a J. K. 1907. évi 7. számából kitetszően (1. A jogegység megóvása c. cikket) ily irányú intézkedését csak a legújabb időben léptette életbe. Mindezek a jelenségek szomorú bizonyságát képezik annak a régóta táplált és hirdetett nézetemnek, hogy a nagy hajsza mellett a birói kar nem képes jogi képzettségét elméleti és gyakorlati jogászok műveinek olvasása által fejleszteni s kényszerhelyzetében «kaptafát* keres. Ilyet pedig a közkézen forgó gyűjteményekben ezerszámra találván, magasabb elméleti képzettség hiányában nem képes elbírálni, hogy a jogszolgáltatás terén uralgó legújabb divat melyik formát használja. Innen az a sok ellentétes határozat. De mi lesz a jövőben, ha ez még soká igy tart ? Kodifikált magánjogunk nincs, perrendtartásunk elavult és legújabb jogászi nemzedékünk, a tCompendium-tudósok* nem méltatlan tanítványai. A keleti diploma-gyár is teljes gőzzel dolgozik. Szégyene Magyarország felsőbb oktatásának, hogy lehetséges legyen ^kérdések és feleletek*-bői annyi képzettséget nevezni, hogy jogtudóssá is avassanak ez alapon valakit. Szégyene az egyetemeknek, hogy egy és ugyanaz a dissertatio egy fél éven belül több doktorrá avatásnál fogadtatott legyen el. Szomorú perspektívák, — tehát csak gyűjtsük tovább is szorgalmasan az elvi jelentőségű határozatokat. Belföld. A Magyar Jogászegylet e hó 20-iki ülésében nagy érdeklődéssel folytatta a sztrájk jogalapjáról megkezdett vitát. Az ülést Székely Ferenc koronaügyész nyitotta meg. Back Frigyes dr. a sztrájk megengedhetőségét kétségtelennek tekinti, de csak mint a bérharc végső eszközét ismeri el jogosultnak. Foglalkozik azokkal a törekvésekkel, amelyek a sztrájktörvény megalkotását célozzák. Különösen az országos iparegyesület felterjesztését bírálja és oda konkludál, hogy a munkaszervezetek erősbbitése és a kollektív szerződésnek megkötése legbiztosabb ellenszere az indokolatlan sztrájkoknak. Besnyó'Béla. objektív jogászi szempontból vitatja a kérdést és reá mutat arra, hogy a vitákban felszólalók főképp a hatalmi kérdést állították előtérbe. A római jogból vett idézetekkel igazolja, hogy klasszikus jogszabályok sokkal méltányosabbak és emberségesebbek voltak, mint a modern munkástörvényhozás. A mi ipartörvényünk sem jobb a hírhedt gazdasági törvényeknél, mert hiszen a szerződésszegő munkás visszavezetését és megbüntetését is kimondja. Éppen azért a munkaszerződés megtartása mindig kötelező, ennek megszegése pedig mindig jogtalan. A sztrájktörvényre irányuló törekvéseket felszólaló is céltalannak tekinti, mert egyrészről ezek a sztrájkot megengedettnek nyilvánítják, másrészt pedig azt törvényes szabályok korlátai közé szorítják. Nem a sztrájkot kell tehát szabályozni, hanem a munkabérszerződést, amelynek szabályait a munkások érdekében kötelezőleg kell megállapítani, ugy hogy attól a felek szerződésileg el ne térhessenek. A munkabérszerződés helyes megoldása pedig a polgári törvénykönyv tervezetének megalkotására tartozik. Újlaki Géza dr. arról szól, hogy a kollektív munkásszerződéseknek mai hazai jogunk szerint minő joghatályuk van. Az ipartörvény 163. §-a, valamint a munkásvédelmi (1893: XXVIII.) törvény 35. §-a szerint ezeket a munkaadó és munkás között kötött egyéni szerződés hiányában a rendes bíróságnak mint tényleges szokást kell alkalmaznia. Bizonyos iparágban, helyen és időre kiküzdött kollektív szerződés megtartásáról ugy a munkaadók, mint a munkások az árszabályvédő bizottságok.) utján gondoskodnak. A kollektive szerződő felek között, vagyis a munkaadók és munkások összessége közötti viszonyban a kollektív szerződés már államilag bírói uton nem kényszeríthető ki. Ugyanis, ha akár a munkaadók, akár a munkások nem akarják tovább azt követni, az már megszűnt tényleges szokás lenni. Minél nagyobb tért és birói elismerést nyernek a kollektív szerződések, annál inkább csökkenni fognak a sztrájkok. E szellemes vitát a nagyszámú jogászközönség élénk érdeklődéssel és tetszéssel fogadta. Az egylet 27-diki ülésében folytatni fogják azt. A rabsegélyezés reformja. Múltkori igéretemet beváltandó, ezúttal bővebben ismertetem Angyal Pál dr. pécsi jogakadémiai tanárnak, a fenti cim alatt a pécsi rabsegélyző-egylet ez idei évkönyvében közzétett, figyelemreméltó értekezését. '" A tanulmánynak, fájdalom, egy kis szépséghibája van. A metteur-en-pages hibája, gondatlansága a 105-ik lap folytatása a 114-ik lapon található, ezután következik a 107-113. lap, ennek utána a 106-tk lap, ezt pedig követi a 115—117. lap. Ily körülmények közt számos olvasóra nézve rendkívül bajos és nehéz lesz az értekezés fonalát figyelemmel kisérni. Szerző, a budapesti egyetem ajánlata folytán, ösztöndíjat nyert a közoktatási minisztériumtól egy tanulmányútra, melynek célja a külföldi büntető törvénykezés és börtönügyi visszonyok megismerésén kivül, a rabsegélyezés szervezetének tanulmányozása is volt. E tanulmányút gyümölcse most fekszik előttünk, — és csak teljes elismeréssel adózhatok szerzőnek, azon magasröptű, idealistikus és humanistikus felfogásért, mely egész dolgozatán végig vonul. Angyal ur szeretettel foglalkozik tárgyával. Kifejtett nézetei teljes szakavatottságra vallanak - és ha jogosult postulatumainak egyike-másika, a jelenlegi mostoha visszonyok közt nem is lesz megvalósítható, azért nem kell csüggednünk, mert a haladó idővel majd erre is kerül a sor. A munka két részre oszlik. Az első részben megismerteti velünk szerző a Németországban, Belgiumban és Hollandiában fennálló rabsegélyezési intézményeket és ott, a helyszínén szerzett tapasztalatait. Második részében pedig levonja ezekből a következtetéseket és előterjeszti saját javaslatait : a rabsegélyezésnek hazánkban való fejlesztése és reformálása tárgyában. Az első rész adataiból közöljük a következőket: Németországban az egyesületek száma közel 700. Az egyes kisebb államok egyletei egyesülnek egy <LandesVerband»-ban és majdnem minden egylet tagja az 1892-ben alakult «Verband der deutschen Schütz-Vereine für entlassene Gefangene* cimü központi szövetségnek, mely az egyletek önállóságát nem sérti, viszont azok összműködését előmozdítja. E szervezet vezetőségét: a szövetkezett egyesületek kiküldött tagjaiból álló közgyűlés választja. Itt kerülnek vita alá, előleges vélemény alapján, a büntetőjog, börtönügy és a patronage körüli kérdések. Bajorországban 150 az egyletek száma. A müncheni «KreisVerein für die aus Strafanstalten und Arbeits-Háusern Entlassenen» 24 egyletet vezet. A badeni 00 egyletnek központi szerve a badeni «Schutz-Verein für entlassene Gefangene». Poroszországnak 400 egylete van; legnevezetesebb a berlini «Vérein zur Besserung von Straf-Gefangenen». A porosz egyletek is több központ alatt állanak. Említésre méltó még az 1826-ban alapított <Rheinisch-Westphaelische Gefaengniss-Gesellschaft», mely 1905. óta az ottani egyesületek központjává lett és 80 ily egylet élén áll. Az évi tagdíj 2 — 8 márka közt váltakozik. Rendkívül érdekes és fontos azon intézkedés, hogy a legtöbb egyesület választmányának jogában áll az érdeklődők működésének biztosítására : bármely tagot üléseire meghívni. Ezen egyesületek gondoskodnak a szabadult számára munkáról, ideiglenes lakásról, — többnyire menhelyen, —ruháról, munkaeszközökről. Ellenben ritka a készpénzbeli segély ; ez csak akkor lesz nyújtva, ha más módon segíteni nem lehet. Nehogy cumulatio beneficiorum álljon be, az egylet meggyőződést szerez, vájjon nem részesül-e a szabadult más egylet részéről is segélyben ? E célból p. o. a hamburgi egyletek kérdőivet küldenek valamennyi ottani jótékony egyesülethez és közlik egymással a kérelem megtagadása iránti határozatokat. A munkaközvetítés dolgában első helyen áll a berlini fent érintett egylet, mely 1883. óta munkaközvetítési irodát tart fenn. Ezen iroda állandó összeköttetésben van a munkaadókkal és ma már évente közel 5,000 szabadultat helyez el és azokat többnyire a munka helyére el is szállítja. A szabadultaknak több, mint 50o/o-a földmivesmunkára szerződtetik. Ipari és gyári munkára kevesebben vállalkoznak. Itt a munkaadók is bizalmatlanabbak. Az értelmiséghez tartozók már ritkábban fordulnak az irodához és ha igen, ugy mint Írnokok vagy kereskedelmi alkalmazottak lesznek elhelyezve. Néhány bajor és badeni egylet munkástelepet tart fenn, ahol a szabadult, munka ellenében, ideglenes szállást és élelmet nyer addig, amíg munkát talál. München, Nürnoerg és Drezdában az egyletek a szabadult nők számára menhelyeket létesítettek. . Poroszországban 1903-4-ben kibocsátott miniszteri rendeletek alapján a szabadult, hacsak nem nyilvánvaló a megbízhatatlansága, felvehető a vasúti személyzetbe, vagy visszahelyezhető előbbi szolgálati ágába. Az irodai munkára alkalmasak alkalmazhatók a letartoztatási intézetek irodai munkájára, kivéve ott, ahol büntetésüket kitöltötték. De az egyletek gondjukat még az elitéltnek segélyre szoruló családtagjaira is kiterjesztik és azokat is a büntetés ideje alatt segélyezik.