A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 17. szám - Nemzeti jog

geket, hanem uj, határozottan kidomborodó fajt hozJétre, mely megkezdi fejleszteni, berendezni a maga külön életét és megkezdi élethivatását betölteni mint a nagy egésznek része az egyetemesben. Nos tehát, ha a természet meg nem cáfolható tapasztalati tényei igy állanak előttünk, ha az elmúlt évezredek társadalmának forrongása ellen ád absolute más jelenségekről felvilágosítást, hát akkor mi a magyarázata annak az agyonbeszélt, lényegében vajmi kevesek által fölismert és megértett «az egész emberiség boldogitására való törekvésn jelszavának? Miben áll annak megfejtése, miben áll gyakorlati kivitele, amikor egy nyomorult fillérről való lemondás is oly tetemes megerőltetésünkbe kerül, amikor éjjel-nappal azon munkálkodunk, hogy szerezzünk és szerezzünk munkával, észszel, furfanggal, cselvetésekkel, mások hátraszoritásával, hogy ne mondjam : letiprásával ? Minden ember egyenlősége a föld hátán? Ez a csillagtengeren tuli harmónia, de nem a földé, az ennek sorsát intéző természeté, mely a harmóniát csak küzdelemmel, élet és halál egymással szembevaló állításával tudja elérni és biztosítani. Igenis! a földön élő minden ember jogot élvezhet a mindenséghez való viszonyában. Kötelessége csak az volna, hogy ne bántsa a másét, aki a maga tulajdonát munkája által szerezte meg. Ejog és kötelezettség biztonságának szabályozója a törvény az állatember, a természeti ember önkényével szemben. E törvény erejének hatóképessége azonban határok közé szorul éppen ugy, mint a természet minden egyes része, mely különbözik a másiktól. E hatóképesség végrehajtására szerveket igényel ; ez a szerv azonban egy pillanat alatt összeomlana, ha működésének köre egyenlő volna a föld periférájával. Hozzásimul tehát a természet titkos rendje szerint kialakult fajokhoz, hogy annak sorsát igazgatni képes legyen, hogy annak működését lehetőleg összhangba hozza a többi fajokéval. íme tehát ez lehet az egyetemes emberiség boldogságra vezetésének egyedüli kulcsa. Megtalálni az összhangot ugy mint a természet megtalálja a maga szüntelen küzdelmében! A gondolkozó emberi ész feladata az, hogy kerülje az összeütközésre vezető szirteket, tompítsa az ellentéteket, felhasználásával az egyes fajok külön egyediségének, a természet által beléjükoltott képességeknek. Ha ez másként nem lehet, mert a napnak nem parancsolhatunk, hogy több meleget áraszszon oda, ahová hősugarakat alig küld, akkor a részek magatörvénye szerinti boldogítása, lenyűgöző tényezőktől való megszabadítása: vajon nem az emberiség boldogitásának a munkálása? Nincsen egyetlenegy vértanuja sem az emberiségnek, aki e nevet kiérdemelte, aki ne emberi jogokért hullatta volna vérét. Mert aki népek leigázása utján juttatta faját hatalomhoz, aki jogoknak a romjain épített magának erős várat, az lehetett hős, de nem lehetett vértanú, az lehetett hadvezér, de nem volt szellemóriás. Amely nemzet, amely faj reálépett a múltban, vagy rajta halad a jelenben a szellemi evolúció utján, az a nemzet nem önző cél felé halad, hanem harcosa az egyetemes emberiségnek, az a nemzet dokumentálja a természet munkáját, mely részeinek tökéletességével teremti meg az egésznek tökélyét. Jogosult tehát a nemzetek törekvése a magatökéletesedés utjain, jogosult az önrendelkezés kiküzdése, jogosult szellemi erőinek kifejlesztése, jogosult a nemzeti evolúció, éppen ugy, mint ahogy jogosult a tölgyesbe ültetett fenyők törekvése, hogy csúcsaikat kiemeljék a homályból, ha egyszer életük fenntartásához több világosságra, több, habár hideg, szabad levegőre vagyon szükségük. Nemcsak jogosult, de szükségszerű azért, mert erre kényszeríti leküzdhetetlen erővel a' föld. Valamint beszélni szeretünk általános emberi jogokról, ugy kell elfogadnunk a nemzeti jogokat, mert az előbbi csak az utóbbi által érheti el a célját. Ámde a nemzeti egyéniség gazdasági és kulturális kifejtése, a nemzeti erőknek szellemi fegyverekkel való hatványozása, a nemzeti szabadságvágy megtestesitése a jog bástyájával csak akként keríthető kőiül, hogy igazolását ne a fizikai erőben, hanem az egyetemes fejlődés minden részre és csoportra egyaránt érvényes jogosultságának korlátai között találja meg. Mert a jog a maga egyetemes jelentőségében nem lehet kiváltság. Valamint a természet ekonomiájában minden élő lény csak a világosság és levegő szabadabb élvezetére és fogyasztására törekszik s ebből a célból az, amely önmaga erejéből hozzájutni nem képes, fölveszi inkább az erőteljesebbnek sajátosságait ; éppen ugy hat világosság gyanánt ama kultúra, mely benső erőiből hatalmasabban fejlődik, dúsabb koronát hajt s magához szívja a gyöngébbet és áthasonitja. Kezdi a széleken, terjed hullámaival befelé s átalakítja a gondolkozást, a testi és lelki sajátosságokat, összevegyül és megnemesedik. így képződnek az emberiség egyetemességében a fajok és nemzetek gyürüi egymás mellett s a különböző kultúrák színvonala olyanná válik, mint a terger hullámzása, lüktet, kavarog-forrong, s mégis egyre arra iparkodik, hogy a felső színvonala egyenletes legyen a rajta veszély nélkül és egyforma boldogsággal hajózzon a cél felé, a tökély felé minden tengerjáró. A fajok és nemzetek eme joga adja és alkotja az egyetemes emberiség jogát. A kettő egy. A két első által érvényesül az utolsó, mint a természet örök törvénye. A természet jelenségeiben azonban fizikai erő is érvényesül és sokszor az erősebb faj a gyöngébb rovására fejti ki a maga erejét, de soha sem akként, hogy az egyetemesnek összhangja megzavartassék, sőt inkább ezzel teszi azt fenségesebbé! Az emberi társadalmak fejlődése azonos természetjogon alapszik. Az izmosabb, a benső erők érvényre emelésére alkalmasabb, tehát a természet által szükségesebbnek ítélt társadalom a maga hullámgyürüibe olvassza belé a gyöngébbet vagy pedig ama sekélyebb gyürüt odábbtolja arrafelé, amerre azonos erejű gyűrűvel találkozhat s kettős erőt állithat szembe az őt ostromló hullámgyürünek. Ez a fajok és nemzetek elhelyezkedésének, tömörülésének és fejlődésének a titka. Nem a jogfosztás theo! riája ez, hanem az egyetemesben való jogérvényesítés alapj törvénye. Nincsen itt erőszakosságra szükség, mely minden élő j jogának tagadása volna; elegendő itt ama természetes véde! lem, mely a továbbfejlődhetés feltételeinek elvonása, bénítása J ellen irányul. S akkor, amikor e védelem a magasabb, tehát í az egyetemeshez jobban illeszkedő kultúra érdekében jő alkal! mazásba, amikor az anyagi és szellemi előbbrehaladás módjait kínálja oda a támadónak, de gyöngébbnek: akkor egyúttal azok részéről, akik a nyilvánosság szolgálatában állanak ? miért e remegés a kritika előtt, holott a dicséretből nem tudnak eleget bevenni, még ha azt ki sem érdemelték ? Talán e nyilvánosságtól való félelemnek volt tulajdonitható azon reservált fogadtatás is, melyben bennünket több igazgató részesített. A drámabiráló bizottság (nem azonos a drámai heti bizottsággal) áll 5 tagból: az igazgatóból, két íróból és két színészből, akik rendes évi tiszteletdijat nyernek. Ok ítélnek a benyújtott művek elfogadása vagy visszautasítása fölött. Elfogadva lesz oly mű, mely caz eredeti drámai irodalom jelen állásához mérve művészi becscsel bír és sikert igér.» De a bizottság az eredeti művek szerzőinek tanácscsal is szolgál belbecscsel biró darabjaik technikai és szerkezeti hiányai tekintetében. — A fordításokról is ád véleményt, sőt ajánlhat egyes idegen színműveket fordításra. Bírálati idő egy hét; a vélemény írásban indokolandó; az igazgató szavazategyenlőség esetén dirimái. Három tag elutasítása esetén a darab a szerzőnek visszaadatik. A két tag által ajánlott darab az ülésben felolvastatik és eszmecsere után titkos szavazás alapján döntetik. Az ajánlott darabot az igazgatóság nem köteles adatni, ha ez az intézet érdekébe ütközik. A nem ajánlott darab elő nem adatható. Feltételesen is elfogadható egy darab, ha a szerző a kikötött feltételnek eleget tesz. A vélemények és bírálatok a szerzőkkel közöltetnek. Az Opera szabályrendelete nagyban megegyezik a Nemzeti Színház szabályrendeletével, — csakhogy az igazgató itt még tágabb hatáskört nyer a zenekar, karmesterek és a ballett bevonása folytán. Van itt egy külön opcrabiráló bizottság, mely az igazgatón kivül két színházi és két azon kivül álló szakértő tagból áll. Bírálati idő egy hó. Főfeladata: «figyelmét olyan eredeti operákra fordítani, melyek a magyar zeneirodalom emelése mellett színpadi sikert is ígérnek.» Szegény tagok ! - vajmi kevés dolguk akadhatott e téren az utolsó években ! Az Operaház külön nyugdijalappal bir. Oly tag már alig létezik, aki a Nemzeti Színházból az Operához nyugdíjjogosultsággal átlépett volna. Idegen nyelven előadások nem adhatók; kitűnőbb idegen művészek azonban olasz nyelven is vendégszerepelhetnek. (Tudtunkkal a francia és angol nyelv sincs kizárva.) A magyar nyelvet nem biró szerződött tag is olaszul énekelhet. * * * A vidéki színtársulatoknál, az igazgató magában egyesíti az intendáns és igazgató teendőinek ügykörét. Egyedüli kivétel a kolozsvári nemzeti színház, melynek élén szintén egy intendáns áll, kinek ügyköre azonban korántsem olyan tág terjedelmű, mint a budapestié. A Népszínház ügyeit is az igazgatón kivül egv külön főv. bizottság ellenőrzi — nem tulnagy ügybuzgósággaf és sikerrel. A többi fővárosi színházak a belügyminisztérium ressortjába tartoznak. I gy ezek, mint a fentnevezett színházak is ezenfelül a rendőrség közvetlen, tehát nem csupán rendészeti ellenőrzése alatt állanak. Rémi Lnjos (Folytatása következik.)