A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 17. szám - Nemzeti jog

A JOG 131 tosit arról — kérdi fontoskodva — nem fogná-e a terhelt és talán némi joggal ugy magyarázni, hogy az igazságszolgáltatás már többé nem helyez súlyt igaz vallomására, sőt ajánlja neki a néma hallgatást)) (L. Ind. 272. 1.). Ez a feltevés rögtön elesik, ha a bíró arra figyelmezteti a vádlottat, hogy felelni ugyan nem köteles, de ez szabadságában áll; ha azonban a hallgatás jogával nem él, ha felelni akar, akkor köteles a tisza igazságot vallani. S a nép, mely «az illedelmes választ megszokta», tapasztalni fogja, hogy a biró «igaz vallomására*) most is súlyt helyez, de csakis az igazra; a hallgatást pedig éppen nem ajánlja, s csak figyelmezteti ebbeli jogára. S mikor a B. P. kötelezővé teszi az eljárás minden fázisában a terheltet figyelmeztetni mindenféle jogára, önmagához, rendszeréhez következetesebb marad, ha ebbeli jogára is figyelmeztetni rendeli. És ezzel előmozditaná a bün őszinte megbánását, a bűnös erkölcsi megjavulását is, ami szintén kivánatos cél. Már pedig töredelmes beismerés nélkül őszinte megbánás, őszinte javulás nem képzelhető. Hogy pedig a biróság megtévesztésére, az eljárás bonyodalmainak növelésére irányuló erkölcstelen hazugság tilalmának meglegyen a jogi sanctiója is, kivánatos, hogy az esetben, ha a vádlott kétségtelenül, nyilvánvalóan és szándékosan valótlan tényeket állit : ez a körülmény a vádlott terhére a büntetés kiszabásánál súlyosító körülményül szolgáljon. Mig ellenben az őszinte beismerés, mint a bünbánatnak és a megjavulásra irányuló szándéknak erkölcsi bizonyitéka, mindenkor, tehát akkor is, ha a vádlott bűnössége beismerése nélkül is megállapítható volna, enyhitő körülményként mérlegeitessék. A B. P. 304. §-a szerint a vádlottat a főtárgyalás elnöke hallgatja ki. Rajta kivül más nem intézhet a vádlotthoz sem közvetlenül, sem az elnök közvetítésével kérdéseket. Mert az indokolás szerint: «Csak az elnöktől várható az a pártatlan higgadtság, melyet a javaslat a vádlott kihallgatásánál megkövetel. Ha a vádló, a szavazó birák is joggal birnak a vádlotthoz kérdéseket intézni, ennek kihallgatása valódi rendeltetését nem tarthatná meg és csakhamar faggató vallatássá fajulna.» (Ind. 571. 1.) Igazán komikusnak tartom, midőn a többszörösen büntetett rabló, tolvaj, sikkasztó, csaló, vagy egyéb gonosztevő dacos fővel, zord tekintettel, elszántan megküzdeni a gúzsba kötött igazsággal, megáll a törvényszék sorompói előtt: hogy amidőn ravaszul kieszelt meséivel ámítja biráit s iparkodik csődbe juttatni az igazságszolgáltatást, akkor konok hazugságaival, ámításaival szemben tehetetlenségre kárhoztatják szavazó biráit is, akik néma hallgatással csak passzív szemlélői az igazság ellen intézett ezen «merényletek»-nek. Ezt a lehetetlen állapotot meg kell változtatni. Több oknál fogva. Lényeges indoknak tartom, hogy a védelem és vád érdekében nem szabad az egész tárgyalás sikerét egy személynek kisebb-nagyobb ügyességétől függővé tenni. Több szem többet lát, több főnek több a gondolata, s még a legkiválóbb elnöknek is elkerülheti figyelmét egyik-másik döntő körülmény. Már ez a tény problematikussá teszi a kifogásolt rendelkezést. De másrészt a «szavazóbirák» sem fogják megköszönni az indokolás azon könnyelműen odavetett állítását, mely szerint a szavazó bíráktól nem várható a kivánatos «pártatlan higgadtság" Valóban maga az az itélőtanács volna méltó a vádlottak padjára, amelynél csak az elnök ékeskedne a pártatlanság erényével, mikor pedig a bírót nemcsak féltékenyen őrzött integritása, de esküje is köt.lezi a pártatlan, részrehajlatlan eljárásra. Méltán bánthatna mindnyájunkat ez az állítás, ha komolynak tarthatnók, de azt hiszem, hogy csak olyan bombasztikus frázis, minőket a több kilónyi sulyu indokolás készítői, mint színpompás virágokat szórtak szét a szürke elméletek közé. Hogy csak az elnök volna felvértezve a pártatlanság kemény páncélzatával, bátrak vagyunk kétségbe vonni. Vajon nem halíottunk-e olyan tárgyalásról, melyben az elnök bizonyos tendenciával vezette a vádlott kihallgatását is, s éppen a szavazó birák vannak hivatva ellensúlyozni az elnöknek akaratlan s nem is szándékos szubjektív érzelmekből fakadó elfogultságát. Ezek alapján az anyagi igazság érdekében, a B. P. 304. §-a meg volna változtatandó oly módon, hogy az elnökön kivül az itélőtanács bírái is intézhessenek kérdést a vádlotthoz az esetben, ha ez a hallgatás jogával nem kiván élni s a tényállást elbeszéli. Nemzeti jog. Irta GATHY BÁLINT, nagyváradi kir. alügyész (Folytatás*.) Ha eltörölhető volna a házasság, ha megtagadható volna az anyának ösztönszerű állati szeretete világrahozott csecsemői iránt, ha minden ember függetlenül intézhetné a maga dolgát mindenkitől, ha a föld csak egyedeket hordozna a maga hátán s ezek az egyedek egyetlen egyszer sem ütköznének bele a kivülök létező egyedek dolgaiba, ha a földnek hőmérséklete ugyanolyan volna az északi fokon, mint az egyenlítőnél s ha a föld táplálkozásra szánt kincseit egyformán és minden munka absolut kizárásával öntené elébe a szájtátó egyedek millióinak, ha az észszel, gondolkozással fel nem ruházott élő és élettelen lények szelíd bárányokként követnék e milliók lépteit: — még akkor sem érthetné meg önmagát az emberiség, még akko r is részekre szakadna, hogy körzeteit áttekinthesse, megmérhesse, megérthesse s talán élvezhesse is. Igen, ez a részekre szakadás szükségszerűsége a természet nyilvánulása, melyet csak az nem ért meg, aki nem képes belepillantani a zűrzavarosnak látszó nagy természet harmóniájába. Minekutána pedig a természet életrendjében nyugalom egy röpke pillanatig sincsen, ama részek örökös forrongásbantusában állanak egymással és a többi részekkel, és saját külön világukat iparkodnak lehető legjobban berendezni. így szakad szükségszerüleg részekre az emberiség egyeteme, mert hiszen saját magát óriási dimensióinál fogva igazgatni képtelen volna, így alakultak és alakulnak folyton a fajok és nyelvek, mint e fajok egymást megérthetési eszközei s bár olvadjon bele egyik gyöngébb faj végképpen és teljesen a másik erősebb és szívósabba, e beolvadás egyáltalában nem nivellálja a külömbsé*) E'ő 6' közlemény a 14. számban. kölcsöt és közművelődést nemesbitse és terjeszsze, s jó és művészi drámai előadások által a közönségnek műélvezetet nyujtson.» E nemes programúi még mindig várja teljes megvalósulását ! Az igazgató javaslatára szerződtetnek a rendezők és ügyelők, valamint szerződtetik vagy elbocsáttatik a művészi személyzet. Az ő feladata a műsorozat és szereposztás, de tartozik ennél a szerzők véleményét is lehetőleg figyelembe venni. (Embere válogatja!) O határoz a drámabiráló bizottság által ajánlott művek szinrehozatala vagy mellőzése fölött. A véghatározat ebben az intendánst illeti. O elnököl a bíráló bizottság ülésein, lefordíttatja a jobb külföldi drámákat és ezekről jelentést tesz az intendánsnak. A darabokat szinrehozza, a régibb darabok nyelvezetét kijavítja, a szereplőket szerepük felfogásában segíti és az abban rejlő hatásokkal megismerteti. Ő vezeti a próbákat és az egész színpadi rendezést. A rendezők csak végrehajtó közegei, kik utasítása szerint járnak el. Ő gyakorolja a fegyelmet az összes személyzet fölött. Ő teljesiti önállólag a művezetést, de minden nagyobb kiadást, uj szerződést és kedvezményt, még a költségvetés keretén belül is, az intendáns elé terjeszteni köteles. Legkésőbb dtc. 1-én terjeszti elő a jövő évi költségvetést, a személyzeti létszám és díjazás kimutatását, a már szerződtetett és még szerződtetendő tagok megjelölésével. — A drámai heti ülésekben, melyekben a drámabiráló bizottság tagjai, a rendezők és az esetleg meghívott szinésztagok is részt vesznek, a műsor és szereposztás, valamint egyéb drámai ügyek tárgyaltatnak. A határozat csak véleményező, végleg az igazgató dönt. Minden tag indítványt tehet a dráma érdekében. Az igazgató az intendánst annak megakadályozása esetében ugy egyesek, mint hatóságok előtt helyettesíti. A titkár rendes teendőin kivül, a gazdasági személyzet fölötti fegyelmi bíróságot gyakorolja, az igazgatóval együtt vagy annak nevében. Alatta áll a jegykezelési és jegyárulási személyzet. A rendezők az előadások technikai rendezésével foglalkoznak. Próbákon és előadásokon ők tartják fenn a rendet és azokon végig jelen vannak. A szabályrendelet VIII. 6 cikk b) pontja szerint tartoznak: «minden vétséget feljegyezni. Minden ily elmulasztott feljegyzésért ők felelősek és a színházi törvények szerint ők lesznek büntetve.» (!!) Amint ezen intézkedéssel nem értünk egyet, éppúgy nem érthetünk egyet a 13 ik cikk határozatával sem, mely — talán adott eset alkalmából — következőt rendel: «A rendezők, mint a rend hivatott fentartói, óvakodni fognak akár az intendatura, akár az igazgatóság tagjai és intézkedései ellen, idegenek vagy a színházi tagok előtt rosszalólag nyilatkozni, vagy éppen hírlapok utján ily közleményeket névvel vagy név nélkül közzétenni, vagy közlésükre közvetve vagy közvetlenül befolyni. Súlyosabb, bebizonyított ily természetű vétség esetében az intendatura határozata következtében azonnal és minden kárpótlás nélkül elbocsáttatnak.)) Miért e félelem a nyilvánosságtól