A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 15. szám - Az ingatlan árverési vevő jogai - Az angol alsóház küzdelme a parlamentálizmusért. 7. [r.]

A JOG 117 ínakat magával a törvény által — mely egyszersmind a cupida scientiarum juventus tankönyve is — praecisirozni Nyilvánvaló, hogy a jog, tehát a követelés is, elévülés okából elenyészésnek alávetve nincs, hanem az elévülés csakis a bitói érvényesithetést akadályozza meg, jogot adván a kötelezettnek a szolgáltatás megtagadhatására és különben is az elévülési szabálylyal szemben annyi kivétel létezik, hogy úgyszólván a kivétel a szabály és éppen azért az elévülés nagy horderejű kérdése, s jogfejlődésre alkalmas nagy befolyásánál fogva, kellene, hogy a tervezetben szabatosabb és megnyugtatóbb kifejtést nyerne. De erről majd máskor. 7 Az ingatlan árverési vevő jogai. Irta CSAPLAKY LIPÓT dr., sátoraljaújhelyi ügyvéd. A Jog 14-ík számában hasonló cim alatt megjelent cikk tartalmával nem mindenben értek egyet; a felhozott jogesetre vonatkozólag ugyanis feltétlenül helyesnek tartom a bíróságok Ítélkezését és helytelennek a cikkíró ur felfogását és ugy vélem, hogy ő maga is el fogja ismerni, ha a kérdéses jogesetet a teljesen tárgyilagosan szemlélő szemével, nem pedig a perben érdekelt ügyvéd szemüvegén át nézi. Azt hiszem, felesleges vitatni, mert jogelv, hogy senki másra több jogot át nem ruházhat, mint amennyivel ő maga bir; ez általános jogelvet kell alkalmaznunk akkor is, ha kényszerátruházásról van szó ; ugy vélem, bővebben fejtegetni azt, hogy az árverés a jogoknak kényszer utján való átruházása nem kell, hogy pedig ezt a jogelvet cikkíró ur is érezte, kitűnik cikkének ama részéből, amikor az 1881 : LX. t.-c. 149. §-ára hivatkozva, azt mondja: az ingatlanokkal együtt árvereztetik el a végrehajtást szenvedőt illető, még be nem szedett tüggő termés is, ez helyes elv és a cikkíró ur tévedése abban van, hogy azt a helyes mesgyét, amelyen megindult, elhagyta. Kétségtelen cikkíró ur szerint is, hogy az árverési vevőt a végrehajtást szenvedőt illető függő termés illeti, vagyis csak az illeti, de több nem, mivel pedig árverés előtti felesbe adás esetén az árveréskor a végrehajtást szenvedettet a termés fele illeti csak meg, ennél többre tulajdonjogot az árverési vevő sem szerezhetett, nem pedig azért, mert a fentebb felállított két helyes jogelv ennek a lehetőségét kizárta. Elismerve a cikkíró ur által idézett (Döntvénytár, uj folyam, XXV kötet, 305. lapján 111. sz. a. közölt) kúriai határozatban lefektetett elv helyességét, hogy az árverésen bárki által tett, az árverési feltételekkel ellenkező kijelentés az árverési vevőre kötelező erővel nem bir, arra utalok, hogy a bírósági végrehajtónak az a kijelentése, hogy az elárverelendő ingatlan felese a gazdasági év végéig feles marad : nem volt ellentétes az árverési feltételekkel, ugyanis a közlött esetben az árverési feltételek azon általános kijelentést tartalmazták, hogy a vevő az árverés jogerősségével azonnal birtokba lép s ez időtől a birtoknak hasznai őt illetik (bár e kijelentés nem egészen pontos, mert itt a birtok alatt magát az ingatlant, de az ingatlan birlalását is lehet érteni, helyesebb lett volna az ingatlan hasznairól beszélni), mivel az árverési feltételekben nem volt különbség téve a jogi és testi birtokbavétel között, ennélfogva a vevő világosan tudhatta, amikor az ingatlant árverésen megvette, hogy ő az ingatlan hasznát csak annyiban és ugy szerezte meg arra a gazdasági évre, mint ahogy és amily mértékben az a végrehajtást szenvedőt megillette, a birósági végrehajtó kijelentése tehát legkevésbbé volt ellentétes az árverési feltételekkel, de sőt annak éppen megfelelt ás felvilágositóul szolgált. Reá kell még mutatnom cikkíró ur fejtegetésének egy tévedésére, ugyanis az ímling-léte kommentárra hivatkozva, megállapítja és cikkében dült betűvel közli: «csakis a telekkönyvi bejegyzéssel biztosított és ismertté tett haszonbéri, stb. esetén nem árvereltetik el a függő termés az ingatlannal együtt, de tkönyvileg be nem jegyzett idegen jogosultságok nem akadályozhatják meg azt, hogy az ingatlannal együtt a függő termés is el ne árvereltessék.» Ez a kijelentéi homlokegyenest ellenkezik az 1881 : LX. t.-c. 181. §-ának rendelkezésével, mert e szakasz nem tesz különbséget tkvi bejegyzéssel biztosított és tkvi bejegyzéssel nem biztosított haszonbérleti és bérleti jog között, bár azt az 1881 : LX. törvény igen jól ismeri és igy, ha különbséget akart volna tenni, azt meg is tette volna, de ellenkezik a mindennapi élettel, mert én nem tudom ugyan, hogy cikkíró ur mióta gyakorlati jogász, de azt hiszem, igen kevés olyan tkv. fordult meg a kezében, amelyben tkvi bejegyzéssel biztosított haszonbérlet vagy bérlet kitüntetve lett volna, bár kétségtelen, hogy azok közül az ingatlanok közül, amelyek azon tkvekben fel voltak véve, igen sok (40—50%) haszonbérbe vagy bérbe volt adva és ugy vélem, jó lélekkel maga sem állítaná, hogy ezen ingatlanok eladása esetén — ha az, teszem, haszonbérbe volt adva — a haszonbéri szerződés felbontása előtt a még be nem szedett termés őt mint árverési vevőt illetné, azt hiszem, cikkíró ur is épp ugy tudja, mint én, hogy a haszonbérletnek vagy bérletnek tkvi kitüntetése erre befolyással nincs, hanem csakis arra van befolyással, hogy a haszonbérlő vagy bérlő az 1881 : LX. t.-c. i 91. §. második bekezdésében foglalt rendelkezés szerint az ingatlan vételárából a bejegyzés rangsorában nyerjen kártérítést, mig tkvi kitüntetés nélkül a bérbeadó egyéb — néha igen is kétes — vagyonára van utalva. Amidőn ezzel feleletemet .befejezném, osztom cikkíró ur azt a kijelentését, hogy első érdek a jogegység és jogbiztonság és nem a takaréko sság, de azon meggyőződésemnek is kifejezést adok, hogy az általunk jogi tudása miatt tisztelt kir. Kúria is ugy döntötte volna el a cikkíró ur által felhozott jogesetet, mint ahogy azt az alsóbb bíróságok tették. ííngol alsóház küzdelme a rlamentárizmusért. Irta 47ff-'$BT/ER KORNÉI, bpesti kir. törvényszéki alapítványi <AÁv»jX/ ioggvakornok. (Folytatás.)*) Az uj általános választás elrendelése alkalmával, a nemzet fényes koronázási ünnepélyre készüit. Az uj képviselőtestület nagy része azokból állott, akik a koronáért, királyságért és az egyházért harcoltak s akik a kerekfejüek ellen boszu által vezéreltetve, harcra készültek. Az alsóház buzgóbbnak látszik a királyság mellett, mint maga a király 7-) A monarchia-helyreállítás, a restauratio sokkal gyorsabban tortént, mintsem hogy a sérelmek ismétlődése megakadályozható lett volna, továbbá a kellő a;kotmányos megszorításokat kieszközölhették volna. Dacára az örömnek, mely a royalistákat eltöltötte, — hisz örülhettek, hogy a despotismus uj formában megszűnt, — érezték, hogy II. Károly alatt a parliament tovább fog szenvedni s a királyi praerogativákkal összeütközésbe fog kerülni, hogy továbbá küzdeni fog a király azon ígérete ellen, hogy az ő joga korlátlan és felelősséggel nem tartozik s e bajok alól egyhamar 'nem fog törvényes módon szabadulni,7') mégis a parliament befolyása akkor kezd a legérezhetőbbé válni, s azt a fénypontot, melyet a XVIII. században ért el, ez a század késziti elő. A király valósággal elrémült győzcdelmén, maga sem számított ily óriási többségre. Az alsóház elhatározta, hogy minden tag kizáratás büntetése m:llett köteles az urvacsorához a régi lithurgia szerint járulni és hogy a <-convenant» hóhér keze által égettessék el a parliamenti épület udvarán. Ekkor néhány eszétvesztett túlbuzgó royalista azt indítványozta, hogy a parliament ismerje ei, hogy a kard hatalma a királynál van s a parliamentnek a legrendkivülibb esetben sincs jogosítva ellentállani a királynak74), sőt a hosszú parliamentnek határozatát is el akarták törölni, hogy magas commissio és a csillag-kamra állíttassák vissza régi jogaikba. De evidens, hogy a parliament nem vesztette el a fejét s mellőzte az indítványokat. Fenntartják a háromévi parliamenti időtartamot, de azt a clausulát, mely a választási tisztviselőket odautasitotta, hogy a királyi meghívó nélkül is megtarthassák a választásokat, eltörölték. II. Károly alatt a 1665/1679-ig ülésezett hosszú parliamentben történt meg először, hogy a képviselők a koronának bizonyos és határozott célokra megajánlott adó mikénti felhasználása felett is határoztak.75) Ez azonban nehézségekbe ütközött. Clarendon és a régi udvari párt oly újításnak mondotta ezt, mely ellenkezik a korona méltóságával; a király azonban maga elfogadta az alsóház nézetét, ezt vélte legcélszerűbb útnak, hogy ennek fejében annál nagyobb kívánságát teljesítsék. Az adók hovaforditásának meghatározása elvvé lett s azt eredményezte, hogy a koronának költségvetést kellett szerkesztenie a szükségelt összegekről és előre kimutatni, hogy miféle célokra fognak felhasználtatni. Az alsóház ezáltal nemcsak ellenőrzési jogot nyert, hanem a közkiadások részleteire nézve is döntő befolyást nyert. A végeredményben még ezekhez az a joga is járult, hogy a király ellenőrzésén kivül a kormánynak számot kellett adni, hogy tényleg a költségvetésben jelzett célokra használták fel a pénzt. Az alsóház hatalmas volta a lordok házával szemben az IB78 július 3-án hozott határozattal lett deklarálva. Mert ugyanis a költség és adó megszavazásához a parliament mindkét házának beleegyezése volt szükséges, mégis az alsóház régi idők óta kizárólag a maga számára tartotta fenn a jogot, hogy minden ilyennemű intézkedésekben ö tegye meg az első lépést, sőt idők folyamán azt is magának követelte, hogy a lordok háza egyszerűen megerősítve vagy visszavetve az általa ezekben hozott határozatokat, azokat ennek a legkisebb mérvben se legyen jogában megváltoztatni. A lordok háza tényleg igen, *) Előző közlemény a li-ik számban. ,!) Macaulay i. m I. k. 182. 1. ») Coxe's Walpole (Pownall's Paper) III. k. 61G. 1. ;4) Bowyer: Const. Law. 136. olcj. ») Alp. T o d d i. m. I k. 55. |.