A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 14. szám - Passiv resistentia

106 A JOG során is, jogi érdekeltsége igazolása mellett másolatot vehet (ü. E. R. 72. §.) s később a hagyatékot adó végzés is, melynek hitelesített másolatát, hasonló feltétellel, birói engedély mellett bármikor kiveheti. Figyelembe veendő még az is, hogy a leltárnál éppúgy, mint a közjegyzői tárgyalás során hivatalból is megállapitandók a hagyatéki terhek éppúgy, mint a cselekvő állapot, s kellő időben való jelentkezés mellett s a követelés igazolása esetén sokkal kevesebb a valószínűség, hogy az örökösök valamely tényleg fennálló követelés ellen kifogást emeljenek s annak a szenvedőségbe való felvétele ellen tiltakozzanak, amikor számolniok kell azzal, hogy ez az eljárásuk végeredményében reájuk nézve is káros, ily követelés ugyanis, — mely az örökösök ellen eredményesen érvényesíthető, — a hagyaték szenvedőségébe felvéve nemcsak a hagyaték tiszta értékét, hanem egyúttal az örökösödési illetéket is csökkenti, mig ha az örökösök a leltárba felvétetni nem engedik, ezt az előnyüket is elveszíthetik, anélkül, hogy végeredményben a hagyaték csökkenését elkerülték volna. A hagyatéki eljárás során elismert tartozásokra a tárgyalással megbízott közjegyző is köteles figyelmet fordítani. A tárgyalási jegyzőkönyvnek ki kell arra is terjeszkednie, hogy miképpen történjék a hagyatéki terhek kifizetése s amennyiben az örökösök közt megegyezés nem jönne létre, a vitás kérdések megállapítása mellett a tárgyalásnak a hagyatéki terhek kifizetési módját, esetleg az erre vonatkozó ellentétes indítványokat fel kell ölelnie. (Ö. E. T. 55. §.) Az örökösödési eljárás megindítását egy esetben a hitelező is eredménynyel kérheti: amikor t. i. javára a hagyatékhoz tartozó ingatlanra, vagy jelzálogos követelésre a telekkönyvi rendelet 74. §-a értelmében feltételes végrehajtási zálogjog van bekebelezve (T. 3. §. 3. p.); ámde magába a hagyatéki tárgyalásba a hitelező ilyenkor is csak annyiban avatkozhat, amennyiben követelése biztosítására is szükséges s a tárgyalással megbízott közjegyző még az ily hitelezőt sem idézni, hanem csak értesíteni köteles, még pedig azzal a figyelmeztetéssel, hogy meg nem jelenése a hagyatéki eljárás lefolyását nem akadályozza s azzal, hogy igényét az örökös ellenében meg nem jelenése esetében is érvényesítheti. Más hitelezőt a kir. közjegyző a tárgyalásról értesíteni sem köteles, de mivel az Ö. E. T. 53. §. utolsó bekezdése éltelmében a tárgyalásra bármely érdekelt fél megjelenhet akkor is, ha a tárgyalás határnapjáról értesítve nem volt, a megjelenés joga a hagyatéki hitelezőt is megilleti. * Lényegesen nehezebb helyzetben van a hitelező azokban az esetekben, amikor örökösödési eljárás folyamatban nincs. Nehezebbé teszi helyzetét a magyar jogban fennálló ipso iure öröklési elv, mely az 1894: XVI. t.-c. 2. és 4. §-ában felsorolt kivételektől eltekintve, az örököst birói beavatkozás nélkül a hagyaték teljes jogú tulajdonosává teszi s bármily irányú szabad rendelkezésre feljogosítja. A hitelezőnek, ha perelni akar, szüksége van a hagyaték közelebbi megjelölésére, hisz az örökösök az örökhagyó adósságáért csakis a hagyaték erejéig marasztalhatók s midőn az örökös azzal védekezik, hogy mitsem örökölt, a hitelezőt terheli a bizonyítás a tekintetben is, hogy adósa után maradt hagyaték. Az 1894: XVI. t.-c. 36. §-a megadja a módot a hitelezőnek, hogy a hagyaték kinyomozására lépéseket tehessen. Kimondja ugyanis, hogy a hagyaték leltározása elrendelendő, ha ezt örökhagyónak olyan hitelezője kéri, aki követelését okirattal, vagy belföldön szabályszerűen vezetett kereskedelmi könyvből készített és hitelesített könyvkivonattal igazolja. Külföldön vezetett kereskedelmi könyvből készített könyvkivonat csak a viszonosság fenforgása esetén vehető figyelembe. A leltározás elrendelése csakis az örökösödési eljárásra illetékes járásbíróságnál kérhető. Az elöljáróság birói határozat nélkül, saját hatáskörében nincs jogosítva a leltározás foganatosítására, mert a törvény 35. §-a világosan megállapítja, hogy a hagyaték leltározása csak a 2. §. 1., 2., 3. és 4. pontja esetében foganatosítandó hivatalból (vagyis birói rendelkezés bevárása nélkül) más esetekben a leltár a hagyatéki bíróság végzése alapján veendő fel. Ebből a rendelkezésből egyúttal az is kitűnik, hogy az esetben is, amikor a leltározandó vagyon nem az örökösödési eljárásra illetékes, hanem valamely más bíróság területén van. nem fordulhat a hitelező az utóbbihoz, hanem kérelmét az eljárásra illetékes bírósághoz kell intéznie, amely az elrendelés esetén megkeresés utján intézkedik a továbbiak iránt. Kétség merülhet fel a tekintetben, mit ért a törvény az okirat szó alatt .1 Szükséges e, hogy a követelés igazolására bemutatott irat a bizonyító erőhöz szükséges kellékekkel ellátva legyen, avagy elegendő bármely a követelés léterését valószínűsítő irat, pl. kötelezvény, amelyet az örökhagyó csak aláirt, de mely e'lőttemező tanuk aláírásával nincs ellátva. Mivel a törvény csak okiratot kiván meg, ez a fogalom pedig magában véve még nem jelent bizonyító erővel is biró iratot, a leltározás kellő forma nélkül kiállított okirat alapján is elrendelendő. Nem is volna helyes a törvény által kivánt kellékeket még szaporítani. Jogéletünk úgyis igen kevés figyelemmel van a mindennapi élet jelenségeire, a nép nagy tömegének értelmi színvonalára; elég a kereskedelmi törvényünk egyes rendelkezésére utalnom, mely külföldi mintát tartva szem előtt, nem törődve a hazai viszonyok elmaradottságával, számos intézkedésével teljesen kiszolgáltatta az egyszerű, műveletlen népet a törvény oltalma alatt lefolytatható üzelmeknek. Hány jómódú foldmivesünket juttatta koldusbotra csak a kereskedelmi törvény rendelkezésre-bocsátási szabálya és hány esetben kénytelen a biró -- jobb meggyőződése ellenére is — a törvény parancsoló száVai értelmében dönteni a rosszhiszemű, de a kereskedelmi törvényt jól tudó eladó javára. S végeredményében hasonló hatása volna annak, ha a leltározás elrendelését kérő hitelező által bemutatott okiratot a bizonyító erő szempontjából is elbírálná a hagyatéki biró. Védelem nélkül maradna igen sok esetben éppen az a népréteg, amely a törvénykezés oltalmára legjobban rászorul. Elégedjünk meg itt bármily bizonyítékkal, hisz a rosszhiszemű zaklatás ellen elég oltalmat nyújt az örökösöknek egyrészt az örökösödési eljárásnak már az a rendelkezése is, hogy az ilyképpen elrendelt leltározás költségei a hitelezőt terhelik, másrészt az a tény, hogy a megindítandó per folyamán úgyis kénytelen a hitelező más bizonyítékokkal is támogatni formátlan okiratával valószínűsített követelését. Másként áll a dolog a kereskedelmi könyveken alapuló követeléseknél. Itt már a hitelező értelmi színvonala sem oly alacsony, de meg a kereskedelmi könyvek szabályszerű vitele is a törvény által megkívánt követelmény. Egyszerű könyvkivonat nem elegendő; csakis hitelesített kivonat bemutatása esetén rendelhető el a leltározás. Ha mármost a hagyatéki bíróság elrendelte a leltározást, a foganatosítással megbízott elöljáróság a közvetlenül érdekelteken (T. 39. §.) kívül természetszerűleg a hitelezőt is, kinek kérelme alapján az elrendeltetett, — köteles a leltározás megkezdéséről értesíteni. A dolog természeténél fogva alig íog akadni ily esetben örökös, aki a leltár felvételéhez, — amikor ez az ő szempontjából szükségtelen, — segédkezet nyújtson. Az Ö E. T. 40. §-a ugyan hivatalból foganatosított nyomozást rendel, ámde ennek közvetlen eredménye alig lehet másutt,, mint kisközségekben, hol a vagyoni viszonyok jóformán közismertek. Nagy városban s főleg a fővárosban a leltározó közeg, csekély kivételektől eltekintve, csakis az érdekeltek bemondása után indulhat, s amikor a jogutódok s hozzátartozók nem hajlandók hagyaték létezését elismerni, a hitelező van jogosítva a leltárba felveendő vagyontárgyakat megjelölni. Ha az érdekeltek a hitelező által megjelölt vagyontárgy hagyatékiminőségét tagadják, ebbeli nyilatkozatuk a leltárba felvétetik (T. 46. §.), Az ilyképpen felvett leltár, melyről a hitelező másolatot vehet, a hagyatéki bírósághoz beterjesztetvén, ez a költségeket megállapítja, — s a hitelezőnek a hagyatéki eljárás keretében érvényesíthető joga kimerittetett. Azt a körülményt, hogy a leltárba felvett vagyontárgy hagyatékot képez-e vagy sem, a hagyatéki bíróság nem bírálja el, mert hisz ez csak akkor foglalhatna e kérdésben állást, ha az örökösödési eljárás is folyamatban volna s ez esetben sem érdemlegesen, hanem csak perre, illetve a törvény rendes útjára való utasítás által. A döntés a hitelező által folyamatba teendő perben történhet csak meg, a hitelező tehát ily esetben nemcsak követelése fennállását, hanem esetleg a leltárba az ő kérelme folytán felvett vagyontárgy hagyatéki minőségét is köteles bizonyítani. * * * Fokozottabb védelemre tarthat igényt a hitelező olyankor, amikor az örökhagyó külföldi honos s ingó hagyatéka a külföldi bíróság-, vagy hatóságnak lesz kiadandó. Ily esetben legtöbbször a követelés elvesztésével volna egyjelentőségü, ha a hagyaték a belföldi hitelező kielégítése vagy biztosítása nélkül szolgátattatnék ki a külföldi bíróságnak vagy az ennek határozatával igazolt személynek. Ezért rendeli az Ö. E. T. 108. §-a, hogy az utolsó rendes lakó- vagy elhalálozási hely, esetleg a hagyatéki vagyon szerint illetékes bíróság a leltározás foganatosítása után hirdetményt tartozik kibocsátani, melyben felhívja azokat a magyar honosokat, valamint az országban tartózkodó azokat a külföldieket, kik a hagyatékra akár öröklési jogon alapuló, akár másnemű magánjogi igényt támasztanak,