A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 10. szám - A Bp 540, 303, 335. §-aihoz

A JOG valolag bebizonyult avagy (ismételt meg nem jelenés folytán igen alaposan vélelmezhető. Egyéni mulasztásból az engedet^ lenség vélelemszerü megállapítását nem indokolja a salus respublicae elve. Hogy alkalmazhatja tehát a biró meg a tanú meg nem jelenése esetén a pénzbüntetés kényszerét kötelezőleg akkor, amikor a mulasztás indító okával tisztába nem jött s hogy imputálhatja a priori a birói parancs elleni engedetlenséget csupán abból a tényből, hogy a tanú (szakértő) első idézésre meg nem jelent? Itt a tárgyilag véve célszerű elv, hogy a birói parancs ellen engedetlenkedőket meg kell büntetni, a konkrét esetben az egyént ártatlanul érheti. A terhelttel szemben azonban az egyszeri igazolatlan megjelenésből az engedetlenség vélelmének megállapítását a magasabb célszerűségi tekintetek — az állam azonnali, hathatós gyors beavatkozása — méltán indokolják. Ami mármost a kényszereszköz alkalmazásának másik módját, az elővezetést illeti, kérdés támadhat, hogy mily formában alkalmazza ezt a bíróság ? A terheltre vonatkozólag a Bp. 131. §-a kötelezöleg előírja az elővezető parancs kibocsátásának feltételeit, formáját, kellékeit. Abból, hogy ezt csupán a terheltre nézve irja elő, az következnék, hogy ez a vizsgáló biró előtti eljárásra vonatkozik, amikor a terhelt még nem vádlott (mert a 13. értelmében csak akkor lesz vádlott, ha ellene vádhatározatot hoztak vagy a főtárgyalást elrendelték) és hogy ez egyáltalán nem vonatkozik a tanukra és szakértőkre sem a 194., sem a 303., 540., 542. §. eseteiben. Más szóval a kérdés az, hogy kell-e elővezető parancsot a Bp. 131. §. értelmében kibocsátani a főtárgyalásra igazolatlanul meg nem jelent vádlott, tanú, szakértő ellen vagy a vizsgálóbíró előtt meg nem jelent tanú ellen? Avagy elegendő é az, hogy a tőtárgyalási elnök (vizsgálóbíró, járásbiró) az elő vezetést tartalmazó megkeresést foganatosítás végett a rendőr hatóságnak megküldi, a nélkül, hogy elővezető parancsot bocsátana ki és a Bp 131. §-ának utolsó bekezdésének rendelkezését, hogy az elővezető parancsot kézbesittesse, követné? Előrebocsátom, hogy a gyakorlat a legtöbb bíróságnál az utóbbi eljárást, t. i. azt követi, hogy a tőtárgyalási elnök (járásbiró) megkeresést intéz a rendőri hatóságokhoz a szab. megidézésre meg nem jelent vádlott, tanú, szakértő elővezetése iránt. Ez a gyakorlat azonban helytelen és a Bp. szellemével, irányelveivel meg nem egyeztethető. A vádlottra vonatkozólag ugyan a Bp. indokolásából (261. lap) nyilvánvaló, hogy a Bp. 131. §. rendelkezései akkor is alkalmazandók, ha az idézésre meg nem jelenő fél «vádlott», mert az indokolás szavai szerint a törvény az együttes megjelölést csak a szerkezeti könnyebbség végett használja. Különös azon ban, hogy a törvény a tanú (szakértő) elővezetésének alaki kellékeiről, az elővezető határozat formájáról és ennek foganatosításáról nem rendelkezik. Különösnek tartom ezt azért, mert a személyes szabadságnak, mint sarkalatos személyi jognak állami tekintetből való korlátozása részletesen, speciálisan meghatározott szabályok szerint kell, hogy történjék, annál is inkább, mert a személyes szabadság lehető kímélése a modern bűnvádi eljárások alapelve. Az előzetes letartóztatás okainak felsorolásában taxatíve és oly precízen jár el a törvényünk, hogy az ott megirt jogszabályokban magyarázni való nincs. Miért nem az előzetes letartóztatás alaki feltételeiben, vagyis az elővezető parancs kellékeiben és az elővezetés alakiságaiban? A Bp. 131. §-ának végső bekezdése szövegéből az a kötelezettség, hogy az elővezető parancsot kézbesíteni kell, csak közvetve olvasható ki. Megállapítható ebből, hogy az elővezető parancsot ugy bocsájtjuk ki a törvénynek megfelelően, ha két példányban állíttatjuk ki és az egyiket az elővezetendőnek, a foganatosító hatóság által kézbesittetjük, a másikat pedig magának a fognatositó hatóságnak. Ez az eljárás ugyan expressis verbis így a törvényben körülírva nincs, de nézetem szerint ez felel meg a törvény szellemének. De ezt az eljárást kell követni akkor is, ha a bíróság tanú, szakértő elővezettetését rendeli el. Mert az elővezetés (előállítás) lényegében azonos a letartóztatással; az elővezetendő egyén attól a pillanattól kezdve, mikor a rendőri közeg felszólítja őt a törvény iránti engedek mességre, addig, amíg a biró elé nem állíttatik, valóságban le van tartóztatva, ellene vonakodás esetén fizikai kényszer alkalmazandó. Mármost, ha a terhelt elővezetésénél a Bp. 131. §-a felállítja az elővezetés alaki feltételeit, még inkább kell e feltételeket alkalmazni akkor, amikor az elővezetendő egyén bűnvádi eljárás alatt nem is álló tanú vagy szakértő (303. §..) annál is inkább, mert az elővezető parancshoz megkívántató alaksze rü ségekben (biró aláírása, a bíróság pecsétje, az elővezető parancs kézbesítése) garancia rejlik arra nézve, hogy a tanú személyes szabadsága csak törvényes hatóság törvényes kényszerével korlátoltatik: másrészről az irásos parancs legitimálja a fél előtt az elővezetés foganatosítására kiküldött rendőri közeget is. Szükséges tehát vádlott, tanú, szakértő elővezetésénél és pedig az eljárás minden szakában 1. hogy az elővezettetés irásos elővezető parancsban rendeltessék el, 2. meg kell benne jelölni a Bp. 131. ^. 2. bek. analógiája szerint azon okot, ami miatt az elővezetés történik l'pl. ha vádlott, tanú stb ekkor és ekkor kitűzött tárgyalásra szab. megidézése dacára nem jelent meg); 3. hogy az elővezető parancs az elővezetést elrendelő hatóság megjelölésével, hivatalos^ pecsétjével, aláírásával ellátva legyen ; 4. hogy az elővezető parancsot a foganatosító közeg az elővezetendőnek kézbesítse. Nézetem szerint szükség lenne még arra is, hogy az elövezető parancs szövegében benne legyen az elővezetendőnek szóló az a figyelmeztetés, hogy ha a rendőri közeg felszólítására önként jönni nem akar, személye ellen kényszer fog alkalmaztatni. Legalább ezt kívánná meg a személyiség sérthetetlenségének elve. Ha tehát a biró a fentebb 1—4. pont alatt elősorolt kellékeket a vádlott elővezetésénél be nem tartaná, ellene hivatalból észlelendő fegyelmi ok forogna fenn. Ez az álláspont világlik ki a kir. Kúriának Márkus XV. 21,215. sz. a. közölt Ítéletéből is, ahol a vádlott albirót, aki a szabályszerű előfeltételek mellett kibocsátott eiővezetési ' parancsot terheltnek nem kézbesítette, csupán azon indokolással mentette föl, hogy az akkor még uj törvény rendelkezéseit vétlenül félreértette. Véleményem szerint nem lehet mellőzni az irásos elővezető parancsot a BP- 143. §. 2. bek. abban az esetében sem, ha a terheltnek az előzetes letartóztatást elrendelő végzés azért, mert a késedelem veszélylyel jár, — mikor tehát a végzés kiállítására nincs idő, — nem kézbesittetett. Nem lehet mellőzni pedig azért, mert az előzetes letartóztatást elrendelő végzés a Bp. 131. §. 1. pontja értelmében az elővezető parancsnak (nézetem szerint) anyagi előfeltétele ; az előzetes letartóztatás már szóval meghozatott (bár még irásba foglalva nincs) s a 141. §. emiitettem törvényhelyéből nem magyarázható ki, hogy a biró az elfogatóparancs irásos kiadását is mellőzheti; annál kevésbé, mert a Bp.-nek a személyes szabadság garanciájául felállított főelve, hogy senkit irásos parancs nélkül elfogatni nem szabad. Veszély esetén sem okozhat ennek a követelménynek betartása számbavehető késedelmet, mert az elővezető parancs blankettájának kitöltése csak pár percnyi^munka|amelyet a biró maga elvégezhet. A Bp. indoklása szerint (261. lap) az elővezető parancs fogalmilag különbözik az elfogató parancstól, amit nyilván ugy ért a törvényhozó, hogy elfogató parancsnak akkor van helye, ha már az előzetes letartóztatás, vizsgálati fogság iránti határozat meghozatott. Ez a különbség azonban nem a lényegben, hanem a formában van ; amennyiben a Bp. 141. §. 1. pontja szerint elővezető parancsot kell kiadni, mig a vizsgálati fogság elrendelése esetén elfogató parancsot. A doktrinalis különbség és a főkülönbség abban van, hogy az elővezető parancsnak a Bp. 131. §. 2. pontja esetében az engedetlenséget megtorló jellege van, mig az 1. pont esetében, valamint a vizsgálati fogság esetében (elfogatóparancs) sanctióját, végrehajtását képezi az elővezető parancs az előzetes letartóztatást (vizsgálati fogságot) rendelő birói határozatnak, tehát a bűnvádi eljárás sikerének előmozdítását célzó praeventiv eszköz. Az elővezető parancs a 131. §. 2. p. esetében és a tanúnak (szakértőnek) elővezettetése a 194. és 303. §-ok eseteiben lényegileg egy tekintet alá esik, mert egy az alapjuk : egyrészt a büntetésszerü megtorlás, másrészt a büntető eljárás gyorsaságának elérése. A elövezető parancs vagy nézetünk szerint ezzel egy tekintet alá eső elővezettetés (előállitás, hatóság elé állítás) előfeltételeit vizsgálván, kérdés tárgyává tehető, hogy az idézés, mely a Bp. 131. §. 2. p. 194., 303., 540. §-ok szerint az elővezető parancs (elővezettetés) elrendelésének előfeltételét képezi, szabályszerü-e akkor, ha a biróság a tárgyalást a Bp. 335. §. szerint félbeszkitván * egyidejűleg a tárgyalás folytatására a jelenlevő érdekelteket szóval megidézi. * Félbeszakítás és elnapolás közt az a különbség, hogy a félbeszakítás mindig határozott időtartamra, az elnapolás pedig határozatlan időtartamra szól (Bp. 335. §.).