A Jog, 1907 (26. évfolyam, 1-52. szám)

1907 / 10. szám - A bírói ügyviteli szabályok 237. §-ához - Az 1881. évi LX. t.-c. 1. § f pontjához és a Btk. 277. §-ához - A büntetés végrehajtási individualisatiója

76 A JOG A tanú ellen a büntetés, terhelt és tanú ellen az elővezetés alkalmazásának a Bp. 130., 193. §-ai szerint az a feltétele, hogy az idéző levélben benne legyen az a figyelmeztetés, hegy igazolatlan elmaradás esetén elő fogják vezetni, illetve hogy a tanú elővezettethető és pénzbüntetéssel büntetendő ipoenalis citatio). Bár a Bp. indokolása szerint (375. 1.) a szóbeli idézésre a kényszereszközök alkalmazása nem volna lehetséges s ugyané nézeten van Édvi Illés Károly is (Bünt. perrendts. zsebkönyve), -azonban azt hiszem, hogy ez a rövid uton, hivatalszolga által való idézésre vonatkoztatható csupán, amikor az idézés szabályszerűsége csakugyan minden esetben bizonyítás tárgya lenne. Akkor azonban, mikor a tárgyalás elnapolása esetén egyidejűleg ujabb határnap tűzetik ki (félbeszakítás) és a bíróság a jelenlevő érdekelteknek az uj határnapot szóval tudtukra adja vagyis őket megidézi és egyúttal figyelmezteti őket a Bp. 130., 193. §. értelmében a következményekre és mindezek megtörténtét a jegyzőkönyvben bizonyítja: nézetem szerint fennforogván a poenalLs citatio kellékei, a kényszereszközök (elővezetés, pénzbüntetés) is alkalmazhatók lesznek. Összegezve a mondottakat, ismételjük azon tételünket, hogy a szabályszerű idézésre való meg nem jelenés esetén a vádlott, tanú és szakértő a biró (vagy a rendőri hatóság) elé csak ugy állitható, illetve vezettethető elő, ha ellene a Bp. 131. ij-ban a körülirt alaki kellékekkel biró elővezetési parancs bocsáttatik ki és az neki szabályszerűen kézbesittetik. Az ezzel ellenkező gyakorlat sérti a törvényt és a törvénynek a személyes szabadság kímélése tekintetében irányadó alapelveit. A birói ügyviteli szabályok 237. §-ához. írta FÉNYES ÁKOS, belényesi kir. járásbiró. A birói ügyviteli szabályok 237. íj-a akként intézkedik, hogy minden egyes iratcsomóhoz irományjegyzék készítendő ; ezzel ellentétben azonban a 73,465/897. I. M. cimü járásbirósági ügyviteli szabályok 29. tj-a kimondja, hogy addig, mig az iratcsomó csak egy ügydarabból áll, ez nem kap borítékot. Ennélfogva járásbíróságoknál a tkvi ügycsomók akár egy, akár több darabból állanak, irattári intézmény-jegyzékkel láttatnak el, míg a lajstromrendszer szerint kezelt iratcsomók csak akkor, ha egynél több ügydarabból állanak. Ezen ellentétes intézkedésekből az tűnik ki, hogy az ujabb ügyviteli szabályok feleslegesnek tartják azt, hogy a csupán egy darabból álló ügydarab mellé is irományjegyzék készíttessék, mert a lajstromrendszer behozatalakor nyilván meggyőződött az igazságügyi kormány arról, hogy irományjegyzékekre csak akkor van szükség, az ügydarabok együvétartozásának nyilvántartási okából, ah az ügyben több beadvány érkezik s azok ugyanazon ügy csomóban együtt kezeltetnekj A lajstromrendszer behozatala alkalmával tehát az a magasabb nézőpont volt irányadó, hogy a B. ü. sz. 237. §-a szerinti eljárás felesleges és más egyéb fontosabb kezelési teendőktől visszatartó munka volna s ezért azt, későbbi ellentétes intézkedésével az igazságügyi kormány urntegy elévültnek jelentette ki s tudok oly kir. ítélőtáblai területet, ahol ez alapon ezt a hivatkozott 237. g-t, mint ilyet nem is kívánja alkalmazásba vétetni. Minthogy azonban egyes kir. ítélőtáblák területein a még kifejezetten hatályon kívül nem helyezett ezen 237. §-tól egyszerűen el nem tekintenek, mert az formailag még érvényben fennáll, egyöntetű eljárás céljából szükségesnek vélném, ha a nagyméltóságú m. kir. igazságügyminiszterium a B. ü. sz. 237. g-át a 73,465/897. I. M. sz. rendelet 29. g-ában kimondott elvnek megfelelőleg módosítaná, mert ezáltal a különben is túlterhelt kezelőszemélyzetet sok felesleges munkától mentesítené s az ekként megtakarított munkaidő a jogkereső közönség előnyére fontosabb teendők végzésére volna felhasználható. Hogy példával s kellőleg illusztráljam, felemlítem, hogy egyes járásbíróságokhoz évenkint 3 — 4,000 drb. földváltságtörlés érkezik a kir. pénzügyi hatóságoktól, melyek mindegyike külön ügycsomót képez, bárha azokra vonatkozólag későbbi beadványok soha nem érkeznek, az említett 237. §. alapján mégis kell azokhoz iratjegyzéket csatolni, ami véleményem szerint nemcsak hogy időt, de nyomtatványt is pazarló, felesleges munka. Az 1881. évi LX. t-c. 1. §. f) pontjához és a Btk. 277. §-ához Irta C SABAV ANTAL, hajdúböszörményi kir. albirú. A büntetőbírósági jogerős ítéletben az ítéletnek hírlapi közzétételére nézve ez a rendelkezés van : «Ezen ítélet indokaival együtt a . . . . hírlapban az elitélt költségére közzététetni rendeltetik.» A jogerős ítéletet a hírlapban a főmagánvádló teteti közzé és aztán a kapott számla becsatolása mellett az ítélet alapján az eliiélt ellen a hírlapi közzétételi költségért kielégítési végrehajtás elrendelését kéri. Az a kérdés, hogy a kért kielégítési végrehajtás elrendelendő-e vagy nem ? Szerény véleményem az, hogy nem rendelendő el, és pedig azért nem, mert az 1881. évi LX. t.-c. 1. §-a szerint kielégítési végrehajtásnak végrehajtható közokirat alapján van helye, ezen §. f) pontja szerint pedig végrehajtató közokirat a büntető bíróságnak avagyoni marasztalást tartalmazó jogerőre emelkedett határozata» ; a kérdésesi téletben azonban csak az van kimondva, hogy az ítélet az «elitélt költségéi e» rendeltetik közzététetni, de e költségre nézve «marasztalást)) nem tartalmaz és éppen ezért nem fogadható el a végrehajtás elrendelésének alapjául, mert nincs benne kimondva, hogy a hírlapi költséget az elitélt más valakinek és kinek megfizetni is köteles; mert hiszen az ítéletet, ha akarja, az elitélt is közzététetheti, de amennyiben azt a főmagánvádló tétette közzé, mint a fenforgó esetben is, a hírlapi költség megtérítésére nézve az ítélet intézkedése hiányos. Szerintem ezt a hiányt ugy lehet és kell pótolni, hogy a főmagánvádló a hírlapi költség kifizetését igazoló nyugtát (számlát) a vonatkozó lappéldánynyal együtt a büntető bíróságnak bemutatja, aki az elitéltet a hírlapi költségnek a főmagánvádló részére leendő kifizetésére utasítja; ha aztán az elitélt ennek dacára nem fÍ7et, ez a határozat fog jogerőre emelkedés után vagy egyedül, vagy a vonatkozó ítélettel együtt a végrehajtás elrendelésének alapul szolgálni. Mikor a büntető bíróság a Btk. 277. §-a alapján az ítéletnek az elitélt költségére leendő hírlapi közzétételét elrendeli, hogy ítélete e költségre vonatkozó részében a végrehajthatóságra nézve hiányos ne legyen, szerintem helyes eljárást követne, ha az ítéletben kimondaná, hogy ezt a költséget az elitélt a főmagánvádló részére, —- amennyiben az ítéletet ez téteti közzé, megfizetni köteles. Ez által az elitélt természetesen nem foszttatnék meg a szerintem őt is megillető attól a jogtól, hogy az ítéletet ő is közzététethesse : mert ha a bíróság az ítéletben a felmerülhető bűnügyi költségekre nézve ekként határoz: «az elitélt köteles a felmerülhető stb. bűnügyi költségeket az államkincstárnak megtériteni» — éppen ugy határoznia kellene és határozhat a felmerülendő hírlapi költségekre nézve is, hogy «azokat az elitélt a sértett félnek (főmagánvádlónak) megfizetni kötelesw és ez esetben az ítélet e költségekre nézve a végrehajthatóságot illetőleg nem lenne hiányos és a fentebb érintett pótlásra nem szorulna. A büntetés végrehajtási individualisatiója Irta LÉVAI TIBOR dr. Budapest. (Vége.*} VIII. Ami a sajátképi individualisatiót illeti, ezek után az erkölcsi osztályozás az, melyet tulajdonképen annak tekinthetünk, ami annyit jelent, hogy bár az individualisatio hatásos eszközeihez az eddig felsorolt tényezők is tartoznak, mint pl. a letartóztatottak munkáltatása, de valójában a bánásmód, mely a különböző osztályokon belül érvényesül, főleg az erkölcsi különféleségekhez idomul s nem főleg ahhoz, hogy ez vagy az az egyén minő munkát végzett azelőtt. Szigorral kell-e elbánni a letartóztatottal, a magábaszállásra kell-e bírni, «az emberi méltóság ismét felébresztő bánásmódját)) kell-e vele szembe alkalmazni, mind e kérdés csak azon körön belül merülhet fel, melynek felirata azon főkérdés, hogy milyen erkölcsű az illető letartóztatott. Es így látjuk, hogy főleg itt van a végrehajtási individualisatio sarktétele, de egyúttal azt is, hogy ez a kérdés az, amelyről el lehet mondani, hogy «a börtönügyi irodalomban ez idő szerint nincs eldöntve», csak az bizonyult be, «hogy az elitéltek különböző csoportjaival másképen kell elbánni*. A legutolsó, 1905. szeptemberében Budapesten megtartott VII. börtönügyi kongresszus ugyan e kérdést felvetette és eldöntötte; a tiszta képet, a követendő elveket a maguk részleteiben nyitva hagyta, mert bizony nagyon sovány az a határozat, melyet a II. szakosztály c kérdésben hozott. E kérdésE ó'ző közlemény a 8. számban.