A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 49. szám - A közbirtokosság személyisége

356 A JOG ellátott okirat»-ra, «vagy ugyanazok ellen hozott határozat))-ra van szükség. Igen ám, de az osztatlan illetőségek tkvi tulajdonosai rendszerint igen sokan vannak, azonkívül közöttük igen nagy számmal fordulnak elő kiskorúak, gondnokoltak, ismeretlenek, ismeretlen helyen tartózkodók és elhalt személyek! Valósággal leküzdhetetlen nehézségekbe ütköznek tehát az ilyen szerzések, olyannyira, hogy bizony senkinek nincs kedve velük megpróbálkozni. Nagyon csalódnánk azonban, ha azt hinnők, hogy a házhelyeket keresők most már elköltöznek, vagy kivándorolnak. A betétszerkesztő bizottságok tanúságot tehetnek róla, hogy minden községben akad szép számmal a legelőterületbe eső ház- és beltelek, melyekhez birtokosaik vagy foglalás utján, vagy akkép jutottak, hogy a közbirtokosság u. n. gazdatanácsával (1894: XII. t.-c. 11. §.) vagy a község elöljáróságával szerződnek. Az ekként szerző felek azután egészen nyugodtan, háborítatlanul birtokolnak. A legelőterület tkvi tulajdonosai közül pedig ugyan egynek sem jut eszébe megtámadni őket, annyira korrektnek tartják jogszerzésüket. Belátható azonban, hogy ez nincs rendjén. Akkor, amikor kézzel-lábbal küzdünk a telekkönyvön kívüli szerzések ellen, nem lehet megtűrni ily abnormitásokat. Ugyancsak a 'fentemiitett nehézségek állanak elő, ha valaki pl. kőszénkutatási jogot akar a közbirtokosságok nevén álló jószágtestekre vagy birtokrészletekre bejegyeztetni, avagy — vice versa — a közbirtokosság akar szerezni, ami szintén leőfordulhat. Lehetséges például, hogy a legelőterület kiterjesztése szükséges, hogy a közbirtokosoknak avégből, hogy közös itatókuthoz jussanak, e célra szolgáló ingatlanterületet kell szerezni stb. Előfordulhat, hogy a község határában védgátat emelnek. A védgát egy része beleesik a közös legelő- vagy erdőterületbe. Mondjuk, hogy ezen területből csak 26 fj-ölnyi tért foglal el, melyet azután a védgát céljára kisajátítanak. Ilyen kis terület legfeljebb 8— 10 koronát ér. Ezt a pénzt most már fel kellene osztani a legelőterület tkvi tulajdonosai között az osztatlan illetőségek mennyiségeinek arányában. Ha a községben pl. 80 úrbéri telek volt, akkor egy egész telek után Vuo rész> eSY fél t< lek után Vuo rész> V* telek után Vsao rész» 7á telek után y840 rész és V16 telek után yi280 rész fizetendő ki a vételárból, illetve kártalanítási összegből. Egész és fél telekkel nagyon kevesen birnak, de annál többen 1/6 és különösen Vie telekkel. Azt, akinek y8 telek utáni illetősége van, még csak ki lehet fizetni, de hogyan fizessük ki az Vi6 telkek utáni illetőségek tulajdonosait, különösen akkor, ha egy ilyen illetőségnek 8-10 társtulajdonosa van ? ! Pedig ezek nem minimális mennyiségek, mert a kisajátított terület s vele a kártalanítási összeg jóval kevesebb, az úrbéri telkek száma pedig több is lehet. Bizonyos, hogy nem éppen mindennapi esetek ezek, de alig van község, melyben - többször is - elő ne fordulnának. Különösen a beltelki terület kiterjesztése általános es gyakori jelenség. De hát a közös legelő, erdő stb. egyénenkénti részben vagy egészben való felosztása sem fordul gyakrabban elő és mégis szükségesnek találtatott e tekintetben speciális eljárás megállapítása (20,326/890. sz. igazs. rend.) s mellőzése a tulajdonközösség fogalmából folyó azon követelménynek, hogy a felosztás csakis az összes osztatlan illetőségek tkvi tulajdonosai által aláirt okirat alapján eszközölhető, kétségkívül az ilyen okirat előállításával járó óriási, néha valósággal leküzdhetetlen nehézségekre való tekintettel. E nehézségek pedig csak akkor tűnnének el, ha a közbirtokosság nemcsak bizonyos vonatkozásokban, hanem minden tekintetben testületnek, jogi személynek vétetnék, mert ez esetben harmadik személyeknek és a bíróságnak csupán a közbirtokosság cselekvő, képviselő szerveivel volna dolguk s a közbirtokosság ezek által cselekedhetnék. A közbirtokossági javak telekkönyvezési módjának kérdése is erős birkózásban van a tulajdonközösségi formával. A telekkönyvezés legelső módját a helyszinelési szabályok (1853. ápr. 18-ikirend. 15. §. g) p., — 1854. juL 23-iki ut. 61., 62. §§., — 2,784/867. sz. rend. ut. 40., 42. §§. és 106/870. sz. rend. 7. §.) és az 1869. évi 2,579. sz. átalakítási szabályrendelet 7. §-nak g) pontja akként írják elő, hogy a volt úrbéresek számára közösen és osztatlanul kihasított legelő, erdő vagy más fekvőségek egy külön telekjegyzőkönyvbe vezetendők, melyben azon telkek, melyeknek eme legelő, erdő stb. «tartozmányait» képezik, kiteendők és egyúttal minden egyes teleknél a szabályszerű hivatkozás kitüntetendő. Ez a telekkönyvezési mód természetesen nem találtatott megfelelőnek, mert nem volt alkalmas a tulajdonközösség ábrázolására. Más telekkönyvezési móddal váltatott tehát fel, melyet a 40,101/881. sz. igazs. rendelet következőkép ir elő: «Ha legelő, erdő vagy más fekvőség a volt úrbéresek számára közösen és osztatlanul hasittatik ki, ezen ingatlanoknak mindenike külön telekjegyzókönyvbe a volt úrbéresek tulajdonául veendő fel. A telekjegyzőkönyvbe a tulajdonosok (volt úrbéresek) névsserint, a lelkészek stb. pedig állásuk minősége szerint jegyzendők be. Azon arány, melyben a közös fekvőség a bejegyzett tulajdonosokat illeti, a telekjegyzőkönyvben az egész közös fekvőséghez viszonyított részekben (mint 2/116, Viie, Vnei 8/nc stb.) jegyzendő be.» Ez a telekkönyvezési mód tökéletesen megfelelt ama kívánalmaknak, melyek a tulajdonközösség feltüntetésére irányultak. De mi lett ebből?! A közbirtokossági javakat magukban foglaló telekjegyzőkönyvekből egy pár év alatt vaskos könyvek lettek az égnek tekinti; a'z erkölcsi elemet kizárjáX^ azon jelenségeket, amelyeket eddigelé a filosófia a szellemből sflirmazj;atot^ kizárólag f»akaUaP^Biígyarazzá^; a bűntetteseket legszilajabb fajuki^rr' mindmegannyi betegnek tekintik, akiknek a betegsége degenerált fisikai szervezetükben, vagy állandó, avagy átmeneti abnormis lelkiállapotukban rejlik; végül megtagadják a legnagyobb ajándékot, amelyet Isten az embereknek adott: a szabadságot.y> *) A nagymester, a híres Carrara, aki előtt maga Ferri is meghódolt, midőn azt mondotta, hogy a büntetőjog tudománya Olaszországban, Carrara és Carmignani óta, vajmi keveset haladt előre, — szintén anathemát mondott a reformapostolok fejére. Miután előbb megemlékezett a büntetési aránynak Aristote/es, Puffendorf és Carmignani által tett formuláiról, u. m. az a? ithmetikai, geometriai és harmonikus arányról s miután megállapította mindegyiknek az értelmét s kifejtette azon különbséget, amely az aritlimetikai arány (amely az arányosságot oly módon keresi, hogy a büntetés mennyiségét a bűntettnek, mint jogi lénynek, a kritériumához méri) és a geometriai arány (amely ellenkezőleg a bűntett mennyiségének a kritériumát a bűntettes személyes visszonyai kritériumának rendeli alá) között van, — az uj iskola hivei ellen a következőket hozza föl. «A geometriai irány nyal szemben néhány büntetőjogász — a már ismert játékkal: a régi eszméknek uj formulákkal *) Paoli: nEsposizione storica e scientifica dei lavori di preparazione di Codice Penale Itali ano.» Relazione Mancini, 159. 1. való kimaszkirc^ása által — akiknek JL törekvése a valóság!>an .dicséretes KffVltílsgSu• PlUl^T^^iTbSonyára túlzásból nem értenek egyet abür'otőjog tudományának ákalánosan^elfogadott elveivel, — oly veszélyes tanokat lm det, hogy az azokban kifejtett eszmék alkalmasak arra, hogy tudományunkat megsemmisítsék ... Némelyek az ember szabad választási képességét tagadva, azt hirdetik, hogy a tettes beszámithatósága nem a büntetésben, mint általános szabályban nyer kifejezést, hanem csupán a társadalmi védelemben, ami nem egyéb, mint a hasznossági elvnek a megvalósítása. Ezen alapelv teljesseggel elfogadhatatlan, mert az igazságosság eszméjét teljesen békóba veri; a társadalmi védelem formulájának észszerű értelmet nem lehetséges tulajdonítani, hacsak azt a jogvédelemmel nem kapcsoljuk össze, mert ez esetben a társadalmi hatóság létének egyetlen létjogosultsága az összetársult egyének jogainak a megvédelmezésében rejlik. Mások a bűntettes kisebb vagy nagyobb veszélyességét fogadják el a büntetés fokozatos kritériuma gyanánt; de ez sem egyéb, mint a bűntett objektív erkölcsi ereje régi formulájának a mesterséges átalakítása, vagy azon nagyobb zajnak a figyelembevétele, amelyet bizonyos büntettek — alakjuknál fogva — előidéznek. A veszélyesség, amely a bűntett alakjából származik, növeli a konstitutív erejét mindazon egyénnek, aki ezen büntettet elkövette, sőt a súlyosító körülményeknek mindenki által hirdetett és senki által nem tagadott elmélete is ezen alapelven nyugszik. «De nem lehet tudni, hogy a bűntettes személyéből, vagy körülményeiből származott nagyobb veszélyesség a valóságban melyik kritériumból vezethető le s e körülmény azon absurd következtetésre vezet, hogy pl. a tolvajt, aki egy jelentékeny lopás folytán meggazdagodott, kevéssé kell büntetni, mert nem igen hihető, hogy ujabb lopást akarna elkövetni;