A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 4. szám - A gyakorlatiasság hiánya jogi oktatásunkban [3. r.]

A JOG 39 kat az idegen nyelven irott jeles jogi munkáknak magyarra fordítására, vagy megfordítva a magyar jogi munkákat ültessék át idegenbe, hogy a külföld is tudomást vegyen jogirodalmunkról, mert egy jó fordítás mindig többet ér a rossz eredetinél. Jogi oktatásunk alapos javulásához feltétlenül megkívántatik a fokozatos kiképzés rendszere. Legtermészetesebb, önként kínálkozó rendszer az volna, hogy a jogi pályára lépő ifjú a nagyképű tudóskodás helyett az [. és II. évfolyamon az összes jogi ismeretek alapjait elsajátítsa, hogy igy az I. illetve II. évfolyam végeztével leteendő alapvizsgák valóban alapismereteket tartalmazzanak. így e két évi tanfolyam pótolná a községi jegyzők részére ujabban felálitott tanfolyamot és ez megadná a szükséges qulificatiót azokra a középrendü hivatalokra, melyekre eddig százféle minősítés szolgált. így az adótisztek, végrehajtók, telekkünyvvezetők stb. ma különféle képesítéssel' bírnak és jogi functiót végeznek jogi ismeretek, illetve jogi qualificatio hiányában. Aki magasabb jogi (birói, ügyvédi) pályára készül, az köteles volna az alapismeretek megszerzése után néhány évet hivatalban vagy irodában tölteni, egy szóval joggyakorlatot folytatni és csak a gyakorlati jogi ismeretek megszerzése után bocsáttatnék a magasabb jogi tanfolyamra, mely egy, esetleg másfél évén át tartana és amelynek tárgyai a mai államvizsgák tárgyai volnának és a jelölt egy szigorított államvizsga letételével ugy elméletileg, mint gyakorlatilag teljesen ki volna képezve, és az ismeretekre két évet, a gyakorlat után a középfokú ismeretek megszerzésére még egy évet számítva, a jogász három évi tanfolyam alatt bizonyára több és alaposabb ismereteket sajátítana el, mint ma négy év alatt, s a közbeeső 2—3 évi praxis bizonyára eredményesebb enne, mint a ma követett praxis, és mi fő, éretté tenné a tételles jogtudományi tárgyak elsajátítására, és igy az egész jogi képzés 6 évet venne igénybe, mig ma sokkal több idő gyengébb kiképeztetést eredményez, A szoros értelemben vett tudományos, elvont tárgyakat, miliők a jogbölcsés'zet, politika, római jog, egyházjog stb. csak azoknak kellene tanulniuk kik magasabb tudományos, példáid jogtanári pályára készülnek, vagy bár gyakorlati pályán működnek, de doctorátust kívánnak tenni. E háromféle qualificatio képviselné a jogi ismeretek alap-, közép és felső fokát : szükséget képez, hogy a különféle hivatással bírók, különböző képesítéssel bírjanak. E fokozatok és különbségek az életben tényleg ma is megvannak, csakhogy nagyzási hóbortban szenvedünk és azt hisszük, hogy az bkörmezei járásbíróság mellett működő ügyvédnek éppen olyan képesítessél kell bírnia, mint a budapesti tudományegyetem tanárának avagy valamely falusi járásbíróság albirájának éppen annyit kell tudnia, mint a minisztérium törvényelőkészitő osztályába beosztott táblabírónak. E nagyzási mániának káros hatásai nem maradnak el Már a gymnasium I. osztályától kezdve olyan modorban tanítanak, mintha valamennyi növendékből egyetemi professzort, akarnának nevelni, holott 100 I. gymnasiumi tanulóból alig 1 — 2 lép igazi tudományos pályára, a többi 98 tanítása tehát e '2 kedvéért történik és teljesen kárbaveszett fáradság. Akármennyire is egyenlősítsük a qualificatiot, tényleg mégis lesznek különbségek. Igy egészen másként készül a doctoratusra az, aki egyetemi tanári tanszékre aspirál, mint az, akinek egyedüli célja a doctoratussal az, hogy a körösbányai járásbíróság mellett ügyvédi gyakorlatot folytathasson. Mig arra nézve a doctori fok méltó disz, erre nézve szinte csúfság vagy legalább is semmit mondó titulus Nem mondom, megesik, hogy magas elméleti (|iialificatióval bíró egyén, kire nézve a doctori cim nem üres fogalom, kénytelen valamely szegény ruthén vagy oláh faluban leélni életét, a szegény pásztorok pár koronányi pőréit intézgetve, de kérdés, nem teher-e erre nézve magas elméleti és tudományos képzettsége, nem elégedetlen, önmagával meghasonlott marad-e az ilyen ember egész életében ? Bizony az, és az ilyen mint felesleges caírangot húzza maga után magas tudományát, doctori diszét és címét, ts hazánk telve vau olyan doctorokkal, kik nem valóságos dactorok, csak úgynevezett doctorok, kik maguk is édeskeveset tudnak, nemhogy még ők tanítanának mást, vagy olyan valóságos doctorokkal, kik rászolgáltak az egyetem tanácsának ornatissimus ac doctissimus dominus címére, de kikre nézve a disz és e cim kellő érvényesülés hiányában csak elégedetlenség és boldogtalmiság forrása. A haza üdve sem egyik, sem másik fajta doctorok létezését nem kívánja. Akik a tudományból megélhetnek, azok legyenek doctorok, akiknek kenyérkeresete a gyakorlati igazságszolgáltatás, legyenek szakképzett bírák és ügyvédek, végül pedig, akiknek csekélyebb képesítést igénylő hivatali állást kell betölteniök, azoknak kellő jogi alapismereteik legyenek, és erre őket rendszeresen oktassák. De belátom, hogy az elméleti jogi oktatásnak a gyakorlati kiképzés által huzamosabb ideig tartó kettészakitása többféle nehézséggel járna, másrészt a cél, hogy az ifjakat a szoros értelemben'vett jogtudományi tárgyak megértésére kellőleg előkészítsük, oly fontos, hogy ezzel szemben minden egyéb érdeknek ell kell törpülnie. (Folyt, köv.) Az előzetes letartóztatás tanához. Irta HALMI BÓDOG, máramarosszigeti tszéki aljegyző. A büntető perrendtartás azon kiterjesztő irányzata, amelyet a 85. §. a rendőri hatóság taxativ felsorolásánál mutat, a laikus elemnek az előkészítő eljárásban is szinte döntő hatású, vagy legalább is következményeiben fontos és súlyos jogosítványokat. mére szükséges katonai erőnek kiállításáról)) (1 — 12. szakasz). Ennek szövege azonban mélyen menő változtatásokat akkor nem contemplált. Perczel Mór említi, hogy 1848. augusztusában a kormány törvényjavaslatot terjesztett az országgyűlés elé a hadügyről, amelyben még a magyar hadsereg cimét se használta, amely a fennálló magyar ezredeket meghagyta régi állapotukban s csakis az uj hadi ezredekbe kívánta a magyar nyelvet és a magyar vezényletet behozni. Artilleriáról a törvényjavaslatban szó sem volt» ... (A cél és végeredmény olyan lett volna, hogy lesz egy közös hadsereg s mellette honvédség.) Az 1848. évi átalakulás nem adja meg a magyar hadsereg kérdését, hanem az 1,722/23. évi [., II., III. 1,790/91. X. t.-c. alapján újból törvénybe foglalta mindazon alkotmányos jogokat, melyek Magyarországot, mint önálló és független államot megilletik s melyek a felelős és független minisztérium által alkotmányos módon kezeltessenek.^ Midőn pedig az 1848: III. t.-c. 6. és 8. SS"3' vonatkoztatták ezt a katonai és honvédelmi ügyekrs is, akkor mindez a vonatkoztatás nemcsak azzal járt, t. i. azzal a joggal, hogy midezeket most már a magyar minisztérium függetlenül intézhesse, hanem azzal a kötelességgel is, hogy amint az az idézett t.-c. 2. ij-ából is kiviláglik, a birodalom kapcsolatának épségben tartása mellett. Az 1848. évi III. t.-c. tehát nem bontotta fel az 1715 : VIH. t.-c. által alkotott helyzetet nem mondta ki az akkor fennálló hadsereg megszüntetését sem elválasztását. Mikor azután gr. Batthyány Lajos mint min. elnök sürgette a magyar ezredek hazahívását, melyek jó részt akkor osztrák területen voltak dislocálva, kénytelen volt hozzájárulni, hogy az akkor kezdődő olasz hadjárat szinterén concentrált haderő részét tevő 19., ,'!2., 33., 37.. ÍN., 52., 53., 61. sz. magyar gyalog, és az 5. és 7. számú huszárezredek továbbra is ott maradjanak, mert a pragm. sanctióban kimondott s gr. Batthyány Lajos által is hangoztatott kölcsönös védelmi kötelességnél fogva, midőn a monarchia területi integritása van megtámadva, azt a magyar hadseregnek is védenie kell, igy azután csupán a többi osztrák tartományokban elszórtan fekvő magyar ezredek hazahívását követelte. Kossuth 1848. jul. 20-án emlité : (.Körülbelül 10—12,000 magyar.hős vérzik Olaszországban, azokat mi vissza nem hozhatjuk, mert a törvény, mely nekünk hatalmat adott kezünkbe, ezen sereget künn találta s ezen seregnek visszahozásához a fejedelemnek személyes hozzájárulása lett volna szükséges" T. i. az 1848 : III. t.-c. 8. §-a szerint. Mindebből látható, hogy 1848-ban ugy a magyar közjog helyes elvei, ugy a kölcsönös védelem tekintetében a legvégzetesebb fölfogások és tévedések merültek föl, amelyekből származtak azon gyászos események, melyeket eléggé fájlalni nem lehet, jól mondá Szemere, hogy: «menthetők az^_W4t>-iki emberek, ők jó lélekkel tévedhettek, amennyiben nem valának képesek a: akkori reformok következményeit jó észszel belátni, s amidőn e következmények valósággal előá/lanak, nem tudtunk, leven egy egészen más kor emberei, eligazodni az uj visszonyokban.* (Levelei 131 1.) A hadügyi kérdést azután az 18'rH-ban tett (főleg augusztusban) tapasztalatok után s az 1861. évi második föliratban kifejtettek szerint az 1867: XII. t.-c. s az annak alapján kelt későbbi törvények s intézkedések rendezik, a kor- s helyzetviszonyainak ugy a magyar közjog tételeinek megfelelően, — de mindezek majdan egy más té>el keretében lesznek tárgyalva.