A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 4. szám - A gyakorlatiasság hiánya jogi oktatásunkban [3. r.]

28 A JOG magában ellentmondó. Mit jelentenek akkor a doctori diploma eme szavai: «dantes et concedentes Ei potestatem Cathedrom doctoralem conscendendi», ha a doctori diploma magában véve nem jogosít a tanításra, sőt nem kellő qualificatio a tanári állás megszerzéséhez sem. A mai doctoratus azonban nem jelenti a jogi ismeretek felső fokát, mert egyszerű minősítő vizsgává sülyedt le, mint ahogy a kötelező doctoratus mellett nem is lehet más; mint minősítő vizsga is gyengén telel meg feladatának, mert egyrészt sok felesleges ismereteket tartalmaz, másrészt a legszükségesebbeket csak felületesen érinti. A mai rendszer szerint a doctoratus felett áll a tudományos képzettség legfelső foka: az egyetemi magántanári képesítés. E megkülönböztetésnek csak akkor volna értelme, ha a jogakadémiai tanári és egyetemi tanári képesítés között különbséget akarnánk tenni, mint ahogy ma de facto ilyen különbség létezik is, amennyiben a jogakadémiai tanárok ma nem mind birnak egyetemi magántanári qualificatióval, de e különbséget a jogi oktatásról szóló 1902. évi Tervezet eltörölni szándékozik, amennyiben a jogakadémiai tanároknak jövőben kivétel nélkül egyetemi magántanári képesítéssel kell birniok. A qualificatio felemelését a jogtanárokra nézve kétségtelenül csak helyeselni lehet, de ha a doctoratust az őt megillető tudományos színvonalára felemeljük, illetve oda visszahelyezzük, ugy a doctoratus és egyetemi magántanári képesítés között különbség nem létezik és az utóbbi teleslegessé válik. Ma, mikor a doctoratus az ügyvédi vizsgának előfeltételét képezi, eredeti jellegéből kivetkőztetve egyszerű minősítő vizsgává fajult, semmivel se jeleni többet, mint szigorított államvizsgát. Ma a dissertatio inauguralis benyújtása üres formai kellékké törpült, holott ha a szó valódi értelmében és komolyan vennék, komoly tudományos munkálkodásnak eredménye és bizonyítéka volna és mint ilyen feleslegessé tenné a dissertatio habilitationalist. Ily módon a vizsgák valódi jellegének meghamisításává] csak feleslegesen szaporítják a vizsgák számát és komplikálják a dolgot. Eme fent említett fokozatok világítása mellett nyilvánvaló, mily ferde és félszeg jogi oktatásunk egész rendszere. «Néhány szó a jogásznevelésről, különösen a birónevelésről (lásd Jog 1 í(03. évi 28. sz.) c. cikkemben rámutattam, mily tarthatatlan a mai állapot, mennyi kárt, idővesztességet és erőpazarlást okoz. 1 la valaki a ház építésénél elébb a tetőt állítana fel] aztán a la rakna a falakat, s végül es alá tenné az alapul, kétségtelenül nevetségesnek t/innék fel, de a Jogi oktatásnál »iindez megjtírja. A jogászképzés nálunk valósággal felülről lefelé halad. A jogi ismeretek teljes híjával a középiskolából kilépő ifjút az i. évfolyamon a legelvontabb, a legmélyebb tudományos elméletekkel fogadják ; egyenesen bevezetik a jogi ismeretek egbe sőbb csarnokaiba, azaz hogy bevezetnék, ha - bemenne, I az ifjú csak a küszöbön áll meg és onnan kand.kal befele, Mielőtt az ifjú jogász csak egy tételes jogi tárgyat is hallga. Zf voL J* a 11. évfolyamon jogbölcseletiéi ^kjajak abstrahálni kellene neki, mikor meg nincs mtbol, deditkalm kellene neki, mikor még sohase dedukalt. Eme íorditott rendszer és visszájára haladás eredményezi aztán a jogi oktatás eredménytelenségét, illetve a képzés rendkívül hosszadalmas volta mellett annak hiányos voltat, mert az elméleti és gyakorlati jogi oktatás együttvéve 7 --8 evet vesz igénvbe tehát jóval hosszadalmasabb bármely más szakbeli képzettségnél, s annak dacára egy cseppet se mondható kielégítőnek. Bármily magas hangon adják is elő a jogi pálya legkezdetén álló ifjúnak a jogtudomány legelvontabb theonáit, — hogy a joghallgatók a szoros értelemben vett tudományokba nem képesek behatolni, arról legjobban meggyőzhet bennünket az egyetemek által tudományos kérdések fejtegetésére kitűzött pályázatok eredménytelensége. A pályázat rendesen meddő, vagy a bírálók kénytelenek a kívánalmakat a legmélyebbre leszállítani, de a mai oktatási rendszer mellett lehet-e kívánni a jogi pálya legkezdetén álló ifjútól, hogy valódi tudományos működést fejtsen ki: Ahhoz, hogy valaki a magyar magánjog, vagy perjog körébe vágó tételt tudományosan kidolgozza, nem elég az illető tárgynak egy vagy két íéléven át való hallgatása, sem egy tankönyv áttanulása, ahhoz éveken át folytatott joggyakorlat és amellett az elmélet folytonos tanulmányozása szükséges. A budapesti egyetem jogi kara legutóbb például a római jogból ily léteit tűzött ki A l)igestákból a «De acquirendae vei omittendae possessionis» c. fejezet exegetikus magyarázata. Lehet-e attól az I. éves jogásztól kívánni, ki még a magyar magánjogot se tanulta, ki a hazai bírói gyakorlatot nem ismeri, sőt bele se tekintett a jogszolgáltatás nagy laboratóriumába, hol a birtok lényegéről eleven fogalmat szerezhetne, hogy a birtok megszerzéséről és elvesztéséről magas színvonalú tudományos fejtegetést adjon, egyszóval, hogy a jogirodalmat érett és egészséges munkával gazdagítsa? Mit tesz az ilyen ifjú jogász, ki látva, hogy a már több ízben hirdetett pályázat eredménytelen maradt, utána kutat, kik írtak már erről a thémáról és 4 —f) vagy 10 különféle munkából csinál egyet, az egyetemi bíráló bizottság pedig jobb hiányában végül elfogadja, igy tehát az ifjút pályája legkezdetén hozzászoktatják a nagyképű tudóskodáshoz, teljesen improductiv szellemi vergődéshez. Tudományos munkálkodás csakis az elméletileg és gyakorlatilag teljesen képzett egyénektől várható. Ha pályadijakat mindenesetre joghallgatók között kell fölosztani, ugy azok képzettségének megfelelő tételeket tűzzenek ki. így például tűzzenek ki dija» Megnyugvással fogadja a kir. leirat azon pontját, mely a hadügyről szól. Az országgyűlés rendelkezési jogának megóvása teljes biztosítékot ad. Természetesen itt sem szabad megfeledkezni arról a kötelezettségről, mely a pragm. sanctióból folyik. Itt is tehát Deák Ferencével teljesen azonos politikával találkozunk, kölcsönös biztosság együttes védelme állapíttatván meg az 1723. évi törvény alapgondolata gyanánt. (L. id. mű 532. 1.) A kölcsönös védekezést illetőleg ma is nagybecsű gr. Batthyány Lajos min.-elnök válasza L848. márc. 31-én Madarász László interpellátiójára, mely szerint: «a pragm. sanctió értelmezésére nézve azt nyilvánítja a minisztérium nevében, hogy az abból folyó kötelezettséget ő is ugy érti, mi szerint tartozunk a monarchiát védeni, ha annak territoriális épsége megtámadtatik, de mások dolgaiba nem avatkozunk. A megtámadó háborút illetőleg azonban eltér az előtte szólótól, mert lehet oly eset, midőn támadó háborúnak helye van s azt némileg védőnek tekinteni, anélkül, hogy az ország territóriuma egyenesen megtámadtassák ». Az akkor történtek egyik tanuja Kovács Lajos erre ezeket irta: «A miniszterelnök nyilatkozata az országos rendek egyhangú jóváhagyásával találkozott és igy úgyszólván egyezmény! nyomatékkal bírónak tekintetett és teljesen kielégítette a dyanasztiát. Batthyány ezen kijelentéseire nemcsak br. Eötvös József utal 1848. jul. 20-án, mint kiválóan fontosra, hanem Deák Ferenc is 1867. márc. 28-án, midőn a későbbi XII. t.-c. javaslatát indokolta. Az utolsó rendi országgyűlés, márc. 31-iki kir. leiratnak megfelelően, teljesen figyelembe vette a "birodalmi összhangzást» s ennek megfelelőleg a hadügy terén sem intézkedett ilykép, mely arra mutatna, miszerint a hansereg egységét megbontani szándékozott volna. Erre vall, hogy nem alkotott külön hadügyminisztériumot, az 1848: III. t.-c. 15. g) p. ilyet nem ismer, az csak «a honvédelem osztályaidról emlékezik. Ennek hatáskörét azonban főleg szemben az osztrák hadügyminiszterrel nem h ja körül. — mi lényeges hiba volt s mindjárt kezdetben sok félreértésre s ellentétre adott okot, melyet az 1848. V/7, kelt kir. kézirat nem orvosolt. Lényeges fogyatkozása az 1848:111. t.-c.-nek, hogy semmiféje katonai szervezetet nem foglal magában, egy ilyenre nézve még általános útmutatást sem tartalmaz, sőt még a magyar hadseregnek az ország határain kívül leendő alkalmazását is, nemkülönben a katonai hivatalokra kinevezéseket (S. §.) nem a honvédelmi miniszterre, hanem (13. §.) a felségszemélye körüli miniszterre bízza és pedig a következő felfogással, melyet megmagyaráz a 13. §. szövege, melynek értelmében a miniszterek egyike folyvást Ö felsége személye körül lesz, s mindazon visszonyokba, melyek a hazát az örökös tartományokkal közösen érdeklik, befolyván, azokban az országot felelősség mellett képviseli. Ennek az oka a 48. évi törvényhozás által is elismert visszonyainknál fogva Ausztriával igen egyszerű. Azt kérdezheti mind Magyarország Ausztriától, mind Ausztria Magyarországtól, mi biztosit arról, hogy ha engem megtámadnak, te egész erővel segitesz, mintha magad volnál megtámadva? Ebből kifolyólag szükséges az is, hogy mindkét állam egyenlő mértékben fejtse ki véderejét, mert különben megszűnik a kölcsönösség Ki kezeskedik airól, hogy az egyik állam parlamentje és minisztériuma el nem hanyagolja, vagy hibázza a hadügyet, míg a másik azt rendszeresen intézi s gondot fordít arra. Mindez okokból még 1848 nyarán sem gondoltak külön magyar hadseregre s ennek felállítására. Igazolja azt azon körülmény, hogy 18+8. augusztus hóban a honvédelmi miniszter ily cim alatt nyújtotta be a javaslatot : (.Törvénycikk az ország védel-