A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 41. szám - Német jogászgyülés [3. r.]

162 A JOG böztethető, helyesen utasította cl a másodbiróság folyamodókat azzal a kérelmükkel, hogy közkereseti társas cégük G. és H. szöveggel jegyeztessék be a cégjegyzékbe. A bírói árverésen történt vétel a Cs. T. 3-ik fejezete szerint meg nem támadható, sőt az 1881: LX. t.-c. 110. i;-ának harmadik bekezdésében foglalt jogszabály szerint, a vevő által birói árve­résen szerzett tulajdonjogra az árverési eljárás megsemmisítése sem bír befolyással. A megtámadási keresetnek, a köz­adós ellen csődön kivül folytatott végrehajtásra halasztó hatálya nincsen, mert ha ily esetben az árverés megtartása meg van en­gedve, a dolog természete szerint az árverési vétel hatályosságát a megtámadhatóság feltételeinek fenforgása sem érintheti. A debreceni kir. törvényszék (1905. okt. ll-én 12,595. P. sz. a.) Farkas Ignác dr. ügyvéd által képviselt K. Kornél felpe­resnek, Varga Kálmán dr. ügyvéd, mint vb. K. L. csődtömeg­gondnoka alperes ellen ingók kiadása s jár. iránti ügyében követ­kezőleg itélt : Ha a felperes főesküt tesz arra, hogy amikor a vissza­követelt ingókat megvette, nem volt tudomása arról, hogy azok elárverezése napján a csődöt K. L. maga ellen megkérte ; arra az esetre a kir. törvényszék keresetének helyt ád és a vb. K. L. csődleltárában 3,436. és 3,437. tét.-sz. alatti áruasztalokat a csődlel­tárból törölteti s azoknaK a felperes részére visszaadatását elren­deli s az alperes által képviselt csődtömeget végrehajtás terhé­vel arra is kötelezi, hogy a felperesnek 15 nap alatt fizessen meg 124 K 10 f. perköltséget. Erdekében áll tehát a felperesnek, hogy az eskü letételére az ítélet jogerőre emelkedése után 15 nap alatt jelentkezzék s azt a kitűzendő határnapon le is tegye, mert ha ezt elmulasztja, keresetével a kir. törvényszék elutasítja s végrehajtás terhével arra kötelezi, hogy az alperesnek ő fizes­sen meg 15 nap alatt 118 K 50 f. perköltséget. Indokok: Nem vitás tény, hogy a keresetben jelzett s a vb. K. L. csődtömegéhez leltározott ingókat a felperes jogelődé­nek előzője azon az árverésen vette meg, amelyet K. L. debre­ceni volt kereskedő ellen 1905. január 20-án tartottak meg. Az sem vitás, hogy K. L. a csődöt maga ellen az árverés napján megkérte s az ellene meg is nyittatott s a csődnyitási hirdet­mény az árverés napján ki is függesztetett. A Cs. T. 1. i?-a sze­rint a csődnyitás joghatálya azzal a nappal veszi kezdetét, amelyen a csődnyitást elrendelő határozat a csődbíróságnál kifüggesztetett. A Cs. T. 6. §-a szerint a közadósnak azon jogcselekményei, amelyeket a csődtömeghez tartozó vagyon tekintetében a csőd­nyitás joghatályának kezdete után tesz, a hitelezők irányában sem­misek. A birói gyakorlat szerint a végrehajtási kényszer, melyre a közadóssá lett végrehajtást szenvedő ád okot, magának a végrehajtást szenvedőnek, illetve a közadósnak a jogcselekmé­nyét pótolja s minthogy ezáltal a csődvagyon tekintetében köz­vetve rendelkezik, ha ez a jogcselekménye a csődnyitás hatá­lyának kezdete utánra esik, a végrehajtási eljárásból folyólag is semmis a csődtörvény 6. §-a szerint. Jóhiszemű harmadik szerzőre azonban ez ki nem terjed, ha t. i. a szerzéskor arról nem volt tudomása, hogy a végrehajtási eljárás napján a csőd megnyittatott. Ugyanazért itt azt a kérdést kell eldönteni, jóhi­szemű harmadik szerző-e a felperes, vagy nem, — tudott-e a csődnyitásról a vételkor s hogy az árverés napján a csődöt meg­nyitották a közadós ellen ? amely tényeket az alperes által kínált főeskü le vagy le nem tételétől függően lehetett megállapítani s az eskü letétele esetén az alperes jóhiszeműségét megállapítani s mint jóhiszemű harmadik szerzővel szemben a vonatkozó leltári tételeket töröltetni s az ott leltározott ingókat részére kiadatni kellett. Ha az esküt le nem teszi, jóhiszeműségét megállapítani nem lehetvén, a Cs. T. 6. §-ának rendelkezése vele szemben is fennáll s mert ebben az esetben az ő vétele már kezdetében semmis volt, a leltárban az igényelt ingókat meghagyni s a keresetet el kellett utasítani. A fenti elvnél fogva a további bizo­nyítás szükségtelen volt. A debreceni kir. ítélőtábla (1905. dec. 20-án 4,540. P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A kir. Ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét megváltoztatja, a felperes keresetének feltétlenül helyt ad, felperes tulajdonjogát a csödleltár 3,436. és 3,437. tételei alatt összeirt ingóságokra fel­tétlenül megállapítja és ezeket az ingóságokat a csődleltárból törölni rendeli, egyszersmind alperest végrehajtás terhével feltét­lenül kötelezi, hogy 124 K 10 f. perbeli és 26 K 30 f. felebbe­zési költségét felperesnek 15 nap alatt megfizessen. Indokok: Nem vitás a felek között, hogy a csődleltár 3,436. és 3,437. tételei alatt összeirt ötoldalú áruállványt fiókokkal és polcokkal és négy darabból álló áruasztalt fiókokkal és polcok­kal, a közadós ellen G. Lipót és fiai budapesti cég javára foga­natosított birói árverésen M. J., majd ettől magánúton P. Gy., ez utóbbitól pedig K. Kornél felperes megvette. Ezen tényállás mellett ezek az ingóságok kétségtelenül a felperes tulajdonát képezvén s azok tulajdonára a tömeg igényt nem tarthatván, a felperes keresetének, a Cs. T. 42. §-ában foglalt jogszabály alap­ján helyt adni kellett Alperesnek a íelperes tulajdonszerzésének megtámadhatósá­gára nézve felhozott azt az érvelését, hogy az az árverés, melyen felperes jogelőde a kérdéses ingóságokat megszerezte, akkor tartatott meg. amikor már a csődnyitás joghatálya kezdetét vette s hogy felperesnek erről a visszakövetelt ingók megszerzésekor tudomása volt — figyelembe venni nem lehetett, mert a birói árverésen történt vétel a Cs. T. 111-ik fejezete szerint meg nem támadható, sőt az 1881 : LX. t.-c. 110. §-ának 3. bekezdésében foglalt jogszabály szerint, a vevő által birói árverésen szerzett tulajdonjogra az árverési eljárás megsemmisítése sem bir befo­lyással s mert a jogelőd által történt szerzésnek ez a joghatálya kiterjed a jogutód felperesre is. Ezekből folyóan a felperes tulaj­donjogára nem lehet befolyással az alperes által állított annak a ténykörülménynek sem, hogy a G L. és fiai cég az árverés alap­jául szolgált végrehajtási jogának hatálytalanságát a csődtömeggel szemben elismerte, mert ennek az elismerésnek a hatálya az árverési vételárra nyilvánulhat olyképpen, hogy azt a nevezett cég a kérdéses ingók helyett, a tömegnek átadni tartozik, maga az árverési vétel azonban már ebből folyóan is hatályban marad, mivel különben a tömeg ugyanazt a vagyont kétszeresen kapná meg. Ez álláspont helyességét igazolja az is, hogy a megtámadási keresetnek, a közadós ellen csődön kivü) folytatott végrehajtásra halasztó hatálya nincsen, mert ha ily esetben az árverés megtar­tása meg van engedve, a dolog természete szerint az árverési vétel hatályosságát a megtámadhatóság feltételeinek fenforgása sem érintheti. Ugyanazért az elsőbiróság ítéletét a rendelkező rész szerint megváltoztatni és a pervesztes alperest az 1868 : LIV. t.-c. 251. §-a alapján a perköltség viselésére kötelezni kellett: A m. kir. Kúria (1906. évi jun. hó 5-én 328. V. sz. a.) következő ítéletet hozott : A m. kir. Kúria a másodbiróság ítéletét indokainál fogva helybenhagyja. Bűnügyekben. A B. P. 556. §-ának második bekezdése szerint a felebbezett ügyben kelt törvényszéki Ítélet ellen a semmisségi panasz hasz­nálata csak abban az esetben van kizárva, ha az elbírálás tárgya mind a vád, mind az ítélet szerint csak kihágás vagy csupán pénzbüntetéssel büntetendő vétség volt. A vádlott és a védő a B. P. 556. §-ának 3. bekezdéséhez képest. A kir. törvényszéknek másodfokú ítélete ellen a kir. Kúriához semmisségi panaszszal nem élhetnek. A m. kir. Kúria (1906. szept. 13-án 4,965'1906. B. sz. a.) rágalmazás vétsége miatt vádolt ifj. K. H. János elleni bűnügy­ben következő végzést hozott: A felfolyamodás elutasittatik. Indokok: A kir. törvényszéknek másodfokú ítélete ellen ennek a kihirdetésekor a vádlott és védője a B. P. 385. §-ának 1. a) pontja alapján azért jelentettek be semmisségi panaszt, mert a vádlott, amidőn pénze elveszett, jóhiszemüleg adott kifeje­zést gyanújának a főmagánvádlóval szemben, s miután a kir. tör­vényszék a semmisségi panaszt visszautasította, a kir. törvény­széknek e tekintetben hozott végzése ellen felfolyamodással éltek. A kir. törvényszék semmisségi panaszt abból az okból, mert semmisségi panasznak csakis a szabadságvesztéssel büntetendő vétség esetében van helye, tévesen utasította vissza ugyan, mert a B. P. 556. §-ának második bekezdése szerint a felebbezett ügyben kelt törvényszéki Ítélet ellen a semmisségi panasz hasz­nálata csak abban az esetben van kizárva, ha az elbírálás tárgya mind a vád, mind az ítélet szerint csak kihágás vagy csupán pénzbüntetéssel büntetendő vétség volt, a jelen esetben azonban a vádlott ellen a vád szabadságvesztéssel büntetendő rágalmazás miatt emeltetett és ez a vád ugy a kir. járásbíróságnál, mint a kir. törvényszéknél tartott tárgyaláson fentartatott, — mindazon­által a felfolyamodás a B. P. 379. §-ának 4-ik bekezdése értelmé­ben el volt utasítandó abból az okból, mert a semmisségi panasz a fenti kijelentés szerint a valónak elfogadott tény megállapí­tása ellen irányul, amely a bizonyítás körébe tartozik. E kérdésben pedig s illetve alaki semmisségi okból, a vádlott és a védő a B. P. 556. §-ának 3. bekezdéséhez képest, a kir. törvényszéknek másodfokú Ítélete ellen a kir. Kúriához semmisségi panaszszal nem élhetnek s igy a megtámadott végzésnek megváltoztatására vagy megsemmisítésére alap nincsen. A B. T. K. 92. §-a szerint pénzbüntetés csupán fogház helyett állapitható meg s igy párbaj folytán kiszabott állam­fogház esetében a B. P. 385. §-ának 3. pontja alapján semmis­ségi panasz használatának nincs helye : A m. kir. Kúria (191(6 szept. hó ll-én 7,137/1906. P. sz. a. párviadal vétsége miatt vádolt D. Dezső elleni bűnügyben) következő végzést hozott: A semmisségi panasz visszautasittatik. Indokok: A kir. Ítélőtáblának másodfokú ítélete ellen D. D. vádlott a B. P. 385. §-ának 3. pontja alapján a; ért jelentett be semmisségi panaszt, «mert a B. T. K. 92. §-a nem alkalmaztatott*. Minthogy azonban a vádlott büntetése államfogházban szabatott ki, az államfogházbüntetés pedig pénzbüntetéssel nem helyette­síthető, mert a B. T. K. 92. §-a szerint pénzbüntetés csupán fog­ház helyett állapitható meg s igy ebben az esetben a B. P. 385. §-ának 3. pontja alapján semmisségi panasz használatának nincs helye: ennélfogva a nevezett vádlottnak a törvényben kizárt semmisségi panaszát a B. P. 434. §-ának 3. bekezdése értelmében vissza kellett utasítani.

Next

/
Thumbnails
Contents