A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 40. szám - Polónyi igazságügyi reformtervei

282 A JOG — íél ezt hanem a Kommen4. A sajtójogi visszonyok egyelőre a régiben maradnak. «Ha majd társadalmi uton valamivel több nyugodtságot érünk el, akkor előveszi a dolgot». Előbb tájékozódni fog a parlamenti körök véleménye telől, de meglehet, hogy még a télen elő kell vennie a dolgot. Ha a miniszter ráér, mi is ráérünk véleményünket elmondani. A minszter subjektiv érzetei és nézetei a sajtó felől (és itt nyilván csak a napisajtót értheti, mert a jogi szaklapok existenciájáról még eddig tudomást nem vett) fejtegetéseink körén kivül esnek. Csodálatos csak az, hogy éppen Polónyi, aki parlamenti támadásaiban (éket és kíméletet nem ismert, — most egyszerre annyira érzékeny, annyira ideges, amióta miniszteri zsöllében ül. Mindenkinek, — csak éppen neki nem áll jogában a sajtó «durva modoráról és minden alap nélküli gyanúsításairól)) panaszkodni. Igazán furcsán hangzik tőle, midőn azt vallja, hogy ő, — «a ki a sajtószabadságnak igaz hive a kérdést a képviselőház elé vinni, mert nem c képviselőház esetleg tulmenne az ő szándékain». tártól tartózkodunk! 5. Fiume területén a sommás eljárásról szóló törvény lesz behozva; követi azt majd a végrehajtási törvény és a magyar örökösödési eljárás. Hogy e kissé sovány menüt élvezetesebbé tegye, a miniszter azt különféle garnirunggal köríti. Panaszkodik arról, hogy «mily nagy mérvben lesz az igazságügyminisztérium más minisztériumok részéről átküldött törvényjavaslatok felőli véleményadások tárgyában igénybe véve.» Tudtunkkal ez annak előtte is igy volt és erre valók a minisztérium szakosztályai és szakelőadói. Magát a minisztert éppoly kevéssé, mint kodifikátorait e megkeresések munkájukban meg nem akaszthatják és azért inkább szépségtapasznak, mint komoly panasznak tekintjük, ha a miniszter emiatt feljajdul. Hiszen ö az, aki a többi miniszter munkáját is végzi! Panaszkodik továbbá, hogy a minisztériumban még a «régi módszetn embereivel van dolga, kiknek «régi megcsontosodott nézetei, főként az államjogi és nemzetközi vonatkozású kérdésekben, gyakran ellenkeznek az ő nézeteivel és ők, mint jogászemberek, természetesen makacsul ragaszkodnak jogi meggyőződésükhöz. Nagyon nehéz neki embereit abba az irányba terelni, amelyet a mai kormány követ.» Első és bizonyára utolsó eset is, hogy egy aktiv miniszter ily nyers és teljesen indokolatlan módon a nyilvánosság elé és a vádlottak padjára hurcolja saját munkatársait, a minisztérium kipróbált jellemű, nagy tudású és a nemzetközi forgalom traditióinak megfelelően intézkedő oszlopait, kiknek egyedüli hibájuk az, hogy jogászok és csak jogilag gondolkozni tudnak. Ki sejtette volna, hogy a tudás és routine szálka legyen annak szemében, aki maga is életében sokat tanult és tudását az ügyvédi és parlamenti pályán nagy sikerrel érvényesítette ?! Nagy szolgálatot tennének a nem magyar nyelven megjelenő napi lapok, ha a miniszter e nyilatkozatát egyszerűen agyonhallgatnák. Furcsa véleményt nyerne a külföld rólunk és igazságügyi visszonyainkról, — de még igazságügyérünkről is. Homéri kacajba fulladna azon csekély tekintély is, melynek igazságügyünk még jelenleg a külföldön örvend. Nem volna a miniszter oly kegyes megmagyarázni azt, amit oly enigmatikus rövidséggel: «régi megcsontosodott rendszernek)) nevez ? És hogy miből áll az uj üdvözítő rendszer, melynek főapostola ő r Miért rejti ezt az uj tant oly gondosan véka alá ? Az ily leleplezések és érdemes, védekezni nem tudó tisztviselőknek ily helyről való befeketitése, — a képzelhető legnagyobb igazságügyi botránynak mondható. Ha elégedetlen a miniszter régi kipróbált segédmunkásaival, akkor küldje őket nyugdíjba, — kap helyükbe elég alkalmazkodni tudó strébert, akik tudástól ment szűz keblükbe nagy fogékonysággal olthatják és növeszthetik Polónyi államjogi és nemzetközi uj igéit és elméleteit. Végigtekintve a miniszter reformprogramján, kritikát nem mi mondunk, hanem azt S/iakespeare-re\ mondatjuk, azon négy szóban: «Much ado about nothing.» Révai Lajos dr. Polónyi igazságügyi reformtervei. / \ Lapunk egy másik rovatában ismertetjük Polónyi igazságügyminiszternek az igazságügyet illető legközelebbi reformterveire vonatkozó nyilatkozatát. Ezen nyilatkozat által azon rémmesék, melyeknek világgá bocsátásában egyes lapok az igazságügyminiszter tervei tekintetében tetszelegtek maguknak, egyszerre szétfoszlottak. Igazságügyünk fejlődése tekintetében ennek csak örülni lehet. Szétfoszlott különösen azon mese, mintha az igazságügyminiszter a budapesti kereskedelmi és váltótörvényszéket megszüntetni szándékoznék. Elvégre olyan jogászról, mint az igazságiigyminiszter, ki életének javarészét a gyakorlati jog terén mint ügyvéd töltötte, és kinek tehát bő alkalma nyílott ezen bíróság judikaturájának magas fokát és a kereskedelem igényeivel való párhuzamos fejlődését tapasztalhatni, és kinek elég éles a szeme, hogy meglássa annak is a számtalan tanújelét, hogy mily kedvező befolyást gyakorolt ezen judikatura egyáltalán a kereskedelmi jogi felfogásra az ország többi bíróságainál is, — valóban fel sem volt tehető, hogy egy olyan intézményt, mely az igazságszolgáltatás céljait oly fényesen szolgálta és szolgálja, melynek fennállását egyaránt az egész jogászság és az összes érdekelt körök valódi szükségnek nyilvánították, minden kényszerítő ok nélkül rövidesen megszüntesse. Éppoly hamarosan szétfoszlottak azon rémmesék, melyek az igazságügyminiszternek az erdélyi birtokvisszonyok rendezésének indító okai és céljai tekintetében politikai motívumokból forgalomba hozattak. És végre — amire az elmúlt nagy alkotmányos küzdelmeink közepette a sajtótörvénynyel való rendszeres visszaélések után, igazán nagy súlyt kell a sajtószabadság minden igazi barátjának helyezni, — szétfoszlottak azon rémmesék is, melyekkel az igazságügyminiszternek a sajtótörvény reformjára vonatkozó állítólagos reactionarius terveivel akarták ijesztgetni a még háborgó közvéleményt. Ilyesmit feltételezni Polónyiról és a jelenlegi kormányról komolyan csak elfogultság mellett lehet. Elég okos embernek tartjuk arra, — még ha hajlamai ilyen vállalkozásra terelnék is gondolkozását, aminek hosszú ügyvédi és politikai pályája ellentmond, — hogy olyan öngyilkos gondolatra vetemedjék, amidőn a közelmúlt idők szomorú tapasztalatai lángbetükkel tüntetik eléje azon végzetes következményeket, melyekkel a sajtószabadság megszentségtelenitése az illető kormányférfíura nézve jár. És ha ezekben megelégedéssel igazoljuk, hogy az igazságügyminiszter nyilatkozatával a közvéleményt megnyugtatta az iránt amit nem akar, nem oly megelégedéssel fogadjuk nyilatkozatának azon részét, mely arra vonatkozik, amit akar. Teljesen méltányolni tudjuk azoknak a felfogását, kik erre vonatkozólag nem elég tágnak tartják a keretet, melyet az igazságügyminiszter az ő nyilatkozatában alkotásainak szabott. És megvalljuk, hogy magunk is egyet-mást, ami már hosszú éveken át a minisztérium és a szaktanácskozmányok végtelen retortáin át keresztül ment és törvényhozásilag előkészítve van, szivesebben láttunk volna a létesítés elsőbbségével előtérbe tolva. Azonban számolunk a körülményekkel, melyeknek a kormány is lételét köszöni, számolunk azzal, hogy elvégre vannak könnyebben és nehezebben megoldható igazságügyi reformok és ha valamely kormányférfiu ambiciója megelégszik azzal, hogy előbb a könnyebben megvalósítható reformokat teremtse meg, az ellen nem lehet kifogást emelni, ha azon reformok önmagukban is üdvösek. Es ki tagadná, hogy például az erdélyi birtokvisszonyok és különösen az egész ország telekkönyvi ügyeinek gyorsabb ütemben való végleges rendezése egyik üdvös, sőt égető kérdés. Ki tagadná, hogy a magyar államiság szempontjából a magyar törvények fokozatos életbeléptetése Fiumében, az ország ezen területének sürü forgalmi összeköttetésénél fogva az anyaországgal, az ország és az igazságszolgáltatás egységének eminens érdeke ? De ha már az ilyen természetű intézkedés a Horvátországgal fennálló államjogi visszonynál fogva nem lehetséges, mégis sajnosán nélkülözünk a miniszter nyilatkozatában legalább uta-