A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 40. szám - Birói pragmatika [4. r.]

A JOG 283 lást arra, hogy a magyar államiság szompontjából nem fogja tűrni továbbra is azon szégyenletes állapotot, hogy a magyar bíróságok és hatóságok magyar átiratai és megkeresései egyszerűen visszaküldetnek azért, mert horvát fordítással nincsenek ellátva, mig a mi bíróságaink csodálatos egykedvűséggel minden horvát megkeresést minden magyar fordítás nélkül meghunyászkodva és pontosan kézbesítenek a feleknek, kitéve ez által a horvátul nem értő magyar közönséget gyakran a legnagyobb károsodásoknak. A magyar államiságot kifele csak akkor lesz képes a miniszter teljes kifejezésre juttatni — és erre tett nyilatkozatának bevezetésében súlyt látszik helyezni, - ha mindenekelőtt annak befelé a magunk társországai körében is érvényt tud szerezni. Az igazságügyminiszter két intézmény reformjáról bővebben nyilatkozott; a kúriai bíráskodás és a tözsdebiróság reformjáról, anélkül azonban, hogy csak jelezte volna is legalább az irányt, melyben ezek a reformok mozogni fognak. Pedig ez érdekelte volna inkább az érdekelt köröket, mint azon mód ismertetése, mely szerinte nagyjelentőségű intézmények javítását elő akarja készíteni a törvényhozási tárgyalás végett. Mintha ezen előkészítési módot már hallottuk volna. Szaktanácskozmány. Ez rendesen azon bűvös eszköz, melylyel nálunk minden törvényt jól előkészíteni vélnek. Pedig általános tapasztalat nálunk, hogy az különösen oly alakban, mint ez nálunk szokásos, rendesen sem nem javítja az illető törvényjavaslatok hiányát, sem nem ad uj eszméket azoknak javítására. Ennek a bajnak oka pedig abban rejlik, hogy a legkülönfélébb tekintetekből oly óriási számban állítják össze ezen szaktanácskozmányokat nálunk, hogy azok sikeres működése már eleve ki van zárva. A legnagyobb s legfontosabb szerves törvényeknél külföldön fele-annyi embert nem hínak be szakértekezletre, mint nálunk alárendeltebb jelentőségű törvényjavaslatoknál történik. De azután szigorúan meg is választják az illetőket és sem személyi, sem hiúsági, sem más mellékes tekinteteket nem tartanak mérvadóknak a szaktanácskozmányok tagjainak összeállításában. Igazán mélyen sajnáljuk, hogy az igazságügyminiszter még túltesz összes elődjein. Mint annak idején olvastuk, a kűriai bíráskodási törvény reformjának megvitatására egy csaknem hatvan tagból álló értekezletet hivott egybe. Azt értenők, ha néhány kiválóbb gyakorlati parlamenti tag, néhány elméleti közjogász, néhány kiváló kúriai biró, kik ily ügyekben Ítélkeznek és végül néhány ügyvéd, kiknek alkalmuk volt ismerni a törvény működését a gyakorlatból, hivatnék meg ily értekezletre. De hogy felduzzasszák a számot főispánokkal, a közigazgatási szakmák, közigazgatási bíróságok, korona- és más ügyészségek tagjaival, ennek semmi gyakorlati értéke nincs. Vota non numerantur, sed ponderantur. Ennek kellene a vezérelvnek lenni a szakértekezletek összeállításánál. De hagyján. Mit szóljunk azonban azon riasztó képhez, melyet az igazságügyminiszter kilátásba helyez, a tözsdereform előkészítése szempontjából. Az igaz, hogy nem fenyeget e kép közvetlen közel időben, mert a miniszter csak a végleges perrendtartással kapcsolatban akarja ezt a reformot megvalósitani. De kilátásunk van arra a miniszter nyilatkozata szerint, hogy ki fogja küldeni előbb a ('minisztérium több tisztviselőjét és több ügyvédet ? Ausztria, Németország, Franciaország, Angolország és esetleg Amerika nevezetesebb tőzsdéi tanulmányozására)), hogy azután felhívást fog kibocsátani a ((budapesti áru- és értéktőzsde tagjaihoz, az összes kereskedelmi és iparkamarákhoz, az Országos gazdasági egyesülethez, a Gyáriparosok országos szövetségéhez, a Kereskedelmi csarnokhoz és a gazdasági egyesületekhez, hogy vegyenek részt egy közös tanácskozáson.*) Képzeletünkben felélednek azon szerénykeretü értekezletek, melyek Ausztriában és Németországban tartattak a tőzsdereform érdekében : ellépdegélnek előttünk a világirodalom számtalan klasszikus munkái a tőzsdeélet minden, még legapróbb mozzanatáról — és rég meggyökerezett bennünk a meggyőződés, hogy maradandót és jót alkotni mindenütt csak a kevés okos gyakorlati és elméleti ember összműködése tudott. Mikor ébrednek ennek tudatára ami állam férfiaink ? Stiller Mór dr. Birói pragmatika. Irta HORVÁTH EDE, kir. ítélőtáblai biró, a győri kir. járásbíróság vezetője. (Vége.)*) A törvényszéki és egyes biróvá s ügyészszé nevezendő tisztviselőnek azért kellene legalább hat évet törvényszéki jegyzői vagy ügyvédi minőségben eltölteni, hogy igy a már kellő javadalmazást nyújtó birói és ügyészi állásra kellő előkészülettel és érett korban lépjen. Ezért kellett gondoskodni arról is, hogy amig ebbe az állásba kerül, anyagi gondoktól menten végezhesse gyakorlati kiképzését. A birói és ügyészi állások a kúriai birói és hasonrangu igazságügyi s magasabb állásoknak, továbbá az elnöki állásoknak és az elnöki titkári állásoknak kivételével, pályázat utján lennének ezután is betöltendők, mert csak a pályázat nyújt biztosítékot arra, hogy a birói és hason állásokra a legérdemesebbek neveztetnek ki. Ellenben a pályázat nélkül betöltendő állásokra kinevezendő tisztviselők már oly ismert tekintélylyel birnak, hogy a pályázat azokra mellőzhető, az elnöki és elnöki titkári állások pedig különös alkalmazhatást igényelnek és igy pályázat alá | sem kerülhetnek. A bírák és ügyészek alapfizetésének legalább 4,000 koronának kellene lennie a lakbéren kivül, mert a tiztességes megélhetésre ekkora összeg feltétlenül szükséges. Az alapfizetés azonban 10 évenkint törvényhozásilag módosítható lenne, mert annyi idő alatt a gazdasági visszonyoknak változása megállapítható. A járásbíróságnak «sommás» bíróságokká való név szerinti átváltoztatását az indokolja, hogy az utóbbi elnevezés a sommás eljárás szellemének jobban megfelel, mint a közigazgatási jelleggel biró eddigi ((járásbíróság)) elnevezés. Ehhez képest a járásbirói és aljárásbirói cim is megszüntetendő lenne és helyébe a foglalkozásnak megfelelőbb «egyes biró» elnevezés jönne. Szintúgy megszüntetendő lenne az alügyészi cim is, miután ez az állás az ügyészi állásba olvadna. Elnöki titkári állásra csak az a biró vagy ügyész lenne kinevezhető, aki mint biró vagy ügyész már e téren gyakorlatot szerzett és az igazságügyi administratióhoz szükséges előismereteket megszerezte. Erre az állásra ügyvéd nem lenne kinevezhető, mert ahhoz az álláshoz olyan különös előismeretek szükségesek, amelyeket az ügyvéd az ő pályáján nem szerezhetett meg. Ellenben a többi állásra az ügyvéd szintén kinevezhető lenne, mert képzettsége azonos lesz a biró (ügyész) képzettségével. A titkár állása az alsófoku biró és ügyész állásával egyenrangú lenne, mert nincs indok arra, hogy a titkár azoknál magasabb rangot élvezzen. Az ügyésznek áthelyezhetése, vagy az ügyészi megbízásnak megvonása az igazságügyminiszter részére ezután is fentartandó lenne, mert ez az állás különösen bizalmi állás és az áthelyeztetést gyakran célszerűségi okok követelik, az ügyészi tisztnek megvonása pedig a bizalom elveszítése, vagy az illetőnek változott személyi visszonyai által indokolható. Mindkét esetben azonban az illető tisztviselőnek a költözködési költségei — ha ilyenek felmerültek — megtérítendők lennének, mert a helyzetváltozás költözködés esetén tetemes kiadással jár. A kir. ítélőtáblai biró kineveztetéséhez legalább 8 évi birói vagy 14 évi ügyvédi gyakorlat lenne szükséges, mert csak ez az eltöltött idő nyújthatna biztosítékot arra, hogy a kineveztetést érdemes és arra az állásra teljesen képes tisztviselő nyeri el. E tekintetben kivételt nem szabadna tenni, mert az a bíróhoz méltatlan versengést nagyon előmozdítaná és a kinevezendő tisztviselő képességét mégsem biztosítaná. Az ily állásbeli tisztviselők alapfizetésének a lakbéren kivül legalább 7,000 koronának kellene lenni, mert ez a fizetés körülbelül biztosítja a kényelmesebb életmódot is. A kúriai birói és evvel hasonrangu állásra, csupán az *) Előző közlemény a 39-ik számban.