A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 38. szám - Délibábok hőse

150 A JOG az a kifogás, hogy I. r. alperes amaz ingatlanokat 18G8 óta elbír-, tokolta, tekintettel az örökhagyóval folytatott házassági visszonyra, figyelembe nem vehető, végül mert az örökhagyónak a végrendelkezés alkalmával tett és a végrendeletbe fel is vett beismerő' nyilatkozata a leszármazók ellen bizonyítékul nem szolgál. Habár a K. M. örökhagyó által alkotott írásbeli magánvégrendelet szövege tanúsítja, hogy annak tartalma az örökhagyó előtt megmagyaráztatok és habár a tanuk aláírásával a záradékot megelőző szöveg valósága is igazoltnak veendő, ezt a végrendeletet érvényesnek elfogadni mégsem lehet, mert az 1876. évi XVI. t.-c-nek a jelen esetben alkalmazandó 6. §-a nem követeli ugyan, hogy a végrendeleti okirat a végrendelkező által értett nyelven szerkesztessék, de miután az idézett törvény 4. §-a szerint a tanuk közül legalább kettőnek írni és olvasni tudni kell, a dolog természetéből és a törvény célzatából következik, hogy evvel a kellékkel csak az a tanú birhat, ki a végrendelet nyelvét érti. Nem tekinthető tehát szabályosnak a kérdéses végrendelet, amelynek nyelvét egyedül annak szerkesztője és felolvasója ismerte. A végrendelet érvénytelensége következtében a törvényes öröklés rendje állván be, az elsőbiróságnak a hagyaték átadására vonatkozó és a per adatainak megfelelő rendelkezését szintén helyben kellett hagyni. A kir. Ítélőtábla I. r. alperest túlnyomó pervesztessége következményeként kötelezte a felperesi perköltség megfizetésére, a megtérítendő költségek közzé azonban nem számította az ügygononoki dijat, mert örökösödési perben az öröklési igénynyel bírható felek hiteles okmányokkal kimutatandók lévén, ismeretlen örökösök perbevonásának helye nincs, a felperesek kérelmére kirendelt ügygondnok dijával tehát alperes nem terhelhető. A m. kir. Kúria (1906. jun. 5-én 878. p. sz. alatt) következőleg itélt : A m. kir. Kúria a másodbiróság ítéletét helybenhagyja a benne felhozott és felhívott indokokból és azért, mert annak folytán, hogy az örökhagyó végrendelete jogérvényesen érvénytelenittetett, az alsóbb bíróságoknak a hagyatéki terhekre vonatkozó rendelkezései az I. r. alperest nem érintik, mivel a hagyatéki terheket kizárólag az örökhagyónak leszármazói kötelesek viselni, és mert a hagyatéki tárgyaláson I. r. alperes maga kérte, hogy az ellene fennálló 200 K. követelés az örökhagyó leszármazóinak adassék át, helyesen határozott tehát az elsőbiróság, amikor e nyilatkozat alapján a kérdéses követelésre, mint hagyatéki vagyonra nézve az örökhagyó leszármazóinak öröklési jogát megállapította, mivel I. r. alperes a per során tett azt a kifogását, hogy ő az örökhagyónak a 200 K.-val nem tartozik, bizonyítani meg sem kísérelte. A felperes által állított és meg r.em cáfolt ama ténykörülménynyel szembsn, hogy többszöri komoly felhivásra sem akar alperes hozzá visszatérni, az a tény, hogy felperes alperest egy izben arcul ütötte, nem szolgáltat elfogadható alapot a házassági együttélés megszakításának állandósítására és ekként alperes részére az életközösség visszaállításának megtagadására. A szegedi kir. törvényszék (1905. okt. 12-én 16,375. p. sz. alatt) Kardos Izsó dr. ügyvéd által képviselt K. B. felperesnek, Végmann Ferenc dr. ügyvéd által képviselt L. G. alperes ellen házasság felbontása iránti ügyében következőleg itélt: A K. B. A. szabómester és L. G. varrónő makói lakosok által Makón 1901. évi május hó 1-én a makói állami anyakönyvvezető közreműködésével megkötött házasság az 1894 : XXXI. t.-c. 77. §. a) pontja alapján az alperes hibájából felbontatik és az alperes u. a. t.-c. 85 §. értelmében vétkesnek nyilvánittatik. Az alperes viszontkeresetével elutasittatik. A felek házasságából 1902. évi ápr. hó 30-án született és Zoltán utónevet nyert fiúgyermek az alperes nevelésére és gondviselésére bizatik és a felperes arra köteleztetik, hogy ezen gyermek tartási és nevelési költségeiben az ítélet jogerőre emelkedését követő első hónap első napjától számítandó és ezen tul minden hónap első napján mindig előre fizetendő 10 K. havi tartásdíjjal végrehajtás terhével hozzájáruljon. Egyéb vagyoni kérdések tekintetében az Ítélkezés mellőztetik. Köteleztetik azonban mindkét fél P. E. dr. házasságvédő ügyvédnek 40 K. védődijat egyetemlegesen, ezen felül az alperes a felperesnek 83 K. perköltséget, a törvényszéki irodai átalánynak 4 K. tanudijat, 15 nap alatt végrehajtás terhével megfizetni. Indokok : Felperes keresetét arra alapítja, hogy az alperes, akivel az A) a. anyakönyvi kivonat tanúsága szerint 1901. évi máj. hó 1-én lépett házasságra, őt még ugyanazon év szept. hó 4-én már elhagyta, mert az ajperes édes anyja és három testvére, akik benne kenyérkeresőjüket vesztették el és az alperes anyagi támogatására voltak rászorulva és akiket az alperes a házassági együttélés ideje alatt is a felperes keresményéből segélyezett, az alperest addig kérlelték, amíg kérésüknek engedve, az életközösséget megszakította: és minthogy az alperes a megszakított életközösséget a 12,484 904. sz. bírói meghagyás ellenére igazolatlanul vissza nem állította, annak megjegyzésével, hogy a házasságból született és Zoltán utónevet nyert fiúgyermekét ő kívánja tartani és nevelni és hogy közöttük rendezésre váró vagyoni kérdések nincsenek: kérte az alperessel kötött házasságát az 1894 : XXXI. t.-c. 77. §. a) pontja alapján az alperes hibájából, és vétkessége miatt felbontani. Alperes beismeri, hogy a felperest a keresetben jelzett időben elhagyta és hozzá a bírói meghagyás ellenére vissza nem tért ; mert a felperes vele rosszul bánt, ütötte, verte: ezért a házasság felbontását nem is ellenzi, sőt viszontkeresetileg kéri, hogy a házasságuk az 1894: XXXf. t.-c. 80. §. a) pontja alapján a' felperes hibájából bontassák fel; mert a felperes azon felül, hogy őt bántalmazta, jó munkás létére dolgozni soha sem szeretett, soha sem keresett annyit, hogy a család és a háztartás szükségletét fedezze, az alperes pedig a legnagyobb erőfeszítés mellett sem volt képes annyit keresni, hogy szükséget ne szenvedjenek. A gyermekük, aki csak 3 éves műit, még most anyai gondviselésre szorul, ennek gondviselését és tartását magára kéri bizni és a felperest ennek tartására havonkint 10 K. megfizetésére kéri kötelezni. A B. E., 1. N. B. és 2. N. B. a csatolt hatósági bizonyítványokkal igazolva van, de az alperes maga is beismeri, hogy a felperest 1901. szept. hó 4-én elhagyta és az életközösséget a 12,484/904. sz. birói meghagyás ellenére sem állította vissza, azzal védekezvén, hogy a felperes Őt egy alkalommal megverte és hogy a felperes dolgozni nem akarván, szükséget szenvedett. Minthogy azonban az alperes által felhívott O. J. tanú csak arról tesz vallomást, hogy egy alkalommal az alperes "arról panaszkodott; miszerint a felperes őt arcul ütötte és látta is, hogy az alperes arca meg volt dagadva, de a bántalmat nem látta, V. J. pedig arról tanúskodik, hogy azon idő alatt, míg a felperesnél mint szabótanonc volt alkalmazva, a felperes az alperest többször arculütötte, de hogy az ütés következtében az arca megdagadt volna, nem tapasztalta; azt azonban, hogy az elhagyásnak a közvetlen oka, ezen különben sem minden kétséget kizáró módon igazolt tettlegesség okozta és hogy a felperessel ezután még az életközösséget nem folytatta, az alperes nem bizonyította, holott e tekintetben a bizonyítás az alperest terhelte; azt a viszonkereseti állítást pedig, hogy a felperes nem dolgozott és hogy a felperesnél szükséget, szenvedett bizonyítani meg sem kísérelte. Minthogy ezek szerint az alperesnek sem az elhagyásnak, sem pedig az életközösség visszaállítása megtagadásnak jogosságát bizonyítani nem sikerült, a peres felek házasságát az 1894: XXXI. t.-c. 77. §. a) pontja alapján az alperes hibájából felbontani és az alperest a ht. 85. §. értelmében vétkesnek nyilvánítani kellett. Alperes a viszontkeresetével azért lett elutasítva, mert a viszontkeresetót a felperes terhére felsorolt azon tényekre alapította, amely tényekkel az életközösség megszakítását és az életközösség visszaállításának a megtagadását igazolni kívánta : minthogy azonban az alperesnek a felperes terhére felhozott ezen tényeket a felperes tagadása ellenében kétséget kizáró módon bizonyítani nem sikerült, az alperes viszontkeresetének elutasítása indokolt. A felek házasságából született gyermek azért lett az alperes nevelésére és gondviselésére bízva, mert ezen gyermek még 3 és V'2 éves korát sem érvén el, feltétlenül anyai gondviselésre szorul és az adott körülmények között a gyermek nyilvánvaló érdekei is ezen elhelyezést teszik szükségessé. A felperesnek mint apának a közös gyermek tartásában való marasztalása pedig a ht. 95. §-on kívül az 1877: XX. t.-c. 11. §-ában leli indokát. Minthogy a peres felek egyéb vagyoni követelést egymás ellen nem támasztottak, e tekintetben ítélkezni nem kellett. A szegedi kir. ítélőtábla (1905. dec. 21-én 5,237. p. sz. alatt) következőleg itélt: Az elsőbiróság ítéletének a házassági kötelék felbontását tárgyazó, valamint a kiskorú gyermek elhelyezése és tartása iránt rendelkező felebbezett s hivatalból is megvizsgált, ugy a viszontkereset elutasítása, a gyermektartásdíj fizetésére való kötelezés és a perköltség felől intézkedő felebbezett része helybenhagyatik, mégis a gyermeket illető rendelkezést illetően azzal a részbeli változtatással, hogy a gyermek 7-ik életévének betöltésével a felperes atyjánál helyeztetik el tartás és nevelés kötelezettsége mellett és e végett alpereshŐ arra köteleztetik, hogy az emiitett idő bekövetkeztével a gyermeket a felperesnek átadja. Indokok: Az elsőbiróság Ítéletének a felbontott házasságból származott kiskorú gyermek elhelyezése és tartása iránt tett rendelkezését részben meg kellett változtatni és az emiitett fiúgyermeket 7 éves életkorán tul a felperes atya nevelésére és gondozására kellett bizni, mert nem forog fenn olyan ok, amely az 1894: XXXI. t.-c. 95. §-ának második bekezdésében foglalt azon szabálytól való eltérést indokolttá tenné, mely szerint a szülők megegyezésének hiányában a gyermek hé' éves korán tul a nem vétkes szülő gondviselésére bízandó. Az ítéletnek többi felebbezett s illetve hivatalból megvizsgált része vonatkozó indokai alapján hagyatott helyben, a gyermeknek 7 éves koráig az anyjánál való elhelyezése iránt tett rendelkezés még azért, mert habár a házasság az alperes hibájából, de nem oly ok miatt bontatott fel, mely a gyermeknek az említett életkoráig való gondviselésére alkalmatlanná tenné. Miről a kir. törvényszék az iratok visszaküldése mellett azzal a felhívással értesíttetik, hogy a periratokat a felebbezési határidő lejáratával a m. kir. Kúriához leendő felküldés végett ide mindenesetre ismét terjessze fel. A m. kir. Kúria (1906. jun. 12-én 1,599. p. sz. a.) következőleg itélt: A másodbiróság ítéletét nem felebbezett abban a részében, mely szerint felperes havi 10 K. gyermektartási dij fizetésében marasztaltatott, nem érintve a hivatalból és illetőleg az alperes felebbezése folytán fel ülvizsgált többi részében, helybenhagyja az abban felhívott és felhozott megfelelő indokok alapján és azért, mert a felpe res által állított és meg nem cáfolt ama ténykörülménynyel szemben, hogy többszöri komoly felhivásra sem akar alperes hozzá visszatérni, az egy V. J. tanú vallomásával bzo-