A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 36. szám - A magyar birói függetlenség, mint egyik alkotmánybiztositék kiépítéséről

A J telését arra az állításra is alapította, hogy az alperes a neki beszedés végett átadott dijkötvényeket, dijváltúkat, dijnyugtákat kellő időben vissza nem szolgáltatta. Az a jogi kérdés, hogy az ily mulasztás, ha fennforog, maga után vonja-e az ügynök felelősségét a dijkötvenyek értékéért, az alapperben nem tárgyaltatott és el nem döntetett, annál kevésbbé lehet tehát ez irányban szó oly ténybeli megállapításról, melyet a felperesnek a nyújtott perben meg kellene cáfolnia. A felperes jogi álláspontja pedig helyes. A biztosítási ügynök a perekből leendő behajtás végett neki átadott kötvények értékéért szerződésszerű kikötés hiányában is felelős, ha hosszabb idő eltelte daeára sem a kötvényeket vissza nem szolgáltatta, sem értékükkel el nem számolt s a felelősségét elcnyésztető tényeket ő köteles bizonyítani. Mindez a megbízási visszonyból következik, mely a biztosító társaság és ügynöke között fennáll. A biztosítási ügynök ugyanis, aki nem megőrzés, hanem behajtás végett kapja a kötvényeket, a gondosságánál, a hűségénél fogva, mely a megbízott kötelessége, amint a beszedett dijakat nyomban beszolgáltatni, vagy elszámolni, ugy, — ha azok be nem folynak, a vonatkozó dijkötvényeket haladéktalanul visszaadni tartozik, mert a biztosítási társaságnak jogai megóvása végett, hogy igényeit a biztosítottak ellen érvényesíthesse, vagy az ügyfeleknek netán alaptalan követeléseivel szemben védekezhessen, ezekre az okiratokra szüksége van. De éppen, mivel az ügynök kötelessége a jogvisszony természetéből folyik, annak megállapítása nem képezi szakértői bizonyítás tárgyát, hanem a szakértők véleménye csak az időköz tartamának meghatározására szolgálhat, melynek elteltével az ügynök felelőssége beáll. Az elsőbiróság döntését tehát, amennyiben a kellő időben vissza nem szolgáltatott dijkötvények és váltók értékét az alperes terhére rója, a kir. ítélőtábla a most előadott okoknál fogva fogadta el, de nem tehette magáévá a kir. törvényszéknek azt a nézetét, hogy az ügynök felelőssége a visszatérő időszakokban fizetendő dijakra ki nem terjed. A különbség első és visszatérő időszakokban fizetendő dijak között ugyanis csak a társaságnak a biztosított felekhez való visszonyában bír jelentőséggel, de az ügynöknek azt a kötelezettségét, hogy vagy a dijakat, vagy a dijkötvényeket szolgáltassa be, nem érinti, mert a társaság csak a be nem váltott dijkötvények visszaérkezése alapján szerez biztos tndomást arról, hogy az ügylet megszűnt és könyveiben törölhető s azon időszak alatt is, melyre a be nem váltott kötvény vonatkozik, esetleg viseli a kockázatot, ha az ügynök a kötvényt a félnek fizetés nélkül kiadta, vagy a díjbeszedés szokott módjától eltérve, magánál tartotta, ahelyett, hogy azt beváltás végett a félnek bemutatta volna. (40 1905.) A m. kir. Kúria (874/1905. sz. 1906. jun. 8.) A másodbiróság ítéletének a felperest kereseti követelésének egy részével feltétlenül elutasító rendelkezését felebbezés hiányában nem érinti, ugyanennek az Ítéletnek egyedül az alperes által felebbezett egyik részét pedig, vonatkozó indokai alapján helybenhagyja. A váltójogi elévülés az alapkereset által megszakitottnak lévén tekintendő, az alapper befejezte után a váltójogi elévülés az ujitott perben a keresetnek ellen nem vethető, mert ebben az esetben már csak a perujitási határidő az irányadó. (M. kir. Kúria 1,597/^04—1905. szeptember 19.) Bűnügyekben. A vádlott ügynök tartozott havonként legalább nyolc varrógépet egyenként legkevesebb 120 K-ért eladni. Hét gépet már eladott, de a nyolcadikért csak 100 K-t ígértek s vádlott, hogy ügynöki állását el ne veszitse, eladta ugyan a gépet 100 K-ért, de az általuk kiállított adásvevési szerződésben a vételárnak 100 K-ban kitüntetett összegét utólag 120 K-ra hamisította s a szerződést a cégnek igy küldte be azzal az elhatározással, hogy a 20 K. különbözetet a sajátjából fogja kiegyenlíteni, azt azonban a céggel nem tudatta. A cég a vevőket 120 K-val ter-( helte meg s vádlott a külömbözetet csak tettének felfedezése után egyenlítette ki. Minthogy e tényekből nyilvánvaló, hogy vádlott a magánokirathamisitás bűncselekményének elkövetési cselekedetét, t. i. a magánokiratnak meghamisítását és azután annak a kötelezettség bizonyítására való felhasználását szándékosan követte el; minthogy továbbá a törvény a jogsérelem okozására irányuló célzatot s a jogsérelemnek valóságos bekövetkezését nem tette a bűncselekmény tényálladékának alkotó elemévé, a tényálladék teljességéhez tehát elegendő a jogsérelem lehetősége, az pedig csak abban az esetben lett volna kizárva, ha a vádlott a meghamisított magánokiratnak bizonyításra használatával egyidejűleg kiegyenlítette volna a különbözetet, ezeknélfogva a vád alapjául szolgáló tett a Btk. 401. ^-a szerint bűncselekmény. A zalaegerszegi kir. törvényszék (1905. jun. 15-én 2,554. p. sz. a.) magánokirathamisitás vétsége miatt vádolt özv. K. F.-né szül. K. E. iránti ügyében következőleg ítélt: Szabadon levő K. F.-né szül. K. E. berzencei szül., zalaegerszegi lakos, 31 éves izraelita, özv., ügynök, vagyontalan vádlottat bűnösnek mondja ki a B. T. K. 401. §-ba ütköző, a 402. §. 1. pontja szerint minősülő magánokirathamisitás vétségében, azért mert a Zalaegerszegen 1905. jan. 21-én kelt, egyrészről N. L. és neje B. M. mint vevők, másrészről a •< Singer et Comp.> cég között létrejött és Írásba foglalt adásvevési szerződést meghamisította az által, hogy annak szövegében feltüntetett 100 K. vételárt 120 K-ra igazította ki s az ekként meghamisított szerződést a Singer et Comp. cég nagykanizsai képviselőjének beküldötte s^ez által azt a nevezett vevők ellenében 20 K. erejéig nem létező kötelezettség fennállásának bizonyítására használta fel és ezért a B. T. K. 402. §. alapján a 92. §. alkalmazásával az 1892: XXVII. t.-c. 3. §-ban meghatározott célokra fordítandó, 15 nap és végrehajtás terhe alatt fizetendő, behajthatlanság esetén a B. T. K. 53. §• alapján egy és további egy napi fogházra átváltoztatandó 20, azaz husz K. mint fő- és 10, azaz tiz K. mint mellékpénzbüntetésre itéli és a B. P. 480. §. alapján a netán felmerülendő rabtartási költségeknek a kir. kincstár részére az 1890:XLIII. t.-c. értelmében leendő megfizetésére kölelezi, ezeket a költségeket azonban a hivatkozott törvény 44. §. alapján egyelőre behajthatatlanoknak nyilvánítja. Az inkriminált szerződést a Bp. 490. §. alapján 100 K. vételáron felüli összeg erejéig érvénytelennek nyilvánítja és a vonatkozó záradékot jogerőre emelkedése után feljegyeztetni rendeli. Indokok: Ozv. K. F.-né vádlott beismerése, N. L. és neje B. M., ugy N. A. tanuk vallomása alapján a kir. törvényszék a következő tényállást állapítja meg. A vádlott mint a Singer & Co. varrógép részvénytársaságnak ügynöke mint eladó és N: L. és neje B. M. vevők között, Zalaegerszegen 1905. jan. 21-én létrejött az iratok között fekvő adásvevési szerződés, amely szerint a vádlott eladott, a nevezett vevők pedig megvettek egy varrógépet 100 kor. vételárért. A jogügylet Írásba foglaltatott, annak szövegébe az alkunak megfelelően 100 K. vételár íratott, azonban az aláírás után a vádlott a vételár összegét 100 K.-ról 120 K-ra igazította ki s az ekként meghamisított adásvevési szerződést a nevezett cég nagykanizsai képviselőjének beküldötte, miáltat a szerződést a vevők ellenében 20 K. erejéig nem létező kötelezettség fennállásának bizonyítására használta fel. A vádlott a szerződés szövegének a tényállás szerinti meghamisítását beismeri, azonban azt vitatja, hogy miután a gépet 120 K-án alul eladni jogosult nem volt és miután havonként 8 gép eladása volt kötelezve és jan. havában csak 7-et tudott eladni, azért, hogy állását el ne veszitse, mindenáron azon volt, hogy a 8-ik gépet is eladja. Ez okból a vevőkkel ugy egyezett meg, hogy a 20 K. különbözetet ő fogja megfizetni olykép, hogy egy avult gépet 14 K. értékben és 6 K. készpénzt a sajátjából fog a cégnek küldeni. Vitatja továbbá, hogy jogsérelem és kár nem származott, miért is felmentését kéri. Minthogy azonban a vádlottnak azt az előadását, hogy a vevőkkel a 100 K. vételárban csak színleg állapodott meg és hogy ennek folytán annak 120 K.-ra lett kiigazítása a vevők tudtával történt, a hivatkozott vevők és N. A. tanú megcáfolják, de megcáfolja az a tény is, hogy a vádlott a vételárösszeget a szerződésben megváltoztatta, már pedig ha a megváltoztatott vételár felelt volna meg a szerződő felek akaratának, akkor a szerződésbe azonnal 120 K. lett volna mint vételár beírandó. De megcáfolja a vádlott előadását az a tény , hogy ez ügylet bejelentésekor a 100 K. felvételekor a gépet és 6 K.-t csak azután küldötte be, miután a vevők a napló 1. sz. á. fekvő kártya szerint vitatott kiegyenlítési módját nem jelentette be, hanem a gép beküldésére a cég által 1905. márc. 13-án felszólítva lettek s őt e felhívásról értesítették és az ügy rendezésére felhívták, mint azt a napló 2. III. és IV. alattiak bizonyítják. A vádlott által elkövetett cselekmény a B. T. K. 401. §-ba ütköző, a 402. §. 1. bekezdése szerint minősülő magánokirathamisitás vétségének tényálladékát állapítja meg és abban beszámítást kizáró ok hiányában a vádlott bűnösnek volt kimondandó, mert a jelzett szerződés magánokiratot képez; mert annak a vételárt meghatározó szövegét 100 K.-ról 120 K.-ia a kötelezettek tudta és beleegyezése nélkül, tehát jogtalanul másította meg, az a ténye pedig a hamisítás tényét megállapítja; mert az ekként meghamisított okiratot a vádlott megbizó cégének a célból küldötte be, hogy azzal nemcsak a gép vételára 120 K.-ban állapíttatott meg, amely adat az okiratnak bizonyítékul lett felhasználása tényét bizonyítja; mert ennek folytán a vevők 120 K.-val lettek a napló I. sz. a. fekvő ellenőrzési jegy szerint megterhelve s ebből a vevőkre jogsérelem háromolhatott volna, mert a kötelezettség, melynek bizonyítására az okirat hamisított része felhasználtatott, 100 K.-t meg nem halad. A büntetlen előélet, a beismerés, az érték csekély volta, a kár hiánya mint nyomatékos enyhítő körülmények indokolják a büntetés neme és mérvének a B. T. K. 92. §. alkalmazásával a 402. §. alapján pénzbüntetésben lett kiszabását. Az itélet egyéb rendelkezése a felhívott törvényszakaszok által indokolt. A győri kir. ítélőtábla (1905. nov. 14-én 1,730. p. sz. alatt) következőleg itéli; A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja. Indokok •. Az elsőbiróság ítélete ellen a vádlott csatlakozásával, védő a Bp. 382. §-a és 385. §-ának 1. a) pontjában meghatározott semmisségi ok miatt jelentett be felebbezést. A kir. törvényszék az ítéletben foglalt s a főtárgyaláson felmerült bizonyítékoknak megfelelő tényállást helyesen állapította meg. Minthogy vádlott beismerte, hogy az általa közvetített, a «Singer & Comp.» varrógép részvénytársaság és N. L. és neje B. M. között létrejött adásvevési szerződésnek a 100 K. vételárra vonatkozó részét ő hamisította 120 K.-ia, — minthogy vádlott ezen általa hamisított okiratot, beküldve azt a nevezett cég nagykanizsai fióktelepéhez — felhasználta arra, hogy ez az aláírók ellen a közös megegyezéssel megállapított 100 K. összegen felül még 20 K. kötelezettség fenállásának bizonyítására felhasználtassék s minthogy vádlottnak abban a tényében, hogy az adásvevési szerződésnek a vételár összegére vonatkozó részét hamisította, már benne foglaltatik a