A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 36. szám - A magyar birói függetlenség, mint egyik alkotmánybiztositék kiépítéséről

JOGESETEK TARA FELSŐBIRÓSÁGI HATÁROZATOK ÉS DÖNTVÉNYEK Melléklet a Jog 36. számához. Budapest, 1906. szeptember 9. Köztörvényi ügyekben. Házassági perben főesküvel való bizonyitásnak helye nem lévén, annak a döntő ténykörülménynek a bizonyítására, hogy alperes a házasság kötésekor mástól volt volna teherbe ejtve, felperes semmi elfogadható bizonyítékot nem szolgáltatott. Az aradi kir. törvényszék (1905. március 31-én 3,468/1905. P. sz. a.) Ludimgh István ügyvéd által képviselt K. I. felperesnek, személyesen védekezett Zs. L. alperes elleni ügyben következőleg itélt : A kir. törvényszék felperest keresetével elutasitja. Indokuk : A felperes a K. T. 54. §-a alá eső tévedés alapján azért kéri a közte és neje az alperes közt fennálló házassági kötelék érvénytelenítését, mert az alperes akkor, midőn ővele 1904. évi január hó 16-án házasságra lépett, mástól házasságon kívül teherbe volt ejtve, melyről csak akkor nyert tudomást, mikor neje 1904. évi március 30-án gyermekét megszülte. Ezzel a keresetével azonban a íelperest el kellett utasítani, mert Zs. I. tanú vallja, hogy előtte még az alperes megkérése előtt a felperes oda nyilatkozott, hogy bocsásson meg, hogy leánya Lidi teherben van, de ő elveszi; máskor és pedig az esküvő előtt az ő jelenlétében nem egy izben azt mondta a felperes Zs. Lidiának az alperesnek, hogy terhes állapotára való tekintettel ne kösse szorosra a szoknyáját. Miután pedig a házasságra lépése előtt a felperesnek Zs. L.-hoz intézett ily tartalmú figyelmeztetését K. l.-né és Zs. M. tanuk is hit alatt tett vallomások szerint saját füleikkel több izben hallották; miután továbbá a házasságra lépésekor, Zs. L. terhességének 7-ik hónapjában, tehát oly feltűnő állapotban volt, melyből a felperesnek a terhességre következtetnie kellett: ennélfogva a kereset elutasítása indokolt, mert a fenntebbiekből nyilvánvaló, hogy a felperes a Zs. L.-val való házasságra lépés előtt tudott ennek terhességéről, ekként a Zs. L. személyi állapotára nézve tévedésben nem volt. A nagyváradi kir. ítélőtábla (1905. évi december hó 12-én 1,563 1905. P. sz. a.) következőleg itélt: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság ítéletét vonatkozó indokai alapján helybenhagyja. A m. kir. Kúria (1906. június hó 7-én 1,382/1906. p. sz. a.) következőleg itélt: A másodbiróság ítéletét helybenhagyja indokolása alapján és főleg azért, mert házassági perben főesküvel való bizonyitásnak helye nem lévén, annak a döntő ténykörülménynek a bizonyítására, hogy alperes a házasság kötésekor mástól volt volna teherbe ejtve, felperes semmi elfogadható bizonyítékot nem szolgáltatott. Bizonyítottnak vétetett, hogy a felperes anyja, férjhezmenetele alkalmával, atyjától az alperestől készpénzt és egyéb kiházasitási tárgyakat kapott és hogy ezen értékek átvétele ellenében anyai örökrésze fejében magát kielégítettnek vallotta. Továbbá felperes a nagyanyja hagyatékában csupán az anyja jogán örökölhetne, az anyja ellenében pedig bebizonyíttatott, hogy az örökhagyó utáni örökrésze tekintetében magát kielégítettnek nyilvánította, s a lemondása folytán az ő törzse az öröklési kapcsolatból kilépett. így a felperes atyjának az a nyilatkozata, mely szerint a felperes nevében annak kiskorúsága alatt a nagyanyja utáni öröklési igényéről az alperes javára lemondott, az 1877 : XX. t.-c. 20. §-a alá eső, a kiskorút illető jogról, visszteher nélkül való lemondásnak nem minősíthető. Az a körülmény, hogy az alperes a többi leánygyermekeit is férjhezmenetelük alkalmával kiházasitással, a fiukat pedig önállósításukkor segélylyel ellátta, a felperes anyjának lemondására és a lemondás érvényességére befolyással nem bir. A temesvári kir. törvényszék (1904. aug. 26-án 15,552, p. sz. a.) Zsiros Lajos dr. ügyvéd által képviselt C. K. L. felperesnek, L. V. ügyvéd által képviselt K. J. alperes ellen törvényes öröklés iránti ügyében következőleg itélt: A Temesrékason 1899. évi szept. 20-án végrendelet hátrahagyása nélkül elhalt J. I.-né sz. S. K. hagyatékára, mely áll a t. rikási 888. sz. tjkben felvett 144. sz. ház és hozzátartozó pótkert felerészéből, felperesnek néh. anyja K. Gy.-né sz. K. H. jogán törvényes örökösödési joga ty8 részben megállapíttatik, — ehhez képest az 1899. Ő. 247/10. sz. a. hozott hagyaték átadó végzés azon része, melylyel a fenti hagyatékból felperest illető Vs rész az élethossziglani haszonélvezeti joggal terhelten alperesnek adatott át, hatályon kivül helyeztetik s alperes 15 nap különbeni végrehajtás terhe alatt köteles tűrni, hogy a fent körülirt hagyatéki ingatlanra B) 3. sorsz. a. 3/H részben bekebelezett tulajdonjoga, l/g részben az erre vonatkozó és C) 1. sorsz. a. bekebelezett haszonélvezeti joggal együtt töröltessék s erre az Vs részre felperes tulajdonjoga bekebeleztessék, köteles továbbá ezen 1fa rész erejéig felperest a fenti idő és jogkövetkezmények térne alatt közös birtokba bocsátani és felperesnek 195 K perköltséget megfizetni. Indokok : K. L-né sz. S. K. 1899. évi szept. 20-án végrendelet hátrahagyása nélkül elhalálozván, hagyatékául a t.-rékasi 888. sz. tjkvben A) I. 1., 2. sorsz. a. foglalt ingatlan felerésze vétetett fel. Törvényes örököséül igazoltattak 1. K. M., 2. K. F., 3. K. E., 4. S. sz. K. L., 5. K. E., 6. S. sz. K. I, 7. néh. S. sz. K. F. jogán a) kk. S. G., b) S. F., c) S. V., d) K. Gy.-né sz. K. H. jogán S. L. felperes. A hagyaték tárgyalása alkalmával K. M. és K. férj, S. K, a hagyatékra vonatkozó igényeikről lemondottak, úgyszintén lemondott az akkor még kiskorú felperes gyámja K. Gy. is a felperest megillető Vs részről viszteher nélkül és igy alperesnek a hagyaték =/s része adatott át az egész hagyatékra vonatkozó élethossziglani haszonélvezeti joggal együtt. Felperes már most abból az indokból, hogy volt gyámjának nyilatkozata és a gyámhatóság intézkedése az 1877 : XX. t.-c. 113. §-ának utolsó bekezdése értelmében érvénytelen, kérte alperest annak tűrésére kötelezni, hogy a hagyatéki ingatlanból Vs részre, alperes tulajdonjogának törlése mellett, az ő tulajdonjoga bekebeleztessék és hogy alperes őt Vs rész erejéig közös birtokba bocsássa Alperes a kereset elutasítását kérte és avval védekezett, hogy felperes gyámja azért mondott le a hagyaték '/s részéről, mert ő felperes jogelődét kiházasitása alkalmával atyja és anyja utáni örökségi igényeire nézve 1,000 K. kézpénz és 1,172 K értékű butornemüekkel kielégítette. Ezt az állítást felperes tagadásba vette s különösen tagadta azt, hogy jogelőde anyai örökségéről lemondott volna. Téves alperes ama érvelése, hogy az átadó végzés jogerőre emelkedvén, az hatályon kivül nem helyezhető, mert az öröklési igény a rendes elévülési időn belül érvényesíthető és ennek folyományaként az átadó végzés is megtámadható és hatályon kivül helyezhető. Az 1877 : XX. t.-c. 113. §-a megdönti ama alperesi állítás helyességét is, hogy ha az atya a gyám, ennek nyilatkozata gyámhatósági jóváhagyásra nem szorul. De ettől eltekintve a XIV. alatt csatolt iratok igazolják, hogy a gyám lemondó nyilatkozata gyám'iatóságilag elbíráltatott. Ami felperes jogelődének kielégítését illeti, igaz ugyan, hogy özv. S. L.-né sz. K. I., K. sz. K. F. és K. M. tanú vallomásai szerint felperes anyja férjéhez menetele alkalmával 1,000 K készpénzt és mintegy 1,200—1,400 K értékű bútorokat kapott, de hogy ezt örökrésze végkielégítése fejében kapta volna, a kir. törvényszék bizonyítottnak nem találta. Ugyanis özv. S. L.-né sz. K. I. és K. M. tanuk azt adták elő, hogy nemcsak felperes anyja, hanem alperes valamennyi leánya kapott férjhez menetelekor készpénzt és butornemüeket, fiai pedig önállósításukkor segítséget. Nem valószínű tehát, hogy mig a többi gyermeknek ajándékba, örökségi igényeik sérelme nélkül, addig felperes anyjának örökrésze végkielégitéseképen adatott volna készpénz és butornemü. Másrészt pedig özv. S. L.-né sz. K. I. és K. F. tanuk ama vallomásának, hogy felperes anyja kijelentette volna, hogy a kapott készpénz és butornemüekkel örökrésze tekintetében ki van elégítve, hitelt adni nem lehet, mert vallomásuk többi tanukéval ellentétben áll és igy aggályos. Nevezetesen szerintük ezt a kijelentést felperes anyja az együtt jelen volt testvérek előtt tette, holott K. E., S. M.-né sz. K. L. és K. M. tanuk oda nyilatkoztak, hogy előttük nem jelentette ki felperes anyja, hogy a kapott készpénz és butornemüekkel ki van elégítve s nem is mondott le örökségi igényeiről, sőt ellenkezőleg K. M tanú szerint kifejezetten fenntartotta jogát ahhoz, hogy ha szülei halála után valami vagyon marad, arra örökségi igényeit érvényesíthesse. Nem fosztja meg felperest öröködési igényeitől az sem, hogy gyámja az őt illető Vs részről alperes javára lemondott és az ilyen értelemben kötött egyezséget az árvaszék jóváhagyta. Mert a lemondás visszteher nélkül történt, az pedig az 1877. évi XX. t.-c. 113. §-ának utolsó bekezdése szerint a gyámság alatt állóra nézve gyámhatósági jóváhagyás esetében sem kötelező. Mindezek alapján kellett alperest az Ítélet rendelkező része szerint marasztalni. A temesvári kir. ítélőtábla (1904. nov. 29-én-3,801. p. sz. alatt) következőleg itélt : Az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja, a felperest keresetével elutasitja és őt végrehajtás terhe mellett kötelezi, hogy az alperesnek 150 K. perbeli és 25 K. felebbezési költséget 15 nap alatt fizessen. Indokok • Hogy a felperes anyja az 1S99. évi szept. hó 20. napján elhalt K. L-né S. K. örökhagyónak leánya volt, hogv az örökhagyó hagyatékát a temesrékási 888. sz. tjkvben felvett ingatlanok felerésze képezte és hogy az e hagyatékból a felperes