A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 34. szám - Az 1886. évi XXIX. t.-c. és társai [1. r.] - Ki képviseli a részkötvény birtokosait Magyarországon?

234 A JOG Az 1886. évi XXIX. t.-c. és társai. Irta HALMI BÓDOG, máramarosszigeti tszéki aljegyző. I. közlemény. Az igazságügyi bizottság gyűlésén, a legilletékesebb szájból ismét hallottunk egy ígéretet, amely arra enged következtetni, hogy a sociális politikának folytatása nem dallamos frásis többé. Az igazságügyminiszter ugyanis azon kijelentést tette, hogy a legnemesebb tendenciájú, de a kivitelben szörnyű szerencsétlen betétekre, illetve a telekkönyvi átalakítás és helyesbbitésre vonatkozó kérvényeket és rendeleteket újból gyökeres revisió alá fogja venni. Ne méltóztassék hinni, hogy az igazságügyminiszter ur elődei tétlenül nézték ezt a kodifikatórius szörnyeteget, amit 1886. év XXIX. t.-c. cimén kebelezett be a magyar corpus iuris, de nem a magyar jogász elméje. Az 1886. évi XXIX. t-cikket, az anyatörvényt magyarázta a 675/1888, az 1888. évi 36,309., 1888/947., 1888/10,131, 1888/2,819. számú rendelet, módosította az 1889. évi XXXVIII. t.-c, amely 37 §-t tartalmaz, ezt a törvényt magyarázta az 1889/45,041, 1892/33,933., 1892/44,987. sz. rendelet, mindkét törvényt módosította az 1891. évi XVI. t.-c, 24 §-nyi tartalommal és ezekre vonatkozott a telekkönyvi bejegyzések helyesbbitését és a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzésére hozott 1892. évi XXIX. t.-c. Ennyi interpretáció és ennyi novella dacára az 1886. év XXIX. t.-c. megmaradt a kodifikáció szörnyszülöttének, amelyet a községekre zúdított betétszerkesztő, telekkönyvi átalakító vagy helyesbbitő bizottságok, ugy, ahogy ugyan alkalmazni képesek, de munkásságuk teljessége, részletessége, megbízhatósága és általánossága zátonyra kerül a törvénynek béklyóként a munkálatra nehezedő tökéletlenségein és a nagy sociálpolitikai jótétemeny értékét ez tetemesen redukálja. Az intézmény megérett egy becsületes revisióra és jelen cikkünk azokkal a nagy kardinális hibákkal és tökéletlenségekkel foglalkozik, amelyek könnyen és a fennálló magánjogi tőrvények rendszerének minden nagyobb megrázkódtatása nélkül lennének az 1886. évi XXIX. t.-c. vagy valamelyik gyermekébe : az 1889 : XXXVIII. és 1891 : XVI. t.-cikkbe beilleszthetők. I. A telekkönyvi rendezési munkálatok az utóbbi esztendőkben körülbelül egy évtized óta nagy agilitással, az állam részéről tetemes áldozattal folynak, a határszéli bíróságok hivatalnoki statusuknak gyakran 7—8 nehezen nélkülözhető erejét egyszerre küldik ki a községekbe, a zavart birtokba, állapotuk és a rettenetesen elhanyagolt hagyatéki visszonyok rendezhetése céljából. A rendezés csak igen kevés helyen végleges, mert a betétek alakítása csak ott eszközölhető, hol az általános kataszteri munkálatok már befejezést nyertek, ahol ez még meg nem történt, ott a minisztérium állandó budget-zavarában ideiglenes rendezésül a telekkönyvi helyesbbitést, illetve átalakítási munkálat teljesítését rendeli el, amely szintén a betétalakitást nagyon is megközelítő költségbe kerül és ennek dacára nem bír gátat vetni azoknak a földbünöknek és zavaroknak, amelyek ma az alsó néposztályok különben is rémletes anyagi szűkösségét, a létminimum kis parcelláját, a ravasz fondorlat és a tévedés és megtévesztés folytán, elvesztéssel, elrablással fenyegetik. A betétek A, lapja ugyanis az 1886. évi XXIX. t.-c. 3. §-a értelmében, a részleteknek az uj földadókönyvben foglalt helyrajzi szemle, a részleteknek a földadókataszteri munkálatokban kitett művelési águk és helyi fekvésük szerinti tüzetes megjelölését a kataszteri felmérésen alapuló térfogat, a kataszteri tiszta jövedelem összegei megjelölését tartalmazzák. Amiket itt kiemeltem, azok a kellékek magukban foglalják a teljes szilárd vagyonbiztonságot a félremagyarázhatlan földazonosságot és ezek az adatok mind a betét kreációi és a telekjegyzőkönyv A. lapjain elő nem fordulnak. A telekjegyzőkönyv nem szavatol a terméknek helyességéről, de a betét igen, mert kataszteri felmérésen alapuló térfogatot tüntet ki. A telekjegyzőkönyvek életében a kataszteri tiszta jövedelem, tehát az egyetlen biztos adóalap kitüntetve nincs és ugy a végrehajtási törvény 156. §-ának bűnös alkalmazása napirenden van. Ingatlan árverés esetén, arra az esetre, ha az árverés tárgyát képező ingatlan csak részben áll a végrehajtást szenvedő nevén, a végrehajtási törvény 156. §-a értékhatárokat állit fel annak megállapításául, hogy az egész ingatlan vagyis a tulajdonostársak jutaléka is vagy csak a végrehajtást szenvedő nevén álló ingatlan jutalék kerüljön-e átverés alá? Ez az értékhatár házaknál 5,000 frt, 2,000 frt és 500 írt érték körül vergál, egyéb ingatlanoknál 200 frt az a határvonal, amely annak a végtelenül fontos és a végrehajtás alapját képező jogügylettől teljesen távol álló harmadik személyeknek gyakran existenciájába vágó kérdést eldönti. Az érték megállapításánál szőllők és házosztályadó alá eső ingatlanoknál, az évi állandó 200-szoros házbér- és földadó alá esőknél pedig az évi államadó 100-szoros összege az értékmérő. A földéhség bűne azonban szeretné feltétlenül az egész ingatlant. Néha a jóhiszemű, a szerencsétlen harmadik személy, a tulajdonostárs érdeke egészen irrevelans a saját kapzsiságával szemben. Ő korumpálja azt a közeget (községi jegyzőt, elöljáróságot), aki az árverési kérvényhez csatolt értékbizonylatot, amely az ingatlanrészletek mult évi adóját tartalmazza és a bűn olyan básist ad a telekkönyvi hatóságnak, amelynek alapján nemcsak a jutalékra, hanem az egész ingatlanra elrendelendő az árverés. A bíróság a jelen telekjegyzőkönyvek mellett nem bírálhatja felül a «közokiratot» képező jelen okiratnak helyességét, a betét azonban, amelynek A. lapján mindazon adatokat tartalmazza, amivel a községi elöljáróság közege dolgozik: igen. Tehát a telekjegyzőkönyvek az alsó néposztályt nem képesek kellőleg megoltalmazni a nyereményvágy bűneitől, mert hiába nyújt be felfolyamodásokat a szerencsétlen végrehajtást szenvedő az árverési hirdetmény ellen, ő a cselekményt elkövető bűnöstől, aki ebben az esetben éppen az okiratot kiállító legfőbb községi tanácsadó, nem kap adatokat arra, hogy ennek a bűnnek fennforgását bizonyíthassa, hanem tűrni tartozik az árverést, és tűrni tartozik (mert hisz bebizonyítani azt sem képes), hogy az árverés a Btk. 129. §-ába ütköző csalással határos, az árverezők összejátszása az ajánlatok kartellisálása utján történjék és a bűnszövetkezet potom áron megvegye a földet. A végrehajtási törvény revisióját tárgyazó és ezen lap hasábjain közölt írásomban igyekeztem fejtegetni, hogy a kis parcellák világában, ahol a föld az egyetlen gazdasági erőforrás, nem nyújt kárpótlást annak elvesztéséért a vételár, különösen az a vételár, amit a Btk. 129. §-ának bűnös árverésen vételárkép fizetnek és igy a tulajdonostárs ennek dacára súlyosan károsult marad. A betét tehát mindaddig, míg az 1881. évi XX. t.-c. régen igért revisiója életbe lép, nagy morális oltalmat is nyújt a renden kivül, amelyet a birtokvisszonyokban létrehoz. Ami az eljárás költségességét illeti, erre nézve ismételve előadhatom, hogy az ideiglenes rendezés, a tkkvi helyesbbités illetve átalakítás költségei csaknem teljesen megközelítik a betétmunkálatét, tehát semmi körülmények között sem logikus dolog különösen azon községekben, hol a kataszteri általános munkálatok már befejezést nyertek, a rosszabb rendezéshez folyamodni azért, mert a bírósági szervezet nem kreált elegendő betétszerkesztő birót, a bíróságok birói létszáma pedig nem nélkülözhet biró-embert, hanem inkább birja el egy vizsgázott jegyző távollétét. A birtokvisszonyok rendezésének radikális módja tehát a betétszerkesztés, amelynek általánossá tétele céljából kötelessége a törvényhozásnak minden községben, lehető sürgősen és a kicsinyes takarékossági szempontok mellőzésével végrehajtani az általános kataszteri munkálatokat, hogy a föld solid rendje és a tulajdon háborítatlan és tiszta élvezete jusson a «népnek». Következő írásainkban a fennálló törvények revisióra szoruló fejezeteivel foglalkozunk. Ki képviseli a részkötvény birtokosait Magyarországon ? Irta REICH PÉTER KORNÉL, budapesti alapítványi joggyakornok. X. részvénytársaság több millió korona kölcsönt vett fel Y. takarékpénztártól s ezt az összeget a kérvényhez csatolt főköttény tanúsága szerint több ezer darab egyenként * korona névértékű, bemutatóra szóló elsőbbségi részkötvény kibocsátása utján kívánta fedezni. A kölcsöntőke biztosítására megengedte X. részvénytársaság, hogy két ingatlanára fő- és mellékjelzálogilag a zálogjoga részkötvények birtokosainak minden" kori képviselői javára egyetemes jelzálogként bekebeleztessék" A főjelzálog telekkönyvi hatósága, a budapesti kir. törvényszék sine dubio elrendelte a zálogjogi bekebelezést annak a takarékpénztárnak a javára, akitől a részvénytársaság a kölcsönt felvette s az iratokat a mellékjelzálog bekebelezésére jogosult telekkönyvi hatósághoz ennek foganatosítása végett áttette, amit ez utóbbi telekkönyvi hatóság megtagadott és a részvénytársaságot kérelmével elutasította.