A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 32. szám - A fővárosi rendőrségnek 1905. évi müködése [1. r.]

226 A JOG és a végrehajtó dijait az ügyvédnek kell előlegezni, maga pedig néha vár a költségekkel az év végéig, sokszor azonban egyáltalában nem kapja meg azokat és munkadijával együtt vesznek oda. A pénzügyi törvényekkel ezúttal nem akarunk foglalkozni, mert tudjuk, hogy ezen átmeneti kormány oly nagyszabású bélyeg- és illetéktörvényeket nem hozhat, melyekben a peres bélyegek és illetékek is benne foglaltassanak. Pénzügyminiszteri rendelettel vagy egy rövid novellával e kérdés nem szabályozható. Máskép áll a helyzet a végrehajtási cselekmények drágaságával. A bírósági végrehajtókról az 1871 : LX. és 1875. évi IX. t.-c. intézkedik. Ezen törvényekben foglaltatnak rendelkezések a bírósági végrehajtók díjazásáról. Ezek természetesen szintén törvényi uton lévén megváltoztathatók, ezekről, valamint az 1875. évi szeptember 10-én 26,020. sz. a. kiadott rendeletben foglalt díjszabásokról ezúttal szintén nem akarunk szólni, mert ezek megváltoztatásához szintén törvényhozási akció volna szükséges. De nem is ezen törvényekben szabályozott végrehajtási dijak teszik a végrehajtási cselekményeket drágává. 16 évig voltak a törvények érvényben annélkül, hogy a végrehajtási cselekmények annyira drágák lettek volna, mint jelenleg. Legjobban megdrágította ezeket az 1891. évi december 10-én 31,158. ss. a. kiadott igazságügyminiseteri rendelet. S minthogy ezt az igazságügyminiszter adta ki, ugyancsak annak van módja e rendeleten változtatni annál is inkább, mert ezen rendeletben szabályoztatnak a legsúlyosabb végrehajtói dijak. Legtöbbjét ezen dijaknak olyan végzésekért és oly cselekményekért kell űzetni, melyek nem tartoznak szorosan a végrehajtáshoz, hanem amelyeket a bíróságnak kellene hivatalból elvégezni. Az igen természetes, hogy az államhatalom az általa elvégzendő cselekmények egy részét fix fizetéssel nem bíró végrehajtókra bízván, azok azt ingyen nem végezhetik. Azonban az államnak nem szabad a birói határozatok lemásolását, kézbesítését, nem díjazott végrehajtókra bizni, hanem saját fogalmazó és másoló személyzetére kell bizni, akkor azok költségei nem nehezednének oly óriás mértékben a perlekedő felekre s főkép a fizetni nem tudó alperesekre. A rendelet 1., 2., 3., 4. §-a bírósági végrehajtói cselekmények díjazásai iránt intézkedvén, erről természetesen nem szólunk. A hivatott rendelet 5. § 1. p. az igény felhívás kibocsátásáért járó dijakat állapítja meg. Az igényíelhivás minden kétséget kizáró módon bírósági funkció. Legjobb jele, hogyha végrehajtó mellőzésével biztositásilag lefoglalt ingókra foganatosittatik a végrehajtás, ezen igényfelhivást a bíróság bocsátja ki. Méltányos és igazságos volna tehát, hogy minden esetben a bíróság bocsátaná ki az igényfelhivást azonnal, amint a végrehajtó az iratokat jóváhagyás végett beterjeszti. Ezzel minden végrehajtás 1 — 2 koronával olcsóbb lenne annélkül, hogy a végrehajtó érdekeit sértené, mert nem kell neki elkészíteni, lemásolni, postára adni és kifüggeszteni igényfelhivást. Ugyanezen rendelet 4. %-a az ügygondnokkirendelés és az árverési hirdetmény kézbesítési diját szabja meg. Ami az ügygondnoki kirendelésről szóló értesítést illeti, bárha jelentéktelen, mert nem nagyon gyakran fordul elő, mégis szintén birói funkció, melyet a bíróságnak kellene kibocsájtani. Lcgsíilyosabban nehezedik a felekre a 4. §. utolsó pontja, amely következőleg szól: «Az ingó vagyonra vonatkozó árverési hirdetményeket (1881. LX. t.-c. 1U2. §.) a bíróság székhelyeinek belterületén (Budapestet kivéve) a végrehajtatónak, a végrehajtást szenvedettnek és a bérbeadónak, a bírósági végrehajtók magok személyesen kézbesítsék s őket minden ily kézbesítésért 20 kr. dij illeti. Budapest főváros területén az ilyen árverési hirdetmények is a kézbesítés eszközlése végett a bíróság kiadójának adandók át». Teljesen érthetetlen, hogyan, de tény, hogy ezen rendelkezésből kapott lábra az a gyakorlat Budapesten, hogy nem e szakasz utolsó pontja szerint a bíróság kiadója másoltatja le az árverési hirdetményt és kézbesiti, hanem a kézbesítést a bíróság teljesíti, és az árveréskiíüzésért járó díjjal a kézbesítési dijakat is a végrehajtó számítja fel, és pedig nemcsak a mindenkori végrehajtató, végrehajtást szenvedett és bérbeadó után, hanem minden érdekelt értesítése után. Ez tehát határozottan a miniszteri rendeletnek téves magyarázata. Vagy kézbesiti a bíróság az árverési hirdetményt, és akkor nem illetheti meg a dij a végrehajtót, vagy nem kézbesiti a bíróság, hanem a végrehajtó, és akkor őt illetné a dij, de éppen azért, hogy ne illesse, a végrehajtót e tehertől meg kell kímélni, és a bíróság, amely a kézbesítést, tehát a nehezebb részt végzi el az árverés kitűzése körül, kell, hogy végezze a könnyebb részt is, mely mindössze abból áll, hogy az árverési hirdetmény blanquettájába néhány szót beír. Ezen blanquetta raktáron tartható a bíróságnál és a nyomda utján mint minden más végzés sokszorosítható, vagy nyomtatható. Ha az ingatlan árverési hirdetményeket, — amelyek sokkal nagyobbak ; mindenkor más és más szöveggel bírnak s oldalakra terjednek, — a telekkönyvi hatóság megfogalmazza, sokszorosítja és kézbesiti a feleknek, dacára, hogy nagyobb összegekről van szó, nem méltányos, és nem igazságos, hogy ingóságokról szóló árverésnél, ahol kicsi a követelés, a legszegényebb néposztályt sújtja, 10 — 20 koronába kerüljön az árverési hirdetmény kibocsátása. Ivedig ez Bpesten mindennapi dolog, sőt 2—3 koronás kisebb árban árverési hirdetmény alig bocsáttatik ki. És ez volt jelen soraim megírásának, fö oka. Budapesten évente 3—4,000 koronát vesz be minden egyes végrehajtó árverési hirdetmények kibocsátása dija fejében. A 20 végrehajtónál átlagosan 2,500 koronát véve 50,000 koronát tesz ki ez az összeg, amely a feleket és pedig a legszegényebb feleket ilykép terheli. Ha e helyett az árverési hirdetmények kibocsátásával egy aljegyző bízatnék meg és a sokszorosításra és másolásra egy irnok és szolga alkalmaztatnék, akik kövön lehúzzák a hirdetményt, ez évente 5,000 koronánál nagyobb költséggel nem terhelné az igazságügyi budgetet. Ezen 5000 korona pedig teljesen fedezve volna, ha az árverési hirdetmény kibocsátásáért a követelés nagyságának megfelelően 1 K. vagy 40 f. bélyeget volna köteles a végrehajtató leróni. Ilykép megszűnne az az anomália, hogy gyakran 30—40 korona hátralékkal adós a végrehajtást szenvedett, és az árverés kibocsátása 15—20 koronába kerül a végrehajtatónak. E rendeletben foglalt többi díjazások ismét némileg végrehajtási cselekményeket tartalmazván, azokkal ezúttal szintén nem óhajtunk foglalkozni, mert ezek szintén a végrehajtói intézmény törvényhozási szabályozása alkalmával nyerhetnek elintézést. Addig, míg ez azonban megtörténhetnék, melegen ajánljuk az igazságügyminiszter figyelmébe, hogy az igényfelhivás és árverési hirdetmény kibocsátását, melyek legjobban drágítják a végrehajtási cselekményeket és melyek díjazását miniszteri rendelet szabályozta csak és igy ily uton hatályon kivül is helyezhető, orvosolja, ha máskép nem lehetséges olykép, hogy az árverési hirdetményt és igényfelhivást a jegyzői iroda bocsássa ki, amely most is kibocsátja az igényfelhivást akkor, ha a biztositásilag lefoglalt ingókra a végrehajtó mellőzésével kéretik a végrehajtás foganatosítása. Ez minden nagyobb emóció nélkül azonnal életbe léptethető s legfeljebb 1 — 2 napidíjas szolgának alkalmazását teszi szükségessé és 1—2 leíróét az V. ker. kir. járásbíróság kiadójában, mert hisz a kézbesítést úgyis e járásbíróság eszközli. Belföld. A fővárosi rendörségnek 1905. évi működése. Rudnay után Boda — voila tout ! Más, lényegesebb változást nem igen észlelhetünk a rendőrségnek most kiadott, és tavalyi működését a megszokott sablonos módon élénkbe állitó jelentésében. Igazságtalan volna — és azért távol áll tőlünk — Boda főkapitányt, aki csak ezidén lett kinevezve, a lefolyt év eredményeiért felelőssé tenni. De igenis joggal várhattumc volna tőle némi programmszerü tájékoztatást a jövőre nézve. Általánosan : kiváló szakembernek mondják és akkor nálunknál még jobban ismeri a rendőri intézmény hiányait és ismerheti az ezek orvoslására és az alája rendelt testületnek teljes reformálására vezető módot és eszközöket. Az eddigi csapáson lehetetlen tovább haladni. Rendőrségünknek büjiügyi osztálya — mert csak evvel foglalkozunk, — a legszerényebb igényeknek sem felel meg. És ha a jelentésből kirívó fogyatékosságok és visszásságok eddig még Rudnay számlájára is írandók (akinek ma vajmi kevés fejtörést okoz, hogy mint vélekedik velünk együtt a nagyközönség az ő viselt dolgairól) — ugy mégis joggal várhattunk az uj főnöktől egy határozottan körvonalozott és a legfőbb bajok sanálására törekvő — irányító munkatervet. Hiányzik ugyan a legújabb jelentésből az előbb léptennyomon kellemetlenül előtérbe tolakodott öndicséret — melyre rendőrségünk absolute rá nem szolgált — de innét a posu tiy megújhodásig, az uj rendszer küszöbéig még igen nagy és fáradságos az ut. Ettől azonban nem szabad visszariadnia annak,