A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 32. szám - A fővárosi rendőrségnek 1905. évi müködése [1. r.]

A JOG 227 aki ambicióját helyezi a rendőrségi intézmény regenerációjába, hasznavehetővé tételébe, a közönség jogosult igényének megtelelő átalakításába. Természetesen itt az embereken kell kezdeni a reorganisatiót. A mai tisztviselői kar — egyesektől eltekintve — nem akar, mert nem képes, a fokozott igényeknek megfelelni. A tisztviselőknek (épp oly kevéssé mint a detektiveknek) nincs gyakorlati előiskolájuk. A jól-rosszul végzett jogi tanulmányok befejezése után, protekció alapján közvetlenül lesznek kinevezve és rövid idő múlva ügyek vezetésével megbízva, — annélkül, hogy e vezetésről halvány sejtelmük is volna. Sem mint dijnokok, sem mint fogalmazósegédek nem tanulnak eleget arra, hogy egy vizsgálatot célirányosan, sikeresen vezethessenek és azon ügyességre, éleslátásra és tapasztalatra szert tehessenek, mely a vizsgálóbírói hivatástól elkülönithetlen. Hozzá adva még a nyomozásokkal való túlterhelést és az ügyeknek sürgősekké és nem sürgősekké való minősítését, — képzelhető a tájékozatlanság, mely a nyomozások körül fenforog. Elsők a rabos ügyek és az ember élete ellen elkövetett merényletek, ellenben a legutolsók a sorrendben a vagyon elleni bűncselekmények. Mi is fontosságot tulajdonítunk az első kategóriájú bűnügyeknek, de miért nem alkalmazzák akkor az ügyek kiosztásánál a nmukamegosztás elvét} Legyenek külön előadók a rabos és kapitális bűntettekre és külön vizsgáló birák a vagyon elleni delictumokra nézve. Az apró kurrens ügyek a segédek által végezhetők, és minden előadó ambitiójának tárgyává, előléptetésének feltételévé teendő a minél több ügyben elért siker. Kötve hisszük, hogy ily esetben kénytelen volna a jelentés azon szégyenitő önbeismerést tenni: «Gondoskodni kell, hogy azon tényező is, amely törvény szerint a bűncselekmények felderítésére hivatott, a /okozódé) igényekkel szemben, erejében, képességében nemcsak minőségileg, de számszerűleg is fokoztassék, létszáma felemeltessék.)) «A tisztviselői karra az eddiginél nagyobb terhet rakni nem lehet. Sőt miután ezideig a kötelességek teljesítésének kirovásánál a humánus tekintetek sem voltak figyelembe vehetők és a hátralékok mégis felszaporodtak, kétségtelen, hogy a jelenlegi helyzet fentartása esetén, a főváros közbiztonsága a visszaesés veszélyének mindjobban van kitéve.^ Szívesen hozzájárulnánk ezen jogosultnak tetsző és egyúttal a legélesebb autokritikát magában foglaló panasz támogatásához, ha meg nem győződtünk volna, hogy a főv. rendőrség büntető osztályának fogyatékosságai egészen más forrásból fakadnak. Nem a létszám elégtelen voltában, hanem az alkalmazott erők készületlenségében, sok esetben tudatlanságában és hasznavehetetlenségben rejlik a hiba. Ez az, amit a jelentés a minőségileg fokozott létszám eufemistikus kifejezésébe burkol. A fogalmazó tisztviselők létszáma a lefolyt évben 97 volt — ebből 9 gyakornok. A szaporulat az 1904. évhez képest 1 gyakornok. Ezen létszámból esik a by/nügyi osztályra 1 osztályvezető, 29 előadó és 6 előadó-segéd. Ha tehát a feldolgozott 89,998 ügydarabot ezen előadók közt felosztjuk, akkor 89,998 : 35 = 2,571 drb esik egy előadóra és nem mint tavaly kimutattatott: 3,168. Talán ezen mult évi helyesbítésünk oka annak, hogy a jelentés ezúttal túlterheltségről többé nem panaszkodik. Hiszen a 2,571 darabnak jóval több, mint a fele: egyszerű kurrentia! Egy fővárosi járásbirósági albiró több érdemleges munkát végez, — igaz, hogy jobban is ért a szakmájához ! De kellő beosztás és az általunk ajánlott munkamegosztás mellett, bizonyára itt is lényeges javulás lesz elérhető. Érdemleges tevékenység voltaképp csak a nyomozásoknál fordul elő. Itt pedig az arány a következő : Befejezett nyomozás volt 21,511 :35 = 614. Esik tehát egy előadóra 614 drb. Sikeres nyomozás volt 13,549:35 -~ 387, — tehát csak annyi volt a tulajdonképeni érdemleges munka. Készséggel elismerjük, hogy tömérdek az egyes rendőrtisztviselők teendője, — és ha e teendőiket egyúttal alaposan meg is oldanák, akkor csak hála és elismerés illethetné őket. De milyen messze állnak ők ezen alapos megoldástól! Csak több évi vegyes: ügyvédi és birói praxis után volna szabad a bűnügyi rendőrséghez (persze megfelelő j© fizetés mellett) bejutni, akkor is ab ovo egy régi és tapasztalt vizsgálóbíró mellé való kirendeléssel, aki famulusát a nyomozás titkaiba és fortélyaiba bevezetné. Aki bizonyos próbaidő alatt alkalmasnak bizonyulna, az maradna e pályán, — a többi régi foglalkozásához visszatérne. Ily eljárás mellet} rövid idő alatt jó és képzett vizsgálóbírói karunk volna, aki játszva oldaná meg a reá bízott nagy és felelősségteljes feladatokat. (És épp ugy ujjá lenne szervezendő a mai operettszerü detektivtestület, — a maga titkos, minden gyermek által «detektivbácsinak» titulált közegeivel. Ez ma egy — semmiféle elméleti és gyakorlati kiképzésben nem részesült, sötétben tapogatódzó és esetleges sikereit csakis a véletlennek köszönő, — tehát a bűnügyi rendészet céljaira hasznavehetetlen, amellett rosszui fizetett*/ és igy ambiciósus emberek által nem is keresett testület. A sok róluk közszájon forgó mendemondát elhallgatom). A bűnügyek önálló nyomozásával megbízott egyik ftbb rendőri közeg nyíltan ismerte be előttünk, hogy annyi a reája és tisztviselő társaira bizott vizsgálatok száma, hogy ő képtelen akárcsak egy ügygyei is érdemlegesen foglalkozni. Mindenikbe beletekint, mindenikben dolgozgat valamit íut aliquid fecisse videatur) és egyikben sem tud eredményt elérni, — hacsak a véletlen nem siet segitségére. Ez a nyomozó közeg (nyilván a jobbak közül való volt, — mert különben nem bizták volna meg a vizsgálatnak önálló vezetésével) önként beismerte, hogy a bűncselekmények által okozott károk visszaszerzése a rendőrség legkisebb gondját sem képezi és vajmi keveset nyom a latba. Ezt saját káromon magam is tapasztaltam! A rendőrség ezen ideális szempontból kiindulva, a lopott vagyon visszaszerzése érdekében még kis ujját sem mozgatja 1— Ily nyilt beösmeréssel különben a mult évi jelentésben is találkoztunk. «Rabos ügyeké lévén az elsőbbség, a kevésbbé fontos : vagyon elleni bűncselekmények nyomozása csak hetek, hónapok múlva kerül sorra és akkor a károsult már bottal ütheti a tolvaj és lopott holmija nyomát.» (Ezt a tavalyi nyilt beösmerest is jónak látta az idei jelentés kérlelhettél) cenzúrával elnyomni, de a nagy, 5,382 darabból álló és kizárólag ily vagyon elleni bűncselekményekből álló hátralék megcáfolja ezen hallgatást. És az immel-ámmal befejezett vizsgálatok is nagyobbára negatív eredményüek — az ügyészség nagy örömére, amely ezáltal sok-sok vádinditványtól elesik. Nem hiába dicsérik tehát az ügyészek a rendőrség működését! Ha annak helyébe, hogy egy nyomozó közeg 500 vizsgálatba belekontárkodik és eredményt elérni természetesen se nem tud, se nem akar, — az illető évenkint csak 100 —150 vizsgálatot alaposan végezne és ezekben sikeres eredményt kimutatna — a közbiztonság csakhamar magától Iiclyreállana és rohamosan fogyna a bűnesetek száma. Mert éppen az bátorítja a gonosztevőket és szaporítja a bűnesetek számát, hogy az illetők a rendőrség működésének meddőségét és eredménytelenségét jól ismerik és büntetlenül bűnt bűnre halmoznak. Ily világításban bátran állitható, hogy a helyzet továbbra is, — mindaddig, mig alapos rendszerváltozás be nem áll, — vigasztalan marad. Egyedüli remedium gyanánt újból csak azt ajánljuk a rendőrségnek, hogy iparkodjék a rája bizott ügyekből annyitamennyit : eredményesen befejezni, — és biztositj uk arról, hogy 1—2 év múlva a bűnügyek száma csökkenőben és a tisztviselői létszám teljesen megfelelő lesz. Ehhez persze gyakorlott, tanult rendörbirák szükségesek. Ezeket előteremteni Boda ur feladata legyen! Ne bízzon meg senkit nyomozással, aki előzetes elméleti és gyakorlati képességének tanújelét nem adta, — és a dolog majd magától előre megy. Próbáljon csak Boda ur egy kis ily értelmű rendszerváltozást és csakhamar meg fog győőzdni, hogy a mostani létszámmal is nagy sikereket fog elérni és a bűnügyek száma is rohamosan apad. Riszkirozni itt nem lehet, mert rosszabbak a visszonyok már nem lehetnek, mint amilyenekké eddig fajultak. Teljesen igaza van a jelentésnek, midőn arról panaszkodik, hogy a mai ügyészi gyakorlat «a bűnügyek előkészítésének csaknem egész munkáját a rendőrségre hárította és ennek ellenében a rendőri tisztviselők száma alig néhány kisebb állású tisztviselővel szaporittatott». Persze itt legokosabb volna egy császárvágást alkalmazni. A bűnügyi rendészetet törvényhozásilag a rendőrség kebeléből egészen ki kellene emelni, a belügyminisztériumból az igazságügyminisztérium hatósága alá helyezni és oda csakis képzett, a bűnügyekben jártas, tisztességes fizetéssel dotált bírákat kinevezni, hogy a létező kórállapotok eltűnjenek és bűnügyi rendészetünk a nyugoti államok nívójára emeltessék. Ebben, ugy hiszünk, Boda ur velünk teljesen egyet fog érteni. Az ügyészségek gyakorlatából folyólag éppen a bonyolultabb bűnügyekben, melyek tulajdonképpen vizsgálóbírói *) A detektívek létszáma 122, ebből 40 elsöosztályu 1,600 korona fizetéssel (!!), 82 pedig másodosztályú ; itt is 39 az első, 43 a második fokozatban — bizonyára jóval kisebb fizetéssel. A lefolyt évben —• a jelentés szerint — «az utcai mozgalmak annyira lekötötték e csekély létszámot, hogy a bűnügyi szolgálatokra alig akadt ember!» És akkor még csodálkozzunk a bűnügyi vizsgálatok eredménytelenségén ?!