A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 24. szám - A bizományi váltó [4. r.]

A JOG 187 és hamis adatok beszolgáltatását nem akarjuk bíróságainknál honosítani. Amúgy is nehéz, a jó és gyarló birói munkát admimstratív uton distinguálni, mert itt csak a szám határoz. Mennél több az itélet, annál jobb a biró ! Hogy aztán milyen minőségű ez az itélet, az teljesen közömbös, — erről hallgat a krónika. A bíróság vezetője, a tszéki elnök és a ministérium csakis a mennyiségre fektetik a fősúlyt, — egyre hajszolják a birót, hogy minél több tárgyalást tűzzön, minél rövidebb terminusokat adjon, minél több ítéletet gyártson. Hogy jó-e, rossz-e az itélet, az bliktri. Ezt megítélni nem az ő dolguk. Erre való a felsőbíróság! A felebbviteli tanácsok viszont kizárólag a minőségre — és pedig helyesen — ügyelnek. Igaz, hogy hozzájuk is csak nagyobbára a gyengébb ítéletek kerülnek fel ; mert hisz a helyes, jól indokolt itélet rendszerint azonnal jogerőssé is válik! Itt már nem törődnek a contradictorius tárgyalások számával, hanem jogosan alapos munkát követelnek. Ha a bizonyítási eljárás hézagos, ugy feloldják az Ítéleteket és visszaküldik a pert ujabb kiegészítő tárgyalás végett. Hanyag munka, rossz osztályzatot nyer — és a szerencsétlen elsőbiró azon dilemma elé kerül: vagy kelljen sokat és felületesen dolgoznia és felsőbirói rossz osztályzatot nyernie, vagy kevesebbet és alaposat végezni, viszont a bíróság vezetőjének, elnökének és a ministérium megrovásában részesülnie ! Hányan vannak, akik ezen Scylla és Charybdis közt tudnak biztosan és minden nagyobb sérelem nélkül keresztül evezni ? Még néhány szót az igazságügyminisztérium statistikusainak másik kedvenc paripájáról. Ez a hátralékkimutatásokból levont tanulság. Szerintök a hátraléknak nem szabad az összműködés bizonyos százalékát — nem tudjuk már biztosan, vájjon 10 vagy 20%-át — felülhaladnia. Nagyon helyes! A restancia egy mindenáron kiirtandó baj, — de ezen kiirtásnak csak természetes uton szabad történnie. Ha sok a restancia és kevés a bírák száma, akkor a bírákat szaporítani kell, nem pedig az önfeláldozással dolgozó bírákat, akik amúgy is erejükön felül vannak befogva, felelősségre vonni, vagy még jobban megterhelni. A restancia mindenütt egyéni okokra vezetendő vissza. Legtöbbnyire a bírák elégtelen létszáma, gyakran egyes bírák betegsége okozza, -a legritkább esetben magukban a bírákban keresendő a hiba. Könnyű dolog, szabályul odaállítani azt, hogy a perek 800/0-ának 1 — 3 hó alatt kell befejeződnie. Elméletileg ez nagyon helyes, — a gyakorlatban azonban számtalan akadály áll ennek útjában. A bizonyítási eljárás hosszadalmassága, vidéki vagy külföldi tanuk kihallgatása, a felek akarata, stb., stb., — mind döntő befolyással lehetnek a perek időtartamára, annélkül, hogy a biró erre bármily ingerentiát gyakorolhatna. De ha a minisztérium ennek dacára minden áron a hátralékok csökkentését kívánja, ugy bizonyára lesz erre nézve is mód és alkalom adva. Semhogy magukra vonnák a minisztérium korholó megjegyzéseit, majd találnak bíróságaink bizojavaslatba: oly indokolással, hogy: «célszerü lesz, hogy szóljunk mint nemzet nemzethez, kiknek közös az ügyük, közös az ellenségük . . . sok érdektalálkozás foroghat fenn köztünk jövendőben . . egyenlítsük ki hát barátságosan a dolgokat, mint szabad nemzet egy nemzettel". . . . Deák Ferenc ugyanekkor s erre vonatkozólag kifejezte azt, hogy valamint Magyarország Ausztria alkotmányosságát, ugy Ausztria-Magyarországét kölcsönösen garantirozza; s jelentse ki, hogy mindazon érdektalálkozásokat, melyek Magyarország és az ausztriai birodalom tartományai közt fennforognak, az alkotmánynak, igazságnak és méltányosságnak alapján igen szivesen kell kiegyenlíteni)) . . 1848. okt 8-án a képviselőház Kossuth Lajos indítványára kimondja, hogy: «amint Magyarország az absolut iránynyal és annak eszközeivel alkura lépni nem fog: ugy szabad néphez illőleg, az ausztriai népekkel bizonyára a legbarátságosabb uton ki íogja egyenlíteni mindazon érdekeket, amelyek háromszázados visszonyainkból erdnek.» (L. 1867. XII. t-c. 23., 24., 25. §§-ait.) Az 1861. évi második fölirás, melyet a nemzet annak idején egyhangúlag fogadott el, a következőket tartalmazza: «és amennyiben a két egymástól független kormányzatnak egymássali érintkezése kölcsönösen a törvényhozás elé tartozó tárgyakra nézve netalán elegendő nem volna : készek vagyunk mi az örökös tartományok alkotmányos népeivel, mint önálló szabad ország, függetlenségünk megóvása mellett, esetenként szabadon és nyílt őszinteséggel érintkezni. Ily módon minden egyes esetben sokkal könnyebb leend tisztába hozni a közös visszonyokat.» Deák Ferenc, midőn 1867. márc. 28-án a kiegyezési törvényjavaslatot indokolta, utalt az 1861. évi második fölirat e tételére s azt kapcsolatba hozza az ott kinyára utat és kibúvót a restanciák csökkentésére olymódon, hogy a kecske is jóllakjék és a káposzta is megmaradjon. Tanácsot adni nem a mi feladatunk ; bíráink elég okosak, hogy maguktól is rájönnek arra, hogy miképp lehessen a statistikát tisztességgel orránál fogva vezetni. Révai Lajos dr. rnlvS'ií iorf»i-'': * , --iiiiÁí -<sli A bizományi váltó. Irta BOZÓKY GÉZA dr., egri jogtanár. V (Vége.)* A kifogással szemben a megbízó csak azzal érvelhet, ha kimutatja, miszerint a bizományos a köztük létrejött megállapodás vagy az uralkodó szokásjog értelmében «del crederea felelősséggel is tartozik. Gyakran ugyanis a megbízó már csak azért sem fog előre beleegyezni a bizományos váltójogi helyzetének megkönnyebbítésébe, mivel ez utóbbinak a váltón mint előzőnek szereplése által elérhető a bizományos jótállási (del eredére) felelősségének biztosítása is s amennyiben a váltó lejáratkor be nem váltatnék, a megbízó egyszerűen bizományosát mint váltóelőzőjét perelheti s követeléséhez hozzájuthat. Mindazonáltal, ha a del eredére jótállás kikötve nem volt, vagy az a K. T. 376. §-ában szabályozott eset folytán ipso jure nem terheli a bizományost, kétségtelen, hogy a bizományos részéről a forgató kötelezettségeinek teljes elvállalása reá nézve már csak azért is hátrányos lesz, mivel igy del eredére felelősséget vállalna magára, anélkül, hogy az azért járó dijat külön felszámítani jogosítva volna. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül, hogy a bizományos-forgató a harmadik személy, mint vevő-adósért forgatmánya által nem mindig vállal felelősséget, mivel az utóbbi sincs mindig kötelezve a váltóból, pl. ha a vevő-adós lejárat után forgatott váltóval (utóforgatmány) vagy kötelezettség nélküli forgatmánynyal fizetett s az ilyen váltót a bizományos fizetés fejében elfogadta. De rendszerint a vevőnek ilyen váltóját már csak azért sem igen szokták elfogadni, mivel a bizományos a megbízóval szemben kötelezett rendes kereskedői gondosság ellen vétene, ha ilyen váltót fizetés fejében átvenne. Fennáll azonban a bizományos felelőssége a megbízó irányában, ha a váltó teljesen rendben van, azaz korlátozó nyilatkozatok elő nem fordulnak rajta, mivel az ilyen váltónak a megbízóra forgatmány utján való átruházása által tényleg a bizományos a megbízó mint forgatmányosa s ennek követői irányában a váltó kifizetéseért felelősséget vállal. A visszkereseti kötelezettség tulajdonképen mégis csak a megbízó követőivel szemben áll feltétlenül, kik saját jogukon léphetnek fel a bizományos mint előző ellen s ezért a bizományosnak a megbízóval szemben felhozható kifogásait tűrni nem tartoznak, a megbízó irányában ellenben a felelősség csak akkor * Előző közlemény a 23. számban. mondott esetenkénti érintkezéssel, mert a delegatiók csak egy évre választatnak és évenként csak egyszer fordul elő a költségvetés megállapítása. Mindez alapelvek azután bele foglaltattak az 1867. XII. t.-cikkbe. A 23. §. kimondja, hogy az országgyűlés 0 felsége többi országaival érintkezni akar, mint alkotmányos népekkel, mindkét fél függetlenségének megóvása mellett. A 24. §. föltételezi a magyar alkotmány két alaptételét: az imferiumot és a libertást. A 25. §. kívánja, hogy a teljes alkotmányosság O Felsége többi országaiban és tartományaiban is lépjen életbe, — mert Magyarország azon országoknak csak alkotmányos képviseletével léphet bármi közös visszonyokra nézve érintkezésbe. (Ha az osztrák császárságban az alkotmányos élet megszűnnék, a delegatiók intézménye, mely szabad népnek, szabad néppeli érintkezésére van alapítva, önmagától hatályát vesztené.) Az érintkezésre nézve a 28. §. kijelenti, hogy Magyarország sem teljes birodalmi tanácsot, sem bármi néven nevezhető közös vagy középponti parlamentet célszerűnek nem tart s ezeknek egyikét sem fogadja el. (Óvás ez olynemü kísérletek ellen, minők az 1860. évi októberi diplomában, ugy az 1861. évi február 26-iki pátensben foglalvák, ismétlése az 18(51. évi második feliratban kifejtetteknek.) Ez intézkedéseknek különös sanctiót ad az 1867. XII. t-c. 69. §-a, mely szerint e t.-cikk rendeletei azonban, melyek a közös ügyek kezelésének módjára vonatkoznak, tettleg csak akkor fognak hatályba lépni, midőn azok tartalmához 0 Felségének a magyar koronához nem tartozó országai részéről is alkotmányos uton hozzájárultak. Ha ezen hozzájárulás akkor annak módja és rendje szerint nem történik meg, vagy az