A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 18. szám - A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése [4. r.] - Angol parlamenti küzdelmek. Korképek. Irta: Stiller Mór. Budapest, 1906 [Könyvismertetés] [1. r.]

A JOG 71 vagyonának jövedelme társadalmi állására és egyéb fenforgó visszonyaira tekintettel elégséges-e a maga és neje eltartására is, esetleg mily mértékben szorul pótlásra ? valamint megállapítandó az is, hogy a jelen perrel fellépő felperes személye vagy családi visszonyai nem zárják-e ki a természetbeni eltartás igénybe vehetését ? végül nem mellőzhető a szülő vagyoni visszonyainak illetőleg tartási képességének megállapítása sem, mert ezeknek a tényeknek megállapítása nélkül az a kérdés, hogy a szülő tartási, esetleg tartásdijfizetési kötelezettsége baeallott-e? el nem dönthető. (A m. kir. Kúria polg. felülvizsgálati tanácsa 1906. évi február hó 10. I. G. 460/1900. sz. p.) Kereskedelmi, csöd- és váltó-ügyekben. A veszteség fedezésére szolgáló külön tartalék felhasználása. Tényállás: Az orosházi keresztény népbank r.-t. ellen egy részvényes megtámadási pert indított a gyulai kir. tszék előtt. A per során megállapittatott, hogy alperes banknak egy váltókövetelése behajthatatlanná vált. A bank közgyűlése az üzleti év nyereségéből, a társaság alapszabályainak 16. §-a éltelmében képezett tartaléktőke mellett a netaláni veszteségek fedezésére külön tartalékalapot létesített és arra 5,000 koronát fordított. A közgyűlés az üzleti év zárszámadását és mérlegét akként állapította meg, hogy a váltókövetelés behajthatatlanná válása folytán bekövetkezett veszteség-rész fedezésére közgyűlési határozattal a külön tartalékalapra fordított összeget használta fel; mérlegbe ennek folytán a szenvedő állapot között a külön tartaléktőkét fel nem vette és a tiszta nyereséget akként állapította meg, hogy az alapszabályok 57. §-a alapján az igazgatóság, a felügyelő-bizottság tagjai és a kezelő hivatalnokok részére 150/0 jutalékot a megállapított nyereségből adta ki. Ennek a tényállásnak az alapján alperes, mint az Orosházi keresztény népbank r.-t. egyik részvényese, a közgyűlés által megállapított mérleget és zárszámadást helytelennek kimondani, a részvénytársaságot uj mérleg és zárszámadás készítésére utasítani és a perbevont igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagokat, az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagjai és a részvénytársaság hivatalnokai által a helytelen mérlegkészítés folytán jogtalanul felvett tőke és kamatainak a részvénytársaság részére visszafizetésére kötelezni kérte, mert — a kereset szerint — a közgyűlés az által, hogy a külön tartaléktőkét a részvénytársaság mérlegébe a külön tartozások közzé be nem állította, törvény- és alapszabály-ellenesen járt el és állította össze a mérleget, miután a K. T. 199. §-a értelmében a részvénytársaság tartaléktőkéje a mérleg készítésekor a tartozások közzé felveendő; mert továbbá a részvénytársaság tiszta nyeresége nem annyi volt s az alapszabályok 57. §-a értelmében a részvénytársaság igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagjai és a hivatalnokok részére az ott meghatározott jutalék csak ebből az összegből lett volna kiadható; amennyiben tehát az igazgatóság és felügyelőbizottság a közgyűlés elé a valóságnak meg nem felelő mérleget terjesztettek elő, a törvénybe ütköző ezért a cselekményükért a részvénytársaságra abból háramlott kárért egyetemlegesen felelősek és a részvénytársaságnak a kiadott jutalékot visszafizetni tartoznak. A bank felperest keresetével elutasítani kérte, mert a közgyűlés a behajtatlanná vált követelést a részvénytársaság vagyonából leirta, azt vagyonként fel nem vette; mert a közgyűlés a netaláni veszteségek fedezésére rendelt külön tartaléktőkét; a váltókövetelés behajthatatlanná válása folytán bekövetkezett veszteség fedezésére fordított tartaléktőke megszűnt létezni, azt tahát a részvénytársaság tartozásai közzé fel nem vehette, minek folytán a közgyűlés által megállapított mérleg és zárszámadás helyes, az sem a törvénybe, sem az alapszabályokba nem ütközik; mert az igazgatóság a közgyűlés elé terjesztett jelentésében azt, hogy a behajthatatlanná vált követelések fedezésére a külön tartaléktőke fordíttatott s a veszteség részben ekként fedeztetett, a közgyűlésnek bejelentette s a közgyűlés a mérleget ennek tudatával és figyelembevételével állapította meg ; és mert felperesnek, mint részvényesnek az igazgatósági és felügyelő-bizottsági tagok ellen a K. T. 199. §-a alapján kereseti joga nincs. A gyulai tszék ez alapon tényleg el is utasította a keresetet s az elutasító ítéletet a nagyváradi tábla és a Kúria is - utóbbi 1906. január 10-én. 3,571/905. sz. alatt — helybenhagyta. A Kúria indokolása így szól: Az elsőrendű alperes r.-t. alapszabályai csak egy tartaléktőkéről rendelkeznek, ezenkívül külön tartaléktőke létesítésére a társáságot nem kötelezik. A közgyűlés azonban az előző év tiszta nyereségének ama HO°/o-ából, meh az alapszabályok 57. §. második bekezdése szerint a közgyűlés rendelkezéséhez képest osztalékul adatik ki. részben pedig tetszés szerint megállapítandó célokra fordittatik — külön tartalékalapot létesített — netáni veszteségek fedezésére. Minthogy a közgyűlésnek említett határozata minden közelebbi megszorítás nélkül, általánosságban a társaság netáni veszteségei fedezésére létesítette a külön tartalékalapot, ebből következik, hogy ez a külön tartalékalap a társaságot ért bármely veszteség kiegyenlítésére forditatthatott s e tekintetben arról a közgyűlés szabadon rendelkezhetett. Amennyiben pedig a közgyűlés az igazgatóságnak a közgyűlésen tárgyalt jelentése alapján a már említett külön tartalékalapot a behajthatatlanná vált váltókövetelés részbeni kiegyenlítésére fordította, ennek a kiegyenlítésnek okszerű folyománya, hogy a közgyűlés határozata következtében a kiegyenlítésre fordított tartaléktőke, a mérleg felállittásánál figyelembe nem volt vehető; helyesen állapították ! tehát meg az alsóbiróságok, hogy a közgyűlés határozatainak felperes által megtámadott pontja sem az alapszabályokba, sem a törvénybe nem ütközik, mert habár a kereskedelmi törvény 199. §. 4. pontjára való tekintettel alakilag, számítási müvelet keresztülvitele tekintetében szabálytalan ugyan, hogy a behajthatatlanná vált követelés részbeni fedezésére fordított külön tartaléktőke a mérlegben tartozásként s viszont a fedezetét képező értékek követelésként ki nem tüntettettek, ámde a fentebb kifejtettek szerint ez nem lényeges, mivel a mérleg végeredményét meg nem változtatta, amiért is az alsóbiróságok ítélete helyben hagyatott. Az ujitott per során alperes forgatói aláírásának hamis volta bebizonyíttatván és felperes ennek következtében alapperbeli keresetével elutasittatván, az alapperbeli költséget alperesnek a ptrdts. 251. §-a értelmében és azért is megtéríteni köteles, mert nem alperesen mult, hogy a váltó hamis volta már az alapperben ki nem derült. A nagykikindai kir. törvényszék (1904 okt. 27. 9,204. P. sz. a.) R. S. dr. ügyvéd által képviselt Közgazdasági bank részvénytársaság felperesnek, G. R. dr. ügyvéd által képviselt L. F. alperes ellen 400 K. tőke és jár. iránti ügyében következőleg itclt : L. F. alperes perujitás iránti kérelmének hely adatik, és az alapperbeli 10,281/903. számú sommás végzés és 11,922/903. számú elsőbirósági ítélet ezen alperest marasztaló részének, valamint a szegedi kir. ítélőtábla 0,222/903. számú ítéletének hatályon kivül helyezése mellett, a felperes L. F. alperes ellen alapkeresetével elutasittatik, és az alapperbeli perköltségeknek kölcsönös megszüntetése mellett a felperes végrehajtás terhével arra köteleztetik, hogy a jelen ujitott pernek költségei fejében L. F. alperesnek 3 nap alatt 60 K. 20 f.-t megfizessen. Indokok •. L. F. alperesnek az alapperben benyújtott és arra alapított kifogása, hogy az alapkereseti váltón lévő aláírása hamis, azt ő alá nem irta, s nem is bizott meg senkit nevének aláírásával, azért vettetett volt el, mert bizonyítottnak vétetett az alapperben P. J., S. G., N. M. és R. D. tanuknak vallomásai alapján az, hogy a nevezett alperes együttesen jelent meg a váltó elfogadójával s a váltónak leszámítolását kivánó személylyel a felperesi cég helyiségében, és miután a váltó neki felmutattatott, a rajta lévő forgatói névaláírását valódinak ismerte el, és oly kijelentést tett, hogy a váltóösszeg az elfogadónak kifizethető és ezzel a kifogásolt aláírásnak valódisága bizonyítottnak fogadtatott el. Perujitó keresetét pedig L. F. alperes a helybeli kir. törvényszéknek mint büntető bíróságnak 1,639/904. B. számú Ítéletére alapítja, amely ítélettel az nyert megállapítást, hogy L. F. alperesnek az alapperbeli váltón előforduló forgatói névaláírását K. L. hamisította meg, aki ezen bűncselekmény miatt büntetéssel is sújtatott. Az alperes emez ítélettel lényegileg a per tárgyára vonatkozó olyan uj bizonyítékot hozott fel, amelyet az alapperben nem használt, miért is a perujitás iránti kérelmének a váltóelj. rend. 43. §-a és az 1881. évi LIV. t.-c. 69. §-nak 2. pontja alapján helyt adni kellett. Nem volt figyelembe vehető a felperes cég által e részben felhozott azon kifogás, hogy a perujitó alperes nem jelölte meg kifejezetten azt, hogy az 1881. LIV. t.-c. 69. §-ának melyik pontjára kívánja fektetni perujitás iránti kérelmét, mert az 1868. LIV. t.-c. 245. §-a értelmében a törvénynek megfelelő határozat hozandó a bíróság által akkor is, ha arra a felek nem is hivatkoznak, mert továbbá a keresetnek, illetve a perujitó keresetnek lényeges kellékéül nem szabja meg a törvény azt, hogy a törvényszakasznak megfelelő pontja abban idéztessék. Érdemben pedig azért kellett az alapperbeli marasztaló határozatot hatályon kívül helyezni, és a felperes céget az újító alperes ellen irányított alapkeresetével elutasítani, mert a becsatolt büntető bírósági ítélet s a beszerzett vonatkozó bűnügyi iratok szerint megállapítást nyert az, hogy az újító alperesnek névaláírása az alapkereseti váltón meghamisított, amely megállapítás pedig az 1874. évi LIV. t.-c. 7. §-a értelmében a polgári bíróságra nézve is irányadó és kötelező; mert továbbá ezen megállapításhoz képest az újító alperest nem terheli érvényes váltókötelezettség az alapperbeli váltón előforduló forgatói névaláírása alapján; mert végül a felperesi cégnek azon érvelése, mely szerint a büntető bírósági kérdéses ténymegállapítás nem zárta és nem zárja ki az alapperben kihallgatott tanuk fentidézett vallomásának valóságát, s hogy tehát az aláírás hamissága mellett s ennek elfogadása dacára is fentartandó volna az újító alperes kötelezettsége azon alapon, hogy a hamis aláírást sajátjának elfogadva és a pénz kifizethetésébe beleegyezve a felperes céget tévedésbe ejtette s a váltónak leszámítolására reábirta, — az alább kifejtendők szerint nem helytálló, s annak ténybeli alapja bizonyítottnak el nem fogadható. A büntető bíróság ugyanis ítéletének indokaiból kivehetőleg nemcsak azt fogadta el bebizonyitottnak, hogy a vádlott K. L. elkövette az ezúttal vitás aláírásnak hamisítását, hanem az alapperben s egyszersmind a bünperben is kihallgatott fönti tanuknak vallomásával szemben azt is bizonyítottnak fogadta el, hogy vádlott az ujitó alperesnek tudta és beleegyezése nélkül számitoltatta le a váltót. Ezen ténynek a megállapítása pedig csupán látszólag tűnik fel olybá, mint amely az okirathamisitási bűncselekmény fogalmi elemeire nem tartoznék, s amelyre vonatkozó megállapítás ehhez képest az 1874. évi XVI. t.-c. 7-a alá nem lenne vonható. Kitűnik ugyanis a