A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 17. szám - Ünnepeljük Polónyit. Válasz Weiss Ignác dr. urnak

134 A J Cikkíró ur azt is mondja, hogy a miniszter ur «az ügyészeknek a bíróságokra gyakorolt praeponderantiáját hatálytalanítani fogja és hogy az ügyvédi kar tekintélyének helyreállításával, annak tisztességes megélhetését biztosítani fogja, elejét vévén annak, hogy jövőre az ügyvédek a bíróságok szűkmarkúsága következtében proletárokká lenni legyenek kénytelenek.* Mindenekelőtt visszautasítjuk azt a vádat, hogy az ügyészek a bíróságokra praeponderantiát gyakorolnak ! Ez alaptalan és valótlan! Tessék megnevezni azokat a szerencsétlen flótás bírákat, tessék személyeket szapulni, de ne egy óriási testületet, amelynek — ha jól veszem ki a cikkből — még néminemű tekintélye van. Az ügyvédek a mi szűkmarkúságunk miatt lesznek proletárokká ? No ez is egy kissé merész állítás. Kedvem volna erről a témáról egy tanulmányt írni, de nem óhajtok ilyen nagyon is kényes kérdésbe belenyúlni éppen azért, mert biró vagyok és nem szeretném, ha az elfogultság vádja érhetne. Cikkíró ur az ügyvédeket két osztályba sorozza : «mivel keresetük tekintetében — a folyósítás révén — a bíróságok önkényének vannak kiszolgáltatva.)) Az egyik osztály — cikkkiró ur szerint — : «esuszó-mássá férge lett a biráknak-o (sic!!), csakhogy protekcióban részesülve megélhessen.)) A másik rész önérzetét megőrizve — a bíráknak mitsem nézve el — folyton tűrni kénytelen, hogy becsületes kerestte a liquidatió ollójával nyirbáltassák meg.» Már bocsánatot kérek, én azt hiszem, hogy maga az ügyvédi kar is — ha ezt a cikket figyelmesen el íogja olvasni — egész lelkéből tiltakozni fog az ilyen vádak ellen. Maga az ügyvédi kar is kell, hogy önérzetesen és büszkén utasítsa vissza azt a meggondolatlan állítást, amely őt felében (mert az egész karról szól) a csuszó-mászó férgek közzé sorozza, a másik felében pedig a bíróságra utazó stenkerkedő Rettenetes Jánosok gárdájába osztályozza? Nem ugy, uram! Ez nem áll. Ön borzasztó epés tintába mártotta a pennáját és igen félretért az igazság mesgyéjéről. Én mint biró kelek ime az ügyvédség pártjára e tekintetben. Nem igaz sem az egyik, sem a másik állítás. De nem is hihető, hiszen a csuszó-mászó férgek és Rettenetes Jánosok testületéből nem nőnek sem Polónyi Gézák, sem Güntker Antalok és a többi és a többi. Igaz, vannak bajok és pedig nagy bajok az igazságszolgáltatás berkeiben. De a legnagyobb baj - higyje el nekem a t. cikkíró ur — nem a bírákban van. A legnagyobb bajokat igen behatóan és igazságosan taglalja éppen mostan a «Pesti Napló)) hasábjain Doleschall Alfréd dr. biró ur. Ajánlom a t. cikkírónak e tanulmány elolvasását. Én már elolvastam a megjelent részeket. Igen higgadt és tárgyilagos munka, noha OG nem mindenben értek vele egyet, majd más alkalommal elmondom, miért. Végül még egy passzusra akarok reflektálni, ami a cikkben van és ami így hangzik: «Nagyon sajátságos érzelmekkel kellett szemlélnünk azt a készséges meghunyászkodást, melylyel a legtöbb biró az ügyészehiek deferált ín Erre azt mondom, hogy az ilyen alaptalan és könnyelmű vád nem válhatik díszére írójának. Tessék megnevezni azt a pipogya bírót, aki deferálni szokott, majd azzal — mi bírák is — elbánunk érdeme szerint, de ne méltóztassék meggyanúsítani az egész birói kart! Ne feledje el a cikkíró ur, hogy a birói és ügyvédi kar egy testnek a szervei. Az igazságszolgáltatásnak mindkét kar egyformán szükséges és egyformán lényeges része. Ezeknek a szerveknek össze kell tartani, egymást támogatni, nem pedig folyton rivalisálni. Ha a birói karnak vannak gyönge tagjai, bizonyára az ügyvédi karnak is vannak ; ha ott bajok vannak emitt sem hiányzanak, de ennek mindenekelőtt egy orvossága van, amit szintén egy nagy ügyvéd, Nagy Dezső dr. ur ajánlott és ez ugy hangzik : «Legyünk kölcsönösen tapintatosak és elnézők egymás iránt.» Ezek után pedig nekem — az igazságszolgáltatás egy igen kicsike tagjának — is volna egy alázatos kérésem az igazságügyminiszter úrhoz és ez az,hogy igenis méltóztassék gyomlálni kíméletlenül és gyorsan, de egyforma mértékkel ugy a birói mint az ügyvédi kar kertjében! Mert az igazságot egyforma mértékkel méri a jó miniszter még akkor is, ha 35 évig ügyvéd volt! Ezt mi ugy reméljük és ugy is lesz. Legyen nyugodt Weiss Ignác ur! Végül csak egyet. Ha a cikkíró ur ilyen magyartalan mondatot ir, hogy: (proletárokká lenni legyenek kényteleneké, ugy nem csoda, hogy ha a curialis stylusnak — amely mégis csak magyarosabb — még most is számos hive van, valószínűleg a «deferáló» bírák között. De azért ez ne akadályozza meg a mélyen t. ügyvéd urat abban, hogy banketten ünnepelje a miniszter Urat. Nekünk — sajnos — erre sem időnk, sem pénzünk ! Mi csak szivünkben ünnepelhetünk. Jó mulatást a banketten! Gál Lajos, bazini kir. aljárásbiró. U Belföld. Az uj igazságügyi kinevezések arra vallanak, hogy az igazságügyminiszter nagyon szerencsés kézzel tudja kiválogat ni a legérdemesebbeket. Előterjesztésére a király Oberschall Adolf kúriai másodelnököt a Kúria elnökévé, Bernáth Géza igazságügyminiszteri államtitkárt a Kúria másodelnökévé, Hérics-Tóth János budapesti ítélőtáblai tanácselnököt a Kúriához tanácselnökké, Oroszy Géza kassai táblai birót pedig a Kúriához számfeletti bíróvá nevezte ki. Oberschall Adolf, a Kúria uj elnöke évek hosszú sora óta ügyek közzé sorozza, melyek szabad egyezkedés utján állapittatnak meg, és amelyek az osztrák alkotmányban is ugy vannak megjelölve, hogy időről-időre megállapittatnak. Ennek meg van a maga következése, az. hogy t. i.: ha meg nem tudnak egyenlő elv iránt egyezni, akkor Magyarországnak azon joga teljes hatályába lép, hogy a védrendszert egész önállólag megállapíthassa .... (1889. 11/21.). Mik voltak most már ezen kimondott s törvényben letett elvek következményei ugy politikailag mint közjogilag 18(57— 1872 közt? Mert csak ez öt év számitható be a Deák-párt, mint ilyen, uralmának. Szolgáljanak annak megvilágítására a következők: Még csak az elvek voltak kimondva, még a XII. t.-c.-nek csak javaslata feküdt a tényezők előtt, még a nagy horderejű 1867. febr. 17-iki kir. leiraton az aláírás sem száradt meg, máris megnyilatkozott a régi imperialis, majd az osztrák császári egységes sereg szelleme Lichtenstein hg. budai hadparancsnok febr. 21. és 22-én kelt körrendeleteiben, melyek elsejében figyelmezteti alárendelteit, hogy az úgynevezett honvédelmi minisztérium semmi ; annak a hadsereggel szemben nincs hatásköre. Utasitá alárendelteit, hogy a honvédelmi minisztériummal ne, — csak mint osztálylyal érintkezzenek, esetleg a miniszterelnökkel, természetesen mindenkor németül. — A második körrendeletben figyelmezteti alárendelteit, hogy ápolják a hadsereg egységes szellemét, s ne engedjék, hogy benne a nemzetiségek szerinti elkülönzés lábra kapjon .. . E vakmerő támadás a képviselőházban szóba kerülvén, Andrássy Gyula gr. miniszterelnök utalt O felsége által febr. 18. és 19-én kiadott iratokra s kijelenté, hogy a minisztérium ismeri hatáskörét, — mindezzel mintegy azt fejezte ki, hogy a hadparancsnok eljárása csupán egy magánember felfogása, melynek semmi hatást, sem politikait, sem közjogit nem lehet és kell tulajdonítani. A képviselőház Andrássy válaszát nagy megelégedéssel vette tudomásul, — mint olyat, mely a helyzetnek akkor megfelelt s jövőre hasonló támadások ellen irányitóul szolgál. Ugyanakkor a képviselőház az 1830: VII., 1840 : II. t.-c. alapján 48,000 újoncot ajánlott meg a magyar ezredek kiegészítésére, mely ajánlat az 1867: IX. t.-c.-ben foglalva még a század első felében dívott garanciáknak felel meg, bele foglalva azt is, hogy az országgyűlés a külügyi helyzetről kellőleg informálva lett. Itt tartom szükségesnek beleszőni amaz igen fontos körülményt, mikép a Deák-párti kormányok alatt az országgyűlés az újoncokat csak a magyar hadcsapatok részére, tehát az 1867 : XII. t.-c-ben nyilván föntartott magyar hadsereg számára (mely az összes hadsereg része) ajánlotta meg. Az 1868 : XXVII, 1869: I. és IV, 1871 : I., 1872 : I. és XXXIII., 1873: XXXVIII. és 1874: XLIII. ujoncmegajánló t.-cikkek határozottan a «magyar ezredekhez)), «a magyar sorhadi csapatokhoz)), «a magyar hadcsapatok számerejének biztosítása végetts ajánlják meg az újoncokat. Az 1875 : Lili. t.-c. szakit eme százados garantiális és legális közjogi gyakorlattal, minden egyéb megokolás nélkül, — mi a Deák-párti kormányok állásfoglalásával szemben jelentékeny közjogi visszaesés. A Deák-párt tehát a «magyar hadsereg» közjogi lényegét nemcsak föntartotta, de azt gyakorlatilag a megjelölésben is érvényesítette. Deák igen jól ismerte a közjogi megjelölések és szabatos meghatározások fontosságát, ő már 1835-ben kinyilvánitá, hogy mily károsak a közjogban az elnézések, hogy mint fordítják ezt ellenünk, hogy elnézések utján csúsztak be lassan a legsérelmesebb lépések . . . (Befejezése következik.)