A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 16. szám - Kritikai megjegyzések a m. kir. Kúriának az 1890 XXV. t-c. 13. szakasza alapján hozott XVI. számu döntvényéhez [még nem jogerős itéletek végrehajthatóságának felfüggesztése tárgyában]

L26 A JOG olvasó közönsége elé visszük. Talán csak mégis sikerül az ily példával a már csak kétszázon alóli taggal lézengő budapesti rabsegélyző egylet vezetőségét mély álmából felébreszteni és kötelességérzetét serkenteni. A jelentést bevezeti egy önálló nagyérdekü tanulmány Varga Nagy István elnök tollából: «Adalékok a magyarországi rabsegélyügy történetéhez» cim alatt. Rendkívül sajnáljuk, hogy ezen tanulmányt, helyszűke miatt, egész terjedelmében ide nem iktathatjuk. Mert valódi élvezet látni, hogy mily szakértelemmel, mily fáradhatlan buzgalommal vezettetnek ezen egylet ügyei. A pillanatnyi balsiker, mintha megacélozná ezen urak törekvését; újból és újból törnek előre a megkezdett uton és évről-évre ujabb sikereket képesek bemutatni. «A pécsi rabsegélyző egylet már évek előtt célul tűzte ki magának, hogy az ország túlnyomó nagy részében teljesen elhanyagolt rabsegélyügyet előbbre vigye. Ezen cél által vezéreltetve, legutóbb elhatározta, hogy a mult évi működéséről szóló évi jelentést megküldi a kir. törvényszéki és ügyvédi kamarai elnök-, valamint a kir. ügyész uraknak mindazon helyekre, ahol még rabsegélyző egyletek nincsenek; megküldi azzal a kéréssel, hogy az eszmét az annak pártolására első sorban hivatott jogászközönség : a birói és ügyvédi kar között terjeszteni és ezáltal székhelyükön ily egylet alakítását lehetővé tenni, vagy legalább a kérdésnek az igazságügyi kormány által rendeleti uton leendő szabályozását kérelmezni szíveskedjenek. Vozáry János ur, a pancsovai kir. törvényszék elnöke volt az egyedüli, aki a felhívást megszívlelte, a dolog iránt érdeklődött és még mielőtt arra felsőbb helyről utasítást kapott volna, az ügyet kezébe vette. Pedig meg vagyunk róla győződve, hogy a többi megkeresett urak is érezték azt, amit Vozdry ur levelében elmond, — de sokoldalú elfoglaltságuk mellett s a mai társadalmi visszonyok között nem találták alkalmasnak az időt ily «kicsinységekkel» — mert a legtöbben annak tartják — bíbelődni. Ö nem tartotta kicsinységnek. «Sajnos, de ugy van — irja hozzánk intézett levelében, — hogy ezen fontos és magasztos feladatokkal biró egylet iránt az emberbaráti s igy kötelességszerű érdeklődés a nagyközönségnél hiányzik s ezt felkölteni, folyton ébren tartani nem könynyü dolog. De viszont igaz az is, hogy ily egyletnek a sorsa nagyban függ attól is, kiknek kezébe van letéve a vezetés, hogy meg van-e azokban a meleg érdeklődés, az ügybuzgóság és átérzik-e az egylet feladatát, a hivatást, melyet be kell töltenie, mert legtöbbször a vezetők közönyössége miatt válnak tehetetlenné és életképtelenné*. «Ugy beszélik, — irja tovább — hogy a vezetésem alatt levő kir. törvényszéknél is volt rabsegélyző egylet, de hogy mi történt vele, mikor és mi okból szűnt meg, erre tájékozást senki sem tud adni, tehát jó régen lehetett». «Már régen foglalkozom, a gondolattal, hogy az egyletnek újbóli életrekeltését megkísértsem, felhívásuk folytán cselekvésre határoztam el magamat» . . A szétküldött felhívások számához arányítva, kevésnek látszik a fenti levélből kitetsző érdeklődés, de azzal vigasztaltuk magunkat, hogy egészen más ez az arány, ha azt tekintjük, hogy a már 19-re leapadt egyleteknek uj egylettel való szaporodásáról, vagy legalább is egy kisorvadt egylet felelevenítéséről van benne szó. Mi sem kecsegtettük magunkat a felhívás kibocsátásakor azzal a reménynyel, hogy felhívásunkra mindenütt sietni fognak az illetékes körök munkához látni. De ha őszinték akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy még ajelenlegi mostoha társadalmi visszonyok közt is több érdeklődést vártunk. Mivel ez be nem következett, mivel csaknem mindenütt süket fülekre találtunk, beláttuk, hogy a mi hangunk gyenge ahhoz, hogy a messze távolban is meghallják és ez kényszeritett bennünket arra a lépésre, hogy visszatérjünk ahhoz a forráshoz, amelyből 18 év előtt a mi egyletünk is, hat más egylettel eredetét vette. — Ez a forrás volt az 1886. évi június 26-án 18,819/1886. I. M. sz. alatt kiadott igazságügyminiszteri rendelet, amely gyanithatólag a Budapesten abban az időtájban már létezett, báró Sennyei Pál országbíró elnöklete alatt álló erkölcsnemesitő egyesület sürgetésére bocsáttatott ki, de fent és lent annyira feledésbe ment, hogy még a hivatalos gyűjteményből is kimaradt. — Már ebben a rendeletben a törvényszéki elnökök és kir. ügyészeknek lett kötelességévé téve az ügy felkarolása azzal, hogy a rabsegélyző egyleteknek társadalmi utoni megalakítása és működésének irányítása : első sorban éppen a kir. törvényszéki elnökök és kir. ügyészek feladatát képezi.Azt kértük tehát 1904. évi jelentésünk felterjesztésekor 1905. május végén az igazságügyi kormánytól, hogy ezt a rendeletet ujitsa fel, vagy pedig amennyiben ezt elégségesnek, visszonyaink között célravezetőnek nem találná, az egész rabsegélyügyet rendeletileg szabályozza, arra való tekintettel, hogy az elbocsátott rabok segélyezése a törvényhozás által már évtizedek előtt kimondatott, ezen célra a pénzbüntetésnek egy része oda utaltatott, de a rabsegélyzés módja iránt a törvényhozás nem intézkedett s igy az ország legnagyobb részében a segélyezés egyedül attól a véletlen körülménytől függ, hogy van-e, vagy nincs az illető törvényszék területén rabsegélyző egylet. Hogy külföldön szintén az államhatalom volt kényszerítve kezdetben a rabsegélyügyet szabályozni ; hogy csak hosszas, sok helyen százados küzdelem és a civilisatió fejlődése után ment át a rabsegélyügy felkarolásának szükségérzete a társadalom minden rétegébe, arra nézve hivatkoztunk Németország példájára, ahol már kétszázados kormánvintézkedések készítették elő a talajt a jelenlegi állapothoz, amikor ott a rabsegélyző egyletek már nemcsak jótékonyságot, de segélyére jőve az államhatalomnak, a leghumánusabb módon : a visszaesés veszélyének kitett egyénekkel szemben a rendőri felügyeletet is gyakorolják. De felemiitettük felterjesztésünkben egy központi szervezet létesítésének, általunk évek óta hangoztatott szükségességét is — a kir. ügyészségek, főügyészségek, esetleg a koronaügyészség belevonásával. Hogy utóbbi irányban történt-e valami intézkedés, azt nem tudjuk, de a fent hivatkozott 1886. évi rendelet alig néhány hét múlva már fel lett újítva, mert 1905. évi augusztus hó 12-én 27,055/1905. I. M. III. szám alatt a következő körrendelet bocsáttatott ki: «Közel két évtizede és pedig az 1886. június 26-án 18,819. szám alatt kibocsátott itteni körrendeletben hangzott el a buzdító szó, melylyel rabsegélyző egyletek alakítására intéztetett felhívás.» «A felhívás nem maradt eredménytelen, mert számos kir. törvényszék területén alakultak is ily egyletek, amelyeknek üdvös működése és ezen működésük közben szerzett bő tapasztalatok világosan reá mutattak, hogy nemcsak kívánatos, hanem egyenesen szükséges az, miszerint az ország minden kir. törvényszékének területén létesüljön és működjék rabsegélyző egylet.» «Ez indít engem arra, hogy urat felhívjam, miszerint az ottani kir. törvényszék székhelyén : rabsegélyző egyletnek megalakítása céljából társadalmi uton mielőbb a legszélesebb körű mozgalmat indítsa meg, a netán mutatkozó közömbösséget a nemcsak emberiességi, hanem hasznos és szükséges rabsegélyezés ügyének közelebbi ismertetésével törje meg és e társadalmi szempontból oly nagy horderejű ügyre a közfigyelmet a legszélesebb körben hivja fel.» -<Vezérelje j^ ^yész mat annak tudata, hogy midőn ez irányban való buzgólkodásával a szoros kötelesség határait messze túlhaladó működést fejt ki, egy közhasznos, üdvös ügy előmozdítása körül teszi magát érdemessé.* «A vezetésem alatt álló minisztérium ugy, amiként az a már megalakult rabsegélyző egyletek tekintetében történt, a még létesítendő ily egyletektől sem fogja erkölcsi és amennyiben kívánatosnak mutatkozik, a legszükségesebb pénzbeli államsegélyzések engedélyezése utján nyújtandó anyagi támogatását megvonni.» «Az ottani egylet megalakítása iránt kifejtendő működésének eredményéről annak idején jelentést kérek. A miniszter helyett: Rickl Gyula s. k. miniszteri tanácsos.» Igy kaptuk meg az elégtételt azokkal szemben, akik kérő szavunkat agyonhallgatták, arra ügyet sem vetettek, — aminek nem a mi, hanem az ügy érdekében örvendünk, mert alighogy napvilágot látott ez a rendelet, csak mitőlünk vagy 15 helyre kértek alapszabályokat, hogy egyleteket alakítsanak és igy biztat bennünket a remény, hogy az 1905. év a magyar rabsegélyügy terén még jelentősebb lesz, mint az 1887. volt, amikor az előző évi rendelet nyomában hét uj egylet keletkezett. A létező egyletek összehozását és egy országos közgyűlés egybehivását más uton is megkíséreltük. Amint ugyams tudomásunkra jutott, hogy a budapesti anya-egylet, amelyet, mint az országban az elsőt, a vezetésre egyedül tartunk hivatottnak, mult évi február 26-án bellyei Rickl Gyula igazságügyminiszteri tanácsos urat választotta meg elnökévé, őt egyleti választmányunk üdvözölte s azon meggyőződésének adott kifejezést, hogy ez a választás forduló pontot jelent majd a magyarországi rabsegélyügy történetében, hogy a budapesti anya-egylet most már kezébe fogja venni ezt az elárvult ügyet, összegyűjti a szunyadó erőket, meg fogja mutatni a helyes irányt, az egészséges fejlődés útját; fog keresni és találni oly közös kapcsot, ami az egyleteket egymáshoz csatolja s mindenekelőtt kezdeményezni fogja — amire a mult években több oldalról sürgettük — egy országos közgyűlés megtartását, amelyre mi a mult szeptemberben lefolyt nemzetközi börtönügyi kongresszus idejét tartottuk volna legalkalmasabbnak. De ez a kongresszus, melynek elnöke, ugyancsak a nevezett miniszteri tanácsos ur volt, az ő idejét, mint mondá és magunk is tapasztaltuk, annyira igénybe vette, hogy ezzel a kérdéssel még nem foglalkozhatott. — Biztat bennünket a remény, hogy a kérdés a budapesti egylet választmányában most már szőnyegre lesz hozva (!!) és mivel azt is tudjuk, hogy az eszmét a vidéki egyletek vezetőségei szintén pártolják és a legnagyobb készséggel támogatnák, ahhoz pedig kétség sem fér, hogy sok megvitatni való kérdés merült már fel, péld.: mindenütt egyöntetű, a mostani nehézkes eljárást megkönnyítő alapszabályok szerkesztése, az egyletek területének megállapítása, a segélyezés módjának és mértékének egyenlősítése, az ellenőrzés szabályozása, menházak felállítása stb., sőt már az a kérdés is fel lett vetve, hogy akkor, amikor nálunk a rabok segélyezéséről a törvényhozás gondoskodott, van-e szükség arra, hogy az annyi oldalról igénybe vett társadalmi középosztály erre a célra is igénybe vétessék, — azt hisszük, hogy az országos egyesületi közgyűlés megtartásától már nem sok idő választ el bennünket. Ha a társegyletek többsége nem tartja elkerülhetetlenül szükségesnek, hogy ez a közgyűlés a fővárosban tartassék meg, mi Pécs városát és az 1907. évet, amikor itt országos kiállítás lesz és