A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 16. szám - Kritikai megjegyzések a m. kir. Kúriának az 1890 XXV. t-c. 13. szakasza alapján hozott XVI. számu döntvényéhez [még nem jogerős itéletek végrehajthatóságának felfüggesztése tárgyában]

Í27 ezalatt többféle kongresszus fog tartatni, szíves készséggel hozzuk javaslatba. Ide iktatunk még a rendes évi jelentésből vett egyes részleteket, — hadd tanuljon belőlük a budapesti vezetőség, hogy miképp kell az ily jelentést szerkeszteni. Segélyezések. A segélyezéseknél követlük az eddigi elvet, hogy ugy a kiszabadult rabokat, valamint a még fogva levőknek elhagyatott családtagjait lehetőség szerint segélyezzük, de sajnosán tapasztaltuk, hogy amióta egyletünk működése a rabok körében ismertebbé lett, azt oly pénzforrásnak tekintik, amelyből mindenki könnyen meríthet, ha meg van benne a bátorság, hogy érdemtelenül is kérjen. Így történt azután, hogy sok érdemtelen jelentkezett a fogházfelügyelő figyelmeztetése daczára is segélyért, akiket vissza kellett utasítani. Beérkezett pedig 93 kérvény, amelyből kedvezőleg intéztetett el 75, clutasittatott 18. Az elutasítás oka vagy az volt, hogy a kérelmezők visszaeső bűnösök voltak, vagy pedig hogy letartóztatásuk alatt rossz magaviseletet tanúsítottak, fegyelmileg töbször büntetve voltak és így nem feleltek meg az alapszabályaink 3. §-ában kikötött annak a feltételnek, amely szerint megkívántatik, hogy a kérelmező magaviselete az állandó jóviseletre reményt nyújtson s amely kellék hiányában a kir. ügyészség által nem ajánltattak. Az ilyeneknél is azonban, ha arra szükség volt, kiutalta az elnökség az uti költségre szükséges kisebb összegeket. Voltak olyan kérelmezők is, akik vagyoni visszonyaiknál fogva nem voltak reáutalva a segélyezésre s ez okból utasíttattak el kérelmünkkel. Azt az előző években célszerűnek mutatkozott eljárást is folytattuk, hogy a tél beálltával, karácsony előtt megkerestük a kir. ügyészséget, hogy tudassa velünk az elhagyatott rabcsaládok neveit, mert az elöljáróságokhoz, lelkészi hivatalokhoz és tagjainkhoz évi jelentéseinkben intézett hason kérelmünk kevés eredményre vezetett és csak egy-két helyről érkezett be kérvény. Sőt kiterjesztettük figyelmünket az országos letartóztatási intézetekben levő elitélteknek a mi egyletünk működési területén levő elhagyott családtagjaira is, amire viszont azért volt szükség, mert már sok helyütt feledésbe ment az 1888. február 15-én 5,367. 1888. I. M. sz. alatt kiadott rendeletnek ama másik intézkedése, hogy «a rabsegélyző egyletek működését az országos letartóztatási intézetek igazgatóságai necsak tudomásul vegyék, hanem tőlük telhetőleg támogassák* és pedig «egyelőre az által, hogy azon szabadulókról, akik a büntetés tartama alatt megbánásuknak s javulásuknak félreismerhetlen tanújelét adták s akik a segélyegylet támogatására utalva lenni látszanak és azt igénybe venni óhajtják, az illető rabsegélyző egylet elnökéhez közvetlenül intézendő hivatalos levélben az egylet figyelmébe ajánlják, mert a dolog természetében fekszik, hogy idegen helyről a rabsegélyző egylet területére érkerett kiszabadultat az egylet teljes áldozatkészséggel csak akkor támogathat, ha az illető egyénnek arra érdemes volta iránt hivatott helyről némi biztosítást nyer s ha nem kell attól tartania, hogy jótéteményeit álnok tettetőie s igy haszontalanul pazarolja. » -Megkeresésünkre a pécsi törvényszék fogházából 14, Illaváról * 2, Vácról 3, Sopronból 7, Márianosztráról 1, összesen '27 ínségben levő és segélyre szoruló rabcsalád lett bejelentve, akikről az adatok beszerzése a községekből az év végéig csak 9 családra nézve volt eszközölhető és akiknek december 30-án 115 K segélyt utaltunk ki. A többi kérvény már 1906. év elején intéztetett el. Az 1904 5. évi télen bejelentett családok közül 14 család részére 1905. év elején 180 K. segély lett kiutalva. Kiadtunk tehát az elbocsátott rabok és elhagyatott rabcsaládok segélyezésére az elmúlt évben 667 K. 82 fillért. Ebből alegkisebb egyszersmindenkori segély volt: 2 K., legnagyobb 50 K. Segélyezve lett az év folyamán 56 rab és 28 rabcsalád, állandó 6—8 és 10 koronás havi segélyben részesittetik még 3 család. A vidéki járásbirósági fogházakban a segélyzést az illető járásbiró urak közvetítették. Fogházi rabmunka. A raboknak nemcsak foglalkoztatásához tartozik, de oktatásukra és jövő megélhetésük biztosítására is szolgál a fogházi rabmunka. Ez a pécsi fogházban kosárkötés, szalmatok és lábtörlő készítés, ugy apróbb asztalos és esztergályos munkák készítéséből áll. A rabok a kosárkötési szakban igen csinos dolgokat (papirés utazó kosarakat, kerti bútorokat stb.) készítenek ugyan, de munkájuk Pécsett a kisipart éppen nem veszélyezteti, legfölebb csak arra szolgál, hogy a külföldről importált tárgyakat némileg kiszorítsa. Ezt azért tartjuk szükségesnek hangsúlyozni, mert értesülésünk szerint a kereskedelmi és igazságügyi minisztériumok közt a mult évben tanácskozások folytak a rabmunka szabályozása és vele szemben a kisipar megvédése tárgyában és mert mi még fejleszteni akarjuk az itteni fogházi kosárkötő ipart s ennek biztosítására fogjuk felállítani azt a 3 holdas nemes füzvessző telepet, amelynek céljaira már 4,363 kor. 64 fillér áll rendelkezésre. Sajnos, hogy a telepet mindeddig nem sikerült beállítanunk, de ez nem rajtunk mult. A pécsi kir. erdőfelügyelőség 1905. január 12-én küldte csak meg az értesítést a kiszemelt, a zsidó temető alatti városi legelő talajvisszonyairól, melyet a bajai állami kerti munkás iskolához, melynek szép telepe van, küldtünk el véleményezés végett, hogy mily fajú vesszőkkel kellene és hogyae lehetne a telepet legcélszerűbben és legjutányosabban berendezni. De bár a jelzett terület átengedése iránti kérvényünket még mult évi április 12-én benyújtottuk a városi tanácshoz, az időközben beállt szomorú politikai visszonyok miatt a törvényhatósági közgyűlés elé terjesztve és érdemileg elintézve máig sem lett, ami által egy évet veszítettünk, mert mi f. évi január elsőtől kértük a területet, hogy a tél foly amán a földet megmunkáltathassuk és tavaszra beültethessük. Annyi hivatalos értesítést kaptunk csak, hogy a városi tanács a gazdasági szakbizottságban már tárgyaltatta a kérvényt s hajlandó a közgyűlésnek előterjesztést tenni, ha a tulajdonjog elismerése cimén évenkint és holdankint 20 K. dijat fizetünk. Mi, hivatkozva arra, hogy egy teljesen hasznavehetetlen területről van szó, az egész terület diját 20 koronára kértük leszállítani s igy kértük ügyünket a közgyűlés elé terjeszteni. Most várjuk az elintézést. A rabok kosárkötészete elsősorban a szőlő- és gyümölcsszállitáshoz való postai kosarak előállításával foglalkozik, felesleges tehát bővebben fejtegetni, hogy akkor, amikor helyben más kosárkötő iparos, aki ily kosarakat nagyban gyártana, nincs, a szőllőkivitelre mennyire fontos, hogy ez az iparág fejlesztessék s az alkalmas tartályok a szükséges mennyiségben mindenkor rendelkezésére álljanak. Szükség volt ezekre a gyümölcsszállitó kosarakra eddig is, de még nagyobb szükség lesz akkor, ha majd az a mindenki által várva várt és bizton remélt nagyobb szőlőkivitel Pécsett megnyílik, amire előre kell elkészülni. Tervünk kivitelét most az is megnehezíti, hogy az érdekelt erdészeti hivatalokkal, miután elhalálozás és elköltözés folytán személyváltozás állt be, újra kell a tárgyalást kezdenünk. Hisszük azonban, hogy a kérdést ebben az évben dűlőre vihetjük. Menház. A mult évi közgyűlésnek javasoltuk, hogy már az egylet alapításakor tervezett menházat, lehetőleg még az év folyamán felállítsuk és pedig oly módon, hogy a fogház közelében vegyünk bérbe egy 2—3 szobából és mellékhelyiségekből álló lakást, ebből egy szobát rendezzünk be a menház részére, a többit engedjük át lakásul az egyleti szolgának, akinek ez lenne a fizetése és aki a menház lakóit kialkudott árért élelemmel ellátná. Fedezetül kijelöltük 10 ezer koronán felüli készpénzünk és értékpapírjainknak 400 koronát megközelítő kamatjövedelmeit. A terv igy tetszetősnek, könnyen kivehetőnek látszott, de a megvalósításnál igen nagy akadályokkal találkoztunk. Meg kellett tehát barátkozni azzal a gondolattal, hogy a fogházudvar mögött a Kálvária-utcán vegyünk egy kis házat s azt alakittassuk át, mert ott használható karban levő s bérbe vehető házak nincsenek. A megveendő házat azután a fogházudvarral össze lehet kötni és mivel a biztonsági szempont sem hagyható figyelmen kivül, az egyleti szolga mellett egy fogházőr családja részére is kellene gondoskodni egy-egy szobás lakástól. Kiszemeltünk tehát egy házat, amelyet tulajdonosa 4,000 koronára tart, de amely az átalakítással együtt bele kerülne 8—10,000 koronába. Azonban itt is számolnunk kellett a beállott szomorú közállapotokkal és első sorban azzal a körülménynyel, hogy évi kiadásunk az elmúlt évben már az 1,000 kor. államsegély összegét messze túlhaladta, hogy egyleti alkalmazottaink nem hajlandók a sok munkával járó teendőket tovább is ingyen vagy a csekély tiszteletdíjért végezni s magasabb díjazásuk 2(10 koronát vesz igénybe és hogy azon esetre, ha közviszonyaink még rosszabbra fordulnának és az államsegélytől bármi okból elesnénk, összes vagyonunk pedig egy házba lenne befektetve, amely a beszerzett statisztikai adatok után ítélve egyelőre évenkint legfölebb 15—20 embernek adna pár napra menedéket, ez által megfosztanánk magunkat attól, hogy egyletünk első és fő célját: évenként már közel száz rab és rabcsalád segélyezését megvalósíthassuk. Ennek az eshetőségnek azt hisszük senki sem akarja az egyletet kitenni, éppen ez okból a kérdést véleményünk szerint csak akkor oldjuk meg helyesen, ha a házat tőkepénzünk érintése nélkül vehetjük meg és tőkénkből csakis a vételárral felérő átalakítási költségeket fedezzük. Ennek pedig nincs más módja, mint ha a menházi épület megszerzését, illetve a vételári összeget az államtól kérjük, amely, ugy tudjuk, a debreceni társegyletnek is adott ily célra a mult években 4,000 koronát. Javító intézet. A pécsi javitó intézet eszméjét a két törvényhatóság magáévá tette s legutóbb Baranyavármegye tövényhatósága értesített bennünket, hogy egy ily intézetnek Pécsett leendő felállítására való igényét már bejelentette és az igazságügyi kormányt megkérte, hogy amennyiben a javitó intézetek szaporittatni fognak, egy ily intézet Pécsett legyen felállítva. Hogy ehhez egy <fiatal korúak kerületi fogháza* is járuljon, ezt ugy érhetjük el legegyszerűbben, ha hatóságaink és közönségünk az ily, a társadalom segélyére utalt intézményeket és egyleteket, mint állami gyermekmenhely, rabsegélyző egylet stb. jóindulatulag támogatja s azok iránt érdeklődni meg nem szűnik. Tagok. A mult évben minden irányban erősen megindított tag gyűjtésünk örvendetes eredménynyel járt. Ha a jelenlegi taglétszámot, 47 alapító és 226 rendes tag, összehasonlítjuk négy év előttivel, mikor csak 25 alapító és 94 rendes tagunk volt, akkor örvendetes haladást látunk. Az, hogy Budapesten alig egy párral több a rendes tagok száma, még nem elég ok arra, hogy megállapodjunk. (Mii) linóm irónia!)