A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 15. szám - A spanyol büntetőjogi irodalom fejlődése [1. r.]

A J ban a inalekita büntetőjogot fönntartották és, hogy az egyes kalifák által azon eszközölt — csekélyebb jelentőségű — változtatásokat, illetve pótlásokat is, följegyezték. Máskülönben pedig a muzulmán joghoz való szigorú konservativismusuk folytán, a közelükben lakó keresztények törvényeit teljesen figyelmükön kivit] hagyták. A tulajdonképpeni spanyol büntetőjogi irodalom a XV. században kezdődik, amidőn sok theologiai és bölcsészeti iró, egyes büntetőjogi kérdésekkel is foglalkozott. Természetes, hogy ezek az irók nem voltak vérbeli kriminálisták, de azért mégis nagy érdemük van abban, hogy a rendszeres büntetőjogi irodalmat előkészitették, részint az által, hogy a büntetőjog egyes alapvető kérdéseit tárgyalták, részint pedig azáltal, hogy az akkoron nagy tekintélylyel birt jogi csillagászattan és a fisiognomia elvei alapján, a bűntettes személyével — habár helytelen alapon — foglalkoztak. Az első, aki a fisiognomia alapján ismertette a bűntetteseket : Lope Barrientos, cuencai püspök volt. « Tratado de la divinansa e sus esfleciesn cimü munkája 14<>i)-ban jelent meg s ebben bölcsészeti alapon ismerteti a jóslás és a mágia tudományát, a melyben — szerinte — a fejedelmeknek jártasaknak kell lenniök, mert csak igy kerülhetik el azt, hogy az ártatlanokat elitéljék s hogy a bűnösöket fölmentsék. Szerinte a magiára a paradicsombeli angyalok tanították meg Ádámot, «aki ezért hivta mindig a jó angyalokat, amikor jót s a rossz angyalokat, amidőn rosszat akart elkövetni.)) Mindazonáltal elitéli a boszorkányokban való hitet, mint amelyet «a beteg képzelet illusiójának» tart. Ugyancsak a varázslás rendszerét s ezzel kapcsolatban a bűntetteknek az eredetét ismerteti Aífonso Martinez De Toledo is <tReprobación del amor mundanon cimü művében (1406). Hasonlóan a bűntettes fisiognomiai jellege és a bűntett közötti visszonyt tárgyalta Pedro de Montis is, «De dignoscendis hominibus» (1498) cimü munkájában, amelyben sauguinikus és kolerikus bűntetteseket különböztetett meg s amelyben a bűnös hajlamoknak az átöröklödését is hirdeti. A bűntettesek nagyobb csoportja — szerinte — ravasz jellemű s a ravaszság okát a szükségben kell keresnünk, amely az embert cselekvésre ösztönzi. A bűntettesek fisiognomiai jellemvonásait igyekezett megállapítani Bernardo Basin és Martin de Arlés is, akik különösen azért érdemelnek említést, mert az elsők voltak, akik a babonaság és a bübájosság ellen síkra szállottak. A XVI. század elején uj mozgalmat látunk az irodalom terén. Az irók túlnyomó többsége határozottan a varázslás ellen fordul s e helyett egyrészt a fisiognomia tanait fejleszti tovább, másrészről pedig a jogi csillagászattan tudományát alapítja meg. Gouzalo de Toledo volt az első, aki «Carta en la defensa de astrologia* (1508) cimü értekezésében a csillagászattan alapelveit kifejtette s aki a kriminalitást a bolygók hatásának tulajdonította. Mellette Autonio de Castro érdemel említést, aki «Fisionomia de la virtud y del viciov cimü, 1509-ben kiadott munkájában, a bűncselekmény rugóit lelki motívumokra viszi vissza, miután — szerinte — a külső jelek biztos fölismerése nagy nehézségekbe ütközik. Az uj tudomány rendszerét Jeró)ü»io Cörtes állapította meg <iFisoiiomia y varios secretos de natúralezay> cimü (1527) munkájában. Szerinte a fisiognomia azon «kitűnő és művészeti természettudomány, amely által a jót és a rosszat, valamint az emberi erényt és a bűnt megismerhetjük •>. A lélek jósága és gonoszsága — amint mondja — sokszor a test jó, vagy rossz állapotát követi, oly módon, hogy a jó, vagy gonosz hajlamot az emberi test tagjainak az elhelyezkedéséből lehet megismernünk. Müvében részletesen ismerteti az ember egyes vonásait, amelyekről -- állítólag — kinek-kinek a hajlamát meglehet ismerni. Különös fontosságot tulajdonit annak a körülménynek is, hogy ki, milyen csillagzat alatt született, mert ettől függ, hogy jó ember-e az illető, vagy pedig a bűntettre hajlammal bir. Ugyanilyen irányú a Garcia Venega de Álarcán munkája is, amely «/)e astrologian cimen, 153(5 ban jelent meg. Említést érdemel Ramirez de Carrión is, aki kMaravillas de uaturaleza» cimü (1537) munkájában a szemöldök színe és alakulata szerint osztályozza az embereket becsületeseknek és bűntetteseknek. (Folyt, köv.) Nyilt kérdések és feleletek. Az örökösödési jog köréből. (Felelet.) Egy ügyvéd aláírással a Jog 13. számában az a kérdés vettetett fel: megállhat-e azon bírói intézkedés, mely az örökhagyó hagyatékának 'Vad részét a végrendelet értelmében OG 119 harmadik fia születendő gyermekeinek adta át r Megemlítette a kérdést tevő ügyvéd azt is, hogy az öröklés megnyíltakor méhmagzat sem volt, — vagyis az öröklésre hivatott születendő gyermekek a megnyitás időpontjában még fogantatva sem voltak. Erre a kérdésre az a határozott rövid felelet adható, hogy az emiitett birói határozat meg nem állhat s amennyiben az átadó rendelkezés tárgyát ingatlanok is képeznék, az az átadásnak megfelelően telekkönyvileg sem foganatosítható. Jogszabályt képez ugyanis, hogy az öröklésnek egyik előföitételét öröklésre jogosult személynek a létezése képezi; vagyis nem örökölhet az, ki az öröklés megnyíltakor még nem létezik s fogantatva sincs. S amennyiben az örökhagyó végakarata szerint az öröklési jog a megnyílás után születendő s még nem is fogant embert illetne, ez a jog nem öröklés, hanem utóöröklés lesz. mely a születéssel érvényesül, áll be s addig az örökhagyó törvényes örökösei örökösökként szerepelnek. Nyerhet-e most már e jogszabály mellett az emiitett birói rendelkezés foganatot? A felvetett kérdésből kétségtelen, hogy örökhagyó után három leszármazó örökös maradt, kik közül kettőnek törvényes öröklési jogköre a végrendelkezés által változást nem szenvedett, ellenben a harmadikat az öröklésből kizárni vélte az örökhagyó, jobban mondva a harmadiknak törvényes örökrészét ennek születendő gyermekeire hagyta azért, hogy az adós örökös jutalékát a hitelezők elöl elvonja s a kielégítés ellen leszármazóinál végrendelkezés által biztosítsa. S vájjon célt ért-e? Részben igen, az állagnak illetve értékének megmaradása által, noha a téves birói rendelkezés örökhagyó végakaratának sanctionálására irányul. Mint emiitettem, a hagyaték harmadrészének az adós örökös születendő gyermekeire történt hagyományozása ezek részére utóöröklési jogot állapit meg, mely ingatlanokra vonatkozólag telekkönyvi feljegyzés által, ingóságokra pedig a végrendelkezés s a fennforgó körülményekhez képest megfelelő módon biztosítandó. Az örökös pedig az utóörökös-nevezés folytán az utóöröklés biztosítékai által korlátolt s ideiglenes tartamú dologi jogot szerez, melynélfogva az utóöröklés meghiúsultának eseten kivül az utóörökös jogának sérelmével sem élők közt, sem halálesetre szabadon nem rendelkezik, mindazonáltal az öröklés megnyílásától kezdve valóságos örökössé válik, ki az utóöröklés által korlátozott tulajdonjogban foglalt összes jogokat gyakorolhatja. Ez adja meg a feleletet arra a kérdésre, mi lesz a hagyatékkal. A hagyaték az utóöröklési jog korlátai között tulajdonjoggal a törvényes örökösre hárul, arra az örökösre, aki csupán azért maradt ki a kifejezetten örökösül nevezettek közül, hogy jutaléka kötelezettségei illetve hitelezőivel szemben biztosittassék. Ez az örökös lép a születendő utóörökösök részére biztosított vagyontárgyak birtokába s használatába nem ugyan a végrendelet, de törvényes öröklés cimén a végrendelkezés folytán, s neki adandó tit a hagyaték megfelelő része is, melynek folyományaként az ingatlanokra vonatkozó tulajdonjog az ő jogára be is kebelezendő, s a kifejezetten részesített születendő gyermekek jogainak az 1894. évi XVI. t.-c. 78. §-án alapuló biztosításaként ezek részére csak az utóöröklési jog jegyzendő fel, illetve az ingókra vonatkozólag megfelelő biztosítás rendelendő. Ez állitások igazságát támogatja s az előre vetett jogszabályt teljesen megvilágítja, megerősíti sőt feltételezi az 1894. évi XVI. t.-c. 79. §-nak 3. pontjában lefektetett tételes rendelkezés, mely szerint az utóöröklési jog telekkönyvi feljegyzésének törlését a hagyatéki bíróság elrendelheti, ha valamely névszerint megnevezett személynek születendő leszármazói szerepelnek utóörökösökként s ennek a személynek utóöröklési joggal bíró leszármazók nélkül történt elhalálozása közokirattal igazoltatik. Ezek után felvethető az a kérdés is, hogy mit csinálna az a biró, aki a felvetett tényállás szerint a hagyaték ^/3-ad részét a végrendelkező határozatához hiven megnevezett fia születendő gyermekeinek adta át, ha ez utóörökös nevezés az 1894. évi XVI. t.-c. 79. §. 3. pontban emiitett okból meghiúsul? Ha ingatlant feltételezve, a telekkönyi hatóság figyelmeztető rendelkezése — mely a születendő gyermekek javára szóló bekebelezést bizonyára nem tartalmaz — nem mutatná meg a helyes intézkedést, a születendő gyermekeknek átadott vagyonban, nem születés esetén az örökhagyó halálától az öröklésre hivatott leszármazó haláláig ki lesz a tulajdonos, kinek a hagyatékát fogja az képezni s kik lesznek az örökösök? Nem szükséges további commentár. Csak még annyit említek meg, hogy ha örökhagyót végrendelkezésénél az a cél vezette, hogy adós fia elintézetlen anyagi ügyei rendezésére szorítható ne legyen, ez irányban illetve anyagilag is célt veszített a végakarat, mert az adós örökös hitelezői, bár az utóöröklési jognak dologi hatálylyal biró biztosítása miatt az állagot meg nem támadhatják, de annak hozadékát az örökös elől teljesen elvonhatják s maguknak kielégítést szerezhetnek. Triftó Sándor, berettyó-ujfalusi kir. járásbirósági aljegyző Irodalom. Magyar Döntvénytár. Szerkeszti Grecsák Károly kúriai biró. Budapest, 1906. Politzer Zsigmond és fia jogi könyvkereskedése és kiadóhivatala. VIII. és IX. kötet. A most a könyvpiacon megjelent 8-ik és 9-ik kötettel ezen