A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 14. szám - Az 1893. évi XIX. t.-c. 17. §-ához - Mily módon ruházható át a kereskedelmi cég?

106 A JOG A fennforgó nézeteltérések fixirozása érdekében helyesnek vélem, ha a múltkori fejtegetésemben kifejtetteket itt röviden reassumálom. Felhoztam : 1. hogy Balázs-Strasserék mint eladók és Bcnkö mint vevő közt adás-vételi szerződés jött létre. (E szerződésről cikkíró ur mélyen hallgat. Nyilván azért, mert az a cégügy aktái közt elő nem fordul. «Quod non est in actis, non est in mundo.» Csakhogy a cégbíróság e bajon könnyen segíthetett volna. De lehetséges, hogy cikkíró ur, — mint biró — azért is hallgat e szerződésről, mert azt maga előtt nem látta, az én idézeteimet pedig nem köteles hiteleseknek elfogadni. Ez esetben szívesen bármikor rendelkezésére bocsátom az eredeti szerződést. Ennek ismerete nélkül — azt készségesen megengedem — a dolog egészen más színben tűnik elő, sőt alaposan el sem bírálható.) 2. A szerződés első pontja szerint Benkö Gy. megvette a uGrill Károly» bej. cég alatt Budapesten fennálló könyvkereskedésnek sortiment- és térképosztályát (rectius könyvkereskedést — ellentétben a kiadóüzlettel.) 3. A 2-ik pontban pedig megszerezte a jogot, hogy «az eddigi céget a. nevével való valamely összetételben használhassam Eladók visszont az első pontban kikötik, hogy ők a könyvkiadó-üzletet, stb. tovább is maguk fogják folytatni <s.Grül Károly könyvkiadóvállalataa cég alatt, mely eddig nem létezett. 4. A szerződés ezen megállapodásaiból világos, hogy Benkö a régi cég jogaiba lépett és a régi céget kizárólag és egyedid használhatta — Balázs-Strasserék ellenben uj céget alapítottak és kívántak bejegyeztetni. Ezt a fontos eltérést pillanatig sem szabad szem elől tévesztenünk és ebben rejlik a köztem és cikkíró ur közt még most is fennforgó nézeteltérések magva. Cikkíró ur bizonyára más következtetésekre jut, ha ezen szerződést ismeri, vagy a múltkori cikkemben belőle közzétett excerptákat tudomásul veszi. — De a cégbíróság is ez esetben egészen másképp határoz. Fejtegetéseiben cikkíró ur kizárólag a bírónak engedi át a szót, — én pedig sokkal szivesebben vettem volna: a magát a hozott határozattól teljesen emancipáló, éleseszü és liberális gondolkodású szaki ró fejtegetéseit. Parallel uton haladva, ki van zárva a mondottak után a lehetőség, hogy valaha találkozzunk. . . . * Felületesnek mondtam a cégbíróság határozatát azért is, mert «látszat szerint» azonosnak vette a könyvkereskedést és könyvkiadást; továbbá, mert beigazolt ténynek tekinti, hogy «az eladók a cég használatát a maguk részére megtartották)) — holott ők a cég használatát vevőnek eladták és egy uj cégnek, a aGrill Károly könyvkiadóvállalata» cégnek bejegyeztetését kérték. Nékem a jelen cégügyre vonatkozó akták nem állottak rendelkezésemre*) és mégis tisztában voltam aziránt, hogy a bíróság téves uton halad, midőn az uj céget a régivel azonosítja. Emberileg érthető, ha a sokfelé elfoglalt biró nem talál elég időt arra, hogy valamely távolabb eső jogi kérdésbe, — kivált olyanba, mely a casuistikára eddig még alkalmat nem nyújtott, — kellően belemélyedjék. Analógiákat keres és ha ilyenekre nem talál, — akkor curulisi székéből ugy dönt, amint ezt jónak találja. Olympusi magasságból, az actuahs szükségletnek souverain figyelembe nem vételével, vagy ismerete hijján, — hoz egy doctrinair határozatot és cseppet sem törődik azzal, vájjon az sebet üt-e valamely jogosult magánérdeken, összeegyeztethető-e a gyakorlati élet, a kereskedelmi forgalom követelményeivel, melyeket a biró rendszerint csak hivatalos szobájából, a theoretikus szemüvegén át néz és appreciál, És éppen ez a lényeges különbség: biró és ügyvéd között! Utóbbi, mint a justitia militans könnyű lovasságának agilis harcosa, bebarangolja az igazságszolgáltatás és közigazgatás óriási harcterét, — mindent lát, mindent hall, minden nyeregben ül és nem ritkán szép hadi zsákmánynyal tér vissza. Szakadatlanul benne áll az élet sürgés-forgásában és tágabb látkör mellett szert tesz azon gyakorlati érzékre is, hogy nyomban tájékozódjék, vájjon miképp értelmezendő valamely kétes törvényhely és mily praecedens alkotandó törvényes intézkedés hiányában, — hogy a magánjogi igények a közérdek sérelme nélkül megóvassanak. A biró ellenben éveken át dolgozik egy szak mában és szántja-veti a reá bizott szükhatáru termő földet. *) Csupán a szerződésre és az eljáró két biróság határozatára, valamint a Tábla irattárából kiirt 1'.—3/. nyilatkozatokra támaszkodhattam. Nem volna tehát csoda, ha szakértelme és alapossága az ügyvéd dilettánskodását messze fölülhaladná. Es mégis azt tapasztaljuk, hogy az ügyvéd a judicatura stagnáló levegőjébe mindig valamely uj áramot, friss szellőt, üdvösebb irányt hoz és termékenyítőleg hat a jogélet kialakítására. Alkalom hijján én is csak most foglalkozom behatóbban a cégjegyzés kérdésével és azért szerénytelenség volna saját nézetemnek infallibilitást vindicálni. Mégis remélem, hogy fellépésem itt is fog némi nyomot hagyni az ügyek behatóbb megvizsgálása és szabadelvűbb slintézése érdekében. Ezen harcban szerencsére nincs sem győztes, sem vesztes, — az egyedüli nyertes lesz a jogászközönség, mely egy kétes ügyben a pro és contra felhozott érvek nyomán kellő felvilágosítást nyer és véleményét szabadon alkothatja. * * Csak természetesnek találom, hogy cikkíró ur, - aki a bírálatom tárgyát képezett határozathoz oly közel áll — álláspontomat nem osztja. Erős meggyőződésű ember, és kiváló jogász létére ő annál is inkább küzd elfoglalt álláspontja mellett, mert azt «erős megfontolással járt meditatio» előzte meg. És azért eleve kizárom itt a sok birót jellemző: «et sí fractus illabatur orbis»-féle makacskodást. De viszont csodálkozom, hogy cikkíró ur (nyilván ezen birói közreműködéséből folyólag) replikáját oly szűkre szabta és sok lényeges dolgot, amelyeket cikkemben felhoztam, cáfolatlanul hagyja. Szabad-e ebből, — a saját szavaival élve, — azt következtetnem, hogy «qui tacet, consentire videtur» ? ! * * * Válaszirata javarészét cikkíró ur a néhai Grill Károlyné és jogutódai: Balázs-Strasserék közt fennforgott jogvisszony megismertetésének szenteli. Én a cég előtörténetének ezt a részét azért nem méltattam behatóbb figyelemre, mert a cégügyre vonatkozó akták nem állottak rendelkezésemre, — de főleg azért sem, mert erre különös súlyt nem fektettem. Cikkíró ur ellenben opportunusnak tartja, ezen antecedentiákat fejtegetni. Csak nem azért, hogy a figyelmet a kérdés érdemétől elterelje ? Reám kizárólag irányadó volt a vevő és az eladók közt kötött szerződés és a 3'/- alatti nyilatkozat, melyet múltkori cikkemben közzétettem. Ez szabályozta a felek közti jogvisszonyt. Cikkíró ur azonban a szerződéssel, — az élő joggal — cseppet sem törődött és annál jobban merült, — pardon, merül most utólag (mert az elsőbirósági határozatban erről egy árva szóval nem lesz említés téve) — a múltba: a cég előző, elhunyt birtokosainak a jogvisszonyaiba. Ez az, amit hibáztatnom kell. Mi akadályozta a cégbírót abban, hogy tisztán lásson, hogy a feleket maga elé idézve : nyomozza, keresse az igazságot és a szerint döntsön r Ha egy nyomorult csirketolvajlási eset ezt a nyomozást a büntetőbirótól megköveteli — miért legyen ettől a kereskedelmi biró elzárva, akinek éppúgy, mint a tőzsdebirónak az élet minden csinját-binját ismernie és a felek szükségleteihez alkalmazkodnia kell? Miért tekintse magát a biró mindig a társadalom felett álló lénynek, akinek az ítélkezés öncél, az anyagi igazság pedig valami incommensurabilis dolog, melyet kinyomozni és érvényre juttatni csak másodrendű kérdés. És hol maradnak ilyenkor a mindenkor igent bólintó: kereskedelmi ülnök pagodák ? Ha a biróság az adásvételi szerződést a cégakták közt nem találta, ugy mi sem állott útjában, hogy ezt bekivánja. Ha létezéséről tudomással nem bírt, — ott volt a 3 /. al. nyilatkozat, mely arra vall, hogy a cégezés dolgában a felek közt valamely előzetes megegyezés jött létre. A helyes megoldás tehát az, hogy a szerződést végzésileg bekivánja, vagy a felek meghallgatására (de nem a pertárban, hanem az előadó biró előtt) határnapot tüz és contradiktoriusan tárgyal. Ez esetben lehetetlen, hogy tisztába ne jött volna, hogy a jelen esetben a vevő érdekei első sorban megóvandók és a régi fennállott cég jogköre coute-qu'il-coute tiszteletben tartandó. Az már aztán tizedrangu és kizárólag technikai kérdés, vájjon mikép legyen ez végrehajtandó és mily módon óvassanak meg «lehetőleg» az eladó érdekei is. Keserű pirula, de le kell azt nyelni. Ne hivatkozzanak cégbíró úrék arra, hogy a felek ilyetén perenkívüli meghallgatása, vagy valamely okmány bekivánása nem szokás ; hogy a birói ügyviteli szabály ezt nem követeli; hogy a bírónak nem lehet feladata a felek mulasztásait pótolni és hogy a biró nem is sejtheti, vájjon létezik-e szerződés és mi annak tartalma ? stb., stb. Ezt mind megengedve, — mégis fönntartom állításomat, hogy a mai kereskedelmi bírónak kötelessége nyomozni, az anyagi igazságot kideríteni és a felek érdekeit gondosan megóvó határozatot hozni. Ezt semmi perrendtartás nem tiltja ide ha til-