A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 10. szám - A gyermekvédelemhez - A birák és alkotmányosság

A JOG 77 Ez a többnyelvű közjegyzői cimtábla használata. Aki ugyanis az erdélyi (szász, románlakta) vidékeken megfordul, nem kerülheti el figyelmét, hogy a királyi közjegyzőnek cimtábláján a név, állás és székhely nemcsak az állam hivatalos nyelvén, hanem románul és németül is meg van jelölve. És bár — ilyen Budapesten is akad — nem tudom felfogni, hogy minő alapon jut hozzá a közjegyző ahhoz, hogy irodájának jelzésénél a magyaron kivül más nyelvet is használjon, amikor a közjegyzői törvény 158. §-ának világos rendelkezése szerint ügyvitele magyar, amelyet köteles a közjegyző a hivatalos pecsét köriratainál is használni. Ez a pecsét a közjegyzői törvény 13. §-a szerint Magyarország címerét, a közjegyzőnek családi és keresztnevét, közjegyzői minőségét és székhelyét kell hogy tartalmazza s annak rajza előleges jóváhagyás végett a törvényszéknek bemutatandó. A cimtábla, melynek használata az 1875. évi 663. I. M. E. rendelet szerint kötelező, nem lehet más, mint a törvényszék által is elfogadott pecsétnek erre a célra nagyobbított kiadása, amelynél csak az állam hivatalos nyelve szerepelhet, mivel másként a törvényszék az annak alapját képező rajzot jóvá sem hagyná. A közjegyző nem államhivatalnok ugyan, de a miniszter által kinevezett közeg, igazságügyi faktor, akinek tényei szoros összefüggésben állanak a bíróság működésével s mint ilyennek ténykedései némely esetben a bíróság irányításától függnek, amiért nem indokolható meg, hogy a közjegyző cimtábláját a pecséttől eltérő módon használja. Nem fogadhatom el azt az ellenvetést — amit egyik közjegyző hozott fel a többnyelvű cimtábla jogosultsága mellett, — hogy a közjegyző idegen nyelvű okiratok forditására levén feljogosítva, ebből folyólag cimtábláját is használhatja idegen nyelven is, nem pedig azért, mert a különböző nyelveken való fordítási jogosultság nem áll okozati összefüggésben a közjegyző belső ügykezelésével, mint amelyből folyik a cimtábla kötelező használata. A többnyelvűségre alapított okoskodásnak azért sincs megállható alapja, mert a közjegyző bírhat például olasz, francia stb. nyelvekre is jogosultságot, de kétlem, hogy ezért a cimtábláján a külföldi nyelveket is használná. Hanem igenis ez a helytelen gyakorlat a nemzetiségek neveléséről természetesen uj törvénynek kellene indézkednie és gondoskodni kellene evégből 1. a kényszernevelőintézetek szaporításáról, 2. arról, hogy az ilyen intézetekből kikerült növendékek, szükség esetén hatósági közvetítéssel keresethez jussanak, 3. arról hogy azok, akik helyszűke miatt intézetileg nem nevelhetők, intézeten kivül korukhoz és képességeikhez képest hatósági ellenőrzés mellett iskolákban, műhelyekben vagy egyátalán köz és jóhirü magánjellegű munkaadóknál tanulói avagy tanonci minőségben elhelyeztessenek. Mindezt tökéletes alakban csak uj törvények fogják majdan producálhatni. De azért addig is, ezeknek az intézkedéseknek tetemes részét életbebeléptethetnők rendeleti és társadalmi uton. Az állami javítóintézetek mellé, sorakozhatnának magánegyleteknek hasonló rendszerű iskolái, amelyekben szülői beleegyezéssel vagy azt pótló gyámhatósági intézkedésre fogadnák be a növendékeket. Ugyancsak jótékony magánegyletek gondoskodhatnának arról is, hogy a büntetésüket kitöltött, valamint az intézetből kikerült kiskorúaknak jó mestereknél és földesgazdáknál munkát vagy tanonci alkalmazást szerezzenek ; hogy az egészen hajléktalan (nem csupán nappali) csavargók számára nagyobb városokban éjjeli menhelyet és avval kapcsolatos munkaközvetítő állomást létesítsenek. Viszont a gyámhatóságok és közgyámok rendeletileg volnának utasíthatók arra, hogy a rovott multu, akár büntetett, akár a büntetés alól a Bttk. 82., 83. §§-ai alapján menekült gyermekekről nyilvántartási lajstromot vezessenek, őket időnként látogassák, elhelyezésükről, esetleg a társadalmi jótékonyság igénybevételével, anyagi segélyezésükről is gondoskodjanak, ha pediglen szükségesnek látják, az 1877 : XX. t.-c. 21., 51. és 57. §§-ai alapján a törvényes képviselő ellen is föllépjenek s a szabadlábon javíthatatlan gyermekeknek közigazgatási vagy ha erre okot adtak, büntetőbírósági nyelvéhez való alkalmazkodásra vall, amely azonban nem fedi az eljárás helyességét. Hogy ez a felvetett kérdés bir fontossággal, felemlítem, miként — hallomásom szerint — egyidőben a kolozsvári kir. közjegyzői kamara is foglalkozott a megoldással, de hogy eredménytelenül, mutatja a mai tarthatatlan állapot fennállása. Az államnyelv érvényesítése nemzeti érdeket rejt magában, ezt az érdeket kicsinylenünk nem szabad s ha a sérelem orvoslása a részletkérdéseken megtörténik, az egyesitett uton biztosabban haladhatunk tovább, mig a teljes célt elérjük. Ebből a szempontból kívánatos volna, hogy a közjegyzői kamarák az 1874. évi XXXV. t.-c. 168. §-ában foglalt joguknál fogva ennek a kérdésnek végleges megoldására törekednének és az állam hivatalos nyelvének kizárólagos használatát ebben az irányban biztosítanák, amely pedig annál inkább óhajtandó, mert nincs kizárva, hogy ez a megoldás, mint követendő példa a nemzetiségi vidéken lakó ügyvédek hasonló abususának megszüntetésére vezetne. Hogy pedig ezt az abnormis állapotot a kormány sem helyeselheti, abból következtetem, hogy ezelőtt 3 4 évvel a belügyminiszter a nagyszebeni állami anyakönyvi hivatal háromnyelvű cimtábláját levétette s az állam hivatalos nyelvének kizárólagos érvényesüléséről gondoskodott. Belföld. A budapesti ügyvédi kamara 1905. évi jelentése, melyet a választmány nevében Szivák Imre dr. kamarai elnök és Pap József dr. kamarai titkár tettek közzé, kiterjed a jogi élet minden vonatkozásaira. Alapos és tartalmas munka. Legelsősorban érdekes mozzanatai a következők: A jelentés is megállapítja, hogy oly szomorú és vigasznélküli még nem volt 1867-től kezdve az ügyvédség és az igazságszolgáltatás helyzete, mint ma. Országunknak alkotmánya fölfüggesztve. A parlamenti ellenőrzés meghiúsítva. A törvényes ellenőrzés nélkül maradt végrehajtó hatalomnakgyakorlása részben alkotmányunkban ismeretlen tényezőkre bizva. Az önkormányzati szervezetnek működése megbénítva. A sajtószabadság korlátozva. A gyülekezési jog megcsonkítva. Szükségrendeletek és nyilt parancsok helyettesítenek törvényt és törvényhozást. A magyar alkotmányra esküt tett ügyvédek az ő sérelmeiknek alkotmányos orvoslását a nem alkotmányos kormányhatalomtól nem kérik, de nem is várhatják. Ily visszonyok közepette a kamara választmánya arra kéri a közgyűlést, hogy ezúttal az igazságügyminiszterhez csupán a lefolyt év ügykezeléséről szóló jelentést (statisztikát) terjessze föl. A jogszolgáltatás és az ügyvédség terén mutatkozó tapasztalatairól, a karnak bajairól, azok orvoslásáról e jelentéssel a közgyűlésnek, mint a kar egyeteme képviselőjének számol be, hogy tanújelét adja annak, uton való kényszernevelését kimondassák, azaz e végből az iletékes fórum előtt lépéseket tegyenek. Ugyancsak közigazgatási uton, a közgyámok és községi elöljárók utján lehetne sok esetben az ilyen kiskorúak részére jó mestereknél vagy gazdáknál alkalmazást találni és ismét csak közigazgatási tény kellene ahhoz, hogy az olyan munkaadót, aki romlott gyermeknek tanonccá, inassá fogadása és javitó hatású oktatása által igazi, komoly érdemet szerzett a köznek irányában, hol pénzbeli jutalommal, hol királyi kitüntetéssel honorálja a kormány, — másoknak buzdítására. Végül, még az amerikai «Probation Officer»-nek, a javitó hatóságnak mását is létesithetnők, legalább nagyobb városokban és romlottabb vidékeken (ahol a közgyámok és községi elöljárók nem tudnának a fönt jelzett föladatoknak eleget tenni), ugy, hogy a városok és nagyobb községek valóságos vagy tiszteletbeli hivatalt szerveznének a gyermeknevelés ellenőrzésére, amely hivatalnak, helyesen hivatalnoknak lenne kötelessége a rovott multu gyermekek nyilvántartása; körülményeik kipuhatolása, bűnügyeiknek figyelemmel kisérése, a gyermekek időnkénti meglátogatása és szükség esetén a gyámhatóság ingerentiájának igénybevétele. Mindez lehető volna egyelőre uj törvény nélkül is, és ha az e tárgyú reformmozgalom visszhangra talál a társadalomban, — ha a magánjótékonyság megállja helyét, — lehetséges, hogy mire e téren törvényalkotásra kerül a sor, a magyar társadalomnak már meglesz a maga kész «javitó-nevelési rendszere)), amelyet a törvényhozás majdan csak hivatalos, kényszerítő erővel fog fölruházni.