A Jog, 1906 (25. évfolyam, 1-52. szám)

1906 / 9. szám - Az óvás felvétele az elfogadó halála esetén - A felek perbeli egyeztetése

66 A JOG uralkodó király nevében Ítéletet hozzanak, s azt a nem alkotmányosan uralkodó király nevében kihirdessék. Meglehet, hogy ez csak túlhajtott skrupulositásból származó érzelmi motívum, s ezen az alapon az Ítélethozatalt megtagadni senki sem fogja, s nem fogom megtagadni én sem, bárhogyan is égjen lelkiismeretemben a kétség eljárásom helyessége fölött. De ha a nem alkotmányos kormány a törvény (1791 :XII. t.-c. 2. bekezdés) tilalma ellenére arra a térre is reá lépne, hogy az eddig érvényben álló törvényeink és jogszokásaink fölfüggesztésével, vagy anélkül, a bíróságokat rendeleti uton kényszeritené bizonyos általa felállítandó és életbeléptetendő jogszabályok alkalmazására, — meg kell tagadniok a bíróknak e jogszabályok alkalmazását s az ezek alapján való ítélethozatalt, s azt hiszem, hogy velem együtt megtagadná a hajdúszoboszlói kir. járásbíróság tiszteletre méltó ítélőtáblai birája is, éppen az általa hivatolt 1869: IV. t.-c. 19. §-a alapján. Az óvás felvétele az elfogadó halála esetén. Irta OLÁH DEZSŐ dr. budapesti ügyvéd. A váltónak fizetés végett való bemutatása, ha a váltó nincs telepítve, vagy azon külön fizetési hely meg nem jelöltetett, az elfogadó üzlethelyiségében, ilyennek nem létében az elfogadó lakásán teljesítendő. Ugyanezen szabály áll az óvás felvételére is. Más helyen a váltó bemutatása, vagy az óvás felvétele csak az érdekeltek beleegyezésével történhetik. Az óvás kellékeit a váltótörvény 99. §-a szabja meg; e szakasz 3. pontja irja elő a tulajdonképpeni óvási cselekmény lefolyását. E pont szerint az óvásnak tartalmaznia kell: a) az óvatolt személyhez intézett felszólítást; b) ennek válaszát, esetleg annak megjegyzését, hogy az óvatolt személy nem válaszolt. Ha tehát az óvatolt személy feltalálható, az óvást felvevő közeg bemutatja neki fizetés végett a váltót, felszólítja őt a fizetésre, a bemutatás és felszólítás megtörténtét a felszólítás, valamint a nyert válasz szószerinti szövegével az óvásról kiadott tanúsítványban bizonyítja. Ha az óvatolt személy a váltóban kijelölt helyen fel nem található, vagy ha a váltón az elfogadó lakása feltüntetve nincs, ugy az óvás csak azt tartalmazza, hogy az elfogadó feltalálható nem volt, ami azonban a váltótörvény 102. §-ának 2. bekezdése szerint igazoltnak csak akkor tekintetik, ha az óvatoló személy eziránti tudakozódása a helybeli rendőri hivatalnál, illetőleg a községi elöljáróságnál siker nélkül maradt s e körülmény az óvásban kiemeltetik. Igen gyakran megtörténik, hogy az elfogadó a váltó lejártakor már nincs életben; kérdés, hogy ily esetben az óvás hol veendő fel és az óvási cselekménynek hogyan kell lefolynia, helyesebben szólva: mit kell az óvás felvételéről szóló tanúsítványnak tartalmaznia. A váltótörvény e kérdésre a válaszszal adós marad. A judicaturában ugy látszik az eset gyakori volta dacára ritkán került döntésre, ami arra mutat, hogy ilyen esetekben az óvás helyes vagy helytelen felvételét az alperesi ügyvédek kritika tárgyává nem tették. A kúriai határozatok ösmert gyűjteményei közül csak a Grécsák-iéle gyűjteményben találtam e kérdésben döntést, mely igy szól: «a váltó fizetés végett a V. T. 43. §-a esetében foglalt eset kivételével joghatályosan csak az elfogadónak mutatható be és ellene veendő fel az óvás is ; az a körülmény tehát, hogy az elfogadó időközben elhalt, nem szolgálhat alapul arra, hogy a váltóóvás a kibocsátó ellen vétessék fel, mert az ily esetben is az óvatoló személy az elhalt elfogadó lakásán, illetve ennek örökösei ellen köteles a váltót fizetés végett bemutatni, és fizetés hiánya mi tt megóvatolni.» (I. m. I. k. 324. 1.). Ezen határozat részben felületes, mert nem simul teljesen a váltótörvény 102. §-ához; részben pedig helytelen, mert ellentétben áll a váltó természetével. De nem is meriti ki a határozat az eldöntendő kérdést, mivel csak azt határozza meg, hogy az óvást ily esetben hol kell felvenni, ellenben válasz nélkül marad benne a kérdés azon lényeges része, hogy az óvásnak mit kell ily esetben tartalmaznia. A váltó természetéből, a váltójog szigorú formalismusából alapelvként leszürődik az a tétel, hogy csak az, ami a váltólevélben benne van, ami annak tartalmából világosan kitűnik, kötelezheti a váltóbirtokost, kibocsájtót, vagy váltói kötelezettet váltójogi cselekményekre. A váltójog csak a váltó tartalmában meghatározott tényezőkkel operálhat; ami a váltóból ki nem tűnik, bizonytalan, vagy pláne hosszas törvényes eljárás utján állapítandó meg, a rövid praeclusiv határidőkkel dolgozó váltójogban számba nem vehető. Az elhunyt örökösei a váltó tartalmából meg nem állapithatók, sőt az esetek nagy többségében az óvási határidő nem is elegendő arra, hogy a váltóbirtokos vagy az óvatoló személy az örökösöket kikutassa. A váltójog szellemével ellenkezik tehát a Kúria azon álláspontja, hogy az óvás az elhunyt örökösei ellen is felvehető. Az óvás szorosan vett váltójogi cselekvény, amelynek egyedüli hivatása az, hogy a váltóbirtokos visszkereseti igényeit fenntartsa. Nem tévesztendő össze a visszkereseti jog ezen fenntartása az igény érvényesítésével, ami tényleg csak az elhunyt örökösei ellen intézendő keresettel történhetik; azonban az óvást magát kétségtelenül az elhunyt elfogadó ellen kell és egyedül ellene lehetséges felvenni. Ha a váltón az intézvény az elhalt elfogadó üzlethelyiségét vagy lakását nem tartalmazza, akkor a kérdés eldöntése egyszerű, mivel szélóvás vehető fel a 102. §. második bekezdésében előirt tudakozódás megejtése után azon alapon, hogy az elfogadónak sem üzlethelyisége, sem lakása feltalálható nem volt. Ha azonban a váltóból az elhunyt elfogadó üzlethelyisége vagy lakása kitűnik, ugy az óvatoló személy a bemutatást a váltóban megjelölt helyen tartozik eszközölni. További kérdés az, vájjon elegendő-e, hogy az óvatoló személy az elhalt elfogadónak a váltóban kijelölt üzlethelyiségében vagy lakásán megjelenvén, azon értesítést nyeri, hogy az elfogadó meghalt, avagy köteles e ezen értesítés után a 1Ö2. §-ban meghatározott tudakozódást megejteni ? Nézetünk szerint különbséget kell tenni; ha az elhalt elfogadónak a váltóban megjelölt üzlethelyisége vagy lakása azonos azzal, ahol az elfogadó halála bekövetkezett, ugy az óvatoló a 102. §-ban előirt tudakozódást mellőzi, ha pedig az elfogadó halála másutt következett be, ugy a tudakozódást megejti és szélóvást vesz fel. Ezek után már csak az a kérdés oldandó meg, hogy mit kell az óvásnak tartalmaznia, ha az elfogadó meghalt. A válasz az előzményekből önkényt folyik. Az óvatoló személy tartozik az óvásban előadni, hogy megjelent az elfogadónak a váltóban megjelölt üzlethelyiségében vagy lakásán s ott azon értesítést nyerte, hogy az elfogadó elhalt; meg kell nevezni az óvásban azon személyt, aki az értesítést adta, valamint azon körülményt is, hogy az elfogadónak a bemutatás helye utolsó üzlethelyisége vagy lakása volt. X. A felek perbeli egyeztetése NAGY DEZSŐ dr.-nak a Magyar Jogászegylet-ben tartott előadásából. Ez az a kérdés, amely körül a laikus-, de sőt a jogászközönségben is téves fogalomzavar fejlődött ki, amely okvetlenül tisztázásra szorul. Közönséges felfogás szerint a perben álló felek közt való egyezség rendszerint ugy állíttatik oda, mint a legideálisabb, a leghelyesebb és leghasznosabb elintézési módja a felek közt vitássá vált, ,vagy tett jogvisszonynak. Ezt bizonyítja a közmondás is: jobb egy sovány egyezség, mint egy kövér per. Sajátságos fogalomzavar uralkodik arra nézve is, mintha az ügyvédek volnának a peregyezségek megakadályozói, holott a beavatottak előtt tapasztalati tény, hogy az ügyvédek az egyezségnek legszorgalmasabb munkálói és hogy nem csak a bíró elé vitt vitás jogvisszonyok tekintetében működnek közre az egyezség létrehozásában, hanem számos esetben elintézik^ a felek közt fenforgó ügyet, mielőtt az a biró elé vitetnék. Általános társadalmi, erkölcsi, de sőt állami és jogpolitikai szempontból sem kívánatos az egyezségnek erőltetése. Mióta Jkcring, a hires jogtanár: Kampf uras Recht cimü munkáját ezelőtt mintegy harminc évvel közzétette, meglehetősen tisztán áll előttünk az, hogy a kultúra magaslatán álló konsolidált jogrend a jogügyeknek nem annyira egyezségi, mint inkább birói elintézését teszi kívánatossá. Ez a modern kultúra követelménye, melynek első feltétele az, hogy mindenkinek megadassék az, ami az ő joga, és mindenki teljesítse azt, ami neki kötelezettség. Ez a jog- és kötelezettségérzetnek legbiztosabb fejlesztője, a modern jogállamnak fentartója. Az egyezségre mindenféleképpen való törekvés a jogérzék fejletlen voltában és az alacsony kulturfoku népek jellemző tulajdonságát képező indolenciájában leli kutforrását és valóságos veszedelme a jogrendnek. Az egyezségre minden áron való törekvés a XVIII. század régi francia bölcselőinek volt az eszméje, amelynek éithető alapja megvan az akkori szomorú törvénykezési visszonyokban, amikor a legnagyobb mértékű kuszáitság és bizonytalanság uralkodott az anyagi jog terén, a perrendtartás pedig a maga végtelen formaságaival csak arra szolgált, hogy tért nyújtson az u. n. perbeli chicane-okra és e módon a pernek évtizedekre, de sőt nem ritkán évszázadokra való elhúzására. Ismeretesek az efajta régi ősiségi magyar perek, amelyek apáról-fiura szálltak és amelyeket egyes ügyvédek örökségképpen hagytak gyermekeikre. Ezer ősiségi perekben