A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 8. szám - Széljegyzetek a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez. A pactum de contrahendo-ról és egyéb másról

AJOG teljesítési határidő és feltétel bekövetkezett, csak abban az esetben fogja megítélni, ha annak megítélését a perbeli többi adat, s ezek közt természetesen a felebbezési bíróság előtt felhozható és felhozott nóvumok, amelyek együttesen és cumulative alkotják a per tényállását, továbbá a fennálló alaki és anyagi jogszabályok ki nem zárják; ellenkező esetben a teljesítési határidő és feltétel bekövetkezése dacára a lejárt követelés is elutasítandó lesz. íme! ismét oda jutottam, a hova fejtegetésem kezdetén voltam, és ismét azt kell hangsúlyoznom, amit ott tettem, hogy t. i. az egymással küzdő két ellenfélfogás mindegyike túloz, helytelenül distingual, mereven az időelőtt'séget tekinti irányadóul a követelés elutasítására, vagy megítélésére, holott ennek egyéb követelményei is vannak; ebből kifolyólag a két ellenvélemény egyike sem vindicálhat magának a maga merevségében feltétltnséget. Állításom illustrálására birói joggyakorlatomból egy pár jogesetet fogok felhozni, amelyek a kérdést teljesen megvilágítják ; ezt helyénlevőnek tartom azért is, mert a bírónak, határozatának meghozatalakor, nemcsak az elméleti elvekkel, hanem az élet követelményeivel, a gyakorlati kivitellel is számolnia kell, és a kettőt akként kell összhangba hoznia, hogy ez az összhang a materialis igazságot eredményezze. (Folytatása következik.) Széljegyzetek a magyar általános polgári törvénykönyv tervezetéhez. A pactum de contrahendo-ról és egyéb másról. *) Irta FORBÁTH FRIGYES dr., aradi ügyvád. A T. kifejezetten nem codifikálja a pactum de contrahendo-t. A szerződések megkötése fejezetéljen erre vonatkozólag intézkedést nem találunk. Bár vallom s talán nem egymagamban, ho:y a tételt a codexben kell megtalálni, nem pedig annak indokolásában: előveszem azt (III. köt. 32 1.) . . . «A pontozatoktól különbözik az előszerződés, melylyel a felek egy másik - a tulajdonképen célba vett - szerződés megkötésére kötelezik magukat '. Az előszerződésről a T. általános szabályokat nem tartalmaz (egyes speciális rendelkezések az 1,368., 1,381.. 1,393 §-okban foglaltatnak), de hogy ily szerződést a T.-ben külön felemiitett eseteken kivül is lehet érvényesen kötni, a felől a 914. §. általános szóhangzása mellett kétség nem lehet. Feltételeztetik természetesen, hogy a megkötendő szerződés az előszerződésben kellő határozottsággal körül van irva s hogy ha a megkötendő szerződésre nézve a törvényben bizonyos alak van előírva, az előszerződés is ezen alakban köttetett legyen meg». így indokol az indokolás. Ezek szerint tehát nem a codexből, hanem annak indokolásából megtudom: hogy az előszerződés különbözik a pontozattól, hogy a T. erre vonatkozólag általános szabályokat nem tartalmaz, hogy az 1,368., 1,381., 1,393. §-okban speciális rendelkezések vannak (ezt már a codexből is megtudom), hogy a 914. i?-ból mit kiván levezetni az Indokolás s végül, hogy mily feltételek mellett képzeli az előszerződést érvényesen megkötöttnek, természetesen az Indokolás és nem a T. Lássuk a 914. fj-t. Az Indokolás szerint ennek «szóhangzásá»-ból következik, hogy a speciális eseteken kívül is helye van az előszerződésnek. 914. ^: «kötelem alapján a hitelező az adóstól szolgáltatást követelhet. A szolgáltatás valaminek adásában, tevésében vagy nem tevésében állhat.» Nos, ennek a szakasznak «szóhangzásából» azt a tételt hogy magánjogi codexünk az előszerződést (pactum de contrahendo) legális jogügyleti alakzatként ismerni fogja, hogy azt általánosságban mindenféle szerződésnél megengedhetőnek fogja találni, levezetni nem tudom. Mert előszerződést codificálni és szerződési szabadságot hirdetni: kettő. Minden tan- és kézikönyvből jól ismerjük ezt a 914. §-t, de meg a német polg. törvénykönyv 241. §-ából is: «Kraft des Schuldverháltnisses ist der Gláubiger berechtigt, von dem Schuldner eine Leistung zu fordern . . .» Egy-egy theoretikus tétel. A német polg. tvkv. szerint bárkinek tudnia nem kell, mert nem indult ki abból a praemissából, mint a mi Tervezetünk : hogy elvont, elméleti jogszabályokat nem vesz fel a törvénykönyvbe, mert ha a törvényt olvasó nem tudja, a codexből ugy sem tanulja meg; de ahhoz, hogy olvashassa: a tételt tudnia kell. Ez codificationalis elvnek nézetem szerint kiváló. Mert először: megvonja szigorúan a határvonalat tudomány és törvény között, másodszor: "nem ámít azzal, hogy törvényből * Előző közlemény a tavalyi 18. számban. absirakt jogi tételeket tanulni lehet, harmadszor : a törvényt fezzel amúgy is produktív eredmény híján nem bonyolítja: a törvény így kristályosabb, átlátszóbb lesz. Ha jól tudom, ezt a törvényszerkcsztési elvet a szerkesztő bizottság kimondotta; különben is éppen a kötelmi jog Indokolása (III. 29 1.) tartja szükségesnek megismételni: «. . . . nem adja a ... fogalommeghatározást. Egy ily meghatározás az elmélet szempontjából jelentőséggel alig birna s kifogástalanul alig volna szövegezhető. (Tényleg a T. 914. §-nak «adás, tevés, nem tevés»-e megfelel-e akár értelmi, akár codexeszthetikai szempontból ? >V. ö.: az igazán mindent felölelő magatartás kifejezéssel.) Mondom : a német törvénykönyvben helyt foglalhat ez a szakasz; de nem a mi T.-ben, mely eleve eliminálta a tudományos jelentőségű elméleti tételeket. Hogy azonban egy olyan szakaszból, melyet a fentiek szerint nem is lett volna szabad felvenni a T. be — akarjon az Indokolás e_;y nem codifikált tételt - codifikáltképpeft levezetni : szerény nézetem szerint nem fogadható el. Ezekből következik tehát: hogy a pactum de contrahendo a T.-ben általánosságban nincs codificálva. Speciálisan : a már emlitétt szakaszokban, azaz a kölcsön-, haszonkölcsön- és letétiigyleteknél. Es ha a törvényt olvasó csak a T.-et veszi kezébe — Indokolás nélkül — mit következtethet ebből joggal? hogy a többi a T.-ben codifikált szerződés (vétel, bérlet stb.) mellett pactum de contrahendo érvényesen nem constituálható. Ha azonban a T. illetve Indokolás állá- pontjára helyezkedem s elfogadom mindazt, mit az Indokolás a 914. §-ből levezetni akar, ismét felmerül a következő kérdés : ha ki van mondva általánosságban, hogy pactum de contrahendo érvényesen köthető, miért juttatja a T. a kölcsön-, a haszonkölcsön-letétügyleteket abba az exceptionális helyzetbe, hogy ezt illető fejezeteikben (1,368., 1,381., 1,393. §§.) még külön tételesiti? Amennyiben pedig a T. azt a szerkesztési elvet vallja, hogy amit általánosságban mond, azt a részleteknél meg kell ismételni: akkor is sántit a T., mert nem minden részletnél (vétel, bérlet stb. ?) teszi meg. (Azt a jogszabályt, melyet a T. a kölcsönadó érdekében az 1,367. §-ban statuál: at ezen §. alapjául szolgáló 1,1 89. >?-ban lehetne, sőt talán kellene elhelyezni — vonatkoztatva természetesen a szerződésekre általában.) így, ahogy a T. és Indokolás véli codifikálni e tételt : abban törvényszerkesztési tauto logiát látok. S ez soha sem engedhető meg, legkevésbbé akkor, ha a félreértés veszélyét is magában rejti. Annak a félre • értésnek, vájjon nem-e a már emiitett reális szerződéseknél egyedül ismeri a T. a pactum de contrahendo-t ? Talán okát tudom adni, hogy a T. miért ismétli meg magát az 1,368., 1,381. és 1,393. §-ban. Mert a tudomány és a gyakorlat is a pactum de contrahendo praktikus alkalmazását jóformán az úgynevezett reálsze r* ződésekre restringálja s gyakorlati jelentőségét azoknál látja. Ugy, hogy ezek a tudomány kezében is szinte kiváltak s mint a pactum de mutuo dando, pactum de commodando : sui generis pactum-képpen szerepeltek. Holott a pactum de contrahendo : a genus — a pactum de mutuo dando és társai : csak species. Ez talán a T. ilyetén álláspontjának az oka. Ezzel szemben azonban itt az élet, mely bizony főleg adás-vételi, bérleti, haszonbérleti, azaz: consensnalis előszerződéseket is ösmer és gyakorol. Igaz ugyan, hogy a T., miután általánosságban codiftkáltnak véli — ezekre is vonatkoztatja vagy legalább is akarja vonatkoztatni rendelkezéseit — mint már fentebb meg van irva ; csak az Indokolás utján— de éppen ezért felesleges, sőt helytelen annak a reális szerződéseim él való speciális kiemelése: a már emiitett tautológia. S bár anticipatio - mert későbbi széljegyzeteim során bővebben kifejtem, itt is már utalok arra a felfogásra, mely egy jövő évtizedeknek vagy talán századoknak készülő codex szerkesztésénél megfontolandó. A felfogás empiristikus alapú. A megfigyelő, a vizsgáló szem régen kell, hogy lássa és látja is, hogy a jogot nem tanult s azt nem is tudó a szerződések e megkülönböztetését, reális vagy consensualis : nem ismeri. Pedig a jogot javarészt ezek gyakorolják s egy jó vagy rossz institutio-nak, rendszernek szintén javarészt ezek élvezik előnyé t — és sinylik hátrányait is és nem — a jogot művelők. (Lévén ez utóbbiak talán mégis kisebb számmal ?) Mondom : Egy ilyen előtt minden szerződés a consensussal, a megegyezéssel jön létre; a reális szerződést is akkor tudja megkötöttnek, ha a felek megegyeztek. A consensualis szerződés célját is abban látja, hogy a res-t megkapja. Így tehát: semmivel sem consensualisabb szerződés a consensualis