A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 7. szám - A btk. 165. és 168. §-ához

26 A JOG Ha a végrehajtást szenvedő javára bekebelezett tulajdonjogra másnak a tulajdonjoga elö van jegyezve: a végrehajtató a végrehajtási zálogjog feltételes bekebelezését elrendelő végzés alapján, általában az előjegyzett tulajdonjog kitörlésére szükséges minden, tehát nemcsak a peres, hanem a perenkivüli és igy a telekkönyvi rendelet 99. S-ában előirt lépések megtételére is jogosult. (A m. kir. Kúria 1904 december 16. 4,309/lbOí. szám a.) A vételárra nézve a szerződés az adóslevél tekintete alá esik. Amennyiben tehát a tulajdonjog jogerős bekebelezése folytán a vételár esedékessé vált, annak, mint lejárt követelésnek biztositására a zálogjog előjegyzésének helye van. A gör. szertartású katholikus püspökség javára eszközölt jogerős tulajdonjogi bekebelezéssel szemben ugyanazon ingatlanokra a zálogjog előjegyzésénél az nem vizsgálható, hogy az adásvevési szerződés kormányhatósági jóváhagyást nyert-e. (A m. kir. Kúria 1904 december l(i. IO,:Só9 190' sz. a.) Az 1881 : LX. t.-c. 132. S-a értelmében a végrehajtató az által, hogy a végrehajtást szenvedőnek valamely ingatlan vagyonra vonatkozólag élők közötti jogügylet által szerzett jogát lefoglaltatta, csak arra nyert felhatalmazást, hogy a lefoglalt jogot a végrehajtást szenvedett helyett és annak javára érvényesíthesse, nem szerezte meg azonban a zálogjogot a jogügylet érvényesítése folvtán előállott dologi jogra. (A m. kir. Kúria 190 fc december 9. 1,128,1901. sz. a.) Kereskedelmi, csöd- és váitó-ügyekben. Az a körülmény, hogy az üzlet tulajdonosának kölcsön adott összeg után kamatként az üzleti nyereségnek egy hányada köttetett ki és a kölcsönadónak biztosítékul cégjegyzési jogosultság engedélyeztetett, még nem állapítja meg, hogy az illető betéti társasági tagként lépett be az üzletbe. Ezen jogi álláspont következménye az alábbi határozat. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék, mint kereskedelmi bíróság: (4,247 1904. sz.) Felperest keresetével elutasítja. A budapesti kir ítélőtábla (849/1904. v. sz.) Az elsőbiróság ítéletét helybenhagyja. Indokok: Felperes azt adta elő, hogy az alperes cégnek 1899-ik évben üzlete folytatásának céljaira 32,000 koronát adott kölcsön, ennek fejében a cég nyereségéből való 20°/0-os részesedést kötvén ki magának, s hogy ebből a kölcsönösszegből hozzászámítva az arra a D. a., 1902. március 31-éröl készített mérleg szerint eső 10,000 korona nyereség jutalékot, még a kereseti összeg kifizetetlen; majd pedig az alpereseknek ama védekezésével szemben, miszerint felperes nem ugyan a keresetben megjelölt, hanem annál csekélyebb összegnek, mint vagyonbetétnek megfizetése mellett az alperes cégbe a vesztességben is osztozó társul lépett be és hogy az alperes felszámolása még folyamatban lévén, a felperesre esendő vagyonilletmény összege ezidő szerint meg nem határozható, arra az álláspontra helyezkedett, hogy az alperes védekezésének való volta esetén is, — minthogy arról, hogy felperes a vesztességben is osztozkodjék, soha szó sem volt s minthogy e szerint a kölcsönösszegnek 10,108 kor. 10 fill.-t tevő hátraléka, valamint a D. a. mérlegben kimutatott nyereségösszeg nem csorbulhat, a kereseti összeg öt minden esetre megilleti, bármi legyen is a felszámolás eredménye. A peres felek közt vitás, ama kérdés eldöntésére, hogy az alperes rendelkezésére bocsátott összeg kölcsön vagy társtagi hozzájárulás volt-e, az elsőbiróság ítéletében kiemelt körülmények feltétlenül megbízható, az ellentbizonyitást kizáró alapot nem nyújtanak. Ugyanis abból, hogy felperes részére nem kamat, hanem az üzleti haszonban való részesedés köttetett ki és hogy cégvezetői jogosultsága bejegyeztetett, feltétlenül nem következik, hogy a kérdéses összeg nem kölcsön kéretett, mert a kölcsön ellenértéke haszonrész alakjában is kiköthető és mert nincs kizárva, hogy az üzletmenetben jelentékeny kölcsön adása által érdekelt hitelező, mint cégvezetői jogosultsággal bíró, az üzletmenetet ellenőrizni kívánja; az pedig, hogy felperes a D. a. mérleghez hozzájárult, amellett szól ugyan, hogy a kérdéses összeg nem kölcsön volt, mert ebből nem csak az tűnik ki, hogy részére tőkeszámla nyittatott, de az is, hogy a hitelezők közzé felvéve nincs; mindazonáltal ez az adat sem zárja ki az ellenkezőnek, vagyis ama döntő körülménynek bizonyítását, hogy a felek célzata mégis más volt s hogy nem társasági, hanem kölcsönszerződés létesítésére irányult. A kiemelt tényekkel szemben azonban a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az alperes társascégnek kölcsönt nyújtott s a felperes ez irányban tanú- és eskübizonyitékot ajánlott is, de a bizonyítékok egyike sem alkalmazható. A tényállás ama részletei, melyek alapján megáliapitható, hogy az egvik fél által a másik félnek rendelkezésére bocsátott összeg kölcsönként, vagy egyéb címen adatott-e, tanú és eskü által bizonyíthatók ugyan, azonban felperes nem a tényállásnak ilyen részleteire kívánta a tanút kihallgattatni, a föesküt sem a tényállásnak ilyen adataira kínálta s a periratokban sem adta elő, hog'\ külcsönadásra vonatkozólag az alperes céggel állítólag kötött megállapodás mely időpontban és kivel köttetett, hanem e tanút a 2 alatti kérdőpontra csupán arra kívánta kihallgattatni s főesküt is arra kínált. — igaz-e, hogy az alperesnek 1899-ben 32,000 korona kölcsönt adott; már pedig a ténybeli előadás ilyen határozatlansága és hiányossága mellett a kérdőpontok és az esküszöveg bíróilag sem egészíthetők ki s a felperes ténybeli előadásainak eme hiányossága folytán sem a tanubizonyitást elrendelni nem lehet. Ami pedig felperesnek azt az álláspontját illeti, hogy a vesztességben való részesedéséről soha szó sem lévén, a kereseti összzeg neki akkor is megítélendő, ha való, hogy leiperes, mint csendestárs, e minőségéből folyó társlagi hozzájárulása címén adta az alperesnek 1899-ben rendelkezésére bocsátott összeget: ez az álláspont téves. Ugyanis felperesnek a válasziratban fogtalt s a per folyamán ismételt előadása szerint az alperes céggel való állitólagos megállapodás az volt, hogy az alperesnek átadott összeg fejében utóbbi neki, az évi üzleti nyereség 20%-at fizeti, de a vesztességről szó nem volt, már pedig, ha ez igy történt, ha a lelek megállapodása felperesnek a vesztességben való osztozkodását kifejezetten ki nem zárta s csupán a nyereségben való részesülés arányát szabta meg, akkor annál az általános szabálynál fogva, miszerint olyan esetben, ha társulásra szerződők között csupán a haszonban, vagy csupán a vesztességben való részesülés állapittatik meg, a részesülés arányára vonatkozó rendelkezés — minthogy a társasági cél közösségéből a társasági cél elérésére irányuló érdekeltségnek egyenlősége természetszerűleg folyik — ugy a közös vállalkozás hasznára, mint vesztességére vonatkozónak tekintendő : a felperes által előadott tartalmú megállapodásból az folyik, hogy felperes nem csak a nyereségben, hanem a vesztességben is 20-° 0-os arányban részes. Minthogy ezek szerint felperesnek bizonyítania, hogy az alperes cégnek rendelkezésére bocsátott összeget kölcsönként nyújtotta, nem sikerült, minthogy továbbá abban az esetben, ha a kérdéses összeget nem kölcsönként, hanem mint csendes társ, ebbeli minőségénél fogva, hozzájárulás címén adta, a nyereségben 20%-os arányú részesedésére vonatkozó, de a vesztességben való osztozását kifejezetten ki nem záró megállapodás alapján: ugy ez esetben felperes nemcsak az alperes cég nyereségében, hanem annak vesztességében is 20%-os arányban osztakozónak tekintendő, azt pedig, hogy a vesztességben való osztozkodása kifejezetten kizáratott volna, felperes maga sem állította ; és minthogy felperesnek, mint a vesztességben is részes társnak vagyonilletménye az alperes cég már folyamatban levő felszámolásnak befejezése előtt meg nem állapitható s igy az sem határozható meg, hogy az alperes irányában egyáltalában van-e, vagy milyen összeg eréjéig fennálló követelése: a; elsőbiróság ítéletét a per főtárgyára nézve ezekből az okokból helybenhagyni kellett. A m. kir. Kúria: (1904. nov. 30-án 1,142/1904. sz.) Mindkét alsóbiróság ítélete feloldatik és az alsófoku bíróság a követelés összegszerűségére vonatkozó bizonyítékok kivételére utasittatik. Az újított perben az újító alperesnek áll kötelességében az alapperben megállapított azt a tényállítást megdönteni, hogy a kereseti váltót ő alá nem irta. A fehértemplomi kir. törvényszék mint váltóbiróság (1904. évi február hó 1-én 1,039 1904 p. szám alatt) Adelmayer dr. ügyvéd által képviselt L. í. felperesnek, P. I., P. R. és P. T. ellen 360 kor. váltó tőke és jár. iránt indított és Popovics Miklós dr. ügyvéd által képviselt P. T. alperes által beadott perujitási keresettel megújított váltóperében hozta a következő ítéletet: A kir. törvényszék a perujitó alperes perujitási keresetének alakilag helyt ad ; érdemben azonban ezen alperest perujitási keresetével elutasítja : az 1902. évi 15,179. p. sz. sommás végzést vele szemben hatályában fentartja és perujitó alperest arra kötelezi, hogy az 1902. évi június hó 17-én Versecen 360 koronáról kiállított váltó alapján mint annak forgatója 360 korona tőkét, ennek 1902. évi szept. 17-től járó 6°/0 kamatát, 8 K. 16 flll. óvási «/so/o váltódijat és 28 k. 40 fill. sommás végzési dijat P. I. és P. R. alperesekkel egyetemlegesen, 54 korona ezennel megállapított perköltséget pedig csupán perujitó alperes felperesnek 3 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett megfizesse Indokok : Az állandó bírói gyakorlat szerint a váltóügyekben hozott sommás végzések ítéletek joghatályával bírván, mindezek a határozmányok, amelyek alá a perújításra vonatkozóan az ítéletek esnek, a sommás végzésekre is alkalmazandók. Ennek előre bocsátása után tekintve, hogy a peruj,tó alperes perujitási keresetét a váltó elj. 43. §-ában meghatározott törvényes határidőn belül benyújtotta és tekintve, hogy abban az 1881. évi LIX. t.-c. 49. §-ának 3. pontjában a perújítás feltételeként körülirt oly uj bizonyítékokat hozott fel, amelyek a per előbbi szakában sem érvényesíttettek, a perújításnak alakilag helyt kellett adni. Ami az újított per érdemét illeti, perujitó alperes azt vitatta, hogy ő a perelt váltót alá nem irta, annak aláírásával senkit meg nem bizott s igy őt a kereseti váltó alapján kötelezettség nem terhelheti. A megejtett eljárás során felperes tagadta az alperesi állításokat, és a perujitó alperes névaláírása valódiságának a megállapítása végett kérte az alperes próbairásának a kivételét és az írásszakértői szemle elrendelését. Egyben arra vonatkozóan, hegy perujitó alperes a kérdéses váltót sem alá nem irta, sem nevének arra leendő rávezetésével senkit meg nem bizott, alperest