A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 7. szám - Észrevételek házassági törvényünk 123. §-ához

A J 53 nek és bizonyítékoknak, hanem uj jogoknak felhozását is megengedi. . . A szükséges korlátolás azonban abban rejlik, hogy csak védelemként és ellentámadásként lehet uj jogokat felhozni, ellenben nem keresetként, vagy visszonkeresetként, amely korlátolás (Így a szakasz szavaiból, mint a 143. (törvény 148.) 6'áből is kitűnik.» (Folytatása következik.) Észrevételek házassági törvényünk 123. S-ához. Irta BALOG ELEMÉR dr. A házassági jognak nt-m csupán magánjogunk többi részeivel van számos érintkező pontja, hanem a többi jogágakkal is, igy különösen a büntetőjoggal, nemzetközi joggal, a közigazgatási joggal,canonjoggal, stbvel; a canonjoggal gyakran kikerülhetetlen összeütközései vannak, mert mindketten ugyanazon téren mozognak, bár vezérlő szempontjuk más A civilis házassági jog egyetemesebb jellegű, minthogy nem szorítkozik egy-egy egyház, illetve felekezet jogára, hanem ezek fölé emelkedik, valamennyit szem előtt tartja s a házasságot egyöntetűen szabályozza. Az osztrák polgári törvénykönyv szerint is civilis érvénye csak a polgári házasságnak van, de a házasulok felekezeti jogállása szerint ennek különböző módjai vannak. Intra parenthesim nem az összeadó közeg dönti el, hogy a házasság polgári-e vagy egyházi, hanem az, hogy mily törvény szerint köttetik, illetőleg birálta'.ik el a házasság. Polgári házasság minden házasság, mely az állami törvények szerint köttetik és biráltatik el, még ha kizárólag pap is az összeadó közeg, mint volt a 'Jozse/-íé\n pátens szerint. A pap ilyenkor, mint állami tisztviselő szerepel. Nálunk kötelező polgári házasság van, ami azt jelenti, hogy kizárólag polgári tisztviselő lehet csak összeadó közeg, ellentétben az EgyesültAllamokkai, hol a felek szabad választására van bizva, hogy paphoz, avagy polgári tisztviselőhöz menjenek-e, ez az úgynevezett facultativ polgári házasság, mig ott, hol a pap illetékes első sorban az összeadásra, a polgári tisztviselő csak annyiban, amennyiben a pap n egtagadja, akkor a szükségbeli polgári házasság esete forog fenn s ez az eset áil Ausztriában. Megegyezik azonban mindhárom eset, hogy mind az összeadásra, mind az elbírálásra kizárólag az állami törvények irányadók. Természetesen csak a civilis érvényesség szempontjából, egyházi érvényesség szempontjából az egyházi törvények a döntők. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy házassági jogunk nemzetközi jogi szempontokat is érint, ezeket különösen házassági törvényünk VII. fejezete tárgyalja, de erre, valamint egyéb különböző jogágakhoz való visszonyára e dolgozat szük keretén belül nem terjeszkedhetem ki. E különféle érintkező pontok okozzák főként azt, hogy a házassági jog ismerete oly nehéz. A jog minden ágában legnagyobb jártassággal kell birnia annak, ki a házassági jogot tudni akarja. A házassági jogot magát isoláltan tudni nem lehet. Ami a házassági jogi kérdések tudományos feldolgozását illeti, erre különösen áll az, amit általában el lehet mondani, hogy egy nagy tudományú munka, hol a kérdés kérdésre halmozódik, hol a legfinomabb árnyalati különbségek is figyelembe jönnek, nem lehet poétikus stylusban irva, tudományos kérdést költői képekbe burkolni nem lehet, mert akkor hiányzik a tartalom : e kettőt, i. a tudós és stylusban művész egymást kizárja. A tudományos kérdés mindenre inkább alkalmas, mint rhetorikai beszédre. Különben igy vagyunk nem csupán a jogtudomány terén, hanem minden egyéb téren is, a tudományos beszéd sohasem árad a szóvirágoktól, éppen a nemes egyszerűség teszi élvezhetővé és élvezetessé. Az egyházpolitikai törvények nem rontották le, illetve nem semmissitették meg a canonjogot, csak elvették civilis kötelező erejét, egyes intézkedései mély nyomot hagytak házassági törvényünkben is, igy főleg az akadályokra vonatkozó intézkedései. A szentszéki bíráskodásban kifejlődött praxis, az ott leszűrt és kijegecesedett szabályok kell, hogy joggyakorlatunknak örök forrásai legyenek. Azért jól teszik a felek, ha feltéve hogy akadály nem forog fenn, a szentszéknél kezdik meg a házassági pert, mert ezzel irányítást adnak a civilis biróuak is és megkönnyítik munkáját. A polgári tisztviselőnek nemcsak joga, hanem kötelessége is figyelmeztetni a feleket, hogy vallási kötelességüknek még nem tettek eleget, tehát még a törvényhozó sem akarta megdönteni az egyházjogot, még tovább megy, mint a naturális obligatiónál. Az, hogy a naturális obligatio sem actióval, sem exceptióval ki nem kényszeríthető, nem szünteti meg azt, hogy obligatio legyen, mit bizonyít az, hogy ha mindjárt tévedésből is fizettem, mert civilis kötelező obligationak hittem a fizetést, nem követelhetem vissza, mint indebitit, sőt az adott fizetés nem is ajándék, aminek fontos jogi kihatásai vannak, igy, hogy egyebet ne említsek, a köteles rész csőd esetében. Tehát a naturális obligatiót is elismeri a jog, csakhogy kevésbbé hatályos védelemben részesiti. (L. egyébiránt Grosschmid éleselméjü fejtegetéseit a naturális obligátio kérdéséről : Fejezetek kötelmi jogunk köréből, I — III. kötet.) A házasságiognál egy lépéssel tovább megyünk, itt nemcsak elismerés fordul elő, hanem még az illetékes közeg figyelmeztetni is köteles a feleket, hogy fennáll még az egyházi kötelesség. Hogy kérdésem kifejthessem, utalnom kell a tridenti decretumra. Tudjuk, hogy a tridenti zsinat megköveteli a házasság érvényéhez, hogy 2 tanú jelenlétében a proprius parochus előtt történjék, azonban nem okvetlen szükséges a parochus activ közreműködése, elegendő a passiv közreműködés is ; igy érvényes a házasság, ha a felek a papot megrohanják és magukat házasoknak nyilvánítják ki. A proprius parochus nem csupán a plébános, hanem a megyés püspök is, lévén az egyházmegyéje universalis parochusa, sőt a pápa is, mint universalis episcopus, egyszersmind universalis parochus is, tehát ő is érvényesen összeadhatja a feleket. Itt közbevetőleg megjegyzem, hogy a magyar házassági törvény szerint is lehetséges a megrohanásos házasságkötés ; de erről, valamint ennek óriási hordercjéről egy következő alkalommal fogok e lap hasábjain nyájas olvasóimnak beszámolni. Házassági törvényünk 123. ^. szem előtt nem tartotta a házasságkötés e ritkább, bár kétségkívül hatályos módjait. A törvényhozó szeme előtt a felek védelme lebegett, kik nem eléggé elővigyázók és a papok esetleges intelmeinek követői. Különösebben áll ez a szegényebb népre, akik a vallásos szellemtől inkább át vannak hatva, akik a papban atyjukat látják, kik előtt a pap szava szent, ki szavainak különösen egyházi dolgokban vakon engedelmeskednek, nehogy bármi okból is civiliter érvénytelen házasságot kössenek azzal, hogy csak egyházi házasságot kötöttek, mint azt más országok példája mutatja, hol ily paragrafus nélkül hozták be a házasságot, aminő például Olaszország. A felek védelme a papokkal szemben, ez volt a kiinduló pont, azonban ezt csak részben valósította meg a házassági törvény, mert a feleket büntetni nem lehet. Igy a papnak könnyen módjában áll kijátszani a törvény szabványait, pedig az emiitett törvényhely a törvény tiszteletben tartása mellett küzd. Nem büntethető a cselekmény, ha az egyházi összeadás az egyik félnek közel halállal fenyegető betegségében történt. Ugyanis felmenti a papot, ha a törvény ellenére a polgári kötés előtt adja össze a feleket, illetőleg argumentum a maiore ad minus a polgári kötés megtörténtének igazolása előtt, feltéve, hogy egyik fél közel halállal fenyegető betegségében történt, de ezt nem a pap állapítja meg tetszése szerint, miként a házassági törvény 3ö. §-a szerint az anyakönyvvezető állapítja meg, hogy közel halállal fenyegető betegség esete fennforog-e vagy sem, — mikor is kihirdetés és ez alóli felmentés nélkül is egybeadhatja-e a feleket, mig itt bírói felülbirálatnak van helye ; nem elég a jóhiszemet állítani, hanem a körülményekben kell a jóhiszem fennforgásának gyökeredznie. Természetesen dolosusan az anyakönyvezető sem járhat el, mert a házassági törvény 36. §-a utolsó bekezdése szerint a körülmények figyelembe vételével kell az anyakönyvvezetőnek a diagnosist megállapítani. Azt azonban, hogy nem járt el kellőkép, bizonyítani igen nehéz, csak nagyon is kirivó esetben lehet az anyakönyvvezető dolosusságát igazolni, mig a lelkésznél ellendiagnosist tehet a biró. Hogy mennyire a felek védelme lebegett a biró előtt, bizonyítja a házassági törvény 123. II. bekezdése, mely szerint csak mint kihágást bünteti a lelkész eljárását, habár az előző polgári kötés megtörtént, de a felek nem igazolták és ő mégis összeadta őket, mig előző polgári kötés hiányában cselekvénye vétséget képez. Legyen szabad itt szerény véleményemnek kifejezést adni, hogy e subiectiv elemet ki kellene küszöbölni e § ból, mely nagyon is német és összhangba hozni a mi obiectiv szellemű büntetőjogunkkal ; jelesül, hogy csak a jogsérelem elkövetőjét büntessük. Nem, miként a németek, kik subiectiv irányukból kifolyólag már a jogveszélyeztetést is büntetik (természetesen itt a német és magyar büntetőjogot állítom szembe és nem a két házasságiogot), — csak ugy, mint nem büntetjük tolvajként, ki saját dolgát idegennek hívén, ellopja. Téves ide belekeverni az állam souverainitását és abból, mint alapprincipiumból kiindulva jogosnak találni a büntetést (ht. 123. §. 2-ik bek.). Az állam souverenitását igenis érvényre kell emelnünk, de ott, hol az állam és az egyház érdekei összeütköznek; de minden ok nélkül nem szabad az államnak az egyház érdekeit szem elől téveszteni és rombolólag nyúlni ott is belé az egyházi visszonyokba, cél és ok nélkül, hol az állam érdeke nem kívánja. Tisztelettel kell viseltetni a cultur-