A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 7. szám - Észrevételek házassági törvényünk 123. §-ához

A JOG államnak az egyház iránt, hisz az egyháznak elvitázhatlan érdemei vannakaz állam körül, különösen áll ez nálunk. A liberalismust nem szabad valójából kiforgatni és annak cégére alatt odáig fejleszteni a dolgot, hogy mérséklés helyett kivonjuk a talajt • eljescn az egyházak alól és az egyik végletből a másikba jussunk. Epp ily helytelennek tartom a házassági törvény 25. §-át, mely csak tiltó akadályként minősiti azon eseteket, midőn az egyház szabályai bár bontó akadálynak minősitik a házasságkötést egyházi rend vagy fogadalom okából. Korántsem állitom, hogy könnyű a tiltó akadály fennforgása esetén a házasságkötés, hogy könnyen kijátszható e tiltó akadály, de nem az ellen van kifogásom, hanem ebben a katholiküs egyházi jog sérelmeit látom. Mikor arra fontos ok fenn nem forgott, ez akadályt bontóból tiltóvá degradálták ; a kicsinyes dolgok elhanyagolásából lesznek azután a mind nagyobbak okozta bajok. A coelibátust — tudjuk különben is, maga a társadalom követelte és hozta be. De ez tárgyamon kivül esik, amiéri is itt bővebben nem tárgyalom, hanem felveszem ismét előbbi fejtegetéseim fonalát. A házassági törvény intentiója az, hogy a polgári kötést, mint egyedüli civilis érvényűt meg ne előzze az egyházi kötés, nehogy esetleg az utóbbit polgári kötés ezután ne kövesse és igy egyházilag bár érvényes házassághoz a civiliter érvényes házasság jogkövetkezményei ne fűződjenek hozzá. Már pedig e cél nincs megsértve a házassági törvény 123. §-ának második bekezdésében foglalt esetekben ; így alap nélküli a büntetés, de ez még a kisebbik baj, t. i. büntetni ott, hol jogsérelem nem forog fenn. Nagyobb baj, hogy a lelkésznek a törvény szabad kezet nyújt a törvényhozó intencióját kijátszani. Ha már büntetéssel akarta a törvényhozó intentiója érvényesülését biztosítani, méh nek helyessége kérdéses, — de ezt itt hagyjuk és csak de lege lata vegyük a dolgot, akkor gondoskodnia kellett volna, hogy e bűncselekmény el ne követtethessék, anélkül, hogy a bűnös felek büntetéseiket el ne vennék; jelesül a canonjog e rendkívüli házasságkötési módját büntetés terhe mellett kellett volna tiltani. Esetleg a büntető határozatok közzé egy iH felvenni, mely büntetés terhe mellett megtiltaná a feleknek az egyházi szertartás szerint házasságot kötni, mielőtt a polgári tisztviselő előtt házasságot kötöttek volna. Ez nem volna az egyházjog elleni sérelem, hisz a lelkészekre kimondja a közreműködési tilalmat a 123. §.; az állam ezzel csak elejét akarná venni, hogy az egyházi kötést civilis kötés ne kövesse. Igaz másrészt, hogy az emiitett esettől eltekintve, a 123. íj-ban foglalt büntetése a lelkésznek elegendő biztosíték, hogy a felek az egyház szine előtt a polgári tisztviselő előtt kötött hárasság előtt házasságot nem köthetnek; de ezért igazságos, ha a lelkész büntetést kap, ugy a felek sem kerüljék el, mint akik szintén részesek, illetőleg ők tulajdonképpen a delictum okozói. A felek büntetése kizárt a megrohanásos házasság esetén is, mert civilis érvényű házasság nem jön létre ; mint nem polgári tisztviselő előtt kötött házasság matrimonium non existens, mely a törvény erejénél fogva semmi vonatkozásban nem tekintetik házasságnak. (30. §. 2-ik bekezdés.) Azonban ha a felek elmennek a polgári tisztviselő elé és ott a 39. §-nak megfelelően házasságot kötnek, akkor, feltéve a felteendőket, érvényes házasságuk lesz és mindamellett semmi büntetésben nem részesülnek, hogy előbb egyházilag kötöttek házasságot. Házassági törvényünk a felekre vonatkozólag nem emliti külön, hogy előbb a polgári tisztviselő előtt kell kötniök a házasságot; biztosítva vélte ezt a 123. §; által. A felek büntetésének előfeltételeit és nagyságát tartalmazó 124. §'. alkalmazása legalább is matrimonium nullumot előfeltételez. E §. bünteti a feleket akkor is, ha a büntető törvény nem büntetné. A házassági törvény 124. §-a szerint, aki a házassági törvényben megszabott akadály vagy érvénytelenségi ok ellenére tudva köt házasságot, amennyiben cselekménye súlyosabban büntetendő cselekményt nem képez (v. ö. büntető törvény 251. §.) vétséget követ el és három hónapig terjedhető fogház és 1,000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A szövegezés kissé megtévesztő, jelesül ugy látszik, mintha a feleknek tudniok kellene, hogy a tiltó vagy bontó akadály képezte tényállás tiltó vagy bontó akadály. Ez csak látszat, ha a felek magát a tényállás fennforgását ismerték, már büntetésben részesülnek. Ugyanis a törvény nem tudása nem mentésit, büntető törvénykönyvünk 81. ?j-a ide is kihat, mert házassági törvényünk büntető határozatai egy darab büntetőjog ; e büntető határozatok házassági jogunkban tulajdonképp a büntetőjog egy fejezetét képezik és igy az összhangnak is meg kell lenni az alapelvek tekintetében. Mig a házasság érvényére az obiektiv tényállás a döntő; addig a büntetésre már csak a subiektiv tudomás a döntő; a büntetés független a házasság érvényétől, de viszont a tudatot előfeltételezi. Már csak azért sem lehet ! itt a törvény nem tudását elfogadni mentő okul, mert e őrizhetetlen és bizonytalan, hogy tényleg nem ismerte-e a az akadályt, qua akadályt; akkor nvndenki hivatkoznék erre. Különben kizárt, ha valaki az akadály tényálladekat, vagy mondjuk tartalmát ismeri, ne tudná, hogy ez házassági akadály ; ha máshol nem, az anyakönyvi hivatalban megtudja, mikor a szükséges adatokat felveszik. A házassági törvényünk 124. §-a tartalmazta «tudva» kettős vonatkozású, vonatkozik egyrészt a házasság kötése, másrészt a tiltó vagy bontó akapály avagy érvénytelenségi ok tényálladékának, vagy ha ugy tetszik, tartalmának ismeretére. Például nem büntethetem azon házasfelet, ki nem tudott arról, hogy a holttá nyilvánított a vélelmezett elhalálozási napot túlélte, bár tényleg túlélte és esetleg a másik fél tudta is ; ez mindenesetre a házassági törvény 124. ?j-a alapján büntetésben részesül. A feleket, miután büntetésben nem részesülnek, a lelkész könnyen felvilágosithatja a tridenti házasságkötés fentebb kifejezett módjáról ; jelesül hogy őt rohanják meg, mondjuk a szószékről lejövet és két tanú jelenlétében jelentsék ki magukat házasoknak, akkor is létre jön egyházilag érvényesen a házasságkötés. A lelkészt ilyenkor büntetni nem lehet, mert a házassági törvény 123. §-a szerint az active közreműködő lelkész büntethető ; ő legfeljebb, mint felbujtó volna büntethető. De ez is meghiúsulna, eltekintve az alantabb mondandóktól, mert a felek ezt nem fogják felfedni, nincs érdekükben, hisz ők büntetésben nem részesülnek ; mert ők nem a házassági törvény megszabta akadály vagy érvénytelenségi ok ellenére kötöttek házasságot, mert ők civiliter egyáltalán nem kötöttek házasságot. A felek büntetése hathatósan közreműködnék arra, hogy a felek ez akadályról tudomást szerezzenek. Csak ugy volna kikerülhető az, hogy a római pápa, ki mint fenntebb kiemeltük, universalis parochus, esetleg active is közreműködve összeadhasson, kik azután Rómából hazajővén, vajmi ritkán kötnének civilis házasságot, különösen ha idősebbek és gyermekeik nincsenek. Arra a földmivelő parasztra, vagy egyéb vallási rajongóra az a zarándokút oly hatással van, hogy előtte minden szent, ami Rómában történik és amit ott hall, legnagyobb bűnnek vélné ez ellen cselekedni; csakis a felek e büntetése egészítené ki méltóan a házassági törvény 123. §-át és tenné teljessé a törvényhozó céljának elérését, tenné lehetetlenné a papok részéről a törvény esetleges kijátszását. Mert az ember önző természete kizárja, hogy saját büntetése árán másokat megváltson, és igy vehetnők elejét az esetleges diplomáciai bonyodalmaknak a római kúriával, amelyek a római pápa összeadása folytán felmerülhetnek. Igaz ugyan, hogy ez még nem fordult elő és igy kevésbbé actualis és jelentős e dolgokat firtatni, de ami ritka, még nem lehetetlen és mint Nevutan mondja a «Principia» előszavában, hogy a nagy tüneményeket ugyanoly okokból kell magyarázni, mint a kis tüneményeket ; mint már fentebb is emiitettem a kicsinyesnek látszó dolgok elhanyagolásából származnak a nagyobbakéi és ezek folytán előállnak a mindnagyobb bajok. Az azonban már megtörtént, hogy a lelkész a tridenti házasságkötés rendkívüli módja által igyekezett a törvényhozó mtentióját kijátszani. Egyik jogi szaklapunk ('Büntetőjog tára 33. köt. 18. szám.) közölt egy ily esetet, amely az általam kifejtetteket teljes mértékben igazolja. Az eset ugyanis Novotyon történt: a pap a feleket felbujtatta, hogy őt a templomban az oltár előtt levő sorompónál állítsák meg és két tanú jelenlétében jelentsék ki, hogy házasságra lépnek. Csakhogy ez esetben a lelkész active is közreműködött, mert őket a szentelt vizzel való meghintés által megáldotta, igy hiába való volt a védekezése, hogy ő merőben passiv szerepet játszott. De tegyük fel, hogy a lelkész tényleg passiv szerepet játszott és kiderül felbujtási cselekménye is, akkor a h. t. 123. §-a szerint sem volna büntethető, mert e törvényszakasz közreműködést tételez fel; a törvényhozó intentiója, ha a törvény szövege nem engedi meg, nem elégséges a kiterjesztésre. Csak abban az esetben volna büntethető, mint felbujtó, ha a felek is büntetés alá kerülnének, mert mint járulékos cselekmény büntetlen marad, ha a tettes, mint fő funkcionárius büntetlen; ez az obiektiv iskola álláspontja és véleményünk szerint büntetőjogunkat, különösen büntetőtörvénykönyvünket obiektiv szellem hatja át. Magára az esetre vonatkozólag még csak annyit akarok megjegyezni, hogy tévesnek és alaptalannak tartom a Kúria álláspontját, jelesül, hogy a polgári kötés előtti passiva assistentia megállapítja mára ht. 1 23. íj. 1. bekezdésének tárgyi tényálladékát, igy büntetendő cselekményt képez. A ht. 123. §-a határozottan az activ közreműködést kívánja, jelesül «aki egyházi összeadásnál eljárs ; e kitétel activ közreműködést tételez fel, de külön-