A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 7. szám - A m. kir. Kúriának 32. számu polgári döntvénye a sommás eljárásban. [2. r.]

52 A JOG a perjogi alaptételből, hvgy a felebbezési tárgyalás csak folytatása az elsőbiróság előtt lefolyt tárgyalásnak, továbbá abból az alaptételből, hogy a peres eljárás nem az elsőbirósági Ítélettel, hanem a felebbezési birósági ítélettel ér véget, a helyes perjogi következmény csak az lehet, hogy: a felebbezési bíróság ítélete absorbealja az elsőbirósági ítéletet, vagyis az elsőbirósági ítélet nem tekinthető perdöntő ítéletnek, az nem végitélet, az nem perbefejező birói enuntiatum, hanem közbenszóló surrogatum, mely csak az áthidalást teszi lehetővé a felebbezési bírósághoz. Ezt bizonyára az ellenfelfogás sem fogadja el. És itt ismét visszatér a kurialis felfogás a kúriai döntvény helyes perjogi elvi álláspontjára, mely nem a perbebocsátkozáskor, hanem a perbefejezésekor létező állapotot veszi irányadóul ; és ezzel teljes összhangban is vannak a sommás eljárási törvény 102., 108., 121., stb. szakaszaiban foglalt rendelkezések, amelyek szerint: az elsőbirósági ítélet a pert befejezi; az elsőbirósági ítélet a vitás kérdést végleg eldönti; már pedig ott, ahol az eljárás be van fejezve és a vita végleg eldöntve —- érvel a kurialis felfogás — ott nem lehet folytatás; innen van, hogy a sommás eljárási törvény 152. §-a nem folytatásról, hanem uj tárgyalásról szól, ebből kifolyólag az elsőbirósági ítélet perbefejező ítélet, tehát a peres eljárás ezzel az ítélettel befejezést nyert, és nem a felebbezési birósági ítélettel fejeződik be. Ezen az alapon, mondja továbbá a kurialis felfogás, az ellenfelfogást apodiktice igazolni nem lehet, és annak feltétlensége mellett több érvet felhozni nem is lehet, mert a sommás eljárási törvény 152. í?-ára alapított azon érv, hogy a felebbezési bíróság előtt az elsőbirósági eljárásban fel nem hozott uj tények és bizonyítékok, sőt uj jogok is érvényesíthetők: az ellenfelfogásnak feltétlen érvényt nemcsak nem biztos't, de sőt éppen ellene fordítható hatalmas érv gyanánt; ugyanis : Az idézett 152. §. második bekezdésének azon rendelkezése, hogy a felek a felebbezési bíróság előtt oly tényállításokat és bizonyítékokat is felhozhatnak, valamint a 148. §. korlátai közt védelemképpen és támadásképpen oly uj jogokat is érvényesíthetnek, amelyeket az elsőbiróság előtt fel nem hoztak, vagy nem érvényesítettek, helyesen értelmezve a kurialis felfogás szerint sem többet, sem kevesebbet nem jelent, mint csupán csak annyit: hogy a felperes a kereset megállapítására, az alperes pedig annak lerontására (viszontkéreset esetén megfordítva) további tényeket és bizonyítékokat felhozhatnak, azonban uj jogokat nem, mert e tekintetben a 148. §. szabálya az irányadó. A felhozható uj tények és b zonyitékok, mondja a kurialis felfogás, nem az időelőttiségi kifogásra tekintettel lettek engedélyezve, — azok tehát alkalmasak lehetnek arra is, hogy a felebbezési eljárás folyamán esedékessé és követelhetővé vált felperesi követelés lerontását eredményezzék, és ezzel a nyomós ténykörülménynyel nem számol az ellenfelfogás, midőn a maga részére feltétlenséget követel; — de erről majd később szólok; itt csak a törvény szövegével foglalkozom, a miként azt a kurialis felfogás értelmezi: A keresetben a felperes tényként azt állítja (hisz máskép keresettel fel sem léphetne), hogy követelése akkor ftunc, a keresetindítás előtt) már lejárt; neki tehát a felebbezési eljárás során uj tényeket és bizonyítékokat csak arra lehet felhozni, hogy kereseti követelése akkor (tunc, a keresetindítás előtt) tényleg lejárt, de nem arra, hogy követelése nem akkor, hanem most (nunc, a felebbezési eljárás során) jár le. Ez a perjogi elv oly apodiktikus, hogy azt félreérteni, és félremagyarázni megkisérleni a perjogrendszer felforgatása nélkül nem lehet; hisz a felperes keresetében csak már lejárt követelést érvényesít; ő fizetésteljesítési követel; ő nem a jövőben lejárandó követelését perli, mert hisz tudja, hogy azt nem jogosított követelni: ergo perjogilag a kurialis felfogás szerint ki van zárva, hogy ő a felebbezési tárgyaláson kereseti tényalapjával ellenkező tényt, t. i. azt vitassa, hogy követelése nem akkor volt, hanem most esedékes. És ez a ratiója, mondja a kurialis felfogás, annak a gyakran félreértett kijelentésnek, amely a sommás eljárási törvény javaslatának részletes indokolásában (105. 106. 1.) olvasható : «A 152. §. (javasl. 147. §.) azt az elvet juttatja érvényre, hogy a felebbezési tárgyalás az elsőbiróság előtti tárgyalásnak folytatása, amelyen ehez képest épp ugy, mint az elsőbiróság előtti szóbeli tárgyaláson, annak befejezéséig nóvumokat mindig fel lehet hozni. A felebbezési tárgyalásnak ily felfogását és a nóvumok megengedését indokolja mindenekelőtt a peres eljárás eszményi végcélja, hogy t. i. a per lehetőleg a materialis igazságot juttassa diadalra ...» íme, hangsúlyozza a kúriai döntvényhez mereven ragaszkodó vélemény, - a felebbezési tárgyalás nem folytatása az elsőbiróság előtt lefolyt tárgyalásnak, hanem azt csak ilyenül lehet felfogni, - és pedig nem is az időelőttiség tényállapota szempontjából, hanem magasabb, eszményi célok elérése erdekében. De halljuk tovább az indokolást: «... De különösen szükség lesz a beneficium(ü) novorum-ra a szóbeli eljárásban azért, mert a tényállás kifejtése (!!) az elsőbiróság előtt nagyban függ a tárgyalást vezető bírótól, nevezetesen pedig attól, hogy a bíró az ügy minő jogi felfogásából (! 1) indul ki a tárgyalás vezetésénél. Kiváló mértékben nagy befolyása van a vezető bírónak a tényállás előadására és kifejtésére (! !) épp a sommás eljárásban, ha a felek ügyvédi képviseletben nem részesültek és egészen a biró vezetésére voltak utalva. De mindenképpen előfordulhat, hogy a fél csak az Ítéletből értesül arról, hogy minő tényeket és bizonyítékokat kellett volna neki még felhoznia (!!) hogy a bírót álláspontjának helyességéről meggyőzze (4!) . Ha a felebbezési eljárásban nem engedjük meg a nóvumok felhozását, a felet perújításra (! !) kényszeritjük, ami ugy a jogbiztonságra hátrányos, mint a bíróságok elfoglaltságát is szaporítja ...» «A tényállás előadásának és kiderítésének súlypontja ezentúl is (!!) az elsőbiróságnál fog maradni, mert hisz mindenki igyekezni fog, hogy már az elsőbiróságnál pernyertes (! !) legyen. Á rosszhiszemű fél ellen (!!) pedig, aki a nóvumokat szándékosan a felebbezési eljárásra halogatja (!!), a javaslat 163. §-ában (törvény 168. §.) a költségek viselésére vonatkozó szabálylyal (! !) intézkedik . .» íme, kiált fel a kúriai döntvény kijelentéséhez szigorúan ragaszkodó felfogás, a törvényjavaslat indokolásából egészen nyilvánvaló, hogy a felebbezési tárgyaláson a 152. §. alapján felhozható uj tények és bizonyítékok, szóval az összes nóvumok nem állanak szervi kapcsolatban az időelőttiség kérdésével, mint tényállapottal, amidőn t. i. nyilvánvaló, hogy a kereseti követelés a perbebocsátkozás és a perbefejezés közt lefolyt időtartam alatt önkényt — tractu temporis — lejárt, hanem a beneficium novorum intézményét a sommás eljárási törvény a peres eljárás eszményi végcéljára tekintettel honosítja meg és illeszti be a perrend szervi orgánumába, avégből, hogy a perújítás, és az azt megelőző és követő joghátrányok lehetőleg elkerültessenek és a minimumra redukáltassanak; ebből kifolyólag a nóvumokra akkor van szükség, amidőn az elsőbiróság előtt felderített tényállás nem teljes, nem kimerítő, nem a valóságot tükrözteti vissza, vagy időközben akként változott meg, hogy többé ítéleti básisul nem szolgálhat, amidőn tehát a felhozható nóvumok az ügy érdemi eldöntését lényegesen irányítják, vagyis: amidőn oly uj tényekről és bizonyítékokról van szó, amelyek a per megújítására szolgálnának alapul, ha a felebbezési eljárásban felhozhatók nem volnának; úgyde ily nóvum gyanánt az időelőttiség tényállapota annál kevésbbé minősíthető, mert ez sohasem eredményez perújítást, hanem uj pert, mintha a követelés előbb nem is lett volna peresítve. De elemezzük tovább a 152. §-t ugyancsak a kurialis felfogás szempontjából: Ez a szakasz ugyanis nemcsak uj tények és bizonyítékok felhozását, hanem a 148. §. korlátai közt uj jogok érvényesítését is megengedi, azonban a 148. §. a keresetváltoztatást tiltja, s erre nézve a 31. §. szabályait tartja fenn. Kérdés tehát, hogy : a követelésnek a felebbezési eljárás során történt lejárata oly uj tény-e, és oly uj jog-e, amelynek beállta folytán a felperes a felebbezési eljárásban eo ipso követelni jogosult kereseti követelésének birói megítélését ? Az ellenvéleménynek ily mereven felállított suppositumára határozottan nemmel felel a kúriai felfogás, mert: az időelőttiség puszta tényállapota egyáltalában nem bizonyíték, mint tény pedig csak alanyi kereseti jogot, jogosultságot, postulandi facultast ad, semmit mást; tehát nem oly uj tény és nem oly uj jog, mint a minőnek érvényesítését a 152. ij. megengedi. A felperesnek ténybeli jogosultsága — vitatja továbbá a kurialis felfogás — nem terjeszthető ki szabadossággá, hogy ő a felebbezési tárgyaláson azt is vitathassa, hogy: követelése nem járt le ugyan tunc, de lejárt nunc, mert ez által ő célzatosan elkerülné az elsőbiróságot és ügyét közvetlenül a felebbezési biróság elé vinné; visszont tárgyi jogigényét a felebbezési biróság előtt csak védelemképpen és ellentámadásképpen, tehát nem mint nyilt támadó, hanem mint megtámadott ellenfél érvényesítheti. Hogy pedig' ez igy van, kiált fel végül a kurialis felfogás, kétségtelen a sommás eljárási törvény 152. §-ának helyes értelmezéséből ; de egészen nyíltan ki is van fejezve a sommás eljárási törvény javaslatának indokolásában, amely igy folytatja a 152. §. részletes indokolását: «Egyébként a 147. §. (törvény 152. §.) nemcsak uj tények-