A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 6. szám - Szrájk-rendeletek

46 A JOG számos szaklapi cikkből eléggé ismeretesek és röviden abban foglalhatók össze, hogy az ügyvédségnek sem törvénykezési, sem közéleti súlya nincs, valamint hogy megélhetése, anyagi létalapja biztosítva nincs. Anyagiak és erkölcsiek tehát e bajok, melyeknek részletes tárgyalásába — bármily csábító is a gondolat — nem akarunk bocsátkozni, mert kitűzött célunktól messze elvezetne. Ha mindennek dacára az ügyvédség törvénykezési sulynélküliségével mégis foglalkozunk, teszszük ezt azért, mivel ez legnagyobb mértékben van káros hatással a jogszolgáltatásra és igy a közérdekre. Az ügyvédség a törvénykezésnek egyik, a többivel egyenrangú tényezője, a bíróságok mégis általában a szükséges rosznak tekintik és a törvényhozás ugy véli az ügyvédségnek, a törvénykezés ez egyenrangú tényezőjének működését a jogszolgáltatásra üdvössé tenni, ha azt minél jobban korlátozza. A polgári peres eljárásban a szóbeliség és közvetlenség még nem hozatván be az egész vonalon, az ügyvédség sulynélkülisége itt még nem oly szembeszökő, a dijak alacsony megállapításából látni azonban, hogy az érdemleges ügyvédi munkát nem sokra értékelik. Az ítéletek indokolása általában véve nem öleli fel az ügyvédek érveit és ellenérveit, nem terjed ki az ügyvédek jogi okoskodásaira, ezeket sem meg nem cáfolja, sem el nem fogadja, legfelebb kiterjeszkedik a felek képviselőinek ténybeli vitáira, gen sokszor azonban souverain kinyilatkoztatásokból áll az itélei indokolása. Nem egyszer egy papiira vetett hatalmi szónak tűnik fel az ítélet, mely azt a benyomást kelti, hogy a puszta véletlennek tulajdonitható, miszerint a biróság a keresetnek helyt vagy helyt nem adott. Még rosszabb a helyzet a bűnügyekben. A védelem csak akkor válik a vádlott javára, ha az érdemi. Érdemi védelmet azonban csak akkor nyújthat a védő a vádlottnak, haanyomozat első napjától kezdve állhat a vádlott mellé és támogathatja. Amidőn azonban a védő igazi szereplése csak a főtárgyaláson kezdődik, a védelem nem egyszer üres formalitássá válik és a szónoklásban merül ki. Az uj bűnvádi perrendtartás a védelemnek a nyomozás és a vizsgálat stádiumában bizonyos beavatkozási jogot enged ugyan, ez azonban a nyomozó közeg vagy a vizsgálóbíró diseretionarius hatalmától van függővé téve ugy, hogy ma is a védő a nyomozó közeg vagy a vizsgálóbíró kegyére van utalva. A vádtanácsi intézményt sem kezelik ugy, hogy az az egyéni védelemnek biztositéka legyen, hanem igen sokszor egy küszöb csak, amelyen a bünpernek át kell haladnia a nélkül, hogy sorsán ez a legcsekélyebbet változtatna. A bünper újra felvételének kérelmezése a legtöbb esetben a legridegebb visszautasításra talál. Amidőn pedig azt látjuk, hogy a kir. ügyész a vád tanúinak szavahihetőségéről mindenkor meg van győződve, a védelem tanúinak vallomásában pedig mindig ellenmondást és ingadozást lát és azért ezek megesketését mellőzni kéri, a biróság pedig mindenkor inkább az ügyész felé hajlik, — mindezeket látva meg kell győződnünk, hogy ilyen módszer és felfogás mellett objectiv büntető jogszolgáltatás nem létezik. Amikor pedig egy becsületes, nyilt és őszinte eljárás elleni ellenállást nap nap után tapasztalunk, eszünkbe jut Feuerbachnak, e nagy jogásznak felkiáltása : «micsoda jogállapot az, miféle állam az, amely gyávasággal és titkolódzással iparkodik a vádlottat legyűrni azért, mert eszközei nem elegendők, hogy őt egy nyilt és becsületes eljárásban legyőzze.» A büntető jogszolgáltatás mai rendszere mellett is azonban a jól iskolázott védők bizonyos esetekben mégis tudnak eredményt elérni. Mindaz, ami a nyomozat vagy a vizsgálat során a vádlott terhére elkövettetett, nagy részében helyrehozható a főtárgyaláson a keresztkérdezés művészetével. Itt azonban a védő a leggyakrabban a legnagyobb türelmetlenséggel és figyelmetlenséggel találkozik a bíróságok részéről. A védő részéről a tanú keresztkérdezését a tanú faggatásának tekintik, mintha bizony a büntető jogszolgáltatás a tanú vagy szakértő kényelmi szempontjain fordulna meg. A külföldön, különösen Angol- s Franciaországban a keresztkérdezésben külön specialisták fejlődtek ki, mert ott már régen annak belátásárajutottak, hogy a tanú vallomása nem azért bír szavahihetőséggel, mert a tanú nem hazudik, hanem azért, mert az iskolázott védők keresztkérdezésével szemben a tanú nehezen tud a hazugság mellett megmaradni. A védő keresztkérdczésével szemben tanúsított türelmetlenség és figyelmetlenség pedig abból a kényelmes praesumtióból származik, hogy a tanú helyesen észlelt, az észleltre sokszor hónapok múlva jól emlékezik vissza és az észleltet helyesen is vissza tudja adni. Könnyű belátni, hogy a helyes észleléshez és az észleltnek helyes visszaadásához nagyobb intelligentia kell, eltekintve az emlékezéstől, melynek nagyobb foka éppen nem gyakori, azt pedig senki sem fogja tagadni, hogy a társadalom minden osztályából való tanuknál csak a legritkább esetekben van meg ez a nagyobb intelligentia. A tanúnak kereszttűzbe vevéséből szűrődik le vallomásának arany tisztasága. Valamelyik előkelőbb tanúnak vagy szakértőnek, különösen a törvényszéki orvosnak a védőéhez képest szinte fejedelmi fogadtatása a főtárgyaláson érzékiti meg csak azután kézzelfoghatóan az ügyvédség törvénykezési sulynélküliségét s mig a védő néhány percnyi késedelem miatt szemrehányásoknak van kitéve, addig például a budapesti büntető törvényszéknél a védőnek az egész törvényszéki tanácscsal együtt órák hosszat kell várakoznia, mig a törvényszéki orvos megjelenésével az ügy tárgyalását lehetővé teszi. A m. kir. Kúria a sommás perekben és a bűnügyekben jelenleg csak a jogi kérdés felett ítélhet. Mi természetesebb, hogy az ügyvéd legnemesebb ambitiója az ország legfőbb bírósága előtt jogi tudásával a harcot megvívni. Az ügyvédség törvénykezési sulynélküliségénél fogva azonban az ügyvéd mélyebb és kimerítőbb jogi fejtegetése itt sem talál rokonszenvre, annál kevésbbé buzdításra, mivel a semmisségi panaszok elutasítása némelyik büntető tanácsnál nem is részesül szóbeli indokolásban. Az ügyvédség törvénykezési s általában jogszolgáltatási sulynélküliségének mintegy hivatalos dekretálását látjuk ama sajnálatos tényben, hogy legújabban hivatalos részről a községi jegyzők mint a nép jogi tanácsadói állíttattak oda, kiken a nép jogi élete megfordul. A községi jegyzők fizetésrendezéséről szóló törvény pedig a zugirászatot törvényesen elismeri. A nép jogi életét és a községi jegyzők tevékenységét mások is ismerik, nemcsak azon a hivatalos helyen, a honnan cz a kijelentés elhangzott, nagyon jól ismeri a nép jogi életét és a jegyzők tevékenységét e sorok irója is és tudja, hogy a jegyzők ügyvédi tevékenysége csak jogbizonytalanságot teremt és számtalan pernek a forrása. Ennek igazolására számtalan okiratilag bizonyítható példa volna felhozható, ha ez a «Széljegyzetek» keretét tul nem haladná. Igaz, szüksége van a népnek könnyen hozzáférhető jogi tanácsadóra, de ez nem lehet a jegyző, a köztisztviselő, mert ez nemcsak az ügyvédség érdekeit sérti, hanem sérti a jogállam érdekeit is. Nagy a panasz az ügyvédség tultömöttségéről, nem természetes dolog volna-e, hogy az ügyvédek közül azok, kik arra kedvet és hajlamot éreznek, letelepednének egy egy községbe, hogy a népnek könnyen hozzá férhető jogi tanácsadója legyen. Akkor volna a népnek szakképzett és felelős jogi tanácsadója, ami a jogbizonytalanság csökkentését eredményezné, az ügyvédeknek pedig a jogszolgáltatásnak egyik, tőlük jogtalanul elvont vidéke visszaadatnék. (Folytatása következik.) Belföld. . Sztrájk-rendeletek. A sztrájk nagyfontosságú kérdésében az igazság- és kereskedelemügyi miniszterek rendeleteket adtak ki. A rendelet, melyet a belügyminiszter október 22-én 55,154. sz. alatt intézett valamennyi törvényhatósághoz, egész terjedelmében igy szól: Az ipari tevékenységnek az egész ország és első sorban magának a munkásosztálynak helyrehozhatatlan kárával járó azon gyakori megzavarása, melyet az ujabbi időben mindjobban lábrakapott sztrájkmozgalmak idéztek elő s melyre a törvényhatóságok jelentékeny száma feliratilag hivja fel figyelmemet, fontos teendőket hárit a közhatóságok, a kormány és az egész társadalom vállaira. Elszomorodva kell a munkásnép minden igaz barátjának szemlélnie, hogy oly sok munkáskéz rakja le parancsoló szükség nélkül a kereső munka eszközeit és a lelkiismeretlen izgatás, mely munkásosztályunk széles rétegeit a végzetes lejtőre vitte, károsítja a magyar ipart, csorbát üt a nemzet közvagyonán és mindenek felett szenvedést, nélkülözést, nyomort mér a munkásra. Csak méltánylom tehát, hogy ha az ország törvényhatóságai e kérdés felé irányítják figyelmüket és mint az ország közhatóságait és a magyar társadalom közérzületének hivatott exponenseit, rokonszenvvel üdvözlöm őket azon törekvésükben, hogy e kóros jelenség orvoslásánál az ország kormányának segédkezet nyújtsanak. Ki kell azonban őszintén mondanom: téves uton járnánk, ha az orvoslást a tömeges munkabeszüntetés tilalmában vagy pláne megtorlásában keresnők. A szerződésileg elvállalt munkát mindenkinek teljesítenie kell, de mindenki szabadon határozhatja el, hogy bizonyos feltételek mellett munkát vállaljon-e és senki oly munka elvállalására nem kényszeríthető, melynek feltételeit kielégíthetőknek nem találja. A nagyipar visszonyai között ezen jog testet csak ugy ölthet a munkás számára, ha a munkaelvállalás megtagadását társainak mentül nagyobb számával egyetértőleg határozza el és a munka feltételeinek módosítására irányuló ilyen összebeszélés a mai gazdasági életnek jogos és törvényes eszköze, amelytől a munkást megfosztani annyi volna, mint őt védtelenné tenni a munkaadóval szemben.