A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 6. szám - A nyomozás

A JOG mozduljon-e a följelentett te l miatt, vagy a gyanúsított egyén ellen a bünper apparátusa. De a mi nyomozatunk több ennél, nemcsak tapogatódzik, nemcsak támpontokat keres, de vizsgál is a szó szoros értel­mében, amennyiben bizonyítékokat fixiroz, formális vallomáso­kat vesz ki és adott esetben a terhelt személye ellen is intéz­kedik, és akár vizsgálat akár főtárgyalás következzék utána, a nyomozatnak fixirozott, csoportosított anyaga 'nemcsak a terheltre és a tanukra, de még a később eljáró bíróra is rá­nehezedik sok esetben, larázhatatlan impressió alakjában. Pedig­len a bírónak, (az ítélő és vizsgálóbírónak egyaránt) — S7abad­nak kell lennie nemcsak fizikai, jogi és erkölcsi tekintetben, de mentnek kell lennie a psychicus és intellectuális nyomá­soktól is. Elméleti, elvi szempontból csak az lehetne helyes, hogy a nyomozást a szó szoros értelmében véve az általános tájékoz­tatásra szorítsuk, tehát körülbelül annyit engedjünk beléfoglalív, a mennyi informátiót a főmagánvádas ügyek főmagánvádlója vagy egyátalán a sértett magánegyén is megszerezhet közvetlenül, magánúton, mielőtt följelentést tenne valaki ellen. Ilyformán tényleg nem lenne más a nyomozás, mint hatósági közegek által való kérdezősködés a tanuknál, a tett színhelyének, esz­közeinek és esetleg az anyagi világban látható nyomainak megszemlélése, esetleg a szökni készülő, hajléktalan, vagy tetten kapott terheltnek a bíróság elé állítása. Ennyit sok esetben proprio motu megtesznek a lelkiösmeretes magán­egyének is, mielőtt beadnák följelentésüket, és az ilyen áta­lánosságban való, a vád támogatására irányuló adatgyűjtést akkor sem lehetne a vádlott jogos érdekére, vagy inkább az eljárás objectivitására nézve sérelmesnek tartani, ha ezt köz­vádas ügyekben a kir. ügyészség teljesítené, vagy hivatalos közegek által teljesíttetné. Ennek azonban az a gyakorlati hátránya volna, hogy sokszor nagyon is elmaradna a bizonyítékok megkötése és az így folytatott nyomozás első sorban a terheltet és érdektársait figyelmeztetné arra, hogy mindent, amit terhelőnek tartanak, idejében elfödhessenek a bekövetkező vizsgálat elől. így tehát a BP. szerinti nyomozást sem a gyakorlatban élő (és sokban maga a törvény által is támogatott) formájá­ban, sem abban a szűkebb értelemben, amelyben az a con­tradictórius eljárás szellemével, az ügyfélegyenlőség tanával összhangba hozható, nem tartom megfelelőnek. A mai nyomozás több, mint amennyit elvi szempontok­ból a vád- és rendőri hatóságoknak a bünperből átengedhe­tünk, az elméletileg correct nyomozás pediglen sokkal keve­sebb, mint a mennyit a bünperek sikere megkíván. Azt vélem, hogy mind az elvi, mind pedig a gyakorlati érdekeknek leginkább az felelne meg, ha a bünperek minden ténymegállapitó mozzanata legalább is bírói intézkedésből in­dulna ki. A nyomozást mindig, amikor lehet, ügyészi indítványra, sürgősség vagy főmagánvádas följelentés esetén ügyészi indít­vány megvárása nélkül (hivatalból) a biró rendelné el, e mellett természetesen megmaradván a rendőri (sőt rendes hatáskörük keretén belül az egyéb) közhatóságoknak is az a joguk, sür­gősség esetén kötelességük, hogy a bírósághoz tett bejelen­téssel egyidejűleg a kezük ügyébe eső bizonyítékokat megsze­rezzék és mindazon intézkedéseket megtegyék, amelyeknek nem azonnali foganatosítása az eljárás menetére vagy a köz­biztonságra nézve hátrányos lehet, addig is, a mig a bírói apparátus megmozdulhat és a nyomozás vezetését átveheti. A nyomozás elrendelésére és vezetésére törvényszékek székhelyén és a központi járásokban a vizsgálóbírót, azokon kivül a járásbíróságoknak a törvényszéki elnök által (1 évi időtartamra vagy egyszerűen ujabb intézkedésig) kirendelendő vizsgálóbiráit tartanám hivatottaknak; utóbbiakra nézve termé­szetesen ugy, hogy akadályoztatásuk esetén a járásbíróságnak bármely más birája helyettesíthetné őket. A székhelyen és annak járásában a vizsgálóbíróhoz, a vidéken a járásbíróság föntjelzett bírájához tennék meg a rendőri és egyéb hatóságok és közegek jelentésüket a sürgősen foganatosított intézkedé­sekről, és ezen bíráknál tenné meg az ügyészség vagy a ma­gánvádló a nyomozat iránti indítványát is. A nyomozatnak föladata átalánosságban ezentúl is főképpen a vádló tájékoztatása maradna, csak a veszélyeztetett bizonyí­tékoknak vizsgálati jellegű, birói hitelességű beszerzése volna a nyomozatot foganatosító biró absolut kötelessége. A nyomozat, ha gyorsan és könnyen kimeríthetné a bűnügy egész anyagát, — így legalább főbb mozzanataiban biró által vezetve, méltán pótolhatná a vizsgálatot, ha pedigkn a nyomozatot vezető biró azt látván, hogy az ügy terjedelménél fogva a nyomozat által csak nagyobb vonásaiban deríthető föl, akkor a főbb adatok beszerzése és a nagy átlag iránti tájékozódás után az iratokat, a vizsgálat indítványozása végett, a vádlóval sürgősen közölné. Arra vonatkozólag, hogy a vizs­gálatokat milyen esetben kire bízzuk, e helyütt csak azt a természetes következést említem meg, hogy azon esetben, ha ugyanaz a biró folytatná a vizsgálatot, aki a nyomozást foga­natosította, fölöslegessé válnék a nyomozati kihallgatásoknak ma dívó, merő formalitássá sülyedt megismétlése és kétség­telen, hogy az a biró, aki mint a nyomozás vezetője már egy­szer tájékozódott valamely ügyben, könnyebben és jobb átte­kintéssel fogja a szoros értelemben vett vizsgálatot is lefolytat­hatni, mint ahogy az ma történik, amikor az ügyek nagy része a befejezett nyomozás, vádirat, kifogások és a vádtanács előtt tartott tárgyalás után kerül csak a központi vagy járás­birósági vizsgálóbíróhoz, akinek ilyenkor gyakran egy már majdnem teljes, a vizsgálattól nem intensivitás tekintetében, hanem csak névleg különböző, de más ember által, más föl­fogással és más szempontokból irányított nyomozat anyagával kell megküzdenie. A más ember által befejezett kész nyomozat pedig a vizsgálóbíró munkáját rendesen nem könnyíti, csak zavarja, mert a vizsgálóbíró munkája nagyon is individuális természetű, vagy alanyi tevékenységet és — e nagyfokú subjectiv tevé­kenység mellett — rendkívül tárgyilagos fölfogást igényel; hogy pediglen valamely munka ennek a két nehezen teljesíthető kívánalomnak megfeleljen, ahhoz a munkát végzőnek nagy ha­táskörre és absolut zavartalanságra van szüksége, amiről, ha a nyomozatot más és esetleg kevésbbé objectiv emberek végez­ték, ha a kivizsgálandó anyagot a vizsgálóbírótól különböző, más szempontból, más alanyi fölfogással dolgozó kezek ren­dezték előzetesen, többé szó sem lehet. A kész nyomozat iratai mindig impressionálják a — birót, ez az impressio­nálás az önálló fejű bírónál nem eléggé erős, hogy ítéle­tet váltson ki belőle az ügy érdemére vonatkozóan, de a leg­több esetben elegendő arra, hogy a vizsgálat irányára, a ki­vizsgálandó anyag elhelyezésére és a helyzet képére nézve szinte önkéntelenül vezesse (és tehát sokszor meg is tévessze vagy zavarba hozza) a biró eszejárását. Különben ezek olyan alanyi subtilitások, melyeket kifej­teni, megmagyarázni alig lehet, de azt vélem, hogy mindazok az olvasóim, akik bünvizsgálatokkal foglalkozni szoktak, vekm együtt szintén érezték már a mások által eszközölt, kész nyo­mozatoknak ezt a sokszor nehezen leküzdhető deconcentráló hatását. A fönt elmondottakat a következő tételekben foglalnám össze : a nyomozat elrendelése és irányítása okvetlenül, foga­natosítása pedig lehetőleg bíróra volna bízandó, mert: ezáltal a nyomozat folyamatba tétele, amely perrendtartásunk szerint a bűnvádi eljárás megindulásával egyértelmű, birói határozaton alapulna; mert továbbá az így, biró által, a birói eljárás összes garantiaival fölvett bizonyítékoknak vizsgálati megismétlése fölös­legessé válnék és kisebb terjedelmű (amellett esetleg nagy fon­tosságú) ügyekben ez a biró által foganatosított nyomozat valóban pótolhatná a vizsgálatot és garantiák dolgában egyen­értékűvé válnék vele. A nyomozás vezetése a központban a központi, a vidé­ken a járásbirósági vizsgálóbíró föladatává volna teendő, mert csak ez a decentralisálás tenné lehetővé a nagy munkaszapo­rulat megfelelő elosztását és csak a helyszínéhez közel székelő bírótól várhatnók a megfelelően gyors intézkedést, továbbá mert előnyös sok esetben a vidéki birák hely- és népismerete. A vizsgálatot rendszerint ugyanarra a bíróra kellene bízni, aki a nyomozatot vezette, mert 1. ez a biró már meg­szerezte a vizsgálat vezetéséhez szükséges áttekintést az ügy anyagára nézve, 2. mert ezáltal elkerülnők azt, hogy a vizs­gálóbírót a nyomozás vezetőjének a nyomozat anyagában ér­vényesült, a vizsgálóbíróéval esetleg ellenkező szempontjai és fölfogása deconcentrálják, 3. mert a vizsgálatnak is épugy, mint a nyomozásnak csak javára szolgál, ha annak vezetője a helyszínéhez közel van, ha a helyet és a népet ismeri, ha a feleknek és tanuknak nem kell a központba hosszú és drága utat tenniök, ha a biró a kezeügyébe eső feleket és tanukat a szükséghez képest a vizsgálat során többször is maga elé idézheti, és főként, ha a kihallgatásokat nem kell megkeresés utján foganatosíttatnia. Mindezek miatt tehát rendszerint a nyomozó biró lenne az ügy vizsgalóbirája (és a vizsgálat elrendelője) is, de e sza­bálytól eltérésnek mégis lehetne helye. A mai rendszer tf-hát megfordulna, a vidéken rendesen a járásbíróság birája folytatná a bünvizsgálatot, csak kivételesen (pl. ha az ügy természete nagy apparátust, nagyon erős praxisu, régibb szakember mun­káját, esetleg a vidéken meg nem szerezhető szakértői véle-

Next

/
Thumbnails
Contents