A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 52. szám - Iparbiróságok. [2. r.]

A JOG és az, hogy elperes előadása szerint L. M.-nak megvolt tiltva, hogy árukat vásároljon, a peres felek közti viszony elbírálásánál csak akkor döntő, ha felperes ezekről a körülményekről tudott. Minthogy pedig alperes nem is állította, hogy Ungváron bejegyzett és működő fióktelepének vezetésével L. M.-en kívül más valaki volt megbízva, a K. T. 47. §-a értelmében pedig az, aki boltban vagy nyilt áru- vagy raktárban alkalmazva van, feljogosítottnak tekintetik az oly átvételek eszközlésére, amelyek az üzletben rendszerint történni szoktak. Minthogy eszerint L. M.-t az ő üzletbeli működésének tartama alatt feljogosítottnak kellett tekinteni arra, hogy az alperes címére Ungvárra érkező árukat átvegye: ebből következik, hogy alperes az ő cimére küldött és L. M. által átvett áruk vételáráért felelős, ha csak alperes nem tudott L. M. megbízotti minőségének korlátolt voltán')!. Erre vonatkozólag alperes előadta, hogy E. M. egy alkalommal felperes utazójával L. V.-vel közölte, hogy L. M. nem rendelhet alperes nevében árukat, és az árukat, a melyeket rendel, a saját számlájára rendeli. L. M. mint tanú kihallgattatván, alperes előadása szerint vallott, 1.. V. pedig mint tanú kihallgattatván, ezt tagadta. Y. L. és B. H. tanuk azt vallották, hogy jelenlétükben egy alkalommal L. M.-nak megmondta I.. V., hogy nem rendelhet alperes nevében és csak a maga nevében rendel és igy e két tanú vallomása folytán a S. E. T. 64. i?-a értelmében az alperes előadását bizonyítottnak kellett tartani. Azonban, minthogy felperesnek nem tagadott válas;.beli előadása szerint, L. V. az 1900. jul. 21-i és jul. 31. és 1901. febr. 9-i megrendeléseket vette fel és a tanúvallomásokból nem tűnik ki, hogy mikor történt a L,. és L. közti megbeszélés ennélfogva nem lehetett megállapítani, hogy L. és L. közti megbeszélés melyik rendelésre vonatkozott. De ez a körülmény nem is döntő, mert ha alperes nem értesült a L. és 1.. közti megállapodásról és az árukat, amint ez felperesnek alperes által nem tagadott előadásából kitűnik, alperes cégére cimezve és alperes cégére kiállított számlával küldte alperes ungvári fióktelepének, akkor alperes felperessel szemben az áruk vételáráért azon az alapon felelős, hogy az alperes megbízottjának tekintendő L. M. az alperes cimére érkező és alperes terhére számlázott arukat alperes nevében átvette. Minthogy e szerint az áruknak alperes cimére történt elküldése és számlázására és azoknak L. M. által történt átvétele állapítja meg alperes felelősségét, ennélfogva alperes felelőssége akkor is tenn forog, ha valamely rendelés alkalmával a L. és 1.. közti, fent emiitett megbeszélés megtörtént, kivéve azt az esetet, ha felperes tudott .a L. M. meg bízásának korlátolt voltáról. A C.,D. és H. a. csatolt postautalványszelvény és az I. a. csatolt postatakarékpénztári befizetési lap szerint L. a fizetések alkalmával a postautalványszelvényeken felül alperest és alul önmagát jelöli meg mint fizetőt, a postataka'ékpénztári befizetési lapon pedig csupán önmagát jelölte meg. DJ ez a körülmény nem olyan, amelyből alperes cég azt következtethette, hogy 1.. üzletvezetői hatásköre korlátolva van. Ennélfogva erre a körülményre az alperes által az clieniratban felperes cég mindkét tagjának a prts. 23"). §-a értelmében visszakinálhatlanul kinált és felperes által elfogadott főesküt kellett megítélni. Ha felperes a főesküt mind a két cégtag személyében leteszi, akkor bizonyítva van, hogy felperes nem tudott a főesküvel bizonyítandó körülményről, ha pedig a főeskü letételét csak egyik cégtag is elmulasztja, akkor bizonyítva van, hogy felperes cég tudott arról, hogy L. meghatalmazása korlátolva van. Ebben az esetben pedig felperes az áruk vételárát nem követelheti alperestől, mert ha felperes tudta azt, ami a főeskü elmulasztása által bizonyítva van, hogy t. i. L. nincs jogosítva megrendeléseket eszközölni, akkor felperest ugy kell tekinteni, mint aki az árukat alperes cimére, de L részére és felelősségére küldte és igy ebben az esetben felperes a vételárat alperestől nem követelheti. Ennélfogva a per mikénti eldöntését a főeskü letételétől vagy elmulasztásától kellett függővé tenni és a pervesztes felet a prts. 251. §-a értelmében a perköltség fizetésére kellett kötelezni. A budapesti kir. ítélőtábla (1904. évi június hó 27-én 569. P. sz. a.) következő ítéletet hozott: A kir. ítélőtábla az elsőbiróság Ítéletét helybenhagyja indokai alapján és azért, mert B. G. és B. II. tanuk vallomásaiból kitűnik ugyan, hogy felperes cég utazója, E. V. már 1900. év folyamán tudomást szerzett arról, hogy L. M. nincs jogosítva az alperes cég nevében és részére árukat rendelni, a B. alatti számla *tartozik> rovatának még ki nem egyenlített tételei közül pedig az 1901. évi február 9-iki E2I3 K áruk megrendelését felperes beismerése szerint fogadta el L. M., — mindamellett helyesen itélt az első bíróság, midőn a kereseti követelés 1.213 K. részének sorsát is a felperes cég tagjainak megítélt föeskütől tette függővé, mert a nem vitás tényállás szerint felperes nem L. M., hanem az alperes cégnek cimezve és az alperes cégére kiállított számlával az alperes ungvári fióktelepének küldte az árukat. E. M. tehát, kit alperes beismerten megbízott a fióktelep cimére érkező áruk átvételére, nyilván mint az alperes cég meghatalmazottja, alperes cég nevében vette át az árukat, ily körülmények közt pedig alperes az ő nevében történt átvétel alapján a E. V.-nál rendelt áruk vételáráért is felelős, hacsak nem bizonyítja, hogy a felperes cég tudott arról, hogy E. M. jogköre korlátozva van. A m. kir. Kúria (1905 nov. 7-én 1,325. V. sz. a.) következő itéietet hozott : A másodbiróság ítélete a benne felhozott és felhívott indokok alapján annál inkább helyben hagyatik, mert a kereskedelmi törvény 49. §-a értelmében mindazon ügyletek által, melyeket a kereskedelmi meghatalmazott főnöke nevében köt, tekintet nélkül arra, hogy az ügylet világosan a főnök nevében köttetett-e vagy a fennforgó körülményeknél fogva a szerződők akarata szerint a főnök nevében kötöttnek tekintendő, ha: nádik személyek irányában jogokat egyedül a főnök szerez. Minthogy pedig a jelen esetben, amint ezt mindkét alsó biróság helyesen megállapította — a kereseti áruk az alperes cég cimére küldettek el s a cég fióktelepéhez érkező áruk átvételére jogosult E. M. üzletvezető áltai vétettek át; közömbös B. G. és B. H. tanuk által igazolt az a kijelentés, amit a felperesi utazó és az alperes cégnek nevezett üzletvezetője az 1901. évi február 9-én megrendelt 1,213 koronás áruknak megrendelésekor a tekintetben tett, hogy t. i. az áruk csak L. M.-nek adatnak el s azokat csak ez rendeli meg és ehhez képest perdöntőnek csak az a kérdés tekintendő, hogy a felperes cég tagjai E. M. üzletvezető megrendelési jogának korlátozottságáról tudomássul birtak-e vagy nem ? Mindkét alsóbii óság tehát a jelen per kimenetelét az e kérdést felölelő föeskütől helyesen tette függővé. A panaszos két adósa ellen, akikről nem is állirja, hogy közkereseti vagy betéti társaságot alkotnának, és akiknek cége a ke.eskedelmi cégek jegyzékében nem is fordul elő, egy beadványban kérte a csőd elrendelését. Ez a halmozott kérelem pedig merőben ellenkezik a csődeljárás rendszerével, mely kizárja azt, hogy két vagy több személy ellen, akiknek mindegyike külön jogalany, a csőd együttesen kéressék és rendeltessék el. A házassági visszony, valamint az, hogy a panaszos követelése mind a ket panaszlott ellen irányul, e szempontból közjmbös, mert ezekből a körülményekből éppen nem következik, ho^y nem állanak fenn bejelentés alá eső olyan követelések, melyek nem mindakét panaszlottat közösen, hanem különkülön csak az egyiket vagy másikat terhelik s igy egy csőd eljárás keretébe nem illenek. A csódnyitasi kérvényt tehát már az elsöbiróságnak hivatalbil vissza kellett volna utasítani. A kassai kir. ítélőtábla (190&. szeptember 5. 3,537. szám 19Ó5. csőd) R. József s.-a-ujhelyi kereskedőnek, mint panaszosnak, S. Izrael (Izidor) és neje G. Ilona (Helén) s.-a.-újhelyi kereskedők, mint panasziottak ellen folytatott csődnyitási ügyét a s.-a.-ujhelyi kir törvényszéknek, mint csődbíróságnak 1905. évi július hó 2y. napján 10,737. szám alatt kelt végzése ellen közbetelt felfolyamodás folytán következő végzést hozott : A kir. ítélőtábla az első biróság végzését az azt megelőző s követő egész eljárással együtt hivatalból megsemmisíti, a csődnyitás iránt elotcjesztett kérelmet visszautasítja s a kir. törvényszéket utasítja, hogy e végzés jogerőre emelkedésével a csődnyitás iránti kérelem folytán felmerült öszses költség viselése kérdésében a feleknek és a kinevezett tömeggondnoknak szabályszerű megidéztetése s meghallgatása után potlóan határozzon. Indokok: A panaszlottaknak a csődnyitás iránti kérelem folytán kitűzött tárgyalásra történt megidéztetése törvényszerűnek nem tekinthető, mert a 10,310 1905. és a 10,650/905. számú kézbesítési vevények szerint a kézbesítő közeg az idéző végzéseknek a honn nem talált panasziottak lakásának ajtajára történt kifüggesztéséről az «udvarbeiieket» értesítette, a miből következik, hogy a honn nem talált panaszlottaknak háznépük nem volt, ilyen esetben pedig a csődtörvény 84. é:s 86. és a prts 265. és 268. ij-nak egybevetett rendelkezése szerint ügygondnok kirendelésének lett volna helye, ami meg nem történt. A kir Ítélőtábla azonban a hiány pótlásától, valamint S. Izrael (Izidor) panaszlottnak a felfolyamodásban felhozott és igazolt kiskorúságától ezúttal eltekiiitett, amennyiben a csődnyitási kérelmet halmazott volta miatt hivatalból visszautasitandónak és ez alapon az egész első bírósági eljárást megsemmisitendőnek találta. A panaszos ugyanis a két adósa ellen, akikről nem is állítja, hogy közkereseti vagy betéti társaságot alkotnának, és akiknek cége a kereskedelmi cégek jegyzékében nem is fordul elő, egy beadványban kérte a csőd elrendelését. Ez a halmozott kérelem pedig merőben ellenkezik a csődeljárás rendszerével, mely kizárja azt, hogy két vagy több személy ellen, a kiknes mindegyike külön jogalany, a csőd együttesen kéressék és rendeltessék el. A házassági visszony, valamint az, hogy a panaszos követelése mind a két panaszlott ellen irányul, e szempontból közömbös, mert ezekből a körülményekből éppen nem következik, hogy nem állanak fenn bejelentés alá eső olyan követelések, melyek nem mind a két panaszlottat közösen, hanem külön-külön csak az egyiket vagy másikat terhelik s igy egy csődeljárás keretébe nem illenek. A csődnyitási kérvényt tehát már az elsöbiróságnak hivatalból vissza kellett volna utasítani. A m. kir. Kúria (1905. október 20. 1,315. szám 1905.) következő végzést hozott .• A másodbiróság végzése megfelelő indokai alapján helyben hagyatik. Bűnügyekben. A B. P. 426 í-ának 4. pontja esetében, a 437. S első bekezdése szerint a kir. Kúria köteies határozatát a kir. ítélőtábla által valóknak elfogadott tényekre alapítani Nincs azonban korlát arra nézve, hogy a kir. Kúria a tényekből jogi felfogásának