A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 51. szám - A nemzetközi tengerjogi egyesület 1905. évi liverpooli kongresszusának tárgyalása. A hajótulajdonos felelősségének korlátozásáról. [2. r.]

370 A JOG tehát azok az általános kritériumok, a melyeket a Kúria az elidegenítési és terhelési tilalomhoz füz, amelyek annak hatályosság és a tkkvi tttás 63. § a értelmében respektálandó feltételei. A tervezet hasonló plasztikussággal ugyanezen a mesgyén halad, és midőn előrebocsátja azokat a jogszabályon alapuló tilalmakat, amelyek absolut hatálylyal birnak, a szerződési tilalmak tekintetében hangsúlyozza, hogy elidegenítési és terhelési tilalmat csak az oátruházó tulajdonos*, a tulajdonátruházása alkalmával, jogszerű (tehát erkölcsös) szükséglet kielégítésére statuálhat és beleviszi ebbe a tételbe azt a finom és a civilis jogunkban eddig ki ntm fejezett megkülönböztetést a semmisség és hatálytalanság között, midőn az indokolásban kifejti, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom dacára szerzett jog szabálytalan a jogosulttal szemben, de nem absolute semmis. A gyakorlati eredménye tehát ezeknek a declaratióknak az lenne, hogy csak a fentebbi módon feljegyzett terhelési és elidegenitési tilalom esetén tagadandó meg az ingatlanra nézve a további tulajdonjog vagy végrehajtási zálogjog bekebelezése ; minden más esetben, vagyis ha az elidegenitési és terhelési tilalom később lett az ingatlanra feljegyezve, mint az a jog, amelyre a korlátozás vonatkozik, ez a korlátozás nem akadályozza a további elidegen;tést, a végrehajtási jogok szerzését és az árverést. Ezt a dec!a aciót a gyakorlat nem követi, legalább is egyöntetű teljes respectálását a 74-ik számú döntvénynek —a kir. ítélőtáblák határozataiban nem találunk. A táblai gyakorlat intensiv, az ingatlanra vonatkozó és jogszerű érdeket védelmező feljegyzést respektál akkor is, ha a jog keletkezésénél későbben is történt és elutasítja a jogra vonatkozólag támasztott, további végrehajtási zálogjog be kebelezésére és egyéb terhelés vagy elidegenítésre irányuló kérvényeket. Szerény nézetem szerint a magyar királyi Kúria liberalismusa, amely a forgalmi szabadság radikalismusával igyekszik széttépni a töld bilincseit, másrészt azzal, hogy iktató hivatali bejegyzés perechez fűzi az elidegenitési és terhelési tilalom hatályosságát az egyénnel és a birtokkal szemben, nem liberális azzal a kisbirtokkal szemben, amely az 1881. évi LX. t.-cikk jelen kegyetlen impériuma alatt oltalomra szorul. Vizsgálat tárgyává teszi ugyan a 74. számú döntvény azon egyik fontos tételét, hogy az elidegenitési és terhelési tilalom, az ingatlanra vonatkozó dologi igény, vagy a Tervezet indokolásának szavaival élve: jogszerű szükséglet kielégítésére jegyeztetett-e fel. Gondosan vizsgálja, hogy nem takar-e a korlátozás harmadik személyek, hitelezők kijátszására irányuló rosszhiszeműséget; szinte szabad mérlegelés tárgyává teszi az érdek moralisságát és jogszerűségét, de azt a tempoialis kritériumot, hogy a jog creatiójával egyidejűleg jegyezhető íel csak hatályosan a korlátozás, ugy a törvényszékek mint a királyi ítélőtáblák igen sok esetben figyelmen kívül hagyják. Azon elvből indulva ki ugyanis, hogy az elidegenitési és terhelési tilalom nem szolgál civilis bűnök elpalástolására (amelyet a jelen gyakorlat is minden energiával kifürkészni törekszik), íel kell tételeznünk, hogy fontos emberi motívumok vezetnek az elidegenitési és terhelési tilalom statuálásához, — a tulajdonos könnyelműsége, a birtok tradicionális szeretete, annak subjectiv becse; mind olyan momentum, amelyet ha idegen érdekkörbe nem vág, a jog respectálni tartozik. Ezeket az érzelmi és anyagi motívumokat, a döntvény császármetszésével sutba dobni és teljes közömbösséggel a végrehajtási törvény esetleg 156. §-ának tárgyává tenni, — szerintem speciális magyar visszonyaink között nálunk, ahol a kis parcella te mérdek embernek egyetlen erőforrása, — nem szabad. Az ipari és kereskedelmi cultura teljességével felruházott külföld, a földet olyan gyors forgalmi cikké változtathatja minden civilis visszonyában, mint a pénzt; mert ott az éppen olyan helyettesíthető érték, mint az értékpapírok, mint a bankó, de a mi IY.-ik rendünk a tőiddel elveszti a posicióját, azzal a kis földdel, amelyhez hozzátapad egész múltja és amelytől várja a jelen és a jövendő kenyerét. Talán lírikus motívumok ezek, de a gyakorlat jogméltányossági rendelkezéseiben mindig benne rejlenek ezek az emberi motívumok, amiket ellenkező declarációk dacára sem lehet kiirtani. De reális szemmel nézve ennek a korlátozásnak hatályát és tárgyi terjedelmét, azt tapasztalhatjuk, hogy ez a konkrét személyre vonatkozó és annak érdekében kreált tilalom nem jelenti a földnek olyan lekötöttségét, amely a javaknak bizonyos speciális és a jogélet forgalmából végérvényesen kirekesztett csoportját idézné elő, mint a hitbizomány, hanem csak egy ex'stencia, legfeljebb egy emberélet számára tartja fenn az ingatlant. A liberális tendencia tehát éppen azt kivánja, hogy nemcsak privilégium, hanem szerződési magánakarat, minden embernek jóhiszemű és törvényes alakban kifejezett akarata, épithessen fel egy oltalmi helyzetet a tulajdon érdekében egy harmadik, vagy a maga számára. A nemzetközi tengerjogi egyesület 1905. évi liverpooli kongresszusának tárgyalása. X A hajbtulajdonos felelősségének korlátozásáról. Közli KRÁL MIKLÓS dr., bpesti kir. trszéki jegyző, y (Folytatás.)* De vájjon sérti-e a javaslat a külföldi hitelezőket? Válaszom : nem, mert a kereskedelem a változó visszonyokhoz alkalmazkodik ; az nem kapaszkodik görcsösen hagyományokhoz. Ha tehát e javaslatból törvény lesz, akkor a külföldi hajójavítók és élelmiszer kereskedők egynemüen éppen oly feltételek mellett szerződnek angol hajókkal, amint most saját nemzeti hajóikkal szerződnek. Ez az egész változás, semmi egyéb. Egyáltalán nem értem Carver urat, aki az elvet elfogadja és a VI. art. kidobja. Csak akkor volna aggodalomra ok, ha a javaslat elve nem volna tetszetős az érdekeltnek, akkor volna jogosult bármely kormány megtagadni, hogy a javaslatot parlamenti tárgyalás elé vigye. Lejeim Károly alelnök. Nem elméleti kérdést tárgyalunk itt, hanem a gyakorlati éle!, a forgalom kényszerít bennünket arra, hogy megváltoztassuk az eddigi helyzetet. Ha theoretikus kérdésekről tárgyalnánk, ugy készséggel elfogadnám Carver és Douglas urak fejtegetését, de az élet rájuk cáfol. Hiszen az angol hajótulajdonosok eminens érdeke nemcsak a hazájukbeli, hanem a kontinentális államok tengerjogi törvényében nyert védelem. Mert pl. Antwerpen évi forgalma 9 millió tonna, ebből 4V2 millió angol hajók rakománya, igy tehát per esetén az angol hajósok a jelzett arányban a belga törvénynek vannak alávetve. Ha az angol törvények nem részesítették volna kedvezésben a hajótulajdonosokat, ugy tengerészetük nem volna oly virágzó. Absolute képtelen vagyok felfedezni ellenzékeskedésük okát, mert hiszen a javaslat nem teher, hanem kedvezés a hajótulajdonos részére. Harrison Herbert: Én azok sorába tartozom, akiket Carver ur és Douglas ur vett oltalmába: árutulajdonos vagyok. E minőségben kijelenthetem, hogy a javaslat mint nemzetközi egyezmény — nagy előnyére válnék a kereskedő osztálynak. A mi érdekünket nem veszélyezteti a javaslat, mert áruink legnagyobb része biztosítva van; amily mértékben csökken a hajótulajdonos felelőssége, annál nagyobb részben szavatol nekünk a biztosító. Tehát tulajdonképpen a jelenlevő biztosítók képviselnek egyúttal bennünket kereskedőket is, mert hiszen az elmondottak szerint, a mi érdekeink sérelmet nem szenvednek. A javaslat technikai részéhez nem szólok. Mac Arthnr C. orsz. képviselő. Már az amsterdami kongreszszuson kifejtettem, hogy véleményem az, hogy a britt parlament a javaslatot a VI. art. miatt el nem fogadja. Ennek pedig az a magyarázata, hogy a javaslat elfogadásával eltűnne az angol jog gyakorlati alkalmazása, s a személyes felelősség, amely az angol hajózás hitelét oly erőssé tette, — mintegy megszűnnék s azzal együtt az angol kereskedelmi tengerészet is sirba száll. A kontinentális rendszer alapja a «fortune de mer» s természetes, hogy ha módjában lesz, ugy az angol hajós is erre szorítja a felelősséget. De nézzük: helyes-e ez a törvény, amely a «fortune de mer»-re alapítja rendszerét.? Amikor ez a fogalom megszületett, akkor a tengeri hajózásnak az a képe volt, hogy a mint a hajó a kikötőt elhagyta, a hajó és rakománya egyrészt a tengerre magára, de másrészt a kapitány kényekedvére volt bizva, a kit ellenőriznie a hajótulajdonosnak nem volt módjában. Ma a tengeri veszély csupán az egyedüli kockázat, a távíró, posta és az ügynökök a hajótulajdonosnak módját adják, hogy a kapitányt ellenőrizze s a hajó járását dirigálja. Ezért tehát manapság, ha alkalmazni akarjuk a mi tengeri kereskedelmünkben ezt a jogot, amely a részben elavult fogalomra építette fel rendszerét, ugy óvatosaknak kell lennünk. De hiszen most az előttünk fekvő javaslat nem az az eredeti javaslat, amelylyel némely kérdést nemzetközi egyezménnyel szabályozni akartunk. Az eredeti tervezet a VI. art. nem tartalmazta, vagyis a szerződésekre ki nem terjedt. Az első tervezetben 1899-ben a londoni kongresssus csupán a hely* Előző közlemény a 50-ik számban