A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 51. szám - Iparbiróságok. [1. r.]

366 A JOG «kevésbbé érdemes embert tol előtérbe». Ha pedig érdemes ember van előtérbe tolva, az szükséges, hisz a cikkíró maga azt mondja «ezt megköveteli a birói status kellő színvonalának fenntartása stb». A candidáló tanácsok pedig nem tolhatnak előtérbe mást mint «kebelbeli» embereket ; mert csak azokat ismerik ugy, hogy az előtolásért garantiát mernek vállalni. A miniszternek pedig — ha már a kiválóbb erőket gyorsabb előléptetésben akarja részesíteni — egyedüli alapja a candidatio lehet, mert ő — egész természetesen — az egyes egyéneket nem ismerheti. Én csak annyit mondok, hogy éppen az alsóbb hatóságok ajánlatának figyelembe nem vétele okozza a legtöbb sérelmet. Ez különben ki van fejtve a cjv^»-ban megjelent idézett cikkben. A candidáltak mellőzése s másnak kinevezése okoz a vezetőknél is a beosztás körül nagy fejtöréseket. Végre jön az afeletti öröm, hogy az igazságügyminiszter az ügyvédi karból fog bírákat kinevezni. Ezt az ideát — azt hiszem egyhangúlag — az egész birói kar, a jelen visszonyok között — elhibázottnak tartja. S mikor a cikkíró azt dicséri, nagyon haza beszél. Most mikor folyton az előléptetési visszonyok miatt van panasz, mikor a birói karban minden állásra szebbnél-szebb és kitűnőbb minősítésű pályázók vannak tultömött mennyiségben, éppen most hozni át bírákat az ügyvédi karból — annak szükségessége a közérdek szempontjából sincsen, de ha ez megtörténik, az egyenes elkeseredést szül a birói karban s annak más okát nem tudja találni, mint a népszerűség hajhászását, vagy pedig rejtett politikai okot. Nem azért mondom ezt, mintha azt állítanám, hogy a birói kar zárt testület. Nem, oda bárki beillik, aki arra qualificált és érdemes. De az érdemesitésnek éppen egyik előfeltételéül azt követelném meg, hogy az, ki b:rói magasabb állásba jut, élvezze át az alsóbb állások gyönyöreit is, vagyis ne lépjen egyszerre oda, ahova már jó hosszú és nehéz közszolgálatot eltöltött emberek is nagynehezen jutnak be. Most a birói kar felfrissítésére szükség nincsen, a pályázati hirdetések pedig sem a pályázók mennyisége sem azok minősége tekintetében meddők nem maradnak, sőt túlzsúfolva vannak. Szó, ami szó, de a mostani visszonyokban a helyzetnek nem javulását, de éppen rosszabbodását látom s azoknak az ügyvédeknek, kik a birói pályára át akarnak jönni, egész őszintén azt tanácsolom, hogy legalább is kir. ítélőtábla1 bíráknak jöjjenek csak, mert ha alább jönnek, félő, hogy visszavágynak az ügyvédséghez. A mostani igazságügyminiszternek az előléptetések körül követett eljárása, nemcsak méltánytalansága, de nyilt törvényellenessége (1890. évi XXV. t.-c. (5. §.) miatt is sok panaszra adott és ad okot. Iparbiróságok. Most, midőn az Ausztriától való gazdasági különválás már minden politikai párt programmjának lényeges alkatrésze és csak a foganatosítás időpontja képezi a vélemények eltérésének tárgyát: mathematikai bizonyossággal előrelátható, hogy nálunk is az ipar minden ágában óriási fellendülés küszöbén állunk — és mindenki feszült figyelemmel csak azt az időpontot lesi, midőn a jelenlegi áldatlan közjogi viták végüket érik, hogy önerejéből, vagy állami segélylyel többé-kevésbbé egészséges alapon nyugvó és védvámok által életképessé tett iparvállalatot itthon is létesítsen. Ennek pedig közvetlen következménye lesz, hogy az eddigi primitív munkásvisszonyaink és munkástörvényhozásunk is radikális átalakuláson menjenek keresztül és a külföldön már tényleg fönnálló visszonyokkal összhangba hozassanak. A munkás helyzete nálunk is hathatós törvényhozási védelmet, szakszerű oltalmat és ami a fő: gyors eljárást igényel. Ezt nyújtja külföldön az iparbiróságok intézménye, — egy hazánkban meg névleg is alig ismert, kitűnően bevált, a munkaadó és munkavevő közti ellentéteket a legsikeresebben megoldó alkotás. Mielőtt ezen, bizonyára nálunk is a szükségből folyólag mihamarább létesítendő intézmény ismertetésére áttérnénk, legyen szabad előzőleg egy kis történeti áttekintést nyújtani a nálunk és a többi országokban dívó munkásjogvisszonyokról. * * * Magyar hazánkban tágabb értelmű iparról a mult századig, vagyis a gőzgép behozataláig alig lehetett szó. Voltak ugyan addig is földesúri fennhatóság alatt álló egyes iparosok és kézművesek, akik a legprimitívebb házi és gazdasági ipar szükségleteket előállították : voltak a városokban is a céhrendszer kiváltságaiban részesülő mesteremberek, — de azoknak hatásköre még fölötte szűk volt: sem a társadalommal, sem a törvényhozással szemben nem voltak még bármily repraesentativ igényeik. Amint a földesúr jobbágyai felett, ugy a céhbeli mesterek is mester tagjaik, legényeik és tanoncaik felett patrimonialis bíráskodást gyakoroltak. A mesterek nagyobbrésze külföldi származású lévén, magával hozta az ottani bevált jogszokásokat; vitás ügyek magukban a céhekben nyertek elintézést és határozataik ritkán adtak okot és alkalmat a városi hatóság beavatkozására, — soha a törvényhozás intézkedésére. Legjobb akaratunk mellett sem vagyunk ennek folytán azon helyzetben, hogy a mult századot előző azon időből, — midőn a nagy német birodalomban a Hansa-szövetség a munkának és iparnak oly hathatós fejlesztője és megvédője és ezek egymásközti jogvisszonyaira is kiható szabályok alkotója volt: midőn a céhek szabadalmaik alapján oly hatalmas testületekké fejlődtek,hogy az urakodó fejedelmektől teljes önkormányzatukat biztosító kiváltságleveleket nyertek és mesterek, legények, valamint tanoncaik felett korlátlan hatalmat gyakoroltak — hazánkat illetőleg akár törvényes intézkedésekre, akár szokásjogra hivatkozhassunk. Az örökös véres háborúk és a velük járó pusztítás és jogbizonytalanság, az országgyűlések későbbi, rendszerint gravaminalis és meddő működése, az örökös közjogi viszályok, melyek a Karok és Rendek legjobb erejét akárcsak mint manapság — absorbeálták ; a közlekedési eszközöknek több mint primitív volta, — mindezek megakadályozták a mi iparunknak intensiv és extensiv fejlődését. Alig számba vehető jelenségei pedig, az adott visszonyoknál fogva, a törvényes intézkedést teljesen fölöslegessé tették. A földesúr fennhatósága, a céhek ősi kiváltságai és külföldről átplántált jogszokásai az akkori kor iparosait teljesen kielégítették; zárkózottságuk és separatismusuk mellett testületi szellemről náluk amúgy sem lehetett szó. Még a mai modern iparosaink sem érzik szükségét annak, hogy, akár csak művelődéstörténeti szempontból is, azon gyér adatokat egybegyüjtsék, melyek a magyar ipar fejlődését kitüntetik és létprocessusának képét nyújtják.*) Keresk. és iparkamaránknál is ez irányban tett lépéseink és nyomozásaink teljesen sikertelenek maradtak. Nem áll tehát módunkban más forrásból merítenünk, mint magából a Corpus Jurisból. De ez a forrás is oly sekély, hogy zavarban vagyunk azt a nyilvánosság elé hozni. Az ipar szervezetére és fejlesztésére, valamint az iparosok egymásközti, jogsegélyére vonatkozó törvényes intézkedések Corpis jurisunkban egyáltalában nem foglaltatnak, — ki is törődött volna akkor ezen, az alkotmány sáncain kivül álló, csak tűrt, de jogi személy gyanánt el nem ismert, csupán csak becsületes munkával kenyerét kereső osztálylyal ? Az államhatalom és törvényhozás érdeklődését csakis adózási szempontból kelthették ; fejős tehénnek elég jók voltak. így /. Ferdiuatidnak 1563-iki IV. Decretuma (Contributio . . . et quid molitores artifices, qui dicentur) következőleg szól: 3. §. «Item, ut molitores et etiam artifices, qui in stipendio dominorum non serviunt, ad exsolvendam dicam sunt obligati, et adstricti» Rudolfnak 1578. évi II. decretuma is (Contributionis appendices) bevezetésében csupán adózási szempontból tesz emli tést» . . . deartificibus, . . . molitoribus, carbonariis.*") III. Ferdinándnak 1647. VIII. decretuma (de reassumptione exercitii religionis), vallásgyakorlati szempontból is (akkor ez volt az állam főfeladata) rendeli: III. §. 2. «ne opifices, seu mechanici evangelici Tyrnaviae et alibi commorantes, ac in cehis constituti (első említés a céhekről.) . . . XCV.: mechanici decimam pendere debentes . . . A csecsemő azonban ennek dacára fejlődött; 1641-től egészen 1840-ig Corpus Juris-unk mélyen hallgat. Akkor azonban a gőz szárnyain egy nagy ugrással a kor színvonalára emelkedik. Az 1840 : XVI. t.-c. a kereskedők, a XVII. t.-c. a gyárosok jogvisszonyával foglalkoznak ; utóbbi t.-c. 7. §-a az iparos és segédei közt fennforgó jogvisszonyt a kereskedő és segéde közti jogvisszony módjára. (XVI. t.-c. 24—34. §§.) szabályozza. *) Egy csak pár nap előtt megjelent «a kereskedelmi és iparkamarán cimü dolgozat: Sugár Ignác dr. miskolci kamarai titkár tollából, is átsiklik e témán, — pedig néki könnyebb lett volna a hozzáférhető anyagból rgyet-mást közzé tenni, ami a magyar ipar jövendőbeli történetírójának anyagul szolgálhatott volna. **) t ölötte érdekes a 3. §; Iudaei tamen et anabaptistáé proprios domos habentes (qui in Hungária paucissimi sunt) quocitiusemigren..t.:. aí^ so'venuam dicam et alia onera subeunda in duplo cogantur. Ki törődött volna ily szomorú visszonyok közt a csecsemő korát élő magyar iparral vagy annak szervezésével ?