A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 48. szám - Balasetbiztositási törvény módosítása Franciaországban

346 A JOG A ki a törvény 1—3. §-aiban emiitett megállapodások által a cukorrépa vételénél vagy eladásánál a másik szerződő fél megkárosítása mellett, vonatkozzék az akár az árra, akár egyéb szerződési feltételekre, oly gazdasági előnyöket eszközöl ki, melyek a szabad verseny mellett kizárva volnának, vagy aki a tilos megállapodások létesítése, terjesztése vagy azok kényszer utján való teljesítése érdekében a tulajdonost, bérlőt, igazgatókat, gyárvezetőket, vagy egyéb gyári alkalmazottakat, ügynököket és répavásárlókat, vagy a cukorrépatermelőket a cukorrépa vételénél vagy szállításánál szabad akaratuk érvényesítésében megfélemlítés, vagy erőszak által gátolni igyekszik, amennyiben cselekménye a büntető törvény szerint súlyosabb elbírálás alá nem esik, kihágást követ el és a törvényszék által 8 naptól 3 hónapig terjedhető elzárással, vagy 2,000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Balasetbiztositási törvény módosítása Franciaországban. A folyó évi április 1-én kihirdetett francia törvény az 1898. évi április 9-iki balesetbiztosítási törvény egyes szakaszait módosítja. A módosítások lényege a következő : Tartós, teljes keresetképtelenség esetében a balesetjáradék kétharmada az évi bérnek; tartós, részleges keresetképtelenség esetében fele annak az összegnek, amelylyel a bér a csökkent keresetképesség folytán kisebb lett. Időleges keresetképtelenség esetében, amennyiben az négy napnál tovább tart, a járadék a bér felével s ha ez változékony, az előző havi bérkeresmény átlagának felével egyenlő és a hétnek mind a hét napjára, vagyis a munkanapok és a vasár- és ünnepnapokra való tekintet nélkül kifizettetik. A járadék az ötödik naptól folyósittatik, ha azonban a keresetképtelenség tiznél több napig tart, már a baleset utáni első naptól kezdve. Az ideiglenes járadékok kifizetése a bérfizetés helyén és idejében történik. Az állandó járadékok évnegyendehkint utólagos részletekben adatnak ki, de birói Ítélettel elrendelhető, hogy a járadék fele előzetesen fizettessék ki. A rokkantság mértekének megállapításáig a napibér fele fizettetik ki járadék gyanánt, de a bíróság ezt az összeget leszállíthatja abból acélból, hogy megakadályozza a megállapításnak a munkás részéről való halogatását. Az orvos és gyógyszertár választásának joga a sérült munkás tetszésére van bízva, de a munkaadó a költségeket csak oly összeg erejéig köteles viselni, amint azt a békebiró a kereskedelmi minister rendelete által megállapítandó tarifa szerint meghatározza. A mennyiben a sérült munkás magát kórházban ápoltatja, a munkaadó köteles az időleges járadékon felül a kórházi ápolási költségeket is viselni, de mindkét összeg együtt Párisban napi 4 frankot, egyéb községekben 3'50 frankot nem haladhat neg. A munkaadónak jogában áll oly módon ellen őrzést gyakorolni, hogy a sérült állapotának megvizsgálásával a békebirónak bejelentendő orvost nevezhet meg. Ez az orvos a beteg orvosának jelenlétében a sérült munkást megvizsgálhatja s amennyiben véleménye szerint a sérült a munka megkezdésére képes, orvosi bizottság kiküldését kérheti a békebírótól. A járadék megállapításától számított három év múlva ugy a munkaadó, mint a munkás kérheti a járadék újbóli megállapítását annak felemelése vagy leszállítása végett. Már a korábbi törvény ingyenes jogvédelmet biztosított a munkások résszére; minthogy azonban előfordult, hogy a munkásoknak maguk választotta képviselőik magas tiszteletdijakat követeltek, az uj törvény rendelkezései az erre vonatkozó megállapodásokat semmisnek és érvényteleneknek jelenti ki. A törvénymódosítás hatálya a jövőben kiterjed az 1899. évi június 30-iki törvényben felsorolt balesetekre is. Az uj rendelkezések a baleset napjától számítandó időleges járadékok és a kórházi ápolási költségek legmagasabb mértéke tekintetében a törvény kihirdetésétől számított harminc nap múlva lépnek hatályba. Baleseti kártalanítás Fokföldön. A munkások kártalanítását, kiket munkaközben baleset ért, eddig Fokföldön csak az 1882. évi hézagos törvény szabályozta. A sérült munkás a munkaadó ellen kártérítési igényét a felsőbíróság utján érvényesíthette. Ez az ut azonban hosszadalmas, költséges s nagyon bizonytalan volt és csak ritka esetben vétetett igénybe. Ennek a folyó évi június 8-án közzétett törvény véget akar vetni. E törvény főbb intézkedései a következők : oly munkás, kit munkaközben oly baleset ér, mely mindenkorra munkaképtelenné teszi, három évi munkabérre tarthat igényt. A kártalanítási összeg megállapításának alapjául az a napi munkabér szolgál, melyet a munkás a baleset napján élvezett. A kártalanítási összeg azonban 600 font sterlingnél (14.400 korona) nagyobb nem lehet. A csak részben, de tartósan munkaképtelen munkís oly összegre tarthat igényt, mely a régi és a baleset következtében csökkent keresményei között levő három évi különbözet összegének felel meg. Az egész kártérítési összeg azonban 300 font sterlinget (7,200 korona) meg nem haladhat. Időleges munkaképtelenség esetén a munkás napi bérének ő00,0-ig terjedő kártérítésre tarthat igényt, mely azonban heti két fontnál (48 K.) nagyobb nem lehet. Ha a munkás meghal, akkor azon hátramaradottak, kiket a sérült munkás egyenesen maga tartott el, három évi munkabér megfizetésére tarthatnak igényt, mely azonban 400 fontnál (9,600 K.) nagyobb nem lehet. Oly hátramaradottak, kiket csak részben tartott el az elhalálozott, csupán 200 fontra (4,800 K.) tarthatnak igényt. A kártérités az elsőfokú bíróságnál érvényesítendő. Irodalom. Megjelent: A hajótulajdonos magánjogi felelősségének korlátozása. Irta Král Miklós ár, Budapest, 1905. Különlenyomata ez azon figyelmet keltett cikksorozatnak, mely lapunkban nemrég látott napvilágot. Vegyesek. A főkapitányság újra cáfol, — de most már valamivel objektívebb hangon. Van ugyan az ujabb cáfolatban is még elég invektiva és bárdolatlanság, — de kilátszik legalább a némi tárgyilagosságra, irodalmibb hangra való törekvés, bizonyára felsőbb parancsra! És azért — amit az eddigi rendőri stylussal szemben megtagadtunk volna, — ujabb figyelemre méltatjuk a «Rendőri Lapok* f. é. november 19-iki számában : «a zárjeles kritika* cim alatt megjelent második főkapitányi szerecsenmosási kísérletet. Múltkori durvaságát a «rendőrtisztviselő)) (alias a főkapitányi sajtóiroda) azzal menti: «amilyen az adj Isten, olyan a fogadj Isten*. Ha a logika nem volna a sajtóirodának leggyengébb oldala, akkor be kellett volna látnia, hogy első sorban részünkről személyes kritika nem gyakoroltatott, — amint egyáltalában soha sem lépünk a személyeskedés terére; másodsorban, hogy egy hatóság köteles minden kritikát tűrni és ellenfegyverül csak a tárgyilagos, meggyőző cáfolatot használhatja. És így mivel sem volt igazolva azon példátlan durva — a rendőri kihallgatásokon és «tapéntatos» közbelépéseken kivül másutt alig hallható, az irodalomban éppen nem szokásos hang, amelyből most is múltkori cikkéből felmelegített néhány csemegét nyújt. E csemegék azonban nem bírnak a káposzta te-mészetével és ha már frissiben is élvezhetetlenek voltak, annál Ízléstelenebbekké váltak felmelegített állapotukban. És azért csak kuriosum gyanánt registráljuk, hogy — szerinte — «olvasóinknak szemesen kiválogatott szemelvényekkel kedveskedünk, azokat olyan zárjelbe húzott széljegyzetes kritikával látva el, melyeknek háttere kézzelfoghatólag csak epéskedés, fenekedés és gyűlölködés*. «Csupa közbeszólás, csupa belebeszélés, — egy részletekre osztott lehurrogási művelet, mely távol áll a komoly érveléstől és komoly kritikától*. Éveken át gyakorlunk e lapok hasábjain kritikát a rendőri működésről, — dicsértük a dicsérendőket, korholtuk a korholni valókat. A <Jog» 1901—1904. évi kötetei évről-évre közölték — mindannyiszor töbu számra terjedő beható és részletes kritikánkat*) — és a rendőrség mindezekre soha sem reagált! Zsebre vágta a dicséretet, mint neki de jufe kijáró osztalékot, ignorálta és megapprehendálta a gáncsot és csak annyit cselekedett, hogy 1903-tól kezdve a jelentéshez többé nem fűzte a szocialista remekszónoklatokat, melyekről még az előző évben azt irta, hogy «egyes hirlapi közleményekből és országgyűlési képviselők nyilatkozataiból kitűnik, hogy a rendőrség a jelentés ezen részének közlésével jó szolgálatot tesz*. (!!) Miért tehát egyszerre ezen túlérzékenység ? Kétségkívül azért, mert a rendőrség in capite et in membris beteg, — súlyosan beteg, rajta már csak vértransfusio, a rendőrbirák intézményének behozatala segíthet .... Ezen terjedelmes, és mindannyiszor kárba veszett évi kritikánkkal szemben, felmentetteknek éreztük magunkat attól, hogy az idei jelentésre újból időt és munkát pazaroljunk, borsót a falnak hányjunk — és azért ezúttal csak néhány aphoristikus megjegyzésre szorítkoztunk, melyek egy szóval sem mondanak többet, mint előző közleményeink. •— Hogy a dicséret jobban esett volna, azt elhisszük, — de rászolgáltak-e önök arra ? És áll-e jogukban, mint érdekelt félnek, ellenkritikát egyáltalán gyakorolniok ?! Alkossanak dicsérni valót, — és ha akkor is gáncsoskodunk, akkor jogosan reánk kenhetik a fenti epitheton ornansokat, — addig pedig hátrább az agarakkal ! . . . A jelentés általunk közzétett részleteinek és a hozzá fűzött kritikánknak ujabb reprodukciója után — igy folytatja a sajtóiroda: «az ilyen érvelést, az ilyen hangot lehetetlen komolyan venni. Verebekre nem lövöldözünk ágyukkal. Le ridicule c'est tue!» (sic! !! Méltó partnere ez a múltkori citátumnak). Ha a sajtóiroda a mi érvelésünket nem vette komolyan,— akkor minek rerlectált reá egyáltalában ? És ha reflectált. miért nem tette azt kellően ? Hiszen nemcsak mi vagyunk az ily komoly, érvdus, bizonyítékokkal támogatott cáfolatra kíváncsiak, hanem velünk együtt széles Magyarország jogászvilága is! Amit egy magán ember könnyű szerivel magáról lerázhat, az egy hatóságnak egyenes kötelessége : a róla fenforgó balfelfogást eloszlatni, téves adatokat rektifikálni, a közvéleményt megnyugtatni és a közintézmény iránti bizalmat helyreállítani. Itt frásisokkal nem lehet operálni, — aki nem mond semmit, annak nincs mit mondania, annak csak takargatni valója van. Nem vagyunk mi verebek, és ha önök ágyukkal nem lőnek vissza, ugy ez azért van, mert önöknek nem ágyuk, hanem csak pokrócok állanak rendelkezésükre ! Lóg ugyan az oldalukon holmi gyikleső, de azt csak arra tudják használni, hogy ártatlan sétálókat avval kardlapozzák, ha az utcán egyszer trendet* akarnak csinálni. Ezek az önök egyetlen és «érezhető> argumentumai, melyek*) «Jog» 1901. évf. 41., {•(•., 45.; az 1902. évf. 32., 33., 34., 35.; az 1903. évf. 31., 32., 33., 34., 35. ; az 1904. évf. 35. számai.