A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 48. szám - Balasetbiztositási törvény módosítása Franciaországban

A JOG 347 kel természetszerűleg egy szaklap hasábjain nem lehet diadalokat aratni ... Erveléseinket a sajtóiroda: «illustrálására annak a mindennapi fájdalmas tapasztalatnak* mutatja be olvasóinak, <hogy olyan helyről is, honnan higgadtságot, subjektivitást várhatna, mint szoktak a rendőrséggel bánni.» — Lám, hogy tud a finomlelkü cikkíró elérzékenyülni! Biztosithatjuk, hogy az előbbi kaszárnyahang sokkal jobban illik egyéniségéhez ! Egy kiforratlan, ide-oda kapkodó, nem egységes elvek szerint, hanem ötletszerüleg működő, készületlen elemekből álló és önhatalmától mámorított testületet nem lehet dicsérni, — azt addig kell minden megengedett fegyverrel támadni, mig vagy tisztul a salaktól és hasznavehetővé válik, vagy pedig mint értéktelen lim-lom összeomlik és helyet csinál egy egészségesebb alkotásnak. Az 1901-ben közzétett {Rhédei által szerkesztett) első évi jelentésben az újjászületésnek csiráit véltük fölfedezni, — tessék már most utánna olvasni, hogy mily dithyrambusokat zengtünk akkor Rudnaynak! Azóta minden nemesebb csira elcsenevészedett; a rendőrség a régi kitaposott csapáson halad tovább, a közbiztonság mind kétségbeejtőbb lesz, betörések, lopások nőttönnőnek, — a rendőrség pedig mind e fölött napirendre tér ; összetett kézzel, tétlenül nézi a károsultak jajveszékeléseit — és mindezért még várja a dicséretet ? ! És várja e dicséretet a verebektől, amelyekre fölénye érzetében ágyukkal nem lövöldöz, de amelyektől higgadtságot és objektivitást mégis vár! Ez az indokolatlan, tudatlansággal és durvasággal párosult düly f teszi rendőrségünket oly ellenszenvessé. — A valódi érdem és tehetség mindig elismerésre talál, humánus bánásmód pedig még a kaszárnyában is kezd már mindjobban lábra kapni. A rendőri tekintély — művelt emberekhez illő bánásmód mellett is — megóvható és akkor nem lesz szükségük arra, hogy «bántatlanul csak ugy egyszerűen lesajnáltassák magukat.> Tegyék meg kötelességüket, igazolják a beléjük vetett bizalmat és fejlődjenek azzá, amivé ezen intézmény behozatalával praedestináltattak, — és mi leszünk az elsők azok közül, akik nékik babérkoszorúval kedveskednek. Akkor a «komoly és okos kritika» egészen más hangból fog szólni . . . A sajtóiroda szerint «csodálatos logikával arra akonklusióra jutunk, hogy a mi kritikabeli aphorismáink a színigazság gyöngyei, a *Jog» ezúttal is a megcáfolhatatlan igazság volt*. «Ez a beteges önbizalom — igy folytatja — kétségkívül annak a mérhetetlen elméleti és gyakorlati képzettségnek a következménye, melylyel a szemelvények cikkírója igen, mi — szegény rendó'rtisztviselők — ellenben nem rendelkezünk. Hát legyen ugy!* Mindig a gyengeség és a meggyőző érvek teljes hiányának a jele, ha szakszerű polémiában személyes térre lépnek. Nekünk mindegy, akár palóc, akár székely legyen a cikk irója, csak azt nézzük, hogy mi a magva, mi a tartalma a közleménynek. Ha a sors, vagy talán jobban mondva a protekció minket sorozott volna a rendőrtisztviselők közzé, akkor — természetünket ismerve — bizonyára arra törekedtünk volna, hogy hivatásunkat a tőlünk telhető legjobb módon betöltsük és iparkodtunk volna nemcsak felebbvalóink, hanem a nagy közönség igényeit is szolgálni. Ez oly magától értetődő dolog, hogy ez előtt csak egy felfelé csúszómászó, lefelé nyers és durva «beamter> elzárkózhatik. Semmi kifogásunk különben az ellen, hogy a sajtóiroda a mi fölényünket elismeri, — bajosan is birná az ellenkezőt bizonyítani ! . . . De azért mégis ennek a mi «fura ideánknak szemébe néz». <<Nem tudjuk — szerinte — de mások igen szívesen fel fognak minket világosítani, — hogy az államrendőrség tisztikara csak — jogvégzettek közül kerül ki. A gyakorlati kiképzést pedig megadja a gyakorlat, a rendőrség embereinek éppúgy, mint az ügyvédi karnál sem másképp !» Hohó ! Ebben nagyon tévedni tetszik. A kész dr. juris belép az ügyvédi irodába gyakorlatra és még egy ivet sem tud aktaszerüleg összehajtani. Lassan-lassan bevezeti őt a principálisa a jog minden szövevényes szakmájába, — eleinte másol, aztán sollicilál, lassan-lassan fogalmazni és tárgyalni kezd a jogszolgáltatás minden ágában és benne áll a gyakorlati életben, megismerkedik annak minden csinjával-binjával és mérlegelni tanulja az embereket és azok cselekményeit, — impregnálva lesz azon valódi humanismussal, mely őt pályája minden szakában kiséri, őt lelkes védővé és az emberjogok előharcosává avatja. A rendőrtisztviselő csak egyben hasonlít az ügyvédbojlárhoz, hogy pályája kezdetén éppoly keveset tud, mint amaz. De ezen tul utaik különválnak. A rendőrgyakornok csak a rendőrhivatal ablakain át nézi a világot, — a személylétszám csekély voltánál fogva mindjárt járomba lesz fogva, önálló vizsgálatokkal és hatósági cselekményekkel megbízva, ami önbizalmát ugyan fokozza, de tudását, judiciumát vajmi keveset fejleszti. Egyoldalú tevékenysége megfosztja őt a lehetőségtől, hogy az élet minden ágában tájékozottságot szerezzen, gyenge tudása őt elfogulttá és felületessé, sokszor részrehajlóvá is teszi. Nem ér rá és nem is akar többet tanulni, — sokkal többet ér a szép egyenruhában feszengeni, magát bakák által szalutáltatni és nyilvános helyeken pósolni. Fölebbvalóitól pedig mit tanulhat egyebet, mint a durva hangot a felekkel szemben, a gőgöt és a nem kellő helyen alkalmazott erélyt, amely minden egyéb fogyatékosságot hivatva van I pótolni. Csak minél snajdigabban! (Ismételjük, hogy akivételeket j megengedjük!) .... «Éppoly nyugodtan> (!) — hadd teljék kedvünk — «válaszol egyéb aggodalmainkra, melyekkel ezúttal fogas kérdésekkel ostromoljuk». (Mily remek magyarság !) cEIőkészitő tanfolyam rendőrtisztviselők és közegek részére — szerinte — igenis van. A közrendőrt próbaidőre nevezik s csak 6 havi előkészítés után: a sikeresen letett vizsga után véglegesitik. A tisztviselők pedig gyakorlati előkészítésüket dijnoki éveik alatt szerzik meg. Mert legyen benne dupla dr. — egy-két évi dijnokoskodás előtt ki nem nevezik rendőrgyakornoknak>. Hát menjünk szépen sorban. Azt, hogy a rendőrközeg próbaidőre lesz kinevezve, tudjuk és kétségbe nem vonjuk. De ezek is, mint a többiek, a csekély létszám folytán, rögtön szolgálatba lesznek vonva és éppúgy lesznek túlterhelve, —- ugy hogy tanulásra, gyakorlati kiképeztetésükre vajmi kevés idejük marad. De miért is lesz a különben oly bőbeszédű és terjengős sajtóiroda egyszerre oly szűkszavúvá! Ha van előkészítő tanfolyam, akkor tessék azt is megmondani, hogy hol van annak helyisége, — ki annak a vezetője, mik annak a tantárgyai, hány óra lesz hetenkint arra szánva és mennyi esik az ideiglenes alkalmazott szolgálati, mennyi a tanulási idejére ? Papíron talán létezik ezen intézmény, — de messze van még a kancsó széle az ajaktól! Hát csak tessék a megfelelő adatokkal előrukkolni és nekünk is alkalmat nyújtani azok ellenőrzésére! A tisztviselők gyakorlati előkészítése: a dijnokoskodás. Erre már fennebb megfeleltünk Mint dijnok éppoly keveset tanul, mint később gyakornok korában. Mert nem csupán jogvégzettségre, hanem előzetes joggyakorlatra van szüksége a rendőrtisztviselőnek, — hivatalos pályája elején. Tessék elvként kimondani, hogy vizsgálóbírói nyomozást végző rendőrtisztviselő, — megfelelő tisztességes fizetés mellett — csak az lehet, aki előbb több évet ügyvédi és birói gyakorlaton töltött, — és varázsütésre elnémul minden kifogás, helyreáll az egyensúly és a rendőrség bűnügyi osztályának működése nyomban kifogástalanná válik. Addig pedig jobb, nem is beszélni róla ! . . . Gusztus doiga és nem tulillatos öndicsekvésre vall, midőn a sajtóiroda kiemeli: «egy szóval másképp van az most, mint azelőtt 38 évvel. Cikkíró azt állítja ugyanis, hogy már azóta ismeri a rendőrséget, sorai azonban inkább arra mutatnak, hogy csak onnan, a régi világ pókhálós szemüvegén nézi azt ami, ma már mindenképpen modernségre fejlődött intézményünket*. (Lám, — mintegy varázsütésre vedlett át «az ügyvédi kar fiatal mindentudója*, — a «régi világ pókhálós szemüvegén át nézővé*. Ahol ily kevés a judicium, ott könnyű a rendőrséget modern intézménynek nézni.) . . . Nem dicsérjük bizony a régi TAaisz-aerit. Rossz, romlott volt annak minden ize-porcikája. De ha az ember riszkirozott, ugy a rendőrség utján visszajutott ellopott holmijához ! A modern rendőrségünk tudománya pedig itt csődöt mond! Ha az modern, hogy önök a polgárság vagyoni biztonságával édes-keveset törődnek, és érdemesnek sem találják a kár megtérítésének kísértését; ha modern: a polgárságnak minden irányban való zaklatása, az egyéni szabadságnak ismételt durva megsértése, — akkor nem kérünk ezen modernségből! A néger, meztelen volta mellett cilinderkalapot visel és magát modernnek tekinti, — hogy akarnak önök modernek lenni, miután semmit sem tanultak, semmit sem tudnak, tulajdonképpeni feladatuk iránt teljesen közömbösök ? ! Állítsák helyre a jogbátorságot és polgártársaik vagyoni biztonságát és maradjanak csak a mellett a régi vaskalaposok! Még oly szép egyenruhájuk sem kárpótolja a meglopottat azért, hogy nagy kárt kellett elszenvednie és a mellett több hónapon át tudatlanságukat bámulnia. Nyugodt lélekkel mondhatunk, hogy bécsi, londoni, párisi rendőrök nyomban sikert arattak volna ottan, ahol az önök tudománya szégyenletes kudarcot vallott. Xe kényszerítsenek arra, hogy e témára visszatérjünk és gyámoltalanságukat bizonyítékokkal is pellengérre állítsuk !. ... «Tudvágyó» kérdésünkre, hogy miért szaporodnak évrőlévre a rablások és lopások, — a sajtóiroda azzal válaszol, «hogy a Bp. egy része többet számolt a kímélettel, mint a gyakorlattal ; itt-ott tagadhatatlan kerékkötőjévé vált formákhoz való ragaszkodásával a gyors és sikeres nyomozásnak*. Tehát újból a szegény Bp. Eszünkbe jutnak Goethe szavai : «Denn wo es an Begriffen fehlt, Da stellt zur rechten Zeit ein Wort sich ein*. A Bp. bizony nagyon ártatlan a dologban. Ha a nyomozó I rendőrtisztviselő nem fecsérelne annyi időt a nationale, azonosság stb. megállapításával — amit helyette könnyen más, alantasabb közeg is végezhetne, — akkor elég ideje volna az összebogozott tényállás kiderítésére és a bűntársak, orgazdák stb. kipuhatoláI sára. Ehhez azonban első sorban szakképezettség és gyakorlottság szükséges, — és éppen abban rejlik a bibi !**) A «létszámszaporitást» mi is pártoltuk, — de eredményt ettől, — a mai rendszer mellett — absolute nem várunk! És azért tényleg ^pusztában késik* a sajtóiroda szózata. . . . A gyermekvédelem tekintetében felhozottainkra avval vág **) A bpesti Ügyvédi körnek ezidei, — jelen számban közzétett jelentése még jóval élesebben kritizálja a rendőri működést. Ugyanezt teszi az Ügyvédi kamara. A reánk pazarolt nepéskedés, fenekedés és gyűlölködés" diszjelzói tehát ide is kihatnak. Elég jó társaságban vagyunk ezek szerint.