A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 4. szám - A kiskoruak illetékessége és a perrendi javaslat - Néhány szó a bünvádi perrendtartáshoz

A JOG nak, de igazságosnak kell lenni s a 100. §. szerint éppen ugy ki kell terjeszkedni a mentő, mint a terhelő körülményekre. Tehát szigorúan mérlegelni kell minden körülményt s a tárgyilagos biró igazságosságával eljárni. Ki kell tehát zárva lenni ezen eljárásból ugy a kormány, mint a nép befolyásának. Ez pedig az olyan tisztviselőnél, aki mind a kettőtől függ, nemhogy ki lenne zárva, de a dolog közelfekvő voltánál fogva sokszor igaztalanul, de mégis indokoltan feltételeztetik, sokszor pedig elő is fordul s igy az igazságszolgáltatásnak hol tekintélyében, hol pedig érdemében árt. Ennek elkerülése céljából hozatott meg az 1869. évi IV. t.-c., amely hatályon kivül nem helyeztetett, de tényleg megsértetett az uj bűnvádi prdts. 85. §-a által s e sérelem nem csak alaki, de az igazságszolgáltatás érdemének is árt. A mikor a bűnvádi eljárásról beszélünk, lehetetlen, hogy az esküdtszéki eljárásról pár szót ne szóljunk. E része a bűnvádi eljárásnak részletes, s ugy a vád, mint a védelem érvényesítését biztositja, az esküdtek hatáskörét kellőleg meghatározza s annak dacára, hogy az elnöknek kiterjedt jogkört biztosit, a perbeli személyek jogait sem csonkítja meg. Az esküdtbiráskodás kétségtelen nagy terhet ró az állam polgáraira. Elvonja őket a kenyérkeresettől, a legfontosabb teendőikben is hátráltatja s ezzel szemben megfelelő anyagi kárpótlást nem ad. Ennek dacára, hogy az esküdtszéki szolgálat ezek szerint, mint közpolgári kötelesség jelentkezik, az államra is elég nagy anyagi terhet ró. Terheli a polgárt és terheli az államot. Igen természetes, hogy a magasabb érdekekért, a milyen az igazságszolgáltatás, ugy az államnak, mint a polgárainak áldozatot kell hozni. S a terhek csak oly irányban könnyithetők, amely irányban történő enyhítés a magasabb érdekeket nemérinti. Ezen magasabb igazságszolgáltatási érdekek megóvása mellett lenne könnyithető az esküdtszéki szolgálatot teljesítő polgárok terhe s egyszersmind mérsékelhető az állam kiadása azon esetben, ha az esküdtszék megalakításának minden fázisa nem a főtárgyaláson történnék. A törvény 343. £-a szerint a visszautasitási jogot a vádló, vádlott, esetleg a védő gyakorolja. A visszautasított esküdtek a főtárgyalásban semmi szin alatt nem vehetnek részt. Reájuk tehát a tárgyaláson szükség nincs. A visszautasitási jog érvényesítése a vádló, vádlott és védő jelenlétében egy nyilvános tszéki tanácsülésben az esküdtek jelenléte nélkül (a kiknek a visszautasitási jog gyakorlásánál semmiféle szerepük nincs) az ülésszakra kitűzött összes esküdtszéki ügyekre vonatkozólag az első esküdtszéki tárgyalást legalább 8 nappal megelőzőleg megejthető lenne, s az esküdtszéki tárgyalásokra csak azok az esküdtek lennének behivandók, akik sem a vád, sem a védelem részéről visszautasítva nem lettek. Ez az eljárás eltekintve a fent részletezett előnyöktől, az esküdtszéki főtárgyalás gyorsabb menetét is előmozdítaná, de ethikai szempontból is indokolt volna, mert nem lenne kitéve a sokszor távoli vidékről beutazó esküdt annak, hogy a vád, vagy védelem részéről való mellőzését, amelynek subjectiv indoka az igazmondásában való bizalmatlanság, a társai és a közönség előtt hallgassa meg, s csupán ezért fáradjon be, másrészt a vádló és védő is meg lenne kiméivé az esküdtek mellőzés iránti kérelmeitől, amelyeknek sokszor engedve, a visszautasítás iránti jogot melléktekintetek által befolyásolva gyakorolja s igy az ügy érdemben való elintézésére is kerülendő befolyást gyakorol. A visszautasított esküdtek a visszautasításról nem is tudnának, egyszerűen nem lennének behiva, s nem lennének kitéve annak az ethikailag nem épen épületes és egyéni önérzetet is sértő rostálásnak, amelynek folyamán a védő és vádló a maguk egyéni felfogása szerint neveznek ki vagy fosztanak meg az esküdtbirói tiszltől. A nálunk érvényes eljárás megvan más országok esküdtszékeinél is, de nagyobb és intelligensebb helyeken nem annyira szembetűnő. Kisebb törvényszéki székhelyeken a közönség már jóformán előre tudja, kit fogad el a védő, kit utasit el az ügyész. Politikai és társadalmi motívumok a döntők. Igaz, hogy e motívumok az előleges visszautasitási tanácsülés esetén is dominálnának, de nem lenne a közönség hiánya miatt oly kirivó, s az esküdtek jelen nem léte folytán annyira kényelmetlen, mint most. Hogy miért kell az esküdteknek azt meghallgatni s a miatt befáradni távol vidékről, hogy a védő vagy vádló részéről visszautasittassék, s mi befolyása van e körülménynek a bünperre, azt nem tudom. A visszautasított esküdteknek az egész főtárgyaláson nincs egyéb szerepük, mint a 343. íj-ban felsorolt kérdésekre felelni. De e kérdések a visszautasított esküdtekre egyáltalán nem ' lényegesek, mert ők semmiben sem vesznek részt, s csak annyiban jöhetnek figyelembe, hogy ha vannak olyanok, akik e kérdések folytán kiesnek, a vádló és védő esetleg másokra vonatkozólag gyakorolhatja a visszautasítást. Ez az eset azonban annyira ritka, hogy az ezzel szemben álló, imént részletezett okok erkölcsi és anyagi értékével a mig egyrészt arányban nem állanak, addig másrészt a 343. §. és 354. §. pontjaiban foglalt kérdésekre a felelet az ügyiratokból is megállapítható, az 5. és 6. pont pedig részben már az összeiráskor figyelembe veendő, s igy e kérdésekre az esküdtek megkérdezése nem is feltétlenül szükséges. Vagyis mindezek szerint előnyösebb volna az, hogy a visszautasitási jog előzetesen érvényesíttessék, mert a visszautasított esküdtek megjelenésére szükség nincs s az erre vonatkozó rendelkezéseknek a jelzett értelemben vak) módosítása minden tekintetben előnyös volna. Természetes, hogy a most érvényes bp. szerint ez meg nem történhetik, mert a törvény akként rendelkezik, hogy a visszautasitási jog az esküdtszéki főtárgyaláson gyakoroltassák, de ép azt óhajtottam bizonyítani, fejtegetni, hogy célszerűbb és megfelelőbb volna, ha a törvény ugy intézkednék, hogy a visszautasitási jog, amint már kifejtettem, előzetesen gyakoroltatnék. Ez a mód amíg egyrészt időtakaritással, az esküdtszéki szolgálat enyhítésével, költségkíméléssel és ethikai érdekek megvédésével járna, addig másrészt elejét venné annak a most igen gyakran előforduló visszásságnak, hogy a visszautitási jog egyik vagy másik esküdt kérelme folytán gyakoroltatik. Fejtegetésem elméleti, de a levont consequentiák tapasztalaton alapulnak, azért voltam bátor közrebocsájtani. Belföld. Az igazságügyminiszterium gyásza. Mohay Sándor igazságügyminiszteri államtitkár f. hó 19-én meghalt. Benne a magyar jogászság egy becsületes, kitűnő munkását vesziti. Mohay Sándor, aki Gyulafehérvár városát képviselte a képviselőházban, 1851-ben született Marosvásárhelyen. Gyulafehérvárott végezte középiskoláit, jogi tanulmányait pedig a budapesti egyetemen folytatta. 1875-től Gyulafehérvárott működött mint gyakorló ügyvéd s titkára lett a gyulafehérvári ügyvédi kamarának. 1886-ban a gyulafehérvári kerület egyhangúlag képviselőjévé választotta s azóta folyvást ezt a kerületet képviselte szabadelvüpárti programmal. Többszöri előadója volt a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottságnak, jegyzője az igazságügyi bizottságnak és előadója több törvényjavaslatnak. Élénk részt vett az erdélyi birtokrendezési kérdésekben s munkálkodott a polgári perrrendtartás és a büntető törvénykönyv módosítására kiküldött szaktanácskozmányban. 1894 óta tagja volt a delegációnak s Széli Kálmán alatt lett államtitkár. Állását megtartotta Khuen-Héderváry Károly s most Tisza István gróf kormánya alatt is. Betegedcskedni a mult év végén kezdett s betegségére való hivatkozással néhány napja levélben mentette ki magát választói előtt, amiértnem mondhat személycsen programmbeszédet. Mohay Sándor dr. igazságügyi államtitkár elhunyta alkalmából az igazságügx minisztérium a következő gyászjelentést adta ki: *A m. kir. igazságügy minisztérium mély fájdalommal jelenti, hogy Mohay Sándor dr. m. kir. igazságügyi államtitkár, Gyulafehérvár város volt országgyűlési képviselője folyó évi január hó 19-én reggel 7 órakor, életének 56. évében Budapesten elhunyt. A megboldogult hült tetemei folyó évi január 20-án délután 4 órakor fognak a gyászházban (VIII. ker., Hszterházy-utca 24. szám) a róm. kath. egyház szertartása szerint beszenteltetni és Gyulafehérvárra szállíttatván, január hó 21-én délután ' 24 órakor fog utólagos beszentelés után az ottani róm. kath. temetőben örök nyugalomra helyeztetni. Nyugodjék békével!* Plész Sándor igazságügyminiszter »evé 1 en fejezte ki részvétét a megboldogult özvegyének. Áldás és béke lengjen porai felett. Sérelem. Bírósági képtelenségek. 1896. évben bepereltette U. B.-né bolyai birtokosnénak felemivelői S. J. és társai, P. N. földész által, birtokháboritás okából. A földmivelők bérbeadóhoz fordultak jogvédelem miatt és bérbeadóné ezt magára is vállalta, amennyiben alpereseknek képviseletével K. A. dr. medgyesi ügyvédet, saját jogtanácsosát megbízta, átadván emiitettnek a felemivelők által az ügyvéd nevére kiállított meghatalmazást. Az ez ügybeni költséges bírói kiszállásokat U. B.-né birtokosné fizette, valamint fizetett a tagositó mérnöknek szakértői dijat és előlegezte az ügyvédet is. A «facit> mindennek az volt, hogy felperes P. N. földész keresetével elutasítva és 105 frt. 90 kr. költség megtérítésére lett marasztalva, miből alperesi képviselő részére 34 frt. 90 kr. lett megállapítva. Mindezt igazolják a medgyesi kir. árásbiróság irattárában 4,683/904. sz. alatt feltalálható iratok. A pervesztes P. N.-nek a perköltségeket Ur B.-né birtokosnénak kellett kifizetni, de ettől utasítást kapott ezt K. A. dr. ügyvéd kezéhez saját U. B.-né költségjegyzékének törlesztésére befizetni, ami meg is történt. A K. A. dr. és ügyfele U. B,-né közti elszámolás bírói el-