A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 44. szám - A késedelmi kamat kérdéséhez. [2. r.]

A JOG 311 a Kúriának 0,0884895. sz. Ítéletében is találunk érdembevágó kijelentéseket. Ezek szerint, ha a munkaadó a munkás munkakönyvét visszatartotta is, a munkás tartozott bizonyítani, hogy ö az illetékes iparhatóságnál oly ideiglenes igazolványt, melylyel munkába beállhatott, nem kapott, hogy tehát munkát ezen okból nem szerezhetett. Meg van állapitva az a ténykörülmény, hogy a munkás az iparhatóságtól igazolványt kérhetett és ezzel munkába állhatott, s miután ezenfelül a munkás munkakönyve az iparhatóságnál volt letéve, sőt ő ezenfelül az I. T. 105. §-a értelmében az iparhatóságtól uj másodlati munkakönyv kiállítását is követelhette, ily körülmenyek között a munkaadót a munkakönyv kiadása körül mulasztás egyáltalán nem terheli és ezért kártéritési kötelezettségét megállapítani nem lehetett. Ugyancsak lényeges az is, mit erre nézve a 10,351/1876. sz. kúriai határozat mond. Ha ugyanis a munkás a munkaadó ellen okmányai visszatartása miatt kártéritési keresetet indit azon az alapon, hogy az okmányok hiánya miatt helyet nem kaphatott, tartozik bebizonyítani, hogy helyet valóban keresett s csakis a fenti ok miatt nem nyerhetett alkalmazást. Ha a munkás a munkaadó ellen okmányai visszatartása által szenvedett kárának megtérítése iránt pert indit, tartozik ezenkívül a per megindítása előtt a munkaadót okmányai visszaadására hatósági uton felszólítani. Közigazgatási szempontból sem került alkalom ezen kérdések alaposabb méltatására. Mindössze három kereskedelmi miniszteri határozat kelt e kérdésben. Ezek lényegét a következőkben lehet összefoglalni: A 84,804/1000. sz. keresk. min. rendelet szerint a törvény 100. §-ának ama rendelkezéséből, mely szerint a munkából kilépéskor az iparos a munkakönyvet a kilépő segédnek átadni tartozik, önként következik az, hogy bármi okból is szűnjék meg a munkavisszony, a munkaadónak nincs joga a munkakönyvet visszatartani, mi különben természetes folyománya annak, hogy munkabizonyilványok, tehát a munkakönyv is, azon személynél kell hogy legyenek, aki magát azokkal nemcsak saját érdekében, de a kellő rend fenntartása céljából is igazolni tartozik. Ezen általános elv alól kivételnek csak az ipartörvény 150. i;-ában körülirt esetben van helye, vagyis akkor, midőn a munkakönyv hátrahagyásával a munkájából jogtalanul kilépő segéd, vagy gyári munkás az iparhatóság által visszahozatik és kötelességének teljesítésére szorittatik. A 72,070/1000 sz. keresk. miniszter határozat szerint, ez esetben a munkából jogtalanul kilépő segéd munkakönyvét a munkaadó a segéd visszavezettetését elrendelő iparhatósági határozatban kitett teljesítési határidőig visszatarthatja. Mint fentebb már mondottuk, az iparos (gyáros) a segéd" nek (gyári munkásnak) munkából kilépése alkalmával köteles a munkakönyv 4. és 5. rovatát pontosan, lelkiismeretesen, az igazságnak teljesen megfelelőleg kitölteni s ezt a kilépés napjának bejegyzése mellett sajátkezű aláírásával igazolni. Köteles ezenkívül az iparos (gyáros) a segéd (gyári munkás) kívánatára a fennállott szerződési visszony megszűntéről, a segéd magaviseletéről az igazságnak megfelelő külön bizonyítványt kiadni. Ezen külön bizonyítvány 30 f.-es bélyeggel látandó el. A (50,958/1885. F J. és K. M. rendelet szerint azonban a segéd nem tartozik ily külön bizonyítványt elfogadni; de ha kérte, annak tartalmára nézve az iparos nem korlátolható. Köteles ugyan a segéd kívánatára bizonyítványt adni, sőt érre iparhatósági ítélettel kényszeríthető is, de a bizonyítvány tartalmára — ha az az igazságnak megfelel — a közigazgatási hatóság befolyást nem gyakorolhat. Ha a segéd nézete szerint a külön bizonyítványban foglalt adatok s erkölcsi minősítés az igazságnak nem felelnek meg, a segédnek joga van hatósági viszgálatot kérni. Ugyanitt mondotta ki a miniszter, hogy a bizonyítványnak miként leendő kiállítása nem tartozik azon vitás kérdések közzé, melyekre nézve az elsőfokú iparhatóság felebbezés kizárásával határoz. Tehát a bizonyítvány kiállítására az iparos kényszeríthető, de a bizonyítvány tartalmát illetőleg, ha az az igazságnak megfelel, a közigazgatási hatóság befolyást nem gyakorolhat. Eényeges az is, amit a keresk. miniszter a 17,044/1864, sz. rendeletben a következőképpen mondott ki: «Az iparossegéd elbocsátási bizonyítványában a segéd erkölcsi magaviseletére vonatkozó megjegyzések csakis a segéd egyenes kívánságára vehetők fel. Nézzük már most, hogyan intézkedik e tárgyban a jövendő magyar törvénykönyv. Az 1,624. ij. szerint: «Felmondás után a munkaadó alkalmazottjának megfelelő szabad időt tartozik engedni, hogy uj szolgálatot kereshessen; kilépésekor pedig az alkalmazás minőségét és tartamát tanúsító bizonyítványt köteles neki kívánságára kiszolgáltatni. A bizonyítványban, ha kívántatik, a magaviselet és szoll gálati képesség is tanusitandó.» Mig tehát a mostani jogállapot szerint egyrészt a közigazgatási nyilvántartás céljait szolgáló munkakönyv kitöltése is közigazgatási érdekű parancs, másrészt a külön szolgálati bizonyítvány köteles tartalma is csupán a szerződési visszony I megszűntét és a magaviseletet öleli fel szükségszerűen, addig a német törvényt utánzó tervezet már világosan kiszabja a szolgálati bizonyítvány kereteit és pedig lényeges, természetes tartalma, valamint esetleges, feltételes elemei tekintetében is. Az előbbiek az alkalmazás minőségére és tartamára, az utóbbiak a magaviseletre és a szolgálati képességre vonatkoznak. Mindakét csoport az alkalmazott gyakorlati érdekeit szolgálja, mig a mi mostani jogállapotunk szerint legfeljebb az a rendelkezés mondható az alkalmazott érdekében levőnek, mely a magaviselet kötelező igazolását mondja ki parancsolóan. Ez az állapot igen hézagos és sok kárt okozhat az alkalmazottnak. Ha arra gondolunk, hogy a kilépés idején a felek rendesen feszült visszonyban vannak egymással, akkor megérezzük, hogy a joggal, vagy ok nélkül neheztelő főnök mennyit árthat az alkalmazottnak a bizonyítvány megtagadása, vagy rosszakaratú kiállítása által. Ennélfogva igen helyeslendő sociálpolitikai és perjogi okokból is az. ha a törvény világosan kimondja, mit követelhet az alkalmazott főnökétől, ugy hogy azt, ha kell, bírói kényszeruton is elérhesse. A késedelmi kamat kérdéséhez. Irta BALOG ELEMÉR dr. (Folytatás.)* A késedelmi kamat fizetési kötelezettség indoka, hogy a hitelező könnyen értékesíthette volna pénzét a törvényes kamatláb mellett. Itt a jog a normális visszonyokból indul ki, egyes kivételes esetektől eltekint, ezért sem ellenbizonyítást nem enged meg, sem nem állapítja meg a hitelező ebbeli bizonyítási kötelezettségét. A szerződésileg kikötött kamat is az adós késedelmétől fogva késedelmi kamat, ez azonban még nem jelenti azt, hogy a késedelem időpontjától fogva, még ha a szerződési kamatláb nagyobb is, mint a törvényes, mégis az utóbbi fizettessék, mert ez ellenkeznék a késedelmi kamat természetével. A késedelmi kamatnál ugyanis a törvény pótolni akarja a felek akaratát, illetőleg gondoskodik arról, hogy a hitelező tőkéje gyümölcsözetlenül ne heverjen; még akkor sem, ha lejáratig kamat kikötve nem volt, mert ez csak azt jelenti, hogy addig nékülözhette a hitelező tőkéjét, illetőleg ennek hasznait, helyesebben csupán akarta nélkülözni, de ezután már nem. Ha a hitelező nyilatkozott, hogy mennyi kamatot óhajt tőkéje után az esedékességig, ugy bizonyára nem lehet az érdeke kisebb az esedékesség után sem, sőt esetleg még nagyobb. Ezért tervezetünk 1,180. §-a, úgyszintén a n. p. t. 288. 5?_a kifejezetten emiitik is, hogy ha a szerződési kamatláb magasabb mint a törvényes, úgy a késedelem tartama alatt is az előbbi nyer alkalmazást. A szerződési kamat azonban nem haladhatja meg a törvényes kamathatárt. Tévesek a Curiának ellenkező dötvényei, amelyek a lejárati határidőig szorítják a szerződési kamatot, azontui a törvényes kamatot állapítják meg, jobban mondva a kamatlábat (L. R. F. 16. k. 53. sz.; R. F. 14 k. 197. sz. és 17. k. 57. sz.). Azonban fontosabb kérdés, amely iránt sem a magyar törvénytervezet, sem a német törvény nem nyilatkozik kifejezetten : hátha alacsonyabb kamat van kikötve, mint a törvényes ? Nézetem szerint kétséget nem szenved, hogy akkor a törvényes kamatláb lesz irányadó. Argumentum «ha más jogalapon magasabb kamat nem jár» (l',180. §.), tehát a törvényes kamat bizton megilleti a hitelezőt ; de másrészt argumentum a maiori ad minus, ha a törvényes kamat megilleti a hitelezőt, akkor, ha egyáltalán kamat kikötve nem volt, eo magis megilleti, ha kamat ki volt bár kötve, de a törvényes kamatnál alacsonyabb. Az adós helyzete nem lehet kedvezőbb a késedelem folytán, ha már annak előtte is ki volt j kötve kamat, mintha egyáltalán nem volt kikötve, sőt a | kamatkikötés épen azt bizonyítja, hogy az adós nem akarja tőkéjét parlagon hevertetni. Nem lehet mondani, hogy a felek szerződésükkel a kamatot eleve leszállították, mert ez csak a lejáratig áll. Különösen kell e tételt hangsúlyoznunk fennálló jogunkra vonatkozólag, a hol törvénybeli megállapítás, amely a tervezet 1,180. §-ának megfelelne, nincs. Ha a kisebb kamat volna irányadó a késedelem esetén is, úgy a pénzadós helyzete egyenlő volna késedelem előtt és után és nem érezné a késedelem hátrányait. Fennálló jogunkban is áll a tétel, hogy ha a szerződési kamat magasabb, mint a törvényes, a hitelező nem tartozik igazolni, hogy tényleg a szerződési kamat mellett *) Előző közlemény a 41. számban.