A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 43. szám - Oroszország haladása a büntetőjog terén az 1900. évi brüsseli kongresszus óta

308 A JOG 3. az 1898. XXIII. t.-c. a szövetkezetek elsőbbségi igényeiről, a külömbözeti ügyleteket, a balesetbiztosítást, bizt. ügynököket és orvosokat. Ezen függelékek közül különös figyelmet érdemelnek az 1892. XXV. t.-c. 2-ik §-ában és az 1901. XXV. t.-c. 2-ik g-ában foglalt felhatalmazás alapján, a Kt. 422—433. §§ helyébe lépett vasJ|#JjM*Mtoabályzat tárgyában hozott határozatok. Ezen szabályzat tübb&örráltozott és ehhez képest a kúriai határozatoknak is módosulniok kellett. Az 1654—1763. alatt közölt döntések az 1903. április 1-től érvényes üzletszabályzat és díjszabás alapul vételével vannak csoportosítva, — tehát legújabb keletűek. A közölt jogesetek száma 2,345 — elég tekintélyes szám ; ezeknek javarésze azonban -tiszteieta kivételeknek — még ámult századból való, ami arra vall, hogy a munkatársak némelyike nemtulnagy fáradságot fordított az ujabb judicatura kiböngészésére. Viszont a szerkesztő közreműködése megnyugtat aziránt, hogy a feldolgozott jogesetek mindenikében a Kúria mai álláspontja visszatükröződik. Kivételt képez a kereskedelmi eljárás tekintetében közzé tett 45 jogeset. Itt praevaleálnak a budapesti ker. és váltólsz. mint felebbv. bíróság és a Táblák joggyakorlata; kúriai döntés ebből összesen 16; a jelen századból való pedig 15 határozat. A kiadói ügylet (Kt. 515—533. § ) mindössze két 1889. és 1883ból származott döntvényben szerepel. A közölt jogesetekből 866 esik az első, 1,979. a II. kötetre. Egy bő tárgymutató és tartalomjegyzék könnyíti a munka használatát; éppúgy az, hogy a margináliák a Kt. illető szakaszát feltüntetik. r. I. Vegyesek. A Magyar Jogászegylet október 22-én vasárnap d. c. az Ügyvédi Kamara dísztermében évi rendes közgyűlését tartja, melyen egyúttal Baumgarten Izidor dr. koronaügyész tart beszédet a büntető törvénykönyv 25 éves fennállásáról. Kozma Sándor-alapítvány. A székesfővárosi tanács a Kozma Sándor volt budapesti királyi főügyész emlékének megörökítésére alakult bizottság számadását helyesnek találta s a bizottság tagjainak a fölmentést megadta. A gyűjtés 26,438 korona 42 fillért eredményezett, mely összegből a kerepesi-uti temeteben fölállított művészi kivitelű siremlék költségeit fedezték s azonfelül egy 12.0110 koronás siremlék- és gyermekvédő alapítványt alkottak, amelyet az állampénztárban helyeztek el és melynek kamatai a siremlék föntartására s évenkint való megkoszorúzására, továbbá elhagyott szegény gyermekek nevelésére szolgálnak. Székely Ferenc dr. koronaügyész, mint az alapítvány gondnoka, az alapítvány tavilyi és idei kamatait az országosgyermekvédő-egyesüetnek adományozta A rendőri sajtóiroda közleményei. Egyik napi lapunk ellen sajtópert indítottak. Az incriminált közlemény írója azzal védekezett, hogy a közlemény nem egyéb a rendőri sajtóirodai hir szellemében való közlése. A vizsgálóbíró és a vadtanács a vizsgálatot nem rendelték el, mert a rendőri sajtóiroda, melyet a főkapitányi átiratoól kitünőleg az 1,740/1896. f. k. eln. sz. rendelet létesített, nem tekinthető magánvállalatnak, hanem egy a hatóság álltai törvényes hatáskörben létesített intézménynek veendő, melynek közleményeire és irataira az 1848. évi XVIII. t.-c. 14. §-a kell hogy alkalmazást nyerjen. A budapesti kir. ítélőtábla a hírlapim ellen a btkv. 258. §-ában meghatározott és a 259. §. szerint minősülő nyomtatvány utján elkövetett rágalmazás vétsége miatt a vizsgálatot elrendelte. Indokok: A vizsgálóbíró és a vádtanács . . . mint az incriminált sajtóközlemény szerzője ellen a vizsgálatot azért nem rendelték el, mert bizonyítottnak vették, hogy az incriminált cikk nem egyéb, mint a m. kir. államrendőrségnek, tehát a törvény által alkotott testületnek törvényes hatáskörben kiadott sajtóirodai jelentésének hivatalos szellemben való közlése — és ezért ugy találták, hogy a sajtótörvény 14. §-a a további eljárást kizárja. Ez az indokolás azonban el nem fogadható, mert a sajtótörvény 14. §-a helyes értelmezés és az állandó birói gyakorlat szerint (kúriai határozat 1894. III. 23. VI. a.) nem az eljárás megindítását, hanem a beszámítást kizáró okot állapit meg, amelynek fenn vagy fenn nem forgása iránti határozathozatal a Bp. 105. és 64. §-ainak egybevetett rendelkezései szerint a főtárgyalásra tartozik. Tekintve tehát, hogy az incriminált közleményben oly tényállítások foglaltatnak, melyek valódiságuk esetében sértettel a közmegvetésnek, esetleg a bűnvádi eljárásnak tennék ki; tekintve, hogy . . . terhelt a szerzőséget elismeri; tekintve, hogy a sajtótörvény 14. §-a szerint mentesség megállapítása nem a vizsgálat körébe tartozik, hanem a vizsgálatnak erre vonatkozóan éppen az képezi a feladatát, hogy a mentesség fenforgásának elbirálhatásához szükséges adatokat összegyűjtse és a tényállást tisztába hozza •— ennélfogva . . . mint az incriminált sajtóközlemény szerzője ellen a vizsgálatot el kellett rendelni. (1905. június 9-én, 3,633. sz. a.) Ünnepnapon árverést tartani nem szabad. Végzés. Ezen jelentés mellett bemutatott árverési jegyzőkönyv, mely szerint az 1904. évi február hó 27. és 28. napján megtartott árverésen a döbröközi 1,381. sz. tjkvben A. I. 1—12. sorsz. a. felvett ingatlanokból összesen 1,138 kor. stb. stb. vételárban leütteten, tudomásul vétetik. Az árverés alkalmával felmerült költségek összesen 96 K. 89 fillérben állapittatnak meg. A bírósági végrehajtó által a foganatosított árverés második napjáért f-lszámitott 4 K. eljárási, 4K. napi dijának és 18 K. 24 fillér másodszori fuvarköltségnek a megállapítása mellőztett, mert az árverési hirdetményben az árverés idejéül 1904. február 27. napjának d. e. 10 órája lévén kitűzve és ez szabályszerűen hirdetve, kötelességében állott volna a bírósági kiküldöttnek oly időben indulnia, hogy a kitűzött időben az árverés foganatosítását megkezdhesse, amely esetben pedig az eljárást még aznap befejezhette volna, annál is inkább, mivel a jegyzőkönyv tanúsága szerint azt esteli fél 7 órakor már berekesztette, jóllehet a törvényileg engedett 8 óráig terjedő még másfél órai időköz alatt eljárását befejezhette volna. De egyébként is szabálytalan volt a bir. végrehajtónak eljárása a végr. törv. 22. §-ának 2. bek. értelmében azért is, mert az árverés folytatását 1904, febr. 28-ára vasárnapra halasztotta, amikor pedig a végrehajtandó követelés biztosítására irányuló végrehajtási cselekmények teljesíthetők csak, a végrehajtási árverés pedig azok közzé nem tartozik. (1,640 904. tk. sz.) A munkaadó felelőssége. Egy vasúti műhelyben a rendes napi munka bevégezése után egy munkás azt az utasítást kapta a munkavezetőtől, hogy egy súlyos vasgerendát lyukasszanak át. Ezt ők meg is tették, de midőn a munka teljesítése után a vasgerendát a lyukasztógépből kivenni és elszállítani kísérelték, az egy munkás, — kinek az volt a feladata, hogy az elszállítás céljára szolgáló tolókocsit a lyukasztógépből kiemelt vasgerenda alá tolja, — a kocsit tolás közben a gerendához hozzálökte, ugy, hogy a vasgerenda egyensúlyt vesztve, a felperes kezére esett. Megjegyzendő, hogy mikor a munkához fogtak, az elömunkás, kinek a munka irányítása, vezetése és felügyelete lett volna a hivatása, eltávozott, a munkásokat a rájuk bizott feladat keresztülvitelénél magukra hagyta; továbbá esti 3/48-kor már a szürkület beállott, de a gyári villamos világítás még sem hozatott működésbe. A munkás a rábízott munka teljesítése közben szenvedett baleset következményeiért beperelte a vasutat. A budapesti kir. ítélőtábla a vasutat el is marasztalta s pedig az alapon, mert a vasút nem bizonyította, hogy a balesetet felperes saját hibája okozta. Figyelemmel volt a tábla továbbá arra, hogy a szakértők véleménye szerint felperes keresetképessége a baleset következtében kétségen kivül csökkent. Az ítélet hozatalánál— úgymond a táblai ítélet indoklása — nem lehetett súlyt helyezni a vasút azon vitatására, hogy felperes a biztosítótársaság által likvidált kárösszeg fejében a balesetből származó minden kárigényéről lemondott. A vasút ugyanis felperest ezen lemondásra vonatkozó okirat kiállítása idején, sőt még azt követőleg hosszabb időn át, — a baleset következtében őt ért rokkantsága dacára — teljes javadalmazással szolgálatában tartotta és igy felperesre nézve akkor még a rokkantságból eredő hátrányok nem mutatkoztak. Az ily körülmények közt kiállított okirat tartalmára csak a későbbi elbocsátás alkalmával jelentkező vagyoni hátrány megtérítésére irányuló kárigénynyel szemben a vasút tehát sikerrel nem hivatkozhatnék. A Kúria 1905. április 4-ikén kelt 9,887,904. sz. döntésével a tábla ítéletét helybenhagyta indokainál fogva s azért, mert ő is bizonyítottnak fogadta el, hogy a baleset a rendes munkaidő befejezése után a vasút megbízottjának rendelkezése folytán, estefelé alkonyatkor, sőt sötétben történt és mert a balesetet az idézte elő, hogy a vasgerenda, melyet felperes a kezén tartott, a gerenda elszállítása céljából alája tolt kézi szállítókocsitól lökést kapott és igy a baleset a felperes hibáján kivül következett be. Ha a vasút a pályaudvaron marad» rendeltetéssel feladott árut az előirt igazolás nélkül adja ki, vétkes gondatlanságot követ el. Egy Berlinbe rendelt automata-küldeményt a rendeltetési állomás a nélkül szolgáltatott ki, hogy az átvevőtől a fuvarlevélmásodpéldány előmutatását kívánta volna. A szállítónak ebből állítólag kára származván, az elszállítást eszközölt magyar vasút igazgatósága ellen pert indított. A vasút elismerte ugyan, hogy az üzletszabályzat 66. §-ához tartozó II. póthatározmánynyal azonos rendelkezés a nemzetközi szállítmányokra is fennáll, de ezzel szemben előadta, hogy a küldemény átvevője a feladónak állandó berlini megbízottja volt, a ki a cég küldeményeit máskor is átvette, s igy a fuvarlevél másodpéldányával való igazolástól jóhiszemüleg tekintett el. Különben is a dolog elévült, mert a küldemény kiváltása óta több, mint egy év telt el. A budapesti kir. kereskedelmi és váltótörvényszék felebbezési tanácsa 169D/00. számú ítéletével a vasutat a kivánt kártérítés megfizetésében elmarasztalta. Kétségtelen ugyanis, hogy a feladó az árut «pályaudvaron maradd rendeltetéssel adta fel s hogy ily áruk csakis a megfelelő igazolás jeléül a feladási vevény, illetve a íuvarlevélmásodpéldány felmutatása és bevonása ellenében szolgáltathatók ki. A vasút azonban ezt elmulasztotta megtenni, hanem az árut minden további igazolás nélkül adta ki. Ezáltal nyilván vétkes gondatlanságot követett el s igy az elévülési kifogás sem volt figyelembe vehető, mert a vasút vétkes gondatlanságából származott kártérítési igények az üzletszabályok 91. i<-ának 1. pontja értelmében csak három év után évülnek el.