A Jog, 1905 (24. évfolyam, 1-53. szám)

1905 / 43. szám - Hirdetmény kibocsátásának mellőzése örökösödési bizonyitvány kiadásánál

A JOG 305 vagy megtagadása a vádlottra nécVf életkérdés lehet, melynek eldöntése, mint minden fontosabb határozathozatal előtt, a vádlott birája elé állítását és a védelemnek nyilvános és szóbeli előterjesztését joggal követelheti. E jogot a felebbvitelre nézve a törvényhozások általában elismerték, nincsen semmi ok, melynél fogva az az ujrafelvétel tekintetében, mely legalább is oly fontos érdekek védelmére szolgál, mint a felebbvitel, megtagadandó volna. Mindez okokkal szemben legfelebb a tárgyalás előkészítésével és megtartásával járó időveszteség hozható fel, melynek azonban, különösen a végitélet meghozása után, az igazság tekinteteivel felérő suly tulaj donitható nem volt. Első sorban tehát a vádlott nyilatkozhatása végett szükséges a tárgyalás. . .» Az esetre vonatkozólag még csak annyit akarunk felemtiteni, hogy a védelem kétségbeesésében a felügyeleti hatósághoz fordult, majd a jogegység érdekébeni perorvoslat megtételének kieszközlésén fáradozott, — de mindenütt hiába, kérelmével mindenütt elutasittatott. És ne mondja senki, hogy az eset egyedül áll magában ; Szentféteryné esete még élénk emlékezetünkben van; ott a királyi kegyelem segitett, pedig a királyi kegyelem nem a birói tévedések korrigálására való. És van sok más eset, melyek nyilvánosságra nem kerülnek s következményeikben talán nem oly nagy horderejűek, lényegileg azonban egy szempont alá esnek. De ha csak ez az egy eset is fordult volna elő, akkor is törekednünk kell a birói szervezet átalakítására és a bíróságnak az egyéni szabadság s az egyén jogai iránt, szóval az egyéni egoismus iránt való fogékonyabbá tételére. (Folyt, köv.) Hirdetmény kibocsátásának mellőzése örököködési bizonyitvány kiadásánál. I. E lap í. évi október hó 15-én megjelent számában Gál Lajos kir. aljárásbiró azt a tételt állítja fel, hogy a hagyatéki bíróság örökösödési bizonyítványt, — ha a bemutatott adatok teljesen pontosak és kimerítők, különösen pedig, ha az ingatlan oly csekély értékű, hogy a hirlapi hirdetés úgyis mellőzendő, vagyis ha értéke 400 koronát meg nem halad, — hirdetmé?iy kibocsátása nélkiil is kiadhat. Sőt, mi több, közel egy esetet, melyben «egy járásbíróság)) a hirdetmény kibocsátását mellőzve az örökösödési bizonyítványt tényleg kiadta. Nyilvánvaló, hogy a járásbíróság ezen végzése ellen, érdek hiányában, nem is élt senki felfolyamodással. Mert különben nyugodtan a felsőbíróságra lehetett volna bizni, hogy az illető járásbíróságot a törvényhozás és törvény alkalmazás közötti különbségre és arra, hogy a kettő közül melyik tartozik az ő Amily magasztos a cél, ép oly kivihetetlen az egészében, inert oly óriási, szellemi és anyagi tőkét és oly általános és buzgó társadalmi közreműködést kivan, mellyel mi manapság absolute nem rendelkezünk. Eszméket irodalmilag is lehet propagálni ; arra az egyleti működés tulnehézkes és azért ritkán vezet célhoz. A gyakorlati kivitel ellenben a rendelkezésre álló erőhöz alkalmazkodik és ha gyenge erővel sokba belefogunk, hamar ellankadunk és nagyon kevés sikert aratunk. Kell-e számos, rendkívül üdvös célú eddig létesített humanitárius egyleteinkre utalnunk ? Nagy hévvel initiálva, csakhamar sorvadásnak indultak és ma inkább tengődnek, mint virulnak. (Lásd egyebek közt rabsegélyző egyletünket.) Nagy volt ezúttal is a lelkesedés a jelenvoltak soraiban, de kérdés, hogy lesz-e az tartós és oly gyakorlati irányba terelve, mely biztos eredménynyel kecsegtet? Az első, és fődolog mindenesetre a szervezkedés. Mielőtt akármihez fognánk, tudnunk kell, hogy mit akarunk ! Szlágyi programmja az ígéret földje, —de oda csak 40 évi komoly munka után juthatunk el. Ezen szervezkedés iránti kívánatnak már az ülés alkalmával is kifejezést adtam — és ezt most itten újból ismétlem. Lelkes hive és munkakész harcos gyanánt szegődöm a gyermekvédők soraiba, — de kérem: adjanak concrét munkát és nem hajnalpirban uszó, pazar fényű, de kézzel nem fogható felhőfoszlányokat. Én is osztom a német költő nézetét: «In der Beschninkung zeigt sich der Meister.» Dr. Révai Lajos. hatáskörébe, kitanítsa. így azonban szükség van erre a felszólalásra, nehogy ilyen a szakirodalomban és birói gyakorlatban csodálatosképpen egyszerre megnyilatkozó és se tobb.se kevesebb, egyszerűen a törvény minden kétséget kizáró rendelkezésébe ütköző tétel egy pillanatig is cáfolat nélkül maradjon. A tisztelt cikkíró és az illető járásbíróság, álláspontjuk igazolásául első sorban arra hivatkoznak, hogy az 1894. évi XVI. t.-c. 100. §-a nem is irja elő parancsolóan minden egyes | esetben a hirdetmény kibocsátását, hanem csupán annyit mond, I hogy «a járásbíróság hirdetményt bocsát ki.» Ez pedig csupán annyit jelentene, hogy «hirdetményt bocsát ki akkor, ha ennek feltétlen szükségét látjas ! Nos hát, a törvényszövegezés technikájával ismerős jogász előtt nem szorul további bizonyításra, hogy ebben a rendelkezésben: «a járásbíróság hirdetményt bocsát kin ki van mondva, hogy hirdetmény bocsátandó ki. Mert nem lévén a törvényben további rendelkezés, hogy mikor bocsát ki, vagy mikor nem bocsát, természetes, hogy mindig kibocsát, vagyis kell, hogy hirdetményt bocsásson ki. Ha bármely eljárási törvényünket átnézzük, látjuk, hogy a kétféle kifejezés felváltva, de ugyanazon értelemben használtatik. Például a sommás eljárásról szóló 1893: XVIII. t.-c. 18. $-a szerint, a bíróság, ha nincs ok a kereset hivatalból való visszautasítására, vagy hiánypótlás végett való visszaadására, «idéző végzést hoz» ; 26. §-a sz;rint «felhívja a felperest, hogy adja elő keresetéta ; 102. §. szerint «ha a per érdeme végeldöntésre alkalmas . a tárgyalást bezárja és Ítélettel határozz stb., stb. Ezek talán nem mind kötelező rendelkezések, nem kell talán tárgyalást tűzni és ítéletet hozni? De magánál az 1894: XVI. t.-c.-nél maradva, az 50. §. szerint a hagyatéki bíróság a 2. és 3. §§. eseteiben hagyatéki tárgyalást rendeh. Talán nem kell tárgyalást rendelni és egész egyszerű esetekben annélkül is lehet a hagyatékot átadni a halálesetfelvétel vagy a felek kérvénye alapján? A tárgyalás befejezése után a bíróság vagy a 72. §. értelmében «a hagyaték átadását tartalmazó végzést hoz», vagy a 84. §. értelmében «a perreutasitás kérdésében hoz határozatot)). Nem kell-e talán esetleges pótlások stb. után, végül átadó vagy perre utasító végzést hozni? Azt hiszem, felesleges további példákat felhozni annak igazolására, hogy a 100. §-ban egyszerűen az van kimondva, hogy hirdetmény bocsátandó ki. Miután pedig kivételt ezen rendelkezés alól e törvényben nem találunk, igenis parancsolóan minden egyes esetben elő van írva a hirdetmény kibocsátása. Az a kivétel pedig, melyet a t. cikkíró és az illető járásbíróság állítanak fel, azon esetre t. i., ha az ingatlan értéke 400 koronán aluli, annyival kevésbbé állhat meg, m;rt éppen ezen esetre a törvény ugy rendelkezik, hogy a hirdetménynek a hírlapba való iktatása mellőzendő, amiben implicite kimondatik, hogy a hirdetmény kibocsátandó. Külömben is az 1894 : XVI. t.-c. 98 — 106. §-aiban szabályozott eljárás, a tisztelt cikkíró ur által is idézett miniszteri indokolás szavai szerint «fentartja azt az eljárási alakot, mely a hirdetményi eljárás neve alatt ismeretes». És hirdetményi eljárás hirdetmény nélkül, talán mégis egy kissé nehezen képzelhető ? Felhozzák a t. cikkíró ur és az illető járásbíróság álláspontjuk igazolásául, hogy a hirdetmény mellőzése gyorsítja az eljárást, a felek érdekeinek szolgál, jogsérelmet nem okozhat stb. Miután fentebb bebizonyult, hogy a hirdetmény kibocsátása kötelezően van előírva, ezen, de lege ferenda mindenesetre tárgyalható kérdésekre reflektálni egészen más térre tartozik. Vannak az örökösödési eljárásnak, de lege ferenda, sokkal fontosabb kérdései, mint az, hogy örökösödési bizonyítványt 45 nappal korábban is lehessen kiadni. De fel kell hivnom a t. cikkiró ur és az illető járásbíróság figyelmét arra, hogy az 1894. XVI. t.-c. 101. §-a szerint örökösödési bizonyítványt az 'örökhagyó halálától számítandó három hó előtt ugy sem lehet kiadni. És miután rendszerint nem 1874-ben elhunyt örökhagyó után kérnek örökösödési bizonyítványt, tehát a hirdetmény mellőzésével megtakarított 4 nap az esetek túlnyomó többségében a 101. §. által előirt 90 napban úgyis benne foglaltatik. Azt pedig fel kell tenni, hogyha már a törvény 100. §.-ának «bocsát ki» rendelkezése nem imponál, a 101. §. «nem lehet»-je talán mégis csak kötelező előírás ? Holitscher Szigfrid dr., bpesti kir. közjegyzőhelyettes. II. A Jog folyó évi 42. számában Gal Lajos miskolci kir. aljárásbiró ur cikket irt Hirdetmény kibocsátásának mellőzése örökösödési bizonyitvány kiadásánál cini alatt, melyben azt